https://verskucko.com

Címke: csend

  • Szabolcsi Erzsébet: Csend

    Csordogáló csend.
    Csak cseppecskék csillannak
    csillagtalanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Egy hattyú alszik

    Egy hattyú alszik a tavon
    Mint rózsa, úgy lebeg,
    léte folyékony s olvadó,
    akár a fellegek.

    Néhány árnyék a vízre ül,
    Mert nem talál haza –
    Nem is árnyak talán, csupán
    fenyőfák sóhaja.

    A hattyúk nem is rózsák,
    De víziangyalok,
    Az ég álmodja őket,
    Ha olykor andalog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Haikuk és rövid versek (válogatás)

    VALÓSÁG ÉS IGAZSÁG
    Nem érdekel, hogy
    tényleg hideg van-e most
    — csak az, hogy fázom.

    A LEGJOBB TANÁCSOKBÓL
    Sose légy fáradt
    megdicsérni bárkit is,
    ha megérdemli!

    MOZART
    (hommage à K. D.)
    nincs rossz fű. Nincs szél,
    ami ne jól fújna. Nincs
    hamis madárfütty

    KAVICS
    Remélem: igen?
    Remélem: nem?
    – Tudom: úgy lesz
    jó, ahogyan lesz.

    KAVICS A MÉRLEGEN
    Hegyet csodálni
    lehet – de szeretni csak
    kavicsot tudunk.

    •
    Csak, kinek volt már
    kavics a cipőjében:
    becsüli, ha nincs.

    HÁLAÉRZET
    mikor az ember
    tudja, hogy mi baja nincs

    IDŐ, JÁRÁS, JELENTÉS
    aztán a hó,
    megint a hó,
    eljön a hó hava, évada:
    hullhat önmagára másmaga.
    Most jelentősebbek és múlandóbbak
    a lábnyomok. Aztán megint elolvad
    a hó, a hó, a hó

    A KAPCSOLAT
    Nem a gyakoriság.
    Nem is a közös programok.
    — A tér/idő/alkalom
    rendszerketrecébe nem
    zárható
    Korlátlan Jelenlét.

    PONT
    Holott most inspirált vagyok
    — azaz: együtt cél, eszköz, ok —
    ám épp, mint némely verseket
    épp nem szabad, épp nem lehet
    történtté tenni (fontosabb
    dolog képezvén dolgomat,
    vagy szakmám Kétnevű Ura
    tiltja: Ízlés, Öncenzúra);
    ___megcsökve hát e pontnyi poszton:
    ___halálom újra elhalasztom.

    HALOTTI BESZÉD
    A halál nem baleset, nem betegség, nem büntetés:
    ne tarts tőle, ne próbáld gyógyítani, sem elkerülni;
    ne szégyelld.
    ___________Veled növekszik, mióta csak
    növekszel
    s veled fogy, épp azóta.
    ____________________Tiéd. Halálod is te vagy.

    NE HARAGUDJ…
    (Szép Ernő-hangminta)
    Ne haragudj, ha meghalok,
    s itt hagyok nem kevés, de sok
    ilyen-olyan tennivalót!
    – Mint a többi silány csalók,
    váltig leplezzem a valót?
    Mint te is: én is meghalok.
    Ne haragudj, hogy meghalok
    (s hogy előbb inkább, vagy utóbb?
    az megtörténtéig: titok).
    Ne haragudj, de meghalok,
    mert élek – egyszerű dolog.
    Ha jó, ha rossz: majd megszokod.
    (Mit írok s míg olvashatod,
    vedd úgy, hogy Hozzád szól, a Szót:
    ne haragudj, ha meghalok!)

    Forrás: Fodor Ákos költészete (Facebook-csoport)

  • Medgyesi Gabriella – Tangó

    Mikor magadra maradsz, szép leszel,
    szeretnek majd és fölemelnek,
    mert jó lesz szeretni majd, ha nem leszel.
    Ülsz majd és bólogatsz,
    szemed nyitva egy kicsit,
    s dúdolva úgy emlegetnek,
    mint akit visszahívtak sokszor,
    de nem jött, nem érkezett meg,
    s csak szólogatták egy közös néven nevezve,
    de hiába várták nappal és hiába minden éjszaka,
    tejet, bort, vizet hiába raktak, hiába raktak asztalára fényt,
    s míg évek teltek el, nem mondta azt se: miért ne jönnék.

    De aztán hirtelen – csak annyi volt: fejet hajtottak itt,
    felemeltek ott – székedben ülsz bólogatva,
    szemed épp csak kitárva,
    és mind beszélnek most, sírnak is talán,
    hogy végre itt vagy, látogatsz, látogató csak, tudják,
    de most már biztosan maradsz

    egy kicsit. Mert ez jó, elég, mert
    vártak és nézni most elég, hisz
    szép vagy, erős és hallgatag, és
    így szeretnek, csak így,
    és mind beszél, beszél, beszél.

    De nem vagy ott, mert
    nem leszel, addigra tudod, jó lesz szeretni majd,
    mikor fölemelnek és szeretnek,
    mert elég már úgy is, ha magadra maradsz.

    És mint képet a fehér falon, nézed őket
    oldalra dőlve kicsit, keretbe rendezel, fényt mérsz,
    és rögzítesz a megfelelő tekercsre,
    és lejátszod újra és újra a filmet, mert lehet,
    mert nincs rajta semmi,
    te sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Versenyen kívül

    Én nem futok.
    Nincs mért. Nem kápráztat a pálma-ág.
    Útszélen; árokparton,
    A versenyen kívül
    Szedem a novemberi ibolyát.
    Én nem futok,
    Távol a sértő zajtól, bántó fénytől
    A Janus-arcú dicsőségtől,
    Rendezgetem csokorba ibolyámat,
    Ha valakit tarlómra fúj a szél,
    A vágy, a nyugtalanság, vagy a bánat:
    Más virág híján, mutatom neki
    Novemberben kinyílott ibolyámat.
    Ha kell: jó, ha nem: békesség neki.
    Én nem futok.
    Én nem akarok senkit utolérni.
    Nem hatalomért, csak egy morzsa szívért
    Vágyom a virágomat kicserélni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Virág a tengeren

    Parttalan tenger ringat csendesen.
    Kicsiny virág vagyok,
    Fehér virág vagyok,
    Ringó virág végtelen vizeken.

    Kicsiny virág vagyok.
    Nagy, feneketlen mélységek fölött,
    Hűvös, temető mélységek fölött
    Hintáznak a habok.

    Nagy, feneketlen mélységek fölött
    A tenger lelke zúg,
    A mélységek lelke zúg,
    S ezüst hullámok árja hömpölyög.

    A tenger lelke zúg.
    A végtelen víz: ez az én hazám.
    Végtelenség, te vagy az én hazám,
    És én a koszorúd.

    A végtelen víz: ez az én hazám,
    A tenger az enyém,
    A minden az enyém,
    A fénymámoros örök óceán.

    A tenger az enyém.
    Öröktüzű nap fönn a kék egen:
    Ringó virág végtelen vizeken,
    Téged imádlak én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Rab Zsuzsa – Dúdoló

    Felhővé foszlott az erdő,
    söprik nyers szelek.
    Heggyé tornyosult a felhő.
    Hol keresselek?

    Korhadt tönkön üldögélek,
    nyírkos fák alatt.
    Nem tudom már, merre térjek,
    honnan várjalak.

    Virrasztom a fák tövében
    szunnyadó telet.
    Éneklek a vaksötétben
    lámpásul neked.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor – Madárijesztő

    Dráma három percben

    (Ketten jönnek emelt fővel)

    – Időmadárijesztő.
    – Micsoda?
    – Időmadárijesztő.
    – Időmadárijesztő?
    – Az.
    – Találóskérdés?
    – (nemet int)
    – Mi akar lenni? Mit jelent?
    – Időmadárijesztő.
    – (bizonytalanul) Politikus?
    – (nemet int)

    (nevetnek)

    – Hát akkor?
    – Vers.
    – Vers? Talán verscím.
    – Vers. Maga a vers.
    – Időmadárijesztő. Ez önnek vers, uram?
    – Vers. Időmadárijesztő. Egysoros. –
    Pontosabban: egyszavas vers. Ilyen is van,
    uram.
    – És még milyen is van?
    – Néma.
    – Néma?
    – Az.
    – Némavers?
    – Némavers. De csak legbelül szokott megjelenni.
    Olykor nagyon nagy példányszámban.
    Rendszerint az iméntihez hasonló egyszavasok
    ellenverseként.

    (hallgatnak)

    – Köszönöm ezt a kis poétikai eszmefuttatást.
    – Kérem.
    – Vigasznak se rossz. Ezután majd, amikor
    már-már vérembe rögösödnek a ki nem mondható
    szavak, megpróbálom nagy költőnek érezni magam.
    Köszönöm.
    – Szóra sem érdemes, költőtárs.

    (Lehajtott fejjel mindketten el.)

    Függöny

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mircea Florin Șandru – Egy vers

    Mit írsz? – kérdi ajtót nyitva a gyermek.
    Verset – felelem –, egy verset az alkonyatról.

    Miért épp az alkonyatról? – kérdezi,
    olvasólámpám fénykörébe lépve.

    Mit írsz? – kérdi asszonyom,
    ablakot nyitva, s beereszti a huzatos levegőt.
    Egy verset – mondom neki –, verset a magányról.

    Miféle magányról? – kérdezi,
    kilép a lámpa fényköréből.

    Mit írsz? – faggat apám
    a folyosó homályába veszve.
    Verset. Egy verset a halálról – válaszolom.

    Hogyhogy a halálról? – hökken meg és zokog.

    Mit írsz? – érdeklődik a szomszéd, a díjbeszedő,
    a boltos és a bürokrata.

    Mit írsz? – kérdezi főnököm,
    míg a nap eseményei
    a nyomdagép tölcsérébe hullnak.

    Verset, egy verset – mondom nekik.
    Verset a csendről.

    Miféle csendről? – szól asszonyom.
    Csend még álmunkban se létezik.
    Sikoltozol, és azt mondod: hagyjál, hagyjál.

    Nem szeretem az alkonyt –
    szól a gyerek.

    Szobámba térve
    kuporgok a sötétben, elalszom,
    és senkinek se jutok az eszébe.

    Ha egyedül vagyok,
    fehér és fekete lovakat látok.
    Egy fehér lovat és egy feketét – így az apám.

    Torkig vagyok a halállal –
    mondja az orvos.
    Mindennap meghal valaki.
    A cementasztalokon sokan fekszenek, kiterítve,
    míg a rokonok értük jönnek.

    Sose szólsz semmit – mondja a szomszéd –,
    nem hallom a hangod.

    Hallgatok.
    Lassan elfogynak a szavak
    a csendről, az alkonyatról,
    a magányról, a halálról.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor – Angelus

    Erdő füvén fekszem hanyatt.
    Jő lábhegyen az alkonyat.
    Zsong, zsong a csend mély mámora.
    Lebben az Isten fátyola.

    A csend az ő szívén terem.
    A csend az örök Szerelem,
    A Lélek a vizek felett:
    Egyetlen, áldott Felelet.

    Ó mindent, mindent értek én,
    Mióta ez a csend enyém.
    Szívet nyit rám minden titok,
    És mindenek nyelvén tudok.

    Azóta hozzám szólnak
    A füvek, fák és madarak.
    Barátaim az állatok,
    Zengnek a színek, illatok.

    És mind oly boldogok vagyunk,
    Hogy testvér-szóval szólhatunk.
    Ó érteni, megérteni:
    Mily édes, milyen isteni!

    Megrezzen most egy vén csalán
    Távol harangszó mély dalán,
    Mely messze zsongja lombon át
    Az esteli Úrangyalát.

    Elhallgat minden itt körül,
    Megáll a gyík, a szél elül,
    És – mindnyájunkért egymagán –
    Ávéba kezd a csalogány.

    Forrás: Lélektől lélekig