Címke: elmúlás

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Dsida Jenő: Mit hoz a Mikulás?

    Nagy-izgatottan tettem ki a vágyam
    a jégvirágos ablakok mögé – :
    Talán ma győz a mese-hit, varázs,
    s ha csak egy nagyon kicsit is jó voltam,
    valami szépet hoz a Mikulás.

    Kavargó pelyhek szitáltak az égből,
    mint kérdéseink fehér másai:
    lesz valaha jobb, lesz valaha más? –
    És kigyúlt szemmel, merengve susogtam.
    Régi kisgyerek… régi Mikulás…

    Álmaim vannak, mind-mind olyan régi:
    tavasz várása, csókos szerelem,
    kevesebb küzdés, több boldogulás,
    örökös nóta csengése a számon –
    Elhozza holnap mind a Mikulás!

    …és reggel, – reggel üres volt az ablak,
    hóval párnázott hideg, befagyott,
    – és megértettem: meghalt a varázs…
    A kisírt-szemű bús, nagy gyerekeknek
    semmit sem hoz a régi Mikulás.

    1. december 7.

    Forrás: Versek mindenkinek

    dsida jenő, mit hoz a mikulás, mikulás, csalódás, elmúlás, gyermeki hit, tél, 1925

  • Petőfi Sándor: Karácsonkor

    Énhozzám is benézett a karácson,
    Tán csak azért, hogy bús orcát is lásson
    És rajta egy pár reszkető könyűt.
    Menj el, karácson, menj innen sietve,
    Hiszen családok ünnepnapja vagy te,
    S én magam, egyes-egyedűl vagyok.

    Meleg szobám e gondolattól elhül.
    Miként a jégcsap függ a házereszrül,
    Ugy függ szivemről ez a gondolat.
    Hej, be nem így volt, nem így néhanapján!
    Ez ünnep sokszor be vigan viradt rám
    Apám, anyám és testvérem között!
    Oh aki együtt látta e családot,
    Nem mindennapi boldogságot látott!
    Mi boldogok valánk, mert jók valánk.

    Embert szerettünk és istent imádtunk;
    Akármikor jött a szegény, minálunk
    Vigasztalást és kenyeret kapott.
    Mi lett a díj? rövid jólét multával
    Hosszú nagy inség… tenger, melyen által
    Majd a halálnak révéhez jutunk.

    De a szegénység énnekem nem fájna,
    Ha jó családom régi lombos fája
    Ugy állna még, mint álla hajdanán.
    Vész jött e fára, mely azt szétszaggatta;
    Egy ág keletre, a másik nyugatra,
    S éjszakra a törzs, az öreg szülők.

    Lelkem szülőim, édes jó testvérem,
    Ha én azt a kort újolag megérem,
    Hol mind a négyünk egy asztalhoz űl!…
    Eredj, reménység, menj, maradj magadnak,
    Oly kedves vagy, hogy hinnem kell szavadnak,
    Ámbár tudom, hogy mindig csak hazudsz…

    Isten veled, te szép családi élet!
    Ki van rám mondva a kemény itélet,
    Hogy vágyam űzzön és ne érjen el.
    Nem nap vagyok én, föld és hold körében;
    Mint vészt jelentő üstökös az égen,
    Magányos pályán búsan bújdosom.

    Pest, 1846. december

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Szenteleky Kornél: Egy pillanat

    Ha majd ismét eljön egy karácsony,
    milyen szép lesz a hó, az öröm,
    a csúf szívek is szépek lesznek,
    amint cukorkát visznek másnak.
    Ismét karácsony lesz!

    Este társaság lesz nálatok,
    dióspatkó és szép, vörös tea,
    puncs is lesz tán, meg kedves kártyajáték,
    élces kedv meg piros hahota.

    Te pedig egyszer felveszed a kártyát
    és szemed elréved.
    Nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
    a lámpafényben.

    – Mi az? Hova gondolsz? Rajtad a sor!
    – ekképpen szólnak hozzád,
    de te nézed, mint málik szét a cigaretta füstje
    a lámpafényben.

    Az is lehet, hogy messzebb nézel,
    hogy engem nézel
    e kurta pihenő pillanatban,
    engem,
    aki nagyon messze van már
    múltban, földben, poros emlékezetekben
    és rozoga cukorskatulyák lomjai között.

    Én ugyan akkor már táltossal vágtatok
    a fekete feledés felé,
    mely titokzatos és dermesztő,
    mint minden halál,
    de lehet, hogy halvány fényecske villan
    a révedt feketeségben
    és lehet, hogy te látsz engem,
    kedves.

    E bús pillanat oly rövid,
    mint hulló csillag karcolása
    és méla, komorult arcod ismét
    mosolyra virul.
    Felkacagsz.
    Már minden elmúlott!

    – Tudom már! – mondod
    és drága kezed,
    melyre egykor annyi csipogó csókot
    cseppentettem,
    most a tök felsőt
    leteszi az asztalra.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Jókai Anna – Apokrif imák ~ alkalmakra

    Reggel

    ma még minden megtörténhet
    ami tegnap sem történt meg
    most még jövő ami estére a múlt
    kecsegtet a jelen teli van a pult
    most még gyúrható ami estére bekövül
    kibújtak a tervek álmom fátyla mögül
    Kettős ingembe hál’ Isten visszatértem
    tegnapi tudatlan: talán ma megértem

    Délben

    amit elkezdtem, be kell azt fejezni
    amit tanultam, ki kell azt fejezni
    ami téveszme, le kell azt fejezni
    csak el ne siessük
    csak le ne késsük

    Este

    most már odaát várnak
    nyílnak-kattannak a zárak
    hét ajtó hét küszöbén
    merre futsz, hova jutsz, kicsi én?
    szomorú, szomorú ami lett
    elszakadt, elszaladt az a tett

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Erdélyi József – Csendes eső

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog, –
    de én senkifia vagyok!

    Nem vagyok világ.
    S mi vagyok én a világban?
    Gyarló állat, elmúlandó,
    föld porából elporlandó.

    Minden vagyok, amit látok,
    mégsem bírom a világot.
    Haj, ha vele egy lehetnék!
    Ha mégegyszer megszületnék…

    Jobb is lenne kőnek inkább,
    hogy belőlem kifaragnák
    bús fiát az igazságnak,
    bitóján a hazugságnak!…

    Hull az eső nagycsendesen,
    nem jár az úti senkinek;
    én járok csak, én is gyalog –
    de én senki sem vagyok!…

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Choli Daróczi József – Halott hajós

    Révész voltam,
    boldog voltam.
    Halott
    lelkek
    közt
    hajóztam.
    Hordtam át
    halottak,
    most
    már
    vihetem
    magamat.
    Vinném,
    vinném:
    már
    nem
    lehet,
    elúsztattam
    lelkemet.
    Halott lelkű
    hajós vagyok:
    halott hajók, halott hajós.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Hatvannégy év

    Pirosat pislog vagy zöldet mutat
    az indóház előtt a szemafor? –
    hová dülöng velem ez a vonat,
    átcsattog még a viaduktokon?
    Havat hirdet a decemberi ég,
    kibámulva holnap az ablakon,
    meglátom-e árnyam szaladni még
    az idei havon

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Zelk Zoltán – Tizennégy sor

    Hogy ifjú tested átsüt a halálon,
    másfélezer magányos éjszakámon,
    hogy vakmerőn és jogtalan szeretlek,
    hogy árvaságom ablakát beverted,
    hogy lelkem fölvérzi a hulló ablak,
    hogy a temetők rám ujjal mutatnak,
    hogy vén szememben nincs egyéb dicsőség,
    nincs más erény már, csak az ifjú szépség,
    hogy gyűretlen hasad, tündöklő térded
    napkeltét lesik a didergő éjek,
    hogy nyitott szemmel alszom, mint a holtak,
    mert arcod fénye nem szűnik fölöttem,
    s kiver a boldogság, mint a verejték –
    oly gyönyörű! oly elviselhetetlen!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szabó Magda – Látod-e már

    A voltak voltak, és a múlt halott.
    Az építettek mind rommá omoltak,
    virággá bomlanak a vaksi holtak,
    ámulva nézik selymes csillagok.
    Lomha korom közt gördül a kiholt nap,
    a hidak árba fúltak a folyókon,
    az emlékeken béklyó, béna ólom,
    véresre botlik tegnapon a holnap.
    Tudod-e még az utat, merre jöttünk?
    Az életet, mely szertehullt mögöttünk?
    A völgy szelídjét, túl a vad hegyen?
    S látod-e már, mint köti néma szájjal,
    síró mosollyal, köddel és halállal
    sarkantyúját az ifjú szerelem?

    Forrás: FB Szeretem a verseket