Hogy miért vagyok többször szomorú,
mint víg, ó, kedves, kár úgy számba venni,
jól van ez így,
lásd, kell szomorú embernek is lenni.
Kell lenni szívnek, amelyben kihajt
s dússá érik az élet szenvedése,
vak, ferde mag,
mely mégis, mégis istennek vetése.
S lásd, van az úgy, hogy ez a bús vetés
legsúlyosabb kalászát akkor kapja,
– furcsa titok –
ha jó időnek fénylőn süti napja.
Forrás: Lélektől lélekig
A görögök mindig azt kérdezték, ha meghalt valaki:
Vajon volt benne szenvedély?
Nos, ez hát a lényeg. Bármit is csinálsz, égjen el benne a szíved.
Tedd alázattal és szenvedéllyel!
Legyen az egy csók, egy ölelés, karrier, álmok,
vagy csak egy nap a munkahetből.
Forrás: internetes kép
Hányfelé, élek, istenem!
a házam itt van, ott a kenyerem,
asztalom holdsütésben, székem fagyban,
szemem sajduló gyászban hagytam.
Csellengő napok pásztora –
vagyok a Mindig, vagyok a Soha,
szakadt estéken nő alszik velem,
vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.
Budán vagy Pécsett, egyre megy –
ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,
ott éledek, hol mások föllazulnak,
borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.
Talán ha volna otthonom
s körülmoházna gyöngéd oltalom,
ez a világ mézesen rámtalálna
s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.
Hát élek, ahogy élhetek,
avas deákként mondok éneket,
torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr –
nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
Kövéredek, mint akit szakácsnők etetnek
malachússal –
loboncos rózsafej a vállamon, kövéredek.
Vérem már nem görget követ, szakállas rönköt;
a tavaszi hóolvadásról is
csak azt tudom, amit a szemem tudhat –
a szél bádog-szonettjeit
hallgatom Magyarország leghosszabb éjszakáin
s élek, mert megszoktam már, hogy éljek.
Csak néha várok még velőtrázó füttyszót talpon állva,
csöndben elárult nyakszirtemet süsse a Nap,
csak néha várom, hogy majd a tengert
visszacsalja valaki a bordáim mögé
s hét éjszaka sötét habjával a számon elveszve énekelek.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
De az a víz még itt folyik
és meghalsz majd te is;
áthömpölyög fogunk között a sár,
ínyünk helyén a víz –
de az a víz még itt folyik
lábunk előtt,
itt gőzölög.
Madár zökken rá,
mint kifutópályák betonjára a gép,
ló gázol bele szügyig
s döcög, mint halhatatlan postakocsi,
üzenettel a tengerig;
városok lábafejét mossa,
mint Magdolna Krisztusét –
de az a víz még mi vagyunk:
szerelem,
Majd meghalok
hűtlenség,
harag,
villámokat elnyelő aranylap,
halak játszótere,
gyereket mosdató mosoly,
óceánok harmatos ága –
de az a víz még mi vagyunk:
nyárnak levelesláda,
tükre a repülőknek,
a fönnröpködő háborúknak –
nézheti bennünk magát a világ,
mert nem múlik el:
a halálnak háttal élők
nézhetik földi arcukat.
Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”
Forrás: Lélektől lélekig
eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz
Forrás: Lélektől lélekig
Bűnösök, kiket elhagyott az ész,
Lélekben elfajzottak és sötétek,
Kiknek az agya torz és csenevész,
Balgák, kiket befontak tévedések,
Kik származástok megcsúfolva éltek,
Főt hajtva a szégyenhalál előtt,
S a lelkiismeretfurdalás sem ád erőt,
Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!
Hányan haltak meg ifjú vakmerők,
Reátörvén a más tulajdonára!
Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:
Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.
Ki béketűrő s mindig jóra kész,
Annak börtön csupán e földi élet.
Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:
Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.
Istent, igazságot nem ismerők
Az ifjan bűnben élők, s nemsokára
Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,
Reátörvén a más tulajdonára!
Mit ér a csel, csalás és hitszegés,
Furfang, hazugság, hamis esküvések,
A rászedés, a méregkeverés,
A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,
Míg embertársatoktól egyre féltek?
Javallom hát: legyünk jóra törők,
Istenben bízzunk mindenek előtt:
Rövidre szabva életünk határa,
S bánatba döntünk két öreg szülőt,
Reátörvén a más tulajdonára.
Ajánlás
Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,
Ifjak, vének, mind békeszeretők.
Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja
Levelében az apostol tanácsa.
Okosak legyünk, révet keresők,
Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,
Reátörvén a más tulajdonára.
Kálnoky László fordítása
Forrás: Szeretem a verseket
Kell bele magány, kell bele társ is.
Kell bele élet, s kell a halál is.
Kell kicsi félsz és félelem is: nagy.
Kell bele nap, hold, s távoli csillag.
Szerelem is kell, ölelés és görcs.
Kell bele gyökér s vastagodó törzs,
meg a nőtt lomb és füttye madárnak.
Kell bele mosoly, kell bele bánat.
Retinák s a szem mögött az álom,
kell büszkeség és a szánom-bánom.
Kell utazás is, vad hullám-emlék,
kell a mennyország, és kell a nemlét.
Kell bele homlok s hajlabirintus,
kell gyönge járás, és kell a virtus.
Gondolat is kell, bele a lélek,
egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.
Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
mint ki az erdő méhe-szülött tölgy.
Kell pihe szó és harang zúgása,
s kell, hogy ki megjön, valaki várja.
Kell egy háztető s padlás sötétje,
kell a gyerekkor virágos rétje.
Hancúrozás kell szénaboglyában,
s elrejtőzni kell kiflinyi holdban.
Kell fegyelem még: fénye alázat.
S kellesz, gyönyörűm, vesd le ruhádat.
Kell a kezed, szád szép íve is kell,
s vén szárnyú kamasz, aki nem ismer.
Kell hűvös este s ránca mosolynak,
hajnali forrás, őzike holnap.
Szemem becsuknám. Simogatnálak.
Vakon tanulnám, ma azt, hogy nálad…
Forrás: Lélektől lélekig
