Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomorú vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.
Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.
Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.
Forrás: MEK
Bíbor-vágyaiból a Múltnak
Obeliszkként te megmaradtál:
Mályva-színű, bús asszony-sírkő
A síromnál.
Tudom én, hogy magad őrzöd csak,
Mikor az én síromat őrzöd,
De a Halált s ami több nála,
Megelőzöd.
Ott fogsz pompázni tompa fénnyel
S mikor síromhoz latrok jőnek,
Hirdetni fogod szent, nagy jussát
A volt nőnek.
Hirdetni fogod: te akartad
S mindent, mi történt, te akartál
S hogy nálam is hatalmasabb vagy
S a Halálnál.
Forrás: MEK
Csaló játékba sohse fognál,
Aranyba öntve mosolyognál
Az ágyam előtt.
Két szemed két zöld gyémánt vóna,
Két kebled két vad opál-rózsa
S ajakad topáz.
Arany-lényeddel sohse halnál,
Ékes voltoddal sohse csalnál,
Én rossz asszonyom.
Hús-tested akármerre menne,
Arany tested értem lihegne
Mindig, örökig.
S mikor az élet nagyon fájna,
Két hűs csípőd lehűtné áldva
Forró homlokom.
Forrás: MEK
Öreg és hűvös az én ajkam
S fejem körül lángol a Nyár
És Léda csügg az ajkamon.
Szent Junius, könyörülj rajtam.
Napszúrásként küldd rám a Vágyat,
Szájam friss gyermek-száj legyen,
Szamóca-ízű, illatos
Szája boldog, szép, szűz leánynak.
Öntözzem e szájjal csak egyszer
A Léda őszi szemeit:
Kigyúl majd lelkünkben a Nyár
S jön az Óra nagy üdv-sereggel.
Becsókolnék Léda szívébe
Egy ékes nárcisz-ligetet
S mint kaland-útján egy Zeusz,
Befeküdnék a közepébe.
Forrás: MEK
Sikolt a zene, tornyosul, omlik
Parfümös, boldog, forró, ifjú pára
S a rózsakoszorús ifjak, leányok
Rettenve néznek egy fekete párra.
»Kik ezek?« S mi bús csöndben belépünk.
Halál-arcunk sötét fátyollal óvjuk
S hervadt, régi rózsa-koszorúinkat
A víg teremben némán szerte-szórjuk.
Elhal a zene s a víg teremben
Téli szél zúg s elalusznak a lángok.
Mi táncba kezdünk és sírva, dideregve
Rebbennek szét a boldog mátka-párok.
Forrás: MEK
Iszapos, mély, fekete árok
A Halál-árok.
Oda kerülnek
A vén szerelmi csatárok.
Boldogak, kik vénen szerettek,
Holtig szerettek:
Kísérti őket
Száz, csókos, ifjú eretnek.
Úgy halnak meg, hogy meg se halnak,
Ha meghalnak.
Tanúi lesznek
Nagy, ölelő diadalnak.
Ifjak, akik csókolni tudnak,
Bolondul tudnak,
A Halál-árok
Babonás partjára futnak.
S pihennek a vén, csókos dalják,
A halott dalják,
Hanem a csókot
Jutalmul örökre hallják.
Forrás: MEK
Várni, ha éjfélt üt az óra,
Egy közeledő koporsóra.
Nem kérdezni, hogy kit temetnek,
Csengettyűzni a gyászmenetnek.
Ezüst sátrak, fekete leplek
Alatt lóbálni egy keresztet.
Állni gyászban, súlyos ezüstben,
Fuldokolni a fáklyafüstben.
Zörgő árnyakkal harcra kelni,
Fojtott zsolozsmát énekelni.
Hallgatni orgonák búgását,
Síri harangok mély zúgását.
Lépni mély, tárt sírokon által
Komor pappal, néma szolgákkal.
Remegve, bújva, lesve, lopva
Nézni egy idegen halottra.
Fázni holdas, babonás éjen
Tömjén-árban, lihegve mélyen.
Tagadni múltat, mellet verve,
Megbabonázva, térdepelve.
Megbánni mindent. Törve, gyónva
Borulni rá egy koporsóra.
Testamentumot, szörnyüt, írni
És sírni, sírni, sírni, sírni.
Forrás: MEK
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Szeretem a beteg rózsákat,
Hervadva ha vágynak, a nőket,
A sugaras, a bánatos
Ősz-időket.
Szeretem a szomorú órák
Kísértetes, intő hívását,
A nagy Halál, a szent Halál
Játszi mását.
Szeretem az elutazókat,
Sírókat és fölébredőket,
S dér-esős, hideg hajnalon
A mezőket.
Szeretem a fáradt lemondást,
Könnyetlen sírást és a békét,
Bölcsek, poéták, betegek
Menedékét.
Szeretem azt, aki csalódott,
Aki rokkant, aki megállott,
Aki nem hisz, aki borús:
A világot.
Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.
Forrás: MEK
Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.
Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.
Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az úton
Tréfás falevelek.
Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Forrás: MEK
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese
S egy tavaszon én valakire vártam.
Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,
Parthoz sodort egy illatos mesét,
Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.
Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,
Új mese volt ez s az árny csodasápadt.
Mindig szerettem árnyat és mesét:
A legszebb mesét és a legszebb árnyat
Egy babonás tavaszi éjszakán
Addig kérleltem, míg életre támadt.
Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese
Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,
Élő mesére s élő asszonyára
Riadtan néztem. Nem az én mesém.
És ez az asszony, ez a csodasápadt?
Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.
Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,
Idegen árnyat terem és mesét:
A mese régi s rizsporos árnyat
Kérleltem egy tavaszi éjszakán,
Mikor a vágyam utolszor megáradt.
Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.
Forrás: MEK
