Már hideg párát ont az őszi rét,
ó add nekem a kezed melegét!
Ha ránk borul a téli alkonyat,
tán elfelejtünk tavaszt, víg nyarat…
s ha csengős szánon új csapat halad,
aludd mellettem téli álmodat…
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: bánat
-
Kamarás Klára: Add a kezed
-
Tóth Árpád: Álarcosan
Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét
Szórva adnám.Kastélyokat. Pálmákat. Táncokat.
Ibolyákkal a téli Riviérát.
Vagy legalább egy-egy dús, összebújt,
Boldog órát.De most oly nehéz. Most egy sugarat
Se tudok hazudni, se lopni.
Vergődő és fénytelen harcokon
El kell kopni.Az Antikrisztus napjai ezek,
Csillog a világ szörnyű arany-szennye.
Röhögő senkik, balkörmű gazok
Szállnak mennybe.S én lent vergődöm, és nem tudja más,
Hogy csöndem éjén milyen jajok égnek.
De légy türelmes. Jön még ideje
Szebb zenéknek.Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig.Forrás: Szeretem a verseket
-
Szécsi Margit: Mit akartam
Mit akartam én itt magammal,
gyöngéd bohóckodásaimmal.Sok pénzt kellett volna keresni.
Olykor megpróbáltam szeretni.S volt szivemre-szorított késem:
a kockázat volt fényűzésem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert: Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok…A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsuhog a szellő,
S az erdő szélén intenek a fák…Volt egyszer egy csillag… fényes… ragyogó,
Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltotta
Erős fényét a kékes messzeség…Egyszer meglátott valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot…
De elvesztette… s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott…Aztán széthullott… ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog…
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot…Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot…Forrás: Lélektől lélekig
-
Váci Mihály: Ezüst
A haranghúzás sötét pillangói
a virágokra selymesen leülnek;
parányi dolgokra tűzi az ünnep
jámbor címerű játék-lobogóit.Az udvarok hűs rajzosra seperve,
az utcán harsog a locsolt pázsit,
a csend arany legyekkel muzsikás itt,
lábam elé száll inni a gerle.A gyermek-ujjú szél ihleti lágyan
a levelek ezüstjét s meghatottan
felszállanak remegő sóhajokban
a jegenyék a lángralobbant nyárban.A csend gyűrűtlen zöld tavába hajlik,
mint fűzfaág, egy tört, szomorú ének;
s eszembe jutsz, mint nyárfa levelének
ezüstfonákja ég egy pillanatnyit.Forrás: Lélektől lélekig
-
Hervay Gizella: Nosztalgia
Egy nap hazamegyünk fapados vonaton,
nem viszünk mást, csak a régi szavakat,
majd rajzolunk az ablakra és énekelünk
és visszaköszön mindenki, aki leszáll;egy nap hazamegyünk, senki sem néz ránk,
csak tudják: ott vagyunk,
nem kell szégyellnem a kezem,
hogy kifordítva ölembe hull;egy nap hazamegyünk,
hazavisz mindenkit a fájdalom,
szemek alatt a karikák szembeköszönnek,
torkunkban az ismerős víz íze;egy nap hazamegyünk két maroknyi szóval,
és egy krumpliföldön előrebukunk.Forrás: Lélektől lélekig
-
Csorba Győző: Mi lesz?
A test nyelvét a testünk mindinkább megtanulja.
Köztünk a szó erőtlen s lassan fölösleges lesz. –
Fölér-e bármiféle fennkölt beszéd a kedves
kezével – főm lehajtva midőn hajamba túrja?Szorongások, csapások – terelheted figyelmem –
csukott szád sarkain s a szemed színében élnek.
Ne szólj! – hiába volna; akkor se szólj, ha kérlek:
a nyelv dadogni tud csak e tiszta, ősi nyelven.Ó, már előre borzaszt: mi lesz, ha majd a rémes
szót testünk mondja már, és a másik érti is már,
s közben fecsegve, csalva ködöt ver a hamis száj
méltatlan gyöngeséggel e szép őszinteséghez?Forrás: Lélektől lélekig
-
Csorba Győző: Riadozó kezed
Életadó gyámoltalanodsz
Szinte kapaszkodva nyúlsz a
testekhez miket te szültélNő körülötted az árnyék
gyöngül benned a napMagamra ismerek ha nézlek
Csakhogy te még
nem szoktad meg amit
én már régóta cipelekTársam életadó
ne félj!Riadozó kezed torkom szorítja.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Somlyó Zoltán: SULAMIT
A hold arcához hideg szél csapódik,
a tiszta holdat paskolja, veri.
Az arcát nézem: homloka redőzött,
az ajka beteg mosollyal teli.
Bús arcú férfi. Petyhüdt orrcimpája
sok lázas percnek mutatója lett…
Öreg hold, vén hold, úgy-e, beleuntál?
Nézd, jő egy felleg. Csukd be a szemed.… Valami kósza, bús keleti lány ment
tőlem nyugatra tegnap… Vagy egy éve…
Hagyott rám lengő, gyászfátyolos alkonyt,
mit pállott csapszék vonszol be az éjbe;
hagyott rám ádáz, cudar szomjúságot,
pedig, te vén hold, láttad azt az éjet,
mikor az utca ránkhajolt alattad
s Sulamit ajka a hajamba tévedt…Ma újra ittam. Sokat, vagy még többet,
hisz hajlanak a szőlővenyigék!
Az asztal táncol, tántorog a talpam…
aki pogány, az csók helyett igyék!
A hideg szél már nem veri a holdat,
hogy lángol az a sok véres redő…
A sápadtsága fojtogat, szorongat;
tán arra gondol, hogy erre bolyonghat
nyugat felé a kósza szerető?…Forrás: Lélektől lélekig
-
Lator László: Emlékezz hát
Ó, álmaimban aluvó!
Szemed pillája rebben.
Mint méz a sejtben, felragyogsz
szétszórt emlékeimben.Emlékezz hát! A túlnehéz
homályban hogy hajoltunk
egymás felé, hogy készülődött
változhatatlan sorsunk.Felém hanyatlott homlokod,
s önnön szándékom ellen
csókoltam idegen fejed
fájdalmas szerelemmel.Mint kimerült menekülő,
ha lélegzete fárad,
úgy érzem, szinte fojtogat
mellembe gyűlt hiányod.Mert minden tefeléd sodor,
akármi lesz a vége.
Nem védem már magam, s magad
te is hiába véded.Emlékezz hát! A jeges éj
üres örvénye érint.
Fejünk felett a zord idő
vad látomása érik.Forrás: Lélektől lélekig
