Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad.
Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!
Forrás: Magyar Kurír
Címke: búcsú
-
Weöres Sándor: [Ó ne vidd el]
-
Csokonai Vitéz Mihály: Szegény Zsuzsi, a táborozáskor
Estve jött a parancsolat
Viola-szín pecsét alatt,
Egy szép tavaszi éjszakán
Zörgettek Jancsim ablakán.Éppen akkor vált el tőlem,
Vígan álmodott felőlem,
Kedvére pihent ágyában,
Engem ölelvén álmában:Mikor bús trombitaszóra
Űlni kellett mindjárt lóra,
Elindúlván a törökre;
Jaj! talán elvált örökre!Sírva mentem kvártélyjáig
S onnan a kertek aljáig.
Indúlt nyelvem bús nótára,
Árva gerlice módjára.Csákóját könnyel öntöztem,
Gyász pántlikám rákötöztem;
Tíz rózsát hinték lovára,
Százannyi csókot magára.A lelkem is sírt belőlem,
Mikor búcsút veve tőlem:
„Isten hozzád!” többet nem szólt,
Nyakamba borúlt s megcsókolt.Forrás: Magyar Kurír
-
Ágh István: Szereleműző
Ezt a szerelmet
szívem kivesse
zuhanjon messze
oda aki adta
a nő álmába
mint féreg az almába
minden mozdulatába
mint szél a Dunába
onnan zuhanjon
házba szobába
legyen szobája
hajnali kocsma
szobrok képek
támadjanak föl mint a részeg
iszonyodva
onnan zuhanjon
tájba világba
kismadaras kertet
kaszaboljon az ég kaszája
lomb leessen
virág kivesszen
porrá lehessen
zöld por a májusi tájból
fűből fából kalászból
vörös a vörös nyárfavirágból
lila a lila mákvirágból
sárga a sárga tányérvirágból
ezt a szerelmet
a táj kivesse
anyám apám
anyja apja
lakodalmába
kérő szerelmes szavakba
mámoros szemekbe borba
négyféle testbe
négyféle vérbe
onnan zuhanjon
ciprus tövébe
szálljon alá a
csontsövényű éjbe
ezt a szerelmet
szívem kivesse
zuhanjon messze
Forrás: Szívzuhogás
-
Lászlóffy Aladár: Egyetlen írás
Forog a ledobott ceruza: egyedül maradt
férfi a fehér-fehéren.
Tudod-e, hogy már találkoztunk, annak
ellenére, hogy szerinted mindössze
szerelem volt. Laktunk pár órát valahol,
a szoba kockájában,
ott se középen, csak valahol fontos helyen,
mint a szív:
egy ágyon.Legalább két fejem van, egyik
az arcoddal alszik már, s végig beszélget,
a másik a helyét keresi égben, öledben,
s hallgat, tessék: szavakkal lát, néz,
mint aki ember-életünk előttről ismer.Minél közelebb hajlom, mintha
madártávlatból meztelen leány-föld volnál,
valami hanyatt fekvő félsziget,
akire mindig lelátok, olyan
összefoglaló táj, akiről egyszerre érzem
északot, délt, hegyeit s piros-petty városait.Nem is tudom, miképp világít így ez a
törékeny sötétség, hogy láthat mégis tisztán
bejárni végig ujjaim esője –
melyik kor vagy,
és melyik nép lángol ilyenkor bennem
a szokásaiért?Nem simogatlak, csak búcsúzom, mint a
campaniai tájtól Itália örök költői, öregen.
Te fehér, te idevetített.
Te darab holdfény. Te írás,
akit egyedül én olvastam
mindig örökre.
Forrás: Szívzuhogás
-
Vajda János: Utolsó dal, Ginához
Ha eljövend a búcsú-óra,
Ha majd e szív végsőt dobog,
A percben, mely létem kioltja,
Majd akkor is rád gondolok.És jól tudom, előre látom,
Mi bú, öröm van itt ezen
S az ismeretlen túlvilágon:
Egyszerre mind átérezem.Eszembe jut majd minden átok,
Mind, ami történt s ami nem;
Mely felgyújtotta a világot,
Mást üdvözítvén az “igen”.Mit lelkem eddig félve sejtett,
Előttem áll a nagy titok,
Hogy csak az halt meg, ami nem lett,
S az él örökké, ami volt.És nem tudom, mi fáj majd jobban:
Mi itt örökre elveszett,
Vagy ami él a múltban, s onnan
Kivenni többé nem lehet?A gondolat, hogy e mindenség
Nem lesz se több, se kevesebb,
S Isten se törli azt le végképp,
Mi egyszer itten megesett…Vagy hogy nem halt meg voltaképp itt
Csak az a perc, mely elrepült;
A bimbó, mely nekem ki nem nyílt,
A vágy, amely nem teljesült?
Forrás: Szívzuhogás
-
Nadányi Zoltán: A két szemed szeretett legtovább
A két szemed szeretett legtovább.
Be furcsa szerelem.
A szád már néma volt, de a szemed,
az még beszélt velem.
A kezed már hideg volt, jéghideg,
nem is adtál kezet,
de a szemed még megsimogatott,
nálam feledkezett.
És lándzsákat tűztál magad köré
hideg testőrökül,
de a szemed még rámleselkedett
a zord lándzsák mögül.
És ellebegtél és csak a hegyes
lándzsák maradtak ott,
de a szemed mégegyszer visszanézett
és mindent megadott.
A két szemed szeretett legtovább,
még mostan is szeret.
Még éjszakánkint zöldes csillaga
kigyúl ágyam felett.
Forrás: Szívzuhogás
-
Babits Mihály: [Lelkem kiszikkadt mezején…]
(1938. március)
Lelkem kiszikkadt mezején
pár szál virágot keresek
annak, ki lelkem lelke és
minden virágnál kedvesebb,kit boldog lennék boldogan
tudni, álomnál édesebb
életben, s mégis én teszem,
hogy az élete csupa seb.Fojtó szélverte zord mezőn
böngészve, sírva keresek…
Szegény, szegény virágaim,
be fonnyadók, be kevesek,bús menekültek, mint magam,
s halálra szántak, s kékesek,
s utolsó pár szál ez talán,
amit most lábadhoz teszek.Tünődöm olykor, édesem,
jobb lesz-e, ha már nem leszek?
Lesz-e nyaradnak ősze még
vidámabb, és virága szebb?Forrás: Szívzuhogás
-
Balassi Bálint: Hatvanhatodik
(ad notam: „Minden állat dicsér, Úr Isten tégedet” etc.)
HATVANHATODIK
Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!Egriek, vitézek, végeknek tüköri,
Kiknek vitézségét minden föld beszéli,
Régi vitézséghez dolgotokot veti,
Istennek ajánlva légyetek immár ti!Ti is, rárószárnyon járó hamar lovak,
Azkiknek hátokon az jó vitéz ifjak
Gyakorta kergetnek, s hol penig szaladnak,
Adassék egészség már mindnyájatoknak!Fényes sok szép szerszám, vitézlő nagy szépség,
Katonatalálmány, újforma ékesség,
Seregben tündöklő és fénlő frissesség,
Éntűlem s Istentűl légyen már békesség!Sok jó vitéz legény, kiket felemeltem,
S kikkel sok jót tettem, tartottam, neveltem,
Maradjon nálatok jó emlékezetem,
Jusson eszetekbe jótétemről nevem!Vitéz próba helye, kiterjedt sík mező,
S fákkal, kősziklákkal bővös hegy, völgy, erdő,
Kit az sok csata jár, s jószerencse leső,
Légyen Isten hozzád, sok vitézt legelő!Igaz atyámfia s meghitt jóbarátim,
Kiknél nyilván vadnak keserves bánatim,
Ti jutván eszembe hullnak sok könyveim,
Már Isten hozzátok, jó vitéz rokonim!Ti is, angyalképet mutató szép szüzek
És szemmel öldöklő örvendetes menyek,
Kik hol vesztettetek, s hol élesztettetek,
Isten s jó szerelem maradjon véletek!Sőt te is, óh, én szerelmes ellenségem,
Hozzám háládatlan, kegyetlen szerelmem,
Ki érdemem – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ti penig, szerzettem átkozott sok versek,
Búnál kik egyebet nékem nem nyertetek,
Tűzben mind fejenként égjetek, vesszetek,
Mert haszontalanok, jót nem érdemletek.
Forrás: PIM -
Kosztolányi Dezső: Szeretet
Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.Rokonszenves boltileányok,
kereskedősegédek, régi és hű
cselédek, lapkihordók, csöndes,
munkás írók, kedves tanárok,
kik vesződnek a kisfiammal.Találkozunk mi olykor-olykor,
meg-megállunk, szemünk összevillan,
s én még maradnék tétovázva,
talán hogy elmondjam ezt nekik.Mégsem beszélek, mert csak a részeg
aggastyánok s pulyák fecsegnek.
Ilyesmiről szólni nem ízléses.
Meg aztán nincsen is időnk.De hogyha majd meghalok egyszer,
s egy csillagon meglátom őket,
átintek nékik kiabálva,
hajrázva, mint egy gimnazista:
„Lásd, téged is szerettelek.”Forrás: MEK
