https://verskucko.com

Címke: élet

  • Fodor Ákos: MINI-LITÁNIA

    Az élő lény mind leendő halott.
    Élni nem teljes lét, csak állapot,
    melynek céljáról tudsz? Én nem tudok.
    — Ne irigyelj embert, növényt, se állatot,
    de tiszteld, mert született, mert él, mert halni fog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Xénia

    Ha vagyunk oly bátrak,
    kérdezzük szívünket:

    Nem sok az „ünnepnap”?
    Nem kevés az Ünnep…?!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Várnai Zseni: Csodák csodája

    Tavasszal mindig arra gondolok,
    hogy a fűszálak milyen boldogok:
    újjászületnek, és a bogarak,
    azok is mindig újra zsonganak,
    a madárdal is mindig ugyanaz,
    újjáteremti őket a tavasz.

    A tél nekik csak álom, semmi más,
    minden tavasz csodás megújhodás,
    a fajta él, s örökre megmarad,
    a föld őrzi az életmagvakat,
    s a nap kikelti, minden újra él:
    fű, fa, virág, bogár és falevél.

    Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
    innám a fényt, ameddig rám ragyog,
    a nap felé fordítnám arcomat,
    s feledném minden búmat, harcomat,
    élném időmet, amíg élhetem,
    hiszen csupán egy perc az életem.

    Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
    hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
    s a holnapom? Azt meg kell érni még,
    csillagmécsem ki tudja, meddig ég?!
    de most, de most e tündöklő sugár
    még rám ragyog, s ölel az illatár!

    Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
    hogy éreztessem, ahogy érezem
    ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
    e tavaszi varázslat ihletét,
    mely mindig új és mindig ugyanaz:
    csodák csodája: létezés… tavasz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bényei József: A világot úgyis ki kell bírni

    A világot úgyis ki kell bírni.
    Ne engedd a virágokat sírni.
    Ne engedd a madarakat félni,
    a hűséget hóban elvetélni,

    az álmokat este megalázni,
    almafákat áprilisban fázni,
    a perceket ne engedd megállni,
    ablakokat örökre bezárni,

    csillagfényű éjszakákra lőni,
    ösvényeket indákkal benőni.
    Ameddig a vállad íve bírja,
    vigyázz minden virágtalan sírra,

    vigyázz minden társtalan magányra,
    füstre, fényre, ember-glóriára.
    Aki árva arccal sír az égre,
    takarj szelíd álmot a szemére.

    Tanulj könnyet, sebet, jajt szeretni:
    valakinek embernek kell lenni.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Csoóri Sándor: Faggatódzó óda a nőkhöz

    A föld alól nézzek vissza rátok?
    a jóvátehetetlen éjből,
    midőn kő és virág egymásnak támad
    valami ősi gyűlölségből?
    Midőn a tenger kosarából
    szétgurul a mélységek gyöngye
    s kezem se lesz már, hogy kedvetekért összeszedje?

    Agyag-homályból s gyökér-függönyön át?
    a földbe süllyedt tavasz templomromjai alól?
    Lódögök s kecske-csontvázak léckerítését szétfeszítve,
    míg kutyatej sárgul fönt s vadkapor?
    Elmerült tank csöve lenne a távcsövem
    s hajatok, mint gyakorlatozó vadászraj,
    szállna fölöttem kihívó suhanással.

    Hétköznapok és háborúk fenyegetnek örökké.
    Mosolygástok az egyetlen fegyverszünet.
    Kezetek az egyetlen házfal, amelynek nekidűlhetek:
    süsse arcom a nap, nyárvégi önkívület.
    Amit megérintettem eddig, el is hagytam,
    csak ti vagytok az egyetlen gyarmat,
    melyet naponta meghódítanék.
    Úgy gondolok a szátokra, akár egy hajóútra:
    alul a halálos víz, fölül az ég.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Dsida Jenő: Békés mederben

    Ma nem lázadtam fel
    a lassú meder ellen,
    ma békésen hömpölyögtem
    és megcsókoltam öreg falvak lábát.

    Ma felüdítettem egy lankadt virágot,
    megfürdettem egy öreg koldust,
    akinek Krisztus-arc volt az arca,
    s tolvajok tutaját mosolyogva vittem.

    Egészen különös béke ez,
    szokatlan érzés, ahogyan kérdezem:
    miért zúgsz erdő?
    Miért sírtok csillagok?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Titkos kód

    Ruháidat ne szaggasd meg.
    A lehetetlen után ne epekedj.
    Mondj le róla, s egészen a tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Állj meg!

    Minek sietsz, úgyis odaérsz.
    Ahová indulsz úgyse oda mégy.
    Titkos jelek mutatják a valódi célt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Hosszú utazás

    Megint egy újabb állomás?
    Ütöttkopott, sivár, mint annyi más…
    Ásító, fáradt, réveteg falak,
    A sárga fények kábán inganak,
    Lidérces, fülledt álmokkal rokon
    Mindegyvirágok semmihalmokon…

    Megint egy újabb állomás…
    Aztán dübörgő, szédült rohanás:
    Városok, falvak, nevesincs helyek…
    Csattogjatok csak őrült kerekek!
    Vágtassatok! E lomha éjszaka
    Mintha már évek óta tartana…

    Már nincs új szín, nincsen több árnyalat,
    Egyszervolt társunk foszló árnyalak,
    Szerelmünk sója régen elfogyott,
    Hűségünk fénye nézd, hogy megkopott,
    De a vonat száll… völgyön át, hegyen.
    Most átkelünk egy égő tengeren,
    Vagy csak dereng? Hiszen hiába! Késő!
    E moccanás, e jajdulás a végső!
    A megtört ajkak szürke szegletében
    Nem szökken új mosoly, csak gyáva szégyen,
    S egymást lesik a fülke múmiái:
    Ki fog közülünk először kiszállni?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Devecseri Gábor: Csak

    Ha csak egy szőlőlevelet
    sikerül megörökítened,

    ha egyetlen sorod is odaérez
    a feszes fürtszemek fényköréhez,

    vagy ha csak vágyad támad a délutáni
    tóra tekintve, hozzá szót is találni,

    vagy ha a szépre nézve, hozzátenni
    semmit sem áhítsz, csak belémerülni

    mint lelked otthonába:
    már nem éltél hiába.

    Forrás: Lélektől lélekig