„Nem az az igazi barát,
aki szenvedéseink közepette
szánalommal fordul felénk,
hanem aki irigység nélkül tudja
szemlélni boldogságunkat.”
Forrás: Lélektől lélekig
„Nem az az igazi barát,
aki szenvedéseink közepette
szánalommal fordul felénk,
hanem aki irigység nélkül tudja
szemlélni boldogságunkat.”
Forrás: Lélektől lélekig
Valamikor réges-régen,
a világnak kezdetén,
minden állat békességben
éldegélt a földtekén.
Ki volt akkor nagyobb úr,
mint a kutya, meg a nyúl!
Erdőn, mezőn együtt jártak,
együtt éltek, együtt háltak:
megosztották, amit fogtak,
szóval: jóbarátok voltak.
Egyszer, hogy a tél beállott,
és a földre sok hó szállott,
azt mondja a füles nyúl:
– Rakjunk tüzet, kutya úr!
– Rakjunk tüzet, aki lelke:
ne reszkessünk a hidegbe!
Nosza hamar gallyat szednek,
tüzet raktak, melegszenek,
melengetik bundájokat,
általfázott irhájokat.
Hej, de jó a meleg, télen,
a havas zord erdőszélen!
Azt mondja a vidám nyúl:
– Játsszunk egyet, kutya úr!
– Mit játsszunk? – Tán lakodalmat!
– Jól van: játsszunk lakodalmat:
cincogjunk meg brummogjunk,
ugrándozzunk, táncoljunk.
Felszökken hát a víg nyúl.
Szembe véle kutya úr,
ugrándoznak, bokáznak,
keringélnek, cicáznak,
s hogy a táncot szebben járják,
egymást hopp, hopp!
Hanem íme mi történik!
Az állatok így regélik:
ahogy ottan ugrándoznak,
nevetgélnek, bolondoznak,
meglökte a kutyát a nyúl,
s tűzbe ugrott a kutya úr.
– Vaú! – üvölt a kutya:
Mit csináltál, te buta!
S hogy így rája kurjantott,
a farkába kaffantott.
A nyúl, uccu, vesd el magad!
farka nélkül tova szalad.
Nem kergeti a kutya:
leégett a papucsa!
Azóta csepp a nyúl farka,
s meztelen a kutya talpa,
s azóta van, hogy a nyúl
fut, ha jön a kutya úr.
Forrás: magyar népmesei feldolgozás – Gárdonyi Géza
Néhány sorban megköszönöm Istennek,
hogy mindenkit, akit én is, szeret,
néhány sorban, néhány szóban,
néha rosszul, néha jobban,
egyszer félve, másszor bátran,
olykor fényben, olykor sárban,
de köszönöm a minden jót
istenigazában.
Köszönöm a vendégvárást,
kitárt szívű vendéglátást,
köszönöm a barátságot,
minden otthon legyen áldott,
legyen béke, legyen fény
földünk bal és jobb felén,
északon és délen,
magasban és mélyben,
mibennünk és másban,
egy szent akarásban.
Forrás: Szeretem a verseket
Miért nem marad mindig ugyanúgy minden,
a kék ég se legyen soha másból,
víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
csak ő nem tért vissza a csatából.
Víz, erdő, levegő, a régi legyen ma is,
csak ő nem tért vissza a csatából.
Ki került ki győztesen, nem emlékszem,
az álmatlan és dühös vitákból,
csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
amikor nem tért vissza a csatából.
Csak most, hogy nincs itt tudom és végre megértem,
amikor nem tért vissza a csatából.
Nem tudott hallgatni, ütemre énekelni,
de mégis részeg volt a muzsikától,
napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
és tegnap nem tért vissza a csatából.
Napkeltével ébredt, nem hagyott aludni,
és tegnap nem tért vissza a csatából.
Mint amikor rabságból szökik a tavasz,
úgy szakadt ki a kérés a számból,
neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot!
pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
Neki szóltam megszokásból: Adj egy slukkot, testvér!
pedig tegnap nem tért vissza a csatából.
Halottaink nem hagynak minket bajban soha,
elesett őrangyalaink megvédnek,
az ég az erdőn tükröződik vissza,
ezt mutatják a fák: égszínkékek.
Az ég az erdőn tükröződik vissza,
ezt mutatják a fák: égszínkékek.
Kettőnknek tágas volt a lövészárok,
megosztoztunk időn és dohányon,
de ma már csak az én időm folyik,
és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
De ma már csak az én időm folyik,
és úgy tűnik most, én nem tértem vissza a csatából.
Forrás: Index.hu – Kedvesch versek
Néha kell, hogy érezd,
milyen az megalázva.
Mikor ijedten keresed lelked hátsó ajtaját,
hol a benned megbúvó rosszindulat
mint titkos szeretőd oson el.
Mikor aznapi revüd final show-jaként
öltöd fel hazug mosolyodat.
Néha kell, hogy érezd,
milyen pőrén állni.
Mikor sietve kapnád magad elé,
takarni gyarló testedet,
életed legnagyszerűbb jelmezét,
a tökéletesen hímzett, csillogó
színpadi lelkedet.
Néha kell, hogy érezd,
milyen az vértől lüktetve fájni,
mikor ijedten kapkodsz
minden feléd dobott szó után,
hogy megtaláld, mi sebedre tapasz lehet,
de nem akarsz semmiért, semmiért fizetni.
Pedig egy nyíltan kimondott „Bocsánat!”
az ára csupán ennyi.
Néha kell, hogy érezd,
milyen az, a mélybe zuhanni,
mikor hamis angyalszárnyaid úgy hullanak rólad,
ahogy Ikarosz ragasztott tolla a naptól megolvadt.
Mikor érzed, milyen, ha nincs talaj a lábad alatt,
hogy lejáratott trükkel igazold mennyei mivoltodat.
Hogy érezd egyszer a valódi zuhanást,
hol a mélyben lent,
feszített pokróccal várt rád egykor
egy igazi jóbarát.
Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
Szabó Katalin, önismeret, bukás, bűnbánat, megalázottság, barátság, felelősség
(Szabó Lőrinc fordítása)
Ha új lakót kapnak a temetők,
nem is dicsőt, csak épp előkelőt,
a gyász pompázik szoborrá virulva
és az elhunytat zengi név meg urna:
nem azt, aki csakugyan volt, hanem
akinek kellett volna hogy legyen;
s a szegény kutya, a leghűbb barát,
ki boldogan áldozza föl magát,
kinek szíve gazdája szíve volt,
dicstelen hull el, bármilyen derék,
s földi lelkét megtagadja az ég:
míg az ember, hiú féreg! csodákat
s kizárólagos eget kér magának.
Óh ember! napod gyorsan alkonyul,
rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr,
aki kiismert, undor tölti meg
tőled, lélegző, hitvány sártömeg!
Szerelmed kéj, barátságod csalás,
szavad és mosolyod képmutatás!
Neve nemes csak megromlott csírádnak,
rád pirít minden becsületes állat.
Ki itt jársz, s látod ezt a sírjelet,
menj tovább – nem fajtádnak tiszteleg:
barát emlékét őrzi ez a jel;
egy barátom volt csak – s az itt hever.
Forrás: Kedvesch versek
Kis medve jött a házba
Csokisdoboz-fedélen.
Egy tulipán lett a barátja –
Nem ritka barátság télen.
Egy fényes, hűs ablakkal
Hamar összeismerkedtek.
Ott álltak éjjel-nappal,
De főleg: egymás mellett.
A tulipán tudta: a medvét
Mért hívják Kis Doboznak…
De még így sem hihették
A kinyitást ekkora rossznak.
Kinyitottuk… Ő is várta!
De attól fogva folyton
Feküdnie kellett: állva
Potyogott belőle a bonbon.
A tulipán nyugtalan lett
A fekvő beteg láttán.
Nem érzett többé kedvet
Semmihez az ég-világán.
Mi nyomban megigértük:
„Álltok még egymás mellett!”
S ők azt felelték: „Kérjük,
Siessetek valamelyest.”
A csokit sietve megettük,
De a tulipán lehullott…
Most már fekhetnek együtt
– Vagy: most megint csak fekhetnek! –
Kis Doboz s benne a Szirmok.
Forrás: Facebook – Szeretem a verseket
Tudod, hogy házamon nincsen cégér,
de ha jönnél én mindig itt vagyok.
Gyere – ha nincs – meleg eleségért
s puha fekhelyet is adok.
Ne légy – ha nem kívánod – kóbor,
eldobott levél mi szállong céltalan,
és ha ajkadon régen volt már jó bor,
keress meg engem – itt néha van.
Én tudom, bármit adnál cserébe,
de semmi az – ide nem kell zálog:
nem léphet az emlékek helyére
nagyobb érték e szónál: barátok.
S ha eljössz, mint a gyönge tészta
feldagadnak a régi napok,
s úgy lesz megint minden egész, ha
te mesélsz és én bólogatok.
S beszéld el azt is hevesen,
ki művelt belőled meghasadt farönköt,
ki tudta a titkod, mit kevesen,
hogy lábadról ily könnyen ledöntött.
S ordítsd mint régen, igaz torokból,
hogy az egész világ piszkos kátrány,
azt is, hogy aki kéne nem csókol
s hogy cigarettacsikkes a párkány,
hogy nem léteznek az úgy várt csodák,
hogy melléd huppant apád a fáról,
hogy anyád elfelejtette a vacsorát,
hogy minden éjjel írsz és fázol,
hogy oda le menni milyen jó lehet,
csak magától sosem váj helyet a Föld,
hogy hozzád szólnak a színes gyógyszerek:
a kék, a piros, a sárga meg a zöld…
De tudod, hogy házamon nincsen cégér
és azt is tudod, hogy ott bármi állhat.
Ezért ha egyszer mégis ideérnél,
kopogás nélkül gyere be – ahogy én is tettem Nálad.
Forrás: Lélektől lélekig
Vidám elme
te! szerelme
az örökös tavasznak –
csend és béke
egy gyermeke,
kinél búk s ürmök asznak!
A szerencse
folyton öntse
rózsáit öszvényeden,
elégedés
vezéred, és
légyen köröd egy Éden.
Minden reggel
víg sereggel
játsszon a Nap súgára
(mosolyogva
lépbe fogva)
Arcád diadalmára. –
S Neked intsen
báj-bilincsen
jőve az Alkonyodat
végső fénye,
hogy rabkénye
készítse meg álmodat.
És ha majdan
e Kor hajdan-
korrá változik – midőn
Élet s Halál
számot talál
vetni a hosszú időn:
Akkor, Kedves,
vedd jól, nedves
szememböl, végtisztemet;
Ott örökké
légy Élőké;
bár itt egy hant eltemet!!!
1817.
Forrás: Versek mindenkinek
Katona József, Új esztendőre, újév, jókívánság, barátság, élet, halál, idő, ünnepi vers
Kasánszky Zsombor emlékére
Börtönöket járt hars-nevetésű
legszebb fogsorú éneklő-szavaló barátom
BARÁTOM ott a földben
’88 november 4-én elesett
az egyenlőtlen küzdelemben
ELESETT MINT A VÁROS
MINT AZ ORSZÁG
mert halála kellett most is
hogy segítsen
lázítson szavaljon énekeljen
Isten helyett hengerítse el
ama sírok elől a sziklát
s az országosan vezényelt amnéziát
robbantsa föl szívével
hitével a szelíd terrorista
a sors merényletét visszarúgva
mint aki tudja
az ősz vértanúi közé besorozzák
halála kellett még
halála jel volt a végső elszánáshoz:
hogy éppen aznap
majd föltámadnak a legyilkoltak
és barátom szaval nekik
Petőfit Illyést
mert ők is itt parcella-társak
az égi fényben begyűjtve
a GYŰJTŐ fókuszába
„ahol zsarnokság van…”
de „Haza a magasban” mondja
koporsó börtönéből kilépve
a „Koszorú”-t zihálva fölmutatja
Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia