https://verskucko.com

Címke: búcsú

  • Victor Hugo: Ha földereng a táj

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Ha földereng a táj, holnap a pirkadással
    elindulok. Tudom, hogy várod jöttömet.
    Az erdőkön megyek, megyek a hegyen által,
    nem, tőled messze már maradnom nem lehet.

    Megyek majd, két szemem merőn néz önmagamba,
    nem látom majd a fényt, nem hallok semmi neszt,
    görnyedten, egyedül, kezemet összefonva,
    mélán megyek, s a nap olyan lesz, mint az est.

    Nem nézem az arany tüzeket alkonyatkor,
    sem, hogy Harfleur felé vitorlák szállanak,
    és ha megérkezem, sírodra teszem akkor
    virágzó hanga és zöld magyal csokromat.

    Forrás: Facebook – Szeretem a verseket


  • Christina Rossetti – Emlékezz

    (Tóth Árpád fordítása)

    Emlékezz rám, ha majd elmegyek
    messzi útra, ahonnan nem jön senki.
    Ha itt leszel, hol én már nem leszek,
    emlékezz rám. De engedd megtenni,
    ha már akarni fogom, hogy feledd,
    midőn borúlmányságba hull örömem.
    Jobb, ha mosolyogsz, s enyhül a szíved,
    mintsem hogy bús légy értem szüntelen.

    Emlékezz rám, de többé semmiért
    ne tarts fogva. Ha néha elborít
    a régi árny, hadd múljék, mint a szél.
    Nem várhatom, hogy benned örökig
    tükrözze magát mindaz, ami volt.
    Szeretném, hogy békén engedj tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Graves – Elvesztett szerelem

    Bánattól élesült szeme,
    egy rezzenést felfog vele:
    hogy nő, telik levél, fűszál,
    átlát tömör kovakő-falon,
    látja a lelket – fuvalom –,
    amint a hűlt torkon kiszáll.

    Még meg se szólalsz, hallja már
    hegy-völgyön túlról a hangodat.
    Fülébe ér, amint bogár
    lárvája rezzen a föld alatt;
    hallja a földöntúli neszt,
    mikor a fűszál inni kezd;
    moly-állkapocs hogyan reszel
    a gyapjuban; s mikor cipel
    a hangya, ina hogy szakad
    becsületből vitt súly alatt
    (felnyög és vékonyan zihál),
    hogy zizzen pók lábán a szál,
    hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
    hogy moccan halkan a szárny, a csáp.

    Tekintetét élezte kín,
    jár-kél a föld ösvényein,
    – isten, csavargó, furcsa árny –
    vesztett szerelme hűlt nyomán.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christina Georgina Rossetti – Emlékezz

    Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
    a távol országban, mely hangtalan,
    ahol kezem megfognod tiltva van,
    s a visszaút is, bár megfordulok.
    Emlékezz rám, már nincsenek napok
    közös jövőnk tervezni céltalan,
    csak emlékezz rám. Kilátástalan
    az ima, nincs tervezgetésre ok.
    Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
    és eszedbe csak későbben jutok,
    sohse búsulj. Abból mi most vagyok
    egy csipetnyi tán holtan is marad,
    ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
    mint emlékezve pusztítod magad.

    Károlyi Ami fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Azokról, akik eltűntek

    A haldoklókkal csókolóztam,
    az elmenőkkel cimboráltam,
    izzadt hajuk simítva hosszan
    ágyukhoz álltam.

    Marasztaló ígéket
    súgtam fülükbe, mint az élet,
    de hívta őket a nagy út,
    és én kötöttem nékik a halálban
    batyut.

    A távozók
    elvitték a lelkem darabjait,
    csak én maradtam itt,
    és most a hit
    porukkal egy lett, mint avitt
    ruhájuk, és széthulltak ama szók
    és szájukon is megrohadt, amit
    adtam nekik, a csók.

    Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
    Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
    ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
    mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
    elásta, és most a határtalan,
    mély földbe van,
    s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.

    Barátaim,
    halványodik énnékem itt a szín,
    hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
    gyakran mosolygok, többször hallgatok.
    De érzem egyre, vár rám sok erős,
    jó ismerős,
    hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
    Ezért oly csöndes bennem már a lélek
    s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
    nem félek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.
    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.
    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?
    1903.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Ignotus Hugó: Erdőben

    Nincs: vége és többé soha –
    Mint sziklakőre a moha:
    Szívedre, bár kövitsd és hűtsék,
    Halkan kiül a gyönyörűség.

    Megyünk és mögöttünk marad
    A biztos és a nem szabad –
    Sírj és nevess és jer velem,
    Ó hajléktalan szerelem!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Füst Milán: Egy hellenista arab költő búcsúverse

    Ó én völgyem, hegyem,
    S ó én szép, barna feleségem,
    S ó lágy, légi kéz, mely végigsimítottad homlokomat,
    S ti éjszaka örvényei s fekete tüzei szivemnek,
    S félelmek anyja, te hármas Hekaté, –

    Én elmegyek, én elmegyek, örökre búcsúzom,
    S nincs gyermeki báj, amely kicsalna siromból
    S barna lánynak édes panasza, mely mosolyra késztetné ajakam,
    Mert néma lettem, mint a föld,
    S néhány évszázad múlva felszánt a földmüvelő
    S csontjaim porát a szél összeakavarja.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Füst Milán: Útra kelni, messzi menni…

    Útra kelni, messzi menni…
    Idegenbe’ megpihenni…
    Hol találja őt a tél, a nyár?
    A fű is felvídúl talán, amerre jár…

    S az út mentén köszöntik őt a fák
    Füttyent a szél, biccent az ág
    S örökre búcsút int az égnek kósza népe,
    Körűlrepdesvén sáppadt homlokát…
    Úgy nézi mind e balga fütyörészőt,
    Úgy megbámulja, mint a távozó csodát,
    Ki itthagy mindent, mi ölelni kész őt
    S a dúrva végtelenben ver tanyát…

    Őt meg kell nézni, mert az ég alatt
    Nincs több találkozás s a messzeségben
    Ki tudja, merre lesz a sírja majd?

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Akasa: Nem haltam meg

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl mindig
    egyedül ébredsz.
    S nem leszek veled éjszaka
    amikor álmodból sírva rettensz.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl
    nem csókolom le a könnyed.
    Ha terítsz, elég lesz egy tányér is,
    s már sosem lesz közös ünnep.

    Nem haltam meg.
    Csak ezentúl…
    Ne félj! Ne hulljon a könnyed.
    Mert láthatatlanul követlek én
    S ezentúl…
    örökre így lesz.

    Forrás: —