https://verskucko.com

Címke: bánat

  • Tompa Mihály: A nyugalomhoz

    Szent nyugalom,
    Oh jőj az éj lengő szelében,
    S kit úgy epeszt késő felében
    A fájdalom:
    Sápadt arcát öledbe rejti,
    Fájdalma véle szunnyad el;
    Úgyis, ha ég a reg sugára,
    Csak álmait siratni kel.

    Vagy oh, ne hozz
    Még álmot a bús szenvedőre!
    A szív oly hű most és jövőre
    Fájdalmihoz.
    Multam vidékin andalogva
    Virasztni jól esik nekem,
    Ah, hisz emlékét annak, éber
    Álmimmal bár, ölelhetem!

    Sárgult haraszt
    Borul kertem fonnyadt füvére,
    Az ősz után ki újlag ére
    Derűs tavaszt:
    A hű barát, kit szíve elhoz:
    Örömre jő, de bút talál,
    Mert kínos a szív érzeménye
    Barátunk síri álminál.

    Zöld színbe még
    Tán sárga lombon pár levél áll,
    De a borongó holdvilágnál
    Gyász a vidék.
    És így tanít e kép: jövőmben
    Ha nyílna tán egyes virág:
    Virágos tőle mégse lenne
    Az életvesztett pusztaság.

    Végnyugalom,
    Te jőj az éj lengő szelében!
    S kit úgy epeszt késő felében
    A fájdalom:
    Öledbe dől fájó szívével,
    S szelíd álomra szenderül…
    És álmodik nem háborítva
    A földi lét keservitül.

    Forrás: Arcanum

  • Tóth Árpád: Levél

    Levél

    Ha ez a levelem megérkezik,
    Édesem, gondolj rám egy kicsit.

    Képzelj magad elé: szivarozgatok,
    Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.

    Azt gondolom, maholnap meghalok,
    S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.

    Elküldöm neked ezt a levelet,
    De nem mint régen: csevegni veled.

    Tudom én, kopott rongy már a szavam,
    Jaj, hogy kényes szavam is odavan.

    De kell, hogy mégis írjak teneked,
    Kell, hogy búsan nézd e bús jeleket.

    Felszakadó sírásod kell nekem,
    Szivarozgatva tűnődni ezen.

    Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
    De lásd, egyedül kínlódom nagyon.

    S szívemnek jólesik ez a kis meleg:
    Hogy még valaki felsír, ha izenek.

  • Juhász Gyula: Szerelem volt

    Oly messze, messze, messze már,
    Hol az öröm s madár se jár,
    Hová a vágy is elhervadva ér el,
    Oly messze, messze, messze vár.

    Szerelem volt a neve régen,
    Tavaszban, éjben vagy mesében,
    Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
    Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Versek, rím és remény nélkül

    I. Halott mellé…

    Halott mellé temetnek holmikat,
    Emlékeit, mik édesek neki.
    Keresztet, amit hordozott nyakában
    (Ó a lelkében is hordozta titkon!)
    Arcképet, mely ódon és hibás
    (Ó a szívében élt ragyogva Ő!)
    És egyebet, tán egy beteg virágot:
    Bús violát, vagy rózsát, amely őszi!
    Halott mellé temetnek holmikat…
    Melléd is, én halottam, aki élsz,
    (Ki tudja, hol kísértesz s mit akarsz még,
    Hiszen gyilkoltál és szerettelek!)
    Melléd is, arcod halvány mása mellé
    Odateszek csöndben, könnyezve, lágyan,
    Egy életet, egy sorsot, egy szívet,
    – Ó életem, ó sorsom és szívem! –
    Tört holmik ők s neked értéktelen mind!

    II. Sok méreg által…

    Sok méreg által pusztulunk mi el!
    Jöttenek ólmos, szürkítő betűk,
    Könyvek fölött gubbasztó éjjelek,
    (Künn május álmodik, vár és szeret:)
    Jöttek nehéz magányok, mély talányok,
    Mikor bús gyertyák fényénél ijedten
    Találkozott magammal önmagam
    Tükörben és lelkem mély tükörében…
    Sok méreg által pusztulunk mi el!

    És jöttél végre későn és mohón,
    Szép, szabad élet és májusi éjjel…
    Virrasztott szívem az ablak alatt,
    Szép szeretője ablaka alatt,
    Rossz szeretője ablaka alatt,
    Más szeretője ablaka alatt…

    És jöttél utoljára rút november,
    Magány, mely emlékektől kong szegény,
    Magány, amely vádaktól kong szegény.
    És jött a bor, a bánat, a felejtés.
    És régi nyomorok új bélyege…
    Sok méreg által pusztulunk mi el!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Annára gondolok

    A csillagokra gondolok
    És Annára, ki elszállt búcsú nélkül,
    A boldog, néma csillagokra,
    Melyek lenéznek mosolyogva
    Reám a babonás, bús téli égrül.

    A csillagokra gondolok,
    Melyeknek lángja régesrég kiégett,
    Csupán fényük ragyog
    S Annára gondolok,
    Ki rám ujjongva nézett
    S egy csillagos ősz éjén elhagyott.

    A csillagokra gondolok,
    Kiégett, elsuhant, tört csillagokra,
    Annára gondolok
    S a könnyem úgy ragyog,
    Mint elhunyt csillagok, ha ég az éji pompa!

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Egyedül

    Hideg, sötét éj van: itt ülök szobámban
    Kihűlt, fásult szívvel, búsan, egyedül…
    Odakint a hűvös, őszi éjszakában
    Hervasztó, hideg szél egy dalt hegedül.

    Hervasztó, hideg szél miről is dalolhat,
    Mint az elmúlásról?… Ismerem e dalt…
    Édes reményekről, amelyek csak voltak,
    Melyeknek emléke őrületbe hajt!…

    Virágot dermesztő, novemberi szellő,
    Ne zúgd e siralmas, síró éneket,
    Ami régen elmúlt, ami vissza nem jő,
    Sírjokból ne ébressz tört reményeket!

    Hiszen e bolond szív, hogyha már nem érez,
    Szép reménye, vágya mind, mind tova szállt,
    Nyugodt, de ha egyszer öntudatra ébred,
    Kéri a megváltást, kéri a halált!…

    Elmúlás zenéje, bús őszi, hideg szél,
    Feledni akartam, altatni szívem,
    Dacolni a múlttal – ugye, mily rideg cél?
    De ez, amin lelkem megnyugszik, pihen…

    Novemberi szellő, jobb lesz, ha kioltod
    Az emlékezésnek régi lángjait,
    Engedd, hogy feledjek, hiszen az a boldog,
    Kinek nincsen semmi, semmi vágya itt!…

    Forrás: MEK – Ady Endre összes versei

  • Nagy László: Csönd

    Táncol a csönd fehér tarlón,
    trombitája égszín virág,
    hatalmától megnémulnak
    nádasok és bölömbikák.

    Táncol a csönd háztetőkön,
    fáradtaknak jó az álom,
    ablak alatt, kertek alatt
    csukott szájjal danolászom.

    Táncol a csönd, bejár minden
    gödröket és szegleteket,
    harmat esik, szívem fázik,
    hajt a bánat leveleket.

    Borzasodik fehér kutyám,
    felettünk a bánat fája,
    szemeinkben bolond hűség,
    hallgatunk a nagyvilágba.

    Forrás: MEK – Nagy László válogatott versei

  • Babits Mihály: A bús rom

    Ki tesz,
    ki vesz,
    s igaz vigaszt
    talál a tettben, boldog az,
    ha tűrt is, boldog mindig az:

    de én,
    szegény,
    csupán tunyán
    búsulok s pusztulok csúnyán,
    búsulva elveszek korán.

    Bár kincs,
    ha nincs:
    arany,
    ha van:
    dúsabb, kinek fájdalma van;
    csak az, csak az vigasztalan,

    akin
    a kín
    nyomot nyomott
    s úgy hagyta őt, mint egy romot,
    úgy hagyta, mint egy bús romot.

    1. február

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Bilincs ez a bánat

    Az nem igaz, hogy nem birod el,
    csak sírni szeretsz:
    bilincs ez a bánat,
    aranyperec,
    eltörni szánod:
    ily kincset balga, ki eldobál,
    habár
    baltüzü fény ez a matt opál.

    Ó, édes, édes
    szomoruság!
    Ó, illatos ostor!
    Rozmaring-ág!
    Uram, óvj meg a rossztól,
    hogy ne szeressem azt, ami fáj!
    Égi Király!
    Öljem meg a kígyót, szent Mihály!

    Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
    A csillagok
    aranyos morzsája hinti.
    (Hát sohase tudhatok
    szabadon ragyogni, mint ti?
    Futkosni, mint a kis nyuszikák?
    Örülni, mint a virág?
    Sírni, mint ősszel a fák?)

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Kosztolányi Dezső: Régi szerelem

    Leszállt az est, künn a mezőkön árny van
    és szénsötét már-már a tiszta ég
    és a gomolygó, gőzölgő homályban
    bátortalanul egy kis csillag ég.

    Ezüsternyős lámpás süt asztalomra,
    előttem áll a váró tinta, toll.
    S én elmerengek, tollam messze dobva
    s egy könny remegve szempillámra foly.

    Oly bús az est… A hold merengve kél fel,
    távolból édesen szól a zene,
    s néhány madár lefekvő éneke.
    És záporozva hull a rózsa, csók…
    Csak engemet fog által jégkezével
    egy visszajáró hófehér halott.

    Forrás: MEK