https://verskucko.com

Címke: elmúlás

  • Ady Endre: A halál rokona

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Szeretem a beteg rózsákat,
    Hervadva ha vágynak, a nőket,
    A sugaras, a bánatos
    Ősz-időket.

    Szeretem a szomorú órák
    Kísértetes, intő hívását,
    A nagy Halál, a szent Halál
    Játszi mását.

    Szeretem az elutazókat,
    Sírókat és fölébredőket,
    S dér-esős, hideg hajnalon
    A mezőket.

    Szeretem a fáradt lemondást,
    Könnyetlen sírást és a békét,
    Bölcsek, poéták, betegek
    Menedékét.

    Szeretem azt, aki csalódott,
    Aki rokkant, aki megállott,
    Aki nem hisz, aki borús:
    A világot.

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.

    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az úton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A mese meghalt

    Mese-zajlás volt. Még élt a Mese
    S egy tavaszon én valakire vártam.
    Mese-zajlás volt. Zajlott, sírt a vágyam,
    Parthoz sodort egy illatos mesét,
    Parthoz sodort egy kósza asszony-árnyat.
    Hol szedte? Merre? Nem tudom, de szép,
    Új mese volt ez s az árny csodasápadt.
    Mindig szerettem árnyat és mesét:
    A legszebb mesét és a legszebb árnyat
    Egy babonás tavaszi éjszakán
    Addig kérleltem, míg életre támadt.
    Mese-zajlás volt. Még élt a Mese.
    Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese
    Ugyanez éjjel. Bénán, félve, fázva,
    Élő mesére s élő asszonyára
    Riadtan néztem. Nem az én mesém.
    És ez az asszony, ez a csodasápadt?
    Ez Minden-asszony, ez nem az enyém.
    Tolvaj a lelkem, idegen csodákat,
    Idegen árnyat terem és mesét:
    A mese régi s rizsporos árnyat
    Kérleltem egy tavaszi éjszakán,
    Mikor a vágyam utolszor megáradt.
    Mese-zajlás volt. Meghalt a Mese.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar ugaron

    Elvadult tájon gázolok:
    Ős, buja földön dudva, muhar.
    Ezt a vad mezőt ismerem,
    Ez a magyar Ugar.

    Lehajlok a szent humuszig:
    E szűzi földön valami rág.
    Hej, égig-nyúló giz-gazok,
    Hát nincsen itt virág?

    Vad indák gyűrűznek körül,
    Míg a föld alvó lelkét lesem,
    Régmúlt virágok illata
    Bódít szerelmesen.

    Csönd van. A dudva, a muhar,
    A gaz lehúz, altat, befed
    S egy kacagó szél suhan el
    A nagy Ugar felett.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Héja-nász az avaron

    Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
    Vijjogva, sírva, kergetőzve,
    Két lankadt szárnyú héja-madár.

    Új rablói vannak a Nyárnak,
    Csattognak az új héja-szárnyak,
    Dúlnak a csókos ütközetek.

    Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
    Valahol az Őszben megállunk,
    Fölborzolt tollal, szerelmesen.

    Ez az utolsó nászunk nékünk:
    Egymás husába beletépünk
    S lehullunk az őszi avaron.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Hunyhat a máglya

    Hunyhat a máglya
    Ezek a szomorú, vén szemek
    Nem néznek soha másra.

    Léda, elűzhetsz:
    E vén, hű kutya-szemektől
    Sohasem menekülhetsz.

    Szerelmi máglya
    Fölgyujtja tán újra a véred:
    Hiába, mindhiába.

    Jönnek a rémek:
    Ezek a szomorú, vén szemek
    El nem engednek. Néznek.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: A halál automobilján

    Töff-töff, robogunk
    Motólás ördögszekéren,
    Zöld gépkocsin,
    Éljen az Élet, éljen, éljen.

    Töff-töff, csupa kín
    E sárgolyó dühös harca,
    De fátyolos
    Az én arcom s a Léda arca.

    Töff-töff, a Halál
    Kacag. Érzi a mi hültünk.
    Csúf az Élet,
    Éljen. Mi legalább röpültünk.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Csolnak a holt-tengeren

    Piros-fekete glóriával
    Feje körül, beevezett
    Lelkembe újból az az asszony,
    Akit én Lédának nevezek.

    Holt-tengerét az ifjuságnak
    Halk evezéssel szabja át
    Két szép, fehér, meleg asszony-kar,
    Két áldott, szent evező-lapát.

    Sugarak cécóznak fölöttünk
    S az Élet nagy ünnepet ül
    S holt-tengeren szomorú csolnak
    Sötétlik, siklik és repül.

    Béke és halálos öregség
    A csolnakon és lelkemen.
    Holt-tenger a lelkem s az álmom,
    De a csolnakot nem engedem.

    Virágosan is erre járt volt
    Kormányozó, bús asszonya.
    Akkor még vidám volt a tenger
    S halál nem sírt mélyéből soha.

    Piros-fekete glóriával
    Evezz, evezz csak csöndesen.
    Én tudom, hogy lelkembe süllyedsz
    S ott halsz meg majd, én szerelmesem.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Vén faun üzenete

    Bús maskarája a világnak,
    Apolló, a faun-mezű:
    Üzenek néked, Léda. Várlak.

    Tavasz van itt a Duna-tájon
    És én olykor vért köhögök,
    Szép itt az élet, csupa álom.

    Pán-kereső utamba most már
    Mámor-gályák utasa, én,
    Itt állok a zord Bizonyosnál.

    A lelkem még ronggyá-szedettebb,
    Testem röpítné könnyű szél
    Hádesz felé. És, és: szeretlek.

    Új dalokat nem hallasz tőlem,
    Csókom sincs csókolnivaló,
    De kellesz e tavasz-időben.

    Hogy akkor majd reám hajoljál,
    Fülembe csókold, mit te tudsz:
    „Csúf faunom, Apolló voltál.”

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Léda a kertben

    Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
    Himbálva ringat.
    Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
    Siratják a csókjainkat.

    Álmodva nézlek: két piros felhő
    Kószál az égen.
    Csókokat gyarlón, himbálva váltnak
    S meghalnak vágyak tüzében.

    Két piros felhő: szállunk. A lángunk
    Éhesen lobban.
    S itt lent a kertben még a pipacs is
    Szán bennünket jóllakottan.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei