https://verskucko.com

Címke: élet

  • Tóth Árpád: Hímzés

    Szólongatom olykor magam: be szépek
    A föld csudái, látod, bús nomád?
    Miért hát mindig bánat a komád,
    És sóhajszéllel bélelt halk beszéded?

    Ne bánd, hogy csalfa csillogás az élet,
    S hogy gyenge szálát zord párkák fonák,
    Bár színe alján ott a torz fonák,
    Nézd édes rajzát: száz szent semmiséget:

    Szerelmek lágy kárminját, vágyak bús aranyfüstjét
    S a remény reszkető, vékony s könnyes ezüstjét,
    Nézd: áldott hímzés, halk pompával omló —

    Kár volna vad kezekkel összetépned,
    Hisz lassan úgyis elkopik az élet,
    S jaj, csattan a párkák kezén az olló

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula – Az élet szonettje

    …És minden alkony opálosan éled
    És minden hajnal szőkén rámkacag
    És mindig forrnak vágyak és nyarak,
    Be csodás vagy, csókok szülötte, élet!

    És mindig küldesz új bánatokat
    És új reményt is, ami dalra méltó
    És szemeket, amelyek, mint a mély tó,
    Balzsamot adnak nékem s titkokat.

    És nem fáradok el téged szeretni
    S téged gyűlölni, lázas csoda, élet,
    Naponta vággyal járulok elébed

    S bár mindig közelebb a szürke semmi,
    Te egyre szépülsz, mélyülsz s én szegény,
    Úgy érzem, gazdag voltam benned én.

    Forrás: Lélektől lélekig

    J

  • Simonyi Imre – Ússz át

    ússz át a túlsó partra és ott
    fújd ki magadat és örülj
    hogy ím ez itten már a túlsó part

    és aztán ottan tekints talpad alá
    s értsd meg végre s törődj bele s vonj vállat
    hogy mindig mindenütt az innenső van

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Körmendi László – Köszönöm!

    Köszönöm a létezést. Az életet, a testet!
    Az érzékeim. Elmém. Zajokat és csendet.
    Köszönöm, köszönöm az egyedüllét korát!
    Köszönöm a jót, meg minden mostohát!
    Köszönöm a magányt, s hogy bennem, vagy, s én benned…
    Köszönöm győzelmem, a régen elveszettet.
    A családot köszönöm! Barátoknak sorát.
    Köszönöm, mi volt, mi nincs, de lehet tovább!
    Betegséget, békét! Az azokból tanultat!
    Köszönöm a dicsőt és minden nyomorultat.
    Köszönök gyógyulást, fényt és egészséget.
    Köszönöm a csúnyát, s vele minden szépet.
    Minden pillanatod! A tisztát, a levegőt!
    Köszönöm, hogy hittem, jobban, mint azelőtt!
    Köszönöm, hogy élek e mennyei pokolban.
    S köszönöm, hogy vagyok, hogy leszek!
    És hogy voltam.

    Forrás: Hatvan, 2020. július 01.

  • Baranyi Ferenc – Nem szabad…

    Nem szabad soha visszanézni,
    Visszahozni eltűnt arcokat,
    A múlt emlékét felidézni
    S visszanézni nem szabad.

    Maradjon emlék, ami emlék,
    Fakuljon meg, hogy elfeledjék.
    Nem szabad soha visszavárni
    Azt, aki elment, itt hagyott,
    Kergetni futócsillagot.

    Új boldogság kell, nem a régi.
    Nem szabad soha visszanézni.

    Forrás: Szeretem a verseket

    t

  • Ady Endre – Gonosz csókok tudománya

    Isten, küldjön te szent kegyelmed
    Szívemre halálom előtt
    Valami különös szerelmet,
    Valami különös szerelmet.

    Szörnyedjenek el, akik látják
    Az én öleléseimet:
    Új, gonosz csókok tudományát,
    Új, gonosz csókok tudományát.

    Figurázó, nagy csók-zenével,
    Vadítva a maflák hadát:
    Így jöjjön el majd az az éjjel,
    Így jöjjön el majd az az éjjel.

    Így kárhozván föloldozódok,
    Mert így ítélem igazán
    Az életet s kulcsát, a csókot,
    Az életet s kulcsát, a csókot.

    Az élet: elvesztett csók-holmi
    S én szeretném az életet
    Egy csók-ötlettel megcsúfolni,
    Egy csók-ötlettel megcsúfolni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jawaharlal Nehru – idézet

    „Az élet olyan, mint egy kártyajáték.
    A kiosztott lapok adottak,
    de ahogy játszod őket, az szabad akarat.”

    Forrás: Jawaharlal Nehru

  • Reményik Sándor – Csak így…

    Hogy miért csak így:
    Ne kérdezzétek;
    Én így álmodom,
    Én így érzek.

    Ilyen messziről,
    Ilyen halkan,
    Ily komoran,
    Ily ködbehaltan,
    Ily ragyogón,
    Ily fényes vérttel;

    Űzött az élet,
    S mégsem ért el.

    Menedékem:
    A nagy hegyek,
    Az élet fölött
    Elmegyek;

    S köszöntöm őt, ki zajlik, és pihen:
    Én, örök vándor, s örök idegen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Heltai Jenő: Ki tudja?

    Ki tudja, hány perc, hány óra, hány nap az élet?
    Őszintén remélem: mielőtt életem végére ér,
    lesz még szerencsém ölelni, szeretni téged.
    Eljössz-e egy nap szerelmemért?

    Semmit nem várok,
    csak remélek, s miként az óramutató az órán, mendegélek…
    Ha már nem lesz holnap, én attól sem félek,
    nem fáj a szív, ha nem dobog és nincs benne élet.

    De ma még itt vagyok – és még élek,
    szeretlek, míg a nap ragyog az égen…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre – Nem élek én tovább…

    Nem élek én tovább…
    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg a szívemből
    Felfakad az ének;
    Amíg a lelkemet
    Sírhatom a dalba,
    Amíg lángra gerjeszt
    Ihletés hatalma;
    Amíg titkos órán
    Reám száll a bánat,
    Feketén, komoran,
    Mintha a világnak
    Végzetszerű átkát
    Csakis én érezném,
    Tépődve annyi bús,
    Megfejtetlen eszmén.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Míg vérező szívvel
    Ezernyi kétség közt
    Még mindig remélek.
    Míg az örök eszmét,
    Míg az örök szépet
    Keresem, imádom,
    Míg egy ábrándvilág
    Lesz az én világom,
    Melyet én kormányzok,
    Melyet én teremtek,
    Amelyről dalaim
    Annyi szépet zengnek.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg szerelmemért
    Szerelmet remélek;
    Amíg mint eszménykép
    Ragyog le szívemnek
    Szentelt oltárára
    A nő, a teremtés
    Legszebb koronája.

    Nem élek én tovább,
    Nem élek csak addig,
    Amíg a szívemen
    Ezer kínos kérdés
    Keresztül nyilallik;
    Amíg nyugodalmat
    Egy percre se leltem,
    Amíg egy világért
    Gyötrődik a lelkem.

    …De ha az életnek
    Piszkos, jeges árja
    Magával ragadna
    S kialudnék tőle
    Szívem régi lángja;
    Hogyha örök hitem,
    Hogyha minden vágyam
    Örökre elszállna
    S annyi tépő kétség,
    Siratott reménység
    Fás közönnyé válna;
    Ha titkos órákon
    Nem szállna szívemből,
    Nem zengne ajkamon
    Biztatón az ének –
    Ne éljek én tovább,
    Mit adhat már akkor
    Énnekem az élet?!…

    Forrás: Lélektől lélekig