https://verskucko.com

Kategória: Világlíra

  • Szergej Jeszenyin: Aranylik, őszül

    Aranylik, őszül már a nyíres, hallgat
    a levél-nyelven suttogó liget.
    S a szomorúan messzehúzó darvak
    nem intenek már vissza senkinek.

    Mért intenének? Száz úton csatangol
    az ember: megtér, s útrakél megint.
    A kenderáztató az elmenőkre gondol,
    sötét tükrébe széles hold tekint.

    Állok magamban ősztarolta réten.
    Elring a széllel a darúcsapat.
    Víg ifjuságom tájait idézem,
    de nem sajnálom, ami ottmaradt.

    Nem sajnálok sok szertegurult évet,
    se lelkem habzó virágfürtjeit.
    Kint őszi berkenyék máglyái égnek,
    de fáradt lángjuk senkit sem hevít.

    Lobog a bokrok piros bóbitája,
    csak sárgulnak, de élnek a füvek.
    Mint vetkező fa lombjait dobálja,
    bágyadt szavakat ejtek-pergetek.

    S ha szavaim az idő elsöpörte,
    lom lesz belőlük, száraz garmada,
    mondjátok így: elhallgatott örökre
    az arany nyíres szép levél-szava.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko: A lelked szobája

    Ki tud legyőzni téged,
    tündérlányát a télnek?

    Te bűvösen ragyogsz,
    de hűvösen rajongsz!

    Megfagyasztottad lelked:
    mindenütt dér dereng.
    Megszakasztod a lelket:
    ki belép, didereg.

    Parancsolod: legyen jég
    s mindent fagyasszon át,
    s telerakod – legyen még
    díszesebb – mint szobát

    csecsebecsékkel,
    s lehet, mindegyik szép
    csiszolt és drága ékszer –
    nekem mindegyik: jég.

    Nem moccan ott a lég.
    Virág
    nincs
    ott.
    Mint tömör, sima jég
    a parkett csillog.

    Valahol: utcalárma –
    Parázs nap tündököl fenn.
    Itt –
    zongora szén-szárnya
    s jég-higany a tükörben.
    Itt égő nap sosem vakít.
    Itt lámpa fénye csöppen.
    Csillár
    álmos jégcsapjai
    csüngenek csöndben.

    De én mást akarok: lármát,
    emberek zsivaját.
    E szörnyű jég-szoba árnyát
    nem bírom ki tovább.

    Fáradt ez a lélek, fázik,
    s csak gyötri önmagát.
    Kincsekkel rakva rogyásig
    és csupa pusztaság.

    Képes Géza fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ioan Alexandru: A csikó

    Vályogházba születtem télen,
    Egy-szalmára egy pej csikóval,
    Velem egy nevet kapott ő is.

    Mikor a szavak hámjába bújtam
    S egy-két egymáshoz illesztett szót már
    Elég jól elmakogtam – a csikó betéve tudta
    A csengettyűk minden nyelvét,
    S a fával rakott szekérbe fogva
    Anyja mellett
    Elég jól megállta helyét
    a hámban.

    Amikor én négyéves lettem csikónkat
    Már lónak nevezték,
    Büszkén viselte a nyerget a nálánál
    Semmiben sem különbözőkhöz hasonlóan.

    Amikor iskolába kerültem
    A mi lovunk
    Kukoricáért járta egy hétig a
    Mezőséget, a szárazság idején.
    Amikor városon nevelkedtem

    A mi lovunk
    Tejet, almát, birset és otthonsült-
    Kenyeret hozott a szénával bélelt
    Szekér derekában.

    Amikor katonának mentem
    A velem egyszerre azon a régi télen született
    És nevemet viselő pejlovunk
    Vénségtől kábán pusztult el a
    Falu fölötti kiszikkadt mezőn.

    Kányádi Sándor fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jean-Claude Ibert: Mert

    Mert hitt a virágokban,
    a földben, az égben, a tengerben,
    a fájdalomban, a régi szerelemben,
    mert az életben tévedezett,

    mert egyszerű volt és mohó,
    és meghatotta egy leheletnyi tiszta tett,
    mert ártatlan volt, édes, tökéletes,
    mert feláldozta magát a mágusoknak,

    mert nem tudta bűnét,
    se erényét, se éhségét, se bátorságát,
    mert csúnyának látta magát,
    és imádkozott a katedrálisokban,

    mert a holdra figyelt,
    az éjszakára a nyári mezőn,
    eszeveszett örömmel nézte a tüzet,
    mert boldog volt nagyon,

    mert lelke nyugalmas parcellákra
    szabta az időt,
    mert idegen volt itten,
    mert hitt a csodákban,

    az igazság szörnyetege egy napon
    hosszú fürtjeinél fogva a csatorna falára szegezte,
    hogy a mocsok tükrében lássa meg arcát,

    mert szép volt,
    mert elege volt

    abból a világból, ahol az emberek
    nem tudnak emberi nyelven szólni már.

    (Pór Judit fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Leonyid Martinov: Te, nélkülem

    Te,
    nélkülem,
    füst vagy csak, lángtalan.
    Te,
    nélkülem,
    nem vagy csak láncszem, egy
    nagy fénylő lánc néma szeme, melyet
    magában mélybe nem eresztenek:
    horgot fölvonni azzal nem lehet.
    Te,
    utánam is
    élhetsz, társtalan
    mint az éj, ha a nappal odavan
    s fönt csak beteg
    csillagsereg
    remeg.
    Visszhangom!
    Éjt-nap mondd, mint magam:
    te,
    nélkülem,
    füst vagy csak, lángtalan!

    Illyés Gyula fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Shakespeare: Macbeth

    A vészbanyák dala

    Lánc lánc eszterlánc,

    Vészbanyákat visz a tánc,

    Erre hajlok, arra lengsz,

    Ki-ki hármat, ez kilenc.

    Üst, üst, gyűlj tele!

    Férget, mérget üss bele!

    Kő alatt, kit harminchárom

    Éjjel izzaszt hideg álom

    Legelőször buta béka,

    Te kerülsz be a fazékba!

    Szikra pattan, olthatatlan,

    Ég a munka, forr a katlan.

    Nádi kígyó az övem,

    Sülj meg, főj meg odabenn!

    Gőte szeme, egy marok,

    Denevérszőr, gyíkfarok,

    Siklófullánk, eb foga,

    Villanyelvű vipera,

    Bűvös erő, olthatatlan,

    Bugyborogjon a pokolban.

    Lócsont, sárkány pikkelye,

    Éji konkoly gyökere,

    Múmialé iszonya,

    Cápa sózott uszonya,

    Árki szajha zsinegelte

    Újszülött kisujja körme,

    Ide mind, a sűrű löttybe,

    Tigris belel kell még bele,

    S szörnyű lesz az ereje.

    Páviánvér hűtse le,

    S kész a pokol öröme.

    Dobszót hoz a szél,

    Jön már a vezér.

    Balhüvelykem bizsereg,

    Gonosz lélek közeleg.

    Szép a rút és rút a szép,

    Sicc, mocsokba, ködbe szét.

    Ford: Szabó Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Mickiewicz: Látogatás

    Csak most jöttem, s alig válthattunk szót mi ketten,
    a csengő rám riaszt, a halk inas belép:
    látogatója jött… Üdvözletek… Beszéd…
    Búcsú… S aztán megint más jön… S így megy – szünetlen.
    Már tüskés láncokat feszítenék, de menten!
    S mély farkasvermeket, csapdákat rejtenék,
    s ha csapda, lánc, verem nem volna mind elég,
    futnék a Styx mögé, hogy az védjen meg engem!
    Te átkozott pimasz! Én tüzes tűkön állok,
    mint elítélt, akit már szólít a bakó,
    te meg csak fecseged a tegnapesti bálod.
    No most… kesztyűt veszel… s a kalapodat, ó!
    A szívem földobog, – remélek, lángra gyúlva…
    S, Egek! Ez a barom… nem letelepszik újra?!

    Kardos László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm

    Mondd: „köszönöm”, a szivárgó könnynek,
    s ne töröld sietve a szemed.
    Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
    Halott, aki meg sem született.

    Ha törten, ha verten is – ki élő,
    plazma-éjszakában nem maradt.
    Léte a teremtés szekeréről
    ellopott zöld fűszál-pillanat.

    Nevess nagyot, fogd marokra késed,
    harapd, mint retket, az örömöt.
    Rosszabb volna meg-nem születésed,
    életed akárhogyan nyögöd.

    Fagyalszirom-zuhatagban járva,
    semmitől s mindentől részegen,
    eszméltessen a világ csodája,
    ámulj önnön létezéseden.

    Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
    de váddal se bántsd az életet.
    Nem köszönt be még egy élet hozzád,
    ez az egy is – véletlen tied.

    Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
    A pitypangos fűbe vesd magad,
    ne könyörögj nagyon a világnak,
    nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

    Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
    Lelkek élnek a romok felett!
    Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
    ünnepelve akár szégyened.

    Köszönd meg a legfeketébb macskát,
    mely előtted keresztbe futott,
    utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
    amelyen a lábad megcsúszott.

    Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
    szenvedésed is hasznodra volt.
    Mondd: „köszönöm”, a legárvább sorsnak,
    hiszen az is ember sorsa volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gabriela Mistral: Én nem vagyok egyedül

    Puszta az éj, árvasága
    vízre, hegyre ráterül.
    De én, aki elringatlak,
    én nem vagyok egyedül!

    Az égbolt is olyan árva:
    a hold tengerhabba dűl.
    De én, aki átkarollak,
    én nem vagyok egyedül!

    A világ is olyan árva:
    tespedt testen bánat ül.
    De én, aki megölellek,
    én nem vagyok egyedül!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Octavian Goga: Egy könnycsepp

    Ha úgy történne valamikor,
    hogy szétosztod mindenedet,
    legdrágább ajándékaidból
    add nekem egy könnyedet.

    Megkapnám így lelked egy cseppjét,
    ami mélyten-mélyről jöhet,
    hisz’ csak a tenger fenekéről
    lehet halászni gyöngyszemeket…

    Forrás: Lélektől lélekig