Kategória: Világlíra

  • Mihai Eminescu: Éjjel

    Az éj beállt, a kályha kékes lángját
    Kis pamlagomról mélán figyelem:
    S míg gondom alszik, s szempillám lezárul,
    Egy édes álom száll rám szelíden.

    Te hófehéren s édesen, mint napfény,
    Mosolyogva jössz a sötétben felém;
    Ölembe dűlsz és átölelsz karoddal,
    S tekintetednek lángját érzem én.

    A puha keblek illatot lehelnek,
    Ölelgetés közt rám hajtod fejed;
    Majd félálomban liliom kezeddel
    Elsimogatod kusza fürtimet.

    Megcirógatod homlokom redőit,
    Lehunyt szememet csókkal illeted;
    S míg csókra csókot hintesz homlokomra,
    Bűvös mosoly ül ajkaid felett.

    Ó, kényeztess, míg arcomon derű van,
    S míg ifjú vagy Te, mint a napsugár!
    Míg lelked tiszta s édes, mint a rózsa,
    S míg el nem hervad szívemben a nyár!…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Charles Baudelaire – Az ékszerek

    Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
    testén sok zengő ékszerével várt rám,
    hódítóbban, mint a mór rableányok
    a gyönyörök Ezeregyéjszakáján.

    Fülönfüggők, karperecek, nyakláncok:
    a drágakő s a nemesfém zenéltek,
    s én megszédültem, mert mindent imádok,
    ahol a csengés elvegyül a fénnyel.

    A pamlagon engedte, hogy szeressem,
    s mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
    s mohó szerelmem, akárcsak a tenger,
    ágaskodott és rázta, mint a partot.

    Szemével rajtam, készséges vadállat,
    új pózokat talált vágyunk hevében,
    és odaadást kevert bujasággal,
    hogy változatainktól nőtt a kéjem,

    s karja, csípője. Olajsima combja,
    haja, mely arcához hajolt keretnek,
    dereka, mintha hattyú nyaka volna,
    hasa s melle, szőlőmben dús gerezdek;

    talán mindez Rossz Angyal praktikája
    volt ellenem, csak hogy megfosszon lelkem
    egyensúlyától, ki kristálysziklára
    kapaszkodtam, hogy szívem nyugtot leljen;

    és mintha Antiópé csípőjére
    emelné egy ephébosz felsőtestét
    s öle, mit domborműnek tárt elébem,
    és ajka, min fénylett a finom festék.

    A lámpa elhatározta: kilobban,
    nem világolt, csak a kandaló lángja,
    s ahányszor felkapott, vad sóhajokkal
    vért öntött el húsán, mely csupa ámbra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • James Joyce: Tutto è sciolto

    (Israel Efraim fordítása)

    Tengerhomály, csillag madártalan egen
    Nyugatra kel,
    Míg te, ködbetűnt, messzi szerelem,
    Emlékezel.

    A lágy, nyílt szem, őszinte ifjúság,
    Haj, mely üde,
    Hull, hull, mint most a csöndön hullik át
    A lég köde.

    Hát mért a bú, a vágy ha földereng
    S a lágy emlékezet:
    Mit ő sóhajtott rád: a szerelem
    Szép volt, csaknem tied?

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Charles Baudelaire: Tájkép

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Hogy eklogáimat írassam szűz örömmel,
    mint csillagászok, az ég mellé költözöm fel,
    s tornyok szomszédja, ott hallgatom álmatag,
    hogy a harangzene a szélben hogy dagad.
    Kikönyökölök és nézem padlásszobámból
    a műhelyt, mely fecseg s dalolva-zengve lángol,
    a város száz torony- és kürtő-árbocát
    s a mennyboltot, melyen öröklét ragyog át.

    Jó ülni este, az ablakokban a lámpa
    és fent a csillagok születésére várva
    az eget szénfolyók útja csíkozza be
    és ránk ömlik a hold sápadt bűvölete.
    Így nézem majd tűntét nyárnak, ősznek, tavasznak,
    s ha a tél monoton estéi rám havaznak,
    ajtó s ablak fölé rakok nagy zárakat
    s építek éjszaka tündéri várakat.

    És álmodni fogok… Kék láthatár dereng szét,
    látok kertet, síró szökőkutat, medencét,
    csókos, madárdalos estét s reggeleket
    és minden gyermekit, mit az Idill szeret.
    S ha kint a Zendülés ablakom rázva tombol,
    fel se rezzen nehéz fejem az asztalomról,
    úgy eltölt a gyönyör, hogy ím: az éledő
    derűt akaratom maga hívja elő,
    s kiveszem a szívem napját s képzeletemmel
    a telet ragyogó tavasszá hevítem fel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire: Szemeden

    Szemeden e tengerszemen
    Alámerül szegény szívem
    S a szerelem
    S téboly vizében oldja bent szét
    A Bánat és az Emlék

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Muhammad ibn Hazm al-Andaluszi: Szerelmes versek

    Ismerősöm a tél derét
    vizsgálta halántékomon
    s megkérdezett: — „Hány éves vagy?”
    Mire én: — „Életem nem volt
    sokkal több mint egy pillanat.
    Ez jól átgondolt válaszom.”
    — „Hogy-hogy?” — szólt ő. — „Nem értelek.
    Magyarázd meg e keserű
    szokatlan információt.”
    — „Nagyon szerettem egy leány” —
    mondtam —, „s egy őszi délután
    arcon csókoltam hirtelen.
    Ahányszor visszagondolok
    a csókra, azt érzem, hogy e
    kis, gyors csók volt az életem.”

    Forrás: Lélektől lélekig — Faludy György fordítása

  • Charles Baudelaire: Esti harmónia

    Közelg a perc, mikor lágy szárán imbolyogva
    ontja minden virág a szent tömjénszagot;
    járják az est legét a hangok s illatok;
    valcer bús dallama, epedés kába sodra!

    Ontja minden virág a szent tömjénszagot;
    felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna;
    valcer bús dallama, epedés kába sodra!
    Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt.

    Felsír a hegedű, mintha egy szív sajogna,
    gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot!
    Magas oltár az ég, szomorú és nyugodt;
    alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…

    Gyöngéd szív, hol sötét űr kelt irtózatot,
    gyűjti a csillogó múlt romjait halomba!
    Alvadt vértóba fúl immár a nap korongja…
    Emléked mint arany szentségtartó ragyog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Éluard: Bizonyosság

    Ha szólok hozzád csak azért hogy halljalak,
    Ha téged hallak bizonyos az értelem.

    Ha mosolyogsz csak azért hogy még jobban elboríts,
    Ha mosolyogsz a világ tárul ki elém.

    Ha átölellek csak magamat folytatom,
    Hogyha mi élünk minden csak örömöt ad.

    Ha elhagylak egymást idézzük azzal is,
    S elválásunkkor is találkozunk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinrich Heine: Bánat

    Tudod mi a bánat?
    Várni valakit ki nem jön el többé.
    Eljönni onnan, hol boldog voltál,
    S otthagyni szívedet örökké!
    Szeretni valakit, ki nem szeret téged,
    Könnyeket tagadni, mik szemedben égnek.
    Kergetni egy álmot, soha el nem érni,
    Csalódott szívvel mindig csak remélni!
    Megalázva írni egy könyörgő levelet,
    Szívdobogva várni, s nem jön rá felelet.
    Szavakat idézni, mik lelkedre hulltak,
    Rózsákat őrizni, mik elfakultak.
    Hideg búcsúzásnál egy csókot koldulni,
    Mással látni meg őt és utána fordulni.
    Kacagni hamis lemondással,
    Hazamenni, sírni könnyes zokogással.
    Otthon átkönnyezni hosszú éjszakákat,
    S imádkozni,
    Hogy sose tudja meg
    Mi is az a bánat.

    A szív gyorsan elárulja önmagát,
    De mást lát a két szemem,
    Messze túl a könnyeken,
    Hogy még mindig te vagy a mindenem.
    Ha az kérdezné tőlem most valaki,
    Mondjam meg mit jelentesz nekem?
    Tán büszkeségből azt felelném,
    Semmit, csak múló szerelem.

    Elmegyünk majd egymás mellett,
    S a két szemed rám nevet.
    Kacagva köszöntelek én is,
    De hangom kissé megremeg.
    Mosolygok az utcasarokig.
    Aztán, hogy elfordulok,
    Fáradt szememhez nyúlok,
    S egy könnycseppet elmorzsolok.

    A válás mindig nehéz,
    De rosszul ítélsz,
    Nem bántam meg.
    Bárhogy is volt, nem bántam meg.
    Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek.
    Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
    És csak az maradsz,
    Ki engem boldoggá tett.

    Elmentél tőlem kedves,
    S én hagytam, hogy menj csak el.
    Hiába lett volna minden,
    Ki menni akar, engedni kell.
    Mosolygott hozzá az arcom,
    De mögé, már senki sem néz.
    Játszani a közönyös embert,
    Most látom csak mily nehéz.

    Ha azt kérdezné most tőlem valaki,
    Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
    Egy pillanatra zavarba jönnék,
    S nem tudnék szólni hirtelen!
    S nagysokára mondanám halkan:
    Semmiség, csupán az életem.
    S nem venné észre rajtam senki sem,
    Hogy könnyes lett a szemem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Jurjevics Lermontov: Az ima

    Mikor már nem bírom tovább
    A gyötrelmeimet:
    Hang csendül a gyászomon át,
    Mennyei üzenet.
    Szavai szentség és erő
    És összhang és zene,
    Az éggel összebékítő
    Szépség költészete.

    S a kétely sziklája nehéz
    Szívemről legörög:
    Hiszek, és majdnem sírok, és…
    És úgy megkönnyebbülök!

    (Fordította: Szabó Lőrinc)

    Forrás: Lélektől lélekig