Címke: bölcsesség

  • Szabó Lőrinc: Harc az ünnepért

    Itt ülök, csöndben, a világ közepén,
    csillaggal és sárgarigóval teli fényben.
    Hosszú, vad napok jönnek és mennek,
    örömök, gyötrelmek egymásra dőlnek,
    de én már nem futok sehová.

    A szívem egyre mélyebbre csendesedik,
    mint a tó, melyben egy fa árnya rezdül,
    s tudja, hogy a szél jön, elmegy, visszatér.
    Tudja, hogy minden csak pillanat,
    s a pillanat mögött ott az örök:
    az, amit hiába űz az ember — az ünnep.

    Az ünnep nem más, mint mikor nem akarsz,
    nem követelsz, nem vársz semmit.
    Csak vagy.
    S a lét, ez a szent, iszonyú zaj,
    egyszerre elnémul benned.

    Akkor már nem kérsz semmit,
    nem siratsz semmit,
    nem vádolsz senkit.
    Csak nézel, mint aki mindent látott,
    és megbékélt vele.

    Ez az ünnep.
    És ezért kell harcolni, minden nap,
    minden lélegzettel, minden könnyel,
    minden hajnalban újrakezdve,
    mert a világ nem adja könnyen a békét.

    De ha egyszer elérted,
    ha csak egy pillanatra is,
    amikor minden benned és körülötted elhallgat —
    akkor tudod: érdemes volt élni.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék

    „Apu!…” Igazán csoda volt, de
    még elkaptam a gyereket.
    „Látod?!…” mutattam le a mélybe.
    Hallgattunk. Lóci reszketett.

    Reszketett és csak nagysokára
    mondta: „Rémes, hogy az ilyen
    életveszélyektől az ember
    nem szabadul, csak…” s hirtelen

    elakadt. „Csak, ha…” szava ismét
    fátyolos lett és remegő.
    „Csak ha szót fogad!” mondtam én. És:
    „Csak ha már meghalt!” mondta ő.

    (Raguza)

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci verset ír

    Ünnep előtt volt. Kint a kertben
    húsvéti bárány bégetett,
    most borult virágba az alma,
    a barackfa már vetkezett,

    én meg épp versbe igyekeztem
    fogni életet és halált,
    mikor egyszerre nyílt az ajtó,
    jött Lóci és elémbe állt

    s megszólalt: – Apu, verset írtam!
    – De hisz még nem tudsz írni, te!
    – Nem is írtam, csak kigondoltam.
    – No, halljuk. – Hát figyelj ide, –

    szólt Lóci, azzal nekikezdett
    s két sorban elmondta a verset:
    „Az életet adja, adja,
    egyszerre csak abbahagyja.”

    Én nagyot néztem: – Ki? Kiről szól
    a versed? Ennyi az egész?
    – Hát az istenről, az a címe! –
    magyarázta a gyerek; és:

    – Nem kéne még valami hozzá?
    kérdeztem én kíváncsian.
    – Nem hát, – felelt ő, – ez az élet,
    ebben már minden benne van.

    – Benne van, jól van, igazad van,
    szép a vers, menj és játssz tovább! –
    Szinte ijedten csókoltam meg
    Lóci hatéves homlokát…

    Ő elrohant… Kint ragyogott a
    tavasz, a bárány bégetett
    s én eltünődve ezt a verset
    írtam a magamé helyett.

    Forrás: DIA

  • Tóth Árpád: Elég volt a vágta

    Lassan, lovam, lassan,
    Elég volt a vágta;
    Vén legénynek tempós már a
    Kengyelvasba hágta.

    Minek is nyargalnánk?
    Hová? Ki elébe?
    Itt is, ott is örök cudar:
    Egy a világ képe.

    Lobogni lélekkel
    Haszontalan próba,
    Míg mi élünk, nem lesz más e
    Veszett Európa.

    S hiába legyezget
    Holmi tavaszféle,
    Mindegy az már, öreg csontnak,
    Tavasz van-e, tél-e?

    Dirmegünk, dörmögünk,
    Bajszunk, kedvünk kajla,
    Nem kell már a szerelem se,
    A parázna frajla.

    Édes kábulatra
    Könnyebb szerzet vágyjon,
    Ordas, lompos régi búkkal
    Hálunk mi egy ágyon.

    Fringiánk is vesszen!
    Az ifjabb fegyver
    Hadd csattogja, hogy ő minden
    Ócska vaskót megver!

    Majd eléri őt is
    Idején a balság –
    Hányja farát, míg lehet, a
    Csikó-fiatalság!

    Mindegy már minékünk
    Szerda vagy csütörtök,
    A nagyságos angyal vagy a
    Tekintetes ördög!

    Tempós lassúsággal
    – Elég volt a vágta –
    Szép egykedvűn átkocogunk
    A másik világba.

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Hívogató

    Én szép ifjuságom
    Sárgul hervadozva,
    Ülök már a sutban
    Lomhán darvadozva –
    Ilyen vagyok én már,
    Fanyar, csöndes, fáradt,
    Így szeress, ha kellek,
    Nem járok utánad!

    Jó volt, hiszen jó volt
    Fiatalnak lenni,
    Kényesbús fejemnek
    Nők keblén pihenni,
    Víg, ravasz hunyással
    Lesni alattomba,
    Játszik-e földrengést
    Keblük puha dombja…

    Mint a kerekerdő
    Májusi virággal,
    Tele volt a szívem
    Tréfás ifjúsággal;
    Mint a kerekerdő
    Novemberi gőzzel,
    Tele már a szívem
    Keseredő ősszel.

    Zord egy kerekerdő!
    Csupa sár és felleg!
    Kivirul még? Mindegy!
    Így szeress, ha kellek.
    Ordas bánatommal,
    Dércsípte kedvemmel,
    Nagy hallgatásokkal,
    Őszi szerelemmel!

    Békítő vég-kortynak
    Keresem a kútját,
    E bolond világnak
    Szent kifele-útját:
    Ha van ajkad méltó,
    Ily csókkal itass meg,
    Ha van karod áldott,
    Az útat mutasd meg!

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Élni, míg élünk

    Igen: élni, míg élünk,
    Igen: ez a szabály.
    De mit csináljunk az életünkkel,
    Ha fáj?

    Igen: nagyot akarjunk,
    Igen: forrjon agyad,
    Holott tudjuk, hogy milyen kicsinység
    A Nagy.

    Igen: élj türelemmel,
    Igen: hallgass, ha fáj.
    Várd meg, hogy jöjjön a nagy professzor:
    Halál.

    Igen: élni, míg élünk,
    Igen: ez a szabály.
    De mit csináljunk az életünkkel,
    Ha fáj?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Adjon Isten mindenkinek

    Adjon Isten békét, kedvet
    Asszonyoknak, embereknek,
    Sok örömet mindenkinek,
    Pénzt, szerelmet, vágyat, hitet.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Úgy szeretném megtalálni,
    Úgy szeretnék azzá válni,
    Kinek az élet teher:
    Az ember könnyen megy el.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Általadni úgy szeretném
    Sok hirtelen vágyam, eszmém,
    Sok drága kincset, nagyot,
    Amihez már vén vagyok.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Néha-néha szerelemmel
    Telik meg az ilyen ember.
    Néha-néha úgy megsajog,
    Más bánat, bú és más bajok.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Adjon Isten ifjúságot,
    Szabadságot, boldogságot,
    Egészséget, pénzt és hitet,
    Szerelmet, hírt mindenkinek.
    Gyönyörű-kék itt az Ég.

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Váram hetedik ajtaja

    Váram hetedik ajtaja
    kifele nyílik,
    indíts, haver,
    amíg a vár
    forog tovább,
    s forog körül
    a külvilág;
    végy birtokot a semmiben.

    A hőkölők, a hódítók
    fagyosan ott bogárzanak,
    ott vagy te is,
    ne játszd meg magad.

    A nagy élet itt volt neked
    s itt van ma és örökké,
    de mérhető időben
    soha többé.

    Lehet rólam álmodni hosszan,
    dögösen, halálosan,
    fennkölt vagy banális ricsajjal.
    És zengő csöndben elforog
    az idomíthatatlan angyal.

  • Baranyi Ferenc: ÍGY VAGYUNK

    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább.

    Ha volna még türelmem, felkutatnám
    mosolya virágosabb válfaját
    új asszonyarcokon. De – furcsa módon –
    ma már a mosolyánál fontosabb,
    hogy mosolytalansága sem kietlen
    s hogy könnyei sem vádlón hullanak.

    A bánata tehát kicsit se bántó,
    ha tőlem szenved is – nem ellenem,
    fájdalmának nincs támadó iránya,
    csak tiszta súlya. Ezért szeretem.

    Áldozatot hoz? Nem. Csak tudja jól, hogy
    az önvád – mit szívemben keltene –
    egyensúlyom emésztené el s akkor
    néki is felborulna mindene.

    Hát így vagyunk. Önzés önzést kímél, mert
    eggyé igézne fél harmóniát.
    Bizonyos már, hogy vele megelégszem,
    és nem is keresgélek már tovább?


    🕊️

  • Baranyi Ferenc: HÁZI FELADAT

    Jaj, istenem, hogyan szeressem?
    Egy mód marad csupán: nagyon.
    Egymásnak tőr vagyunk mi ketten
    és egyedüli oltalom.

    Nem lesz könnyű vele az élet,
    de nélküle nem élhető,
    ha összeadsz két gyöngeséget –
    kijöhet abból egy erő.

    Ilyen a matematikája
    a szerelemnek – logika
    nincs benne. Egyetlen szabálya:
    osztással kell szoroznia.

    E feles számrendszer – mi bölcsre
    s balgára végzetes lehet –
    magát nullázza le, ha össze
    nem osztható az egy meg egy.

    Tudom, ha nem is hiszek benne:
    ő velem összeosztható.
    Oldjuk meg együtt. Ez a lecke.
    S majd jegynek jó lesz rá a jó.


    🕊️