I
Te nem tudod, ki voltam azelőtt,
s nem tudhatod, milyen.
Én is csak sejtem. Nagyra nőtt
bennem a türelem,
megtudni, dolgom hol lehet,
s hívnak-e bárhova,
ahol a falak melegek,
s az ember nem okvetlen ostoba.
Ki most előtted áll,
csontjáig lecsupaszított.
Szemében szálka – nem is egy –
tart egész gerendázatot!
Tudnivaló: gyakran felejt
valami fontosat.
Véd egy maroknyi végtelent,
s álmában önnön lelke lesz
a legokosabb.
II
Ne várjak semmire, csak éljek,
ahogy a bogár is él,
míg kioltják a nagy törvények:
egy Talp vagy egy Tenyér?
A szív hulláma meg-megéled,
mondatokat cserél,
elkap még hangokat, zenéket:
ne hordja szét a szél –
Ige akartam lenni valaha.
Mikor leszek kenyér?
