Címke: emberi lét

  • Solymos Ida: Arc nélkül

    Kik által teremtem magam?
    Felejtem is, mint annyian.
    Egymás tőjébe rakott szavak –
    sorsom gúlája ez marad.

    Barátom nincs, apám sem ismer.
    Arc nélkül élek, mint az Isten.

    Mi nem megyünk már sehova,
    élünk mégis hozamra várva.
    Betör az arcok mosolya,
    a térti arcok ragyogása.

    Mi csak naphosszat táradunk,
    alábuknánk az éjszakába.
    Fényesség, egy földrésznyi múlt,
    fekszik törzsünk mellé az ágyba.

    Mi kertet műveltünk, s a lét
    megállt itt néhány pillanatra,
    míg őriztük a szenvedélyt,
    nem tárolván tőkét kamatra.

    Mi orra estünk, majd fölállva
    szétnéztünk, merre lenne út;
    és itt maradtunk, mint az árva,
    ki nem hagyhat házat, falut.

    1969


  • Solymos Ida: Gótika

    Szavaid, keskeny folyama!
    Rajt föl és alá csónakázom.
    Nem gondolok teád soha:
    te lettél a foglalkozásom.

  • Solymos Ida: Bemutatkozás, magyarázattal

    I

    Te nem tudod, ki voltam azelőtt,
    s nem tudhatod, milyen.
    Én is csak sejtem. Nagyra nőtt
    bennem a türelem,
    megtudni, dolgom hol lehet,
    s hívnak-e bárhova,
    ahol a falak melegek,
    s az ember nem okvetlen ostoba.

    Ki most előtted áll,
    csontjáig lecsupaszított.
    Szemében szálka – nem is egy –
    tart egész gerendázatot!
    Tudnivaló: gyakran felejt
    valami fontosat.
    Véd egy maroknyi végtelent,
    s álmában önnön lelke lesz
    a legokosabb.

    II

    Ne várjak semmire, csak éljek,
    ahogy a bogár is él,
    míg kioltják a nagy törvények:
    egy Talp vagy egy Tenyér?

    A szív hulláma meg-megéled,
    mondatokat cserél,
    elkap még hangokat, zenéket:
    ne hordja szét a szél –

    Ige akartam lenni valaha.
    Mikor leszek kenyér?