https://verskucko.com

Címke: bölcsesség

  • Juhász Gyula: Prológus

    A szegedi színház Újházi estéjére

    Már itt az este. Szürkül az azúr ég
    S a felhő rajta gondok fellege,
    Színes kulisszák fénye elfakult rég,
    Gyönyör, dicsőség tűnt téli rege.

    A koszorúk hervadnak a sarokban
    S a taps zenéje elzengett tova.
    A siker napja rég leáldozóban,
    Ó az a nap, nem kél fel már soha!

    Ti emberek, kik a szép, bölcs hazugság
    Igéiben kerestek most vigaszt,
    Megérzitek-e Crampton mélabúját,
    E szelíd bút, e mélyet és igazt?

    Egy gazdag lélek kincsét adta néktek,
    Úgy tékozolta, mint dús nábobok,
    Hogy szebb és vígabb lenne itt az élet,
    Mindig adott és most – fáradt, kopott!

    Görög derűt sugárzott ő mosolygón
    E magyar tájra, mely bús szürkeség,
    Azóta több szín volt e balga bolygón,
    De jött a gyászos sors és szólt: Elég!

    Constantin abbé többé nem vigasztal
    És Crampton mester többé nem dalol,
    Üres a ládafia és az asztal,
    Az öröm elfolyt, mint a vér s a bor!

    Jó emberek, ma a rivalda fénye
    Mind néki gyúl, hogy estje szebb legyen,
    S ne hunyjon el vak éjbe lelke mécse,
    S ne lenne alkonya reménytelen.

    Hadd lássa meg, hogy nem halt meg a Szépség
    És él a jóság és lesz még öröm.
    Constantin abbé boldog bölcsességét
    Nem mossa el se könny, se vérözön…

    Forrás: MEK

    Juhász Gyula, színház, Újházi Ede, művészet, elm

  • Juhász Gyula: Új anakreoni dal

    Világok háborúján,
    Holott halál az élet,
    Enyészet évadán és
    Özön gyász századában
    Én, bús Vitéz utóda,
    Szegény, szomorú költő,
    Hadd valljam balga hittel
    És boldog áhítattal
    Az élet vallomását,
    Hogy nagy dolog a harc, de
    Legszebb virág a béke.

    Szelíden és nyugodtan
    Jó könyveket lapozni,
    Szép képeket csodálni,
    Új éneket dudolni,
    Tűnt éveket idézni,
    Mélázni a mezőben
    S gondolni holmi szépet
    S a bennünk fájva fájó
    Ember tragédiáját
    Feledni pillanatra
    S csak élni, élni. Ámen.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Buddha

    Mosolygó hindu bálvány,
    Ki végtelenbe révedsz,
    Taníts egy kis mosolygást
    E nagy szenvedéshez.
    Taníts egy kis mosolygást,
    Te nagy, örök mosolygó,
    Oly kurta ez az élet,
    Oly furcsa ez a bolygó.

    Mosolygó hindu bálvány,
    Én annyit sírtam itt lenn,
    Olvastam bibliákat,
    Várva, vívódva hittem.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Hitemen mosolygó,
    Mily jó lehet a semmi,
    A végtelen koporsó.

    Hol nem nyílnak virágok,
    A hervadásra szántak,
    Szerelmek, álmodások:
    Virági a halálnak.
    Mosolygó hindu bálvány,
    Az élet láza oly jó,
    És oly gonosz az élet,
    És én rád sírva nézek,
    Te nagy, örök mosolygó.

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Ó Ember!

    Az Embert én sajnálva szeretem,
    A gyűlölet nem borom, kenyerem.
    Mert jó az Ember, csak a sors gonosz,
    Az bujtogat, sebez és ostoroz.
    Mert szent az Ember, nagyra született,
    Hogy lássa, élje e mély életet,
    Mely fönséges csuda, dicső titok
    És áldottak a bitók és sírok,
    Mert szent a szenvedés, szent a halál
    S a hantok ormán nincs vég, nincs határ.
    Rögtúró férgek, fényes csillagok,
    Egy végre vannak: kicsinyek, nagyok.
    Ó Ember, búsan, alázatosan
    Nézd, lásd, az örök küllő mint rohan,
    Az örök törvény mint áll és ítél,
    Rongy gőgöd, dühöd, átkod itt mit ér?

    Forrás: MEK

  • Arany János: Év utolján

    Kifelé az évnek a szekere rudja,
    Pályáját a nap is csak robotban futja,
    Csak azért jő fel, hogy a gondját kivesse,
    Ahol a reggel van, ott a dél, az este.

    Mehetsz, mehetsz jó év! amit hoztál, vidd el,
    Megelégedtem már sovány böjteiddel;
    Egy szó nem sok, azzal sem marasztlak téged:
    Kívánok jó utat s jó egészséget.

    Mi örömet adtál? Mi emléket hagytál?
    Annyit se nekem, mint a tavalyi naptár,
    Mely hiába mondja, hogy: „csütörtök, péntek”,
    Ha egyszer ledobtam, belé sem tekintek.

    Menj! hadd tudjalak a többi után sorba,
    Legalább nem esett életemen csorba:
    A kopár sivatag, hol nem látni zöldet,
    Legalább nem hagyja lyukasan a földet.

    (1852)

    Forrás: MEK – Arany János összes költeményei

  • Arany János: Intés

    Jó költőktül azt tanultam
        S adom intésül neked:
    Sose fáradj, sok cifrával
        Elborítni éneked!
    Szólj erővel, és nevezd meg
        Ön nevén a gyermeket;
    Szólj gyöngéden, hol az illik, –
        S ne keríts nagy feneket.
    Olykor egy-két szó is jobban
        Helyre üti a szeget,
    Mint az olyan, ki beléhord
        Földet, poklot és eget,
        S ordít, amíg elreked.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Fodor Ákos: Axióma

    A szeretésen
    kívül minden emberi
    tett: romépítés.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

    Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
     legyen tiéd örökre az egész.
    Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
     itt van neked az epe és a méz.

    Ez itt a keserű s ez itt az édes,
     ez a fekete és ez a fehér,
    ez a nyugalom, s a láz is, hogy égess,
     ez itt a méreg és ez a kenyér.

    Tejet adok, de hozzá szörnyű vért is,
     ölelni lágyan és birkózni kart,
    és harcot is, hogy harcolj csakazért is,
     a rózsa mellett ott legyen a kard.

    Van még néhány elhányt és csonka holmi,
     egy kis verőfény és egy-két kacaj,
    viaskodó kedv, várat ostromolni,
     és végezetre egy nagy, tompa jaj.

    Iker ajándékot veszel örökbe,
     oly ember-ízű és oly felemás,
    de ember adta, nem telt néki többre,
     eget ne vívj, mély kútakat ne áss.

    Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
     s koldus apád most tétovázva áll,
    mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
     és a baljában ott van a halál.

    Forrás: MEK


  • Szabó Lőrinc: Mozart hallgatása közben

    „Csak a derű óráit számolom”,
    mondta pár szó s egy vasrúd a falon,
    a napóráé. Láttam én is a
    latin szöveget, s lelkem bánata
    irigyelte a vidám öreget,
    aki oly bölcs betűket vésetett
    a buta kőbe… Bár, ki tudja, nem
    rögtönzés volt-e csak, szellemesen
    dacos sugallat az a gondolat?
    Dac és sugallat bennem is akadt
    egykor, de az árny mindig súlyosabb
    maradt a fénynél… A felhők fölött
    kellett volna elfogni az örök
    tündöklést! a nap arany árvizét,
    tengerét! az édes könnyelműség
    lepkeszárnycsókú pillanatait,
    s főképp azt, melyben a mámor lakik,
    az ifjú gyönyört, melynek kései
    mása most annyi váddal van teli:
    a szeszként libbenőt, a legvadabb,
    a villámgyors tigris-szitakötőt,
    a kékzománc tüzet, a zizzenőt,
    ki kedvesével a kéj nyolcasát
    gyűrűzve libben láng-deleken át
    s alkonyi csöndön!… Tavak, mocsarak
    szittyói közt, szikrázó ég alatt
    ma is szállok én… csak testben öreg…
    (Nono! – mordul bennem a szörnyeteg
    igazság)… Igen, azt a testtelen
    úszást, lebegést kéne, istenem,
    utolérni, a könnyűt, úgy, amint
    a gyermekkor csinálta, most, megint:
    a sellőkét a vízben, szúnyogét
    fátyolködében, csak az örök ég
    örök hajósa lenni, ahogyan
    ma is visz a képzeletem-agyam,
    valahányszor párologtat-emel
    a kép, mint karmestert a pálca, mely
    fuvolát zendít s kürtöt s hegedűt!
    Óh, igen, a fényt, napot, a derűt,
    illatok táncát, szélhalk őzikét,
    s fent a kékben a habos gőzökét,
    azt kellene most visszahozni, hogy
    átjárjanak új, forró áramok,
    nem a grönlandi szörnyek, nem ezek
    a jegesmedve s rozmár hidegek,
    melyektől annyit szenved a szegény,
    hogy a pokolba vágyik, s annyit én; –
    kinti rémüktől félve hallgatom
    Mozartot, s tűnődöm a tavaszon
    vagy akárcsak a múlt nyáron (pedig
    az is vén volt már, ötvenötödik!):
    és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
    te, Mindenségé, édes üteme
    a fájdalomnak, Varázsfuvola,
    varázsjáték, te, tündér mámora
    hitnek, reménynek: árnycsík a falon
    a nagy fényben, s a szívben nyugalom
    s üvegparázsként égő sugarak
    az élő lomb tengerzöldje alatt,
    s bölcsesség, a vidám öregeké,
    amilyen azé lehetett, azé
    a napórásé, ki – „Non numero
    horas nisi serenas!” – drága jó
    intelmét adja, még most is, tanácsul:
    „Csak derűs órát veszek tudomásul!”

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Játszani

    Mi volt, Öreg, a legjobb? – Játszani.
    S aztán? Hagyd a gyerekkort! – Játszani.
    Vágyni a nagy világba? – Játszani.
    Készülni szent csatákra? – Játszani.
    Mások könnyét törülni? – Játszani.
    Gyermekednek örülni? – Játszani.
    Hinni saját magadban? – Játszani.
    Ha nem, a pillanatban? – Játszani.
    Bort, pénzt, nőt tékozolni? – Játszani.
    Istenekkel dacolni? – Játszani.
    Költőkkel égbe szállni? – Játszani.
    S ha jött csoda, akármi? – Játszani.
    Tudtál te lelkesedni? – Játszani.
    Ez a legtöbb? csak ennyi? – Játszani.
    Elég. Én mást szeretnék – …játszani!
    S hiszem, többnek fogok még – …látszani!
    Vigyázz, kardom öl! Bolond vagy, Öreg!
    – Távozz, ne zavard a köreimet!

    Forrás: DIA