Címke: emberi lét

  • Örkény István: Tóték

    “Már az is elég, hogy a világ egy része folyton az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz?”

    Forrás: Kedvesch versek

  • Szabó Lőrinc: Szeretők teste-lelke

    Mit tehetek én
    róla, hogy érdekel a test
    és hogy a hús
    úgy megérzi szépségeteket,
    mint a halál
    vagy az isten közelét?

    Nézd, kedves, a lélek is
    testben öleli meg a másik
    lelket, amikor
    barát barátot üdvözöl,
    testben siratja elveszett
    gyermekét az anya, s a hivő
    az úrvacsora kenyerében
    testileg akar
    egyesülni az égiekkel.

    Nem én akartam,
    hogy így legyen,
    nem én csináltam
    az életet
    s nem én csinálok
    belőle bűnt.

    Forrás: kötet

  • Várnai Zseni: Csodálatos

    Miért keresnék távoli csodákat?
    hiszen, hogy élek, maga is csoda!
    Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,
    csodálni ezt meg nem szűnök soha.

    Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,
    csoda, hogy érzek és gondolkodom,
    képzeletemben képek szárnyasodnak
    s betűhálómmal őket elfogom.

    Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?
    Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?
    Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik
    e furcsa szellem titkos búhelye?

    Csodálhatnám a napot és a holdat
    s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;
    de mért szállnék a messzi csillagokra,
    hiszen csoda az én kis életem.

    És új életek szakadtak belőlem,
    oly egyszerű és mégis oly csodás,
    ahogy a rügyből a levél kipattan,
    mégis mi hát egy új fogantatás?

    Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,
    mi a remegés, mi a félelem?
    S mily különös, úgy csüngni mindhalálig
    egy idegen, egy másik életen.

    A gyerekem az életemnek mása,
    ő én vagyok, de mégis Ő maga.
    Csodáltam őt, amikor járni kezdett,
    mikor kibuggyant legelső szava,

    s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:
    lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?
    s mikor benne is képek szárnyasodtak,
    akkor éreztem, hogy már elhagyott.

    Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,
    s ahány ember, megannyi képzelet.
    Mindenki lát, csupán röptén elfogni
    kevesen tudják ám a képeket,

    művésznek mondják az ilyen varázslót,
    aki szavakba, színbe, kőbe vés,
    de honnan ez, én is miként csinálom?
    Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

    Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!
    Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!
    Akár a mag, amely egy sziklacsúcson
    gyökeret ver s kövek közt megfogan.

    A szél a gyönge magvat elsodorja,
    de erős az élet és megtapad…
    Csodálatos az élet és hogy élek
    s hogy én is adtam életmagvakat!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Pilinszky János – Az ember itt

    Az ember itt kevés a szeretetre.
    Elég, ha hálás legbelűl
    ezért-azért; egyszóval mindenért.

    Valójában két szó, mit ismerek,
    bűn és imádság két szavát.
    Az egyik hozzámtartozik.
    A másik elhelyezhetetlen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – vezeklés

    jól van Uram értelek

    rúgj még rajtam
    néhányat
    megérdemlem

    vessződdel oktass
    hajts a mindennapok
    átkozott mókuskerekében
    míg bele nem pusztulok

    és ha majd a porba zuhanok

    bűneim súlyos
    fekete köveiből
    építs por-testem
    fölé sírt

    de tudnod kell
    sosem akartam több lenni
    csak egy Ember

    vedd magadhoz lelkemet

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Én is

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom.

    Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Milyen felemás

    Milyen felemás érzések közt élünk,
    milyen sokféle vonzások között,
    pedig zuhanunk, mint a kő
    egyenesen és egyértelműen.

    Hányféle szégyen és képzelt dicsőség
    hálójában evickélünk, pedig
    napra kellene teregetnünk
    mindazt, mi rejteni való.

    Milyen
    megkésve értjük meg, hogy a
    szemek homálya pontosabb lehet
    a lámpafénynél, és milyen
    későn látjuk meg a világ
    örökös térdreroskadását.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Csöndes, tiszta vers

    Nincs semmim, így megyek magamban,
    tip-top szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt,
    olyan-olyan szegény vagyok,
    mint a kisded első fürdetőjén,
    s mint a teknőn a halott.

    De tart a föld ez az enyém még,
    feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek,
    örök – mezítlen testemet.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Kiss Benedek – Gyertya vagy lámpa?

    A gyertyában
    leginkább
    az a szép,
    hogy lángját nem lehet
    lejjebb-csavarni.
    Feljebb sem.
    Ahogy tud, ég.
    S tudjuk, ebbe
    bele fog halni.

    A lámpa más.
    A lámpa
    máshogy ég:
    lángja lélekként tud
    felmagasodni.
    Vagy pislákol koldúsmód.
    Ez emberi tét.
    Isten lecsavarja,
    aki talmi.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Tanítás a szerelemről

    Pethes Máriának

    Bolygók robbanhatnak szét,
    összekuszálódhat
    a világmindenség évmilliárdos rendje,
    de a „primo amore”
    – az elsődleges, az ősszerelem –
    lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is,
    mint az Úr lelke a vizek felett.

    És ha moccanó életet észlel
    bárhol az univerzumban:
    azonnal beleköltözik,
    mert a halhatatlan szerelem
    csakis halandók izzó tavaszában
    hajthat virágot, csodaszépet.

    Ám ehhez az kell,
    hogy újra halandók legyünk,
    nem pedig gépek.

    Így vetve véget rosszkedvünk telének.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig