https://verskucko.com

Címke: erkölcs

  • William Blake: A szerelem megriaszt

    A szerelem megriaszt,
    Mert emésztő lánggal ég –
    Ám a nyájas álnokság
    Megnyeri bárki szívét.

    (Végh György fordítása)

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Edmund Burke – Idézet

    „Az egyetlen dolog, ami szükséges a Gonosz diadalához,
    hogy a jó emberek ne tegyenek ellene semmit.”

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  •  Kosztolányi Dezső VIGYÁZZ

    Vigyázz.
    Ez a nagy pillanat.
    Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
    már tárja kezét, most lát legelőször,
    rád néz,
    és elviszi majd az arcod, a hangod
    s őrzi.

    Lélek csak az ember a többi
    emberek lelkében,
    törékeny gondolatokból faragott,
    száztitkú, halovány emlék,
    mely néha a fellegekig magasul.
    Légy méltó e testvér
    áhitatos várakozására
    s remegjen által a tudat,
    hogy most történhet valami,
    ami még nem volt,
    mióta áll a világ
    s Isten kezében se reszketett úgy
    sáranyagod, mint most
    az ő kezében,
    ki megteremt igazán,
    fényből, szeretetből,
    Ő, a te rokonod,
    Ő, a te Urad, Istened.

    Nézz rá,
    büszkén s alázatosan is,
    mint aki megszületett és aki meghal.
    Ne félj.
    Röpítsd feléje a te életed
    s egyedülvalóságod, mely neki
    oly idegen,
    hogy beleborzong
    és megért.
    Légy őszinte, tiszta, bátor.
    Adj példát.
    Szemvillanás csak s kész a bűn
    és az örökre tart,
    örökre büntet,
    öngyilkos haraggal
    és összetöri az emlékedet,
    téged.

    Ne hazudj.
    Ne halj meg.
    Élj benne.
    Ez a nagy pillanat.
    Vigyázz.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Karinthy Frigyes: „Struggle for life”

    Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
    A Tétel és Törvény szerint –
    Dögödre már hiéna szaglász
    S a varjú éhesen kering.
    Nem is a falka volt erősebb
    Apró vadak tángáltak el –
    S hogy írhádon ki osztozik most
    Véreb? Veréb? Nem érdekel.
    Öklöd, mikor lecsapni kellett
    Mindig megállt a félúton –
    Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
    Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
    Talán csak undor. Jól van így is.
    Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
    Inkább egyenek meg a férgek
    Minthogy a férget megegyem.

    Forrás: FB – Szeretem a verseket

  • Illyés Gyula: Nem volt elég

    A házad itt állt, – szerte szállt!
    Ezt látod, érted. Azt nem érted,
    hogy hazád éppen így ért véget –
    A csoda, hogy addig is állt!
    Mert nem volt hazának elég,
    hogy emésztésed vacsorára
    e dombok aszuját kívánta,
    és e lapályok kenyerét.

    És nem volt hazának elég,
    hogy elmosolyodtál és oldalt
    oda is néztél, ha megszólalt
    ízes magyarul a cseléd.

    És nem volt hazának elég,
    hogy este, letéve a könyvet,
    elnyeltél Bottyánért egy könnyet:
    az volt a fém, a derék…!

    És nem volt hazának elég,
    hogy kitekintve vonatodból
    elgondoltad az aratókról:
    mást érdemelne ez a nép.

    És nem volt hazának elég,
    a három szín, ha rád se hagyták,
    hogy egykor jelkép volt: szabadság,
    egyenlőség, testvériség!

    És nem volt hazának elég,
    hogy idegeden átengedted
    hő szeszként azt a néhány verset,
    Adyét, Tóthét, Józsefét.

    És nem volt házának elég,
    a Gellérthegyen a rakéta
    s a Városiban a bokréta
    és a szobroknál a beszéd
    s a szőlőhegyi estebéd
    s a dünnyögés, míg poharadból,
    a holdvilágban a vörösbor
    tigris-szeme villant feléd
    és lengetted ujjad hegyét
    az ég felé, mint ezred óta
    minden magyar, ha szól a nóta
    és Gracza György s a Feszty kép
    és ha, élvezve a veszélyt
    és azt a kéjt, hogy megjósoltad,
    hallgattál titkos leadókat
    (és utána cigányzenét)
    s a hortobágyi magas ég
    s a négyes gémeskút nagy árnya
    s az első király koronája
    díszítve pénzed közepét
    s ha úgy mondtad is: feleség
    e szép szóval s ha, bár bíráltad,
    édesnek nevezted apádat,
    s a falon a festett cserép.

    Nem volt a hazának elég,
    nem volt elég, hogy el ne essen,
    tudd meg, az volt a csoda itten,
    hogy össze nem dőlt már elébb!

    Mert attól nem lett a tiéd,
    hogy hízelegve és hazudva
    ráragasztottad egy hegycsúcsra
    egy király, egy vezér nevét.

    Nem volt elég, nem volt elég
    sem a hűség, sem szívósság,
    mitől egybeáll egy-egy ország
    s nemzet is lesz a nemzedék.

    S a bátorság sem volt elég.
    Külön-külön bár odahagyta
    sorsát a sok hős áldozatra,
    az sem volt elég menedék.

    Mert sem erő, sem bölcsesség
    nem lehet elég, hogy megóvja
    a házat, amelyben rakója
    nem lelheti meg a helyét.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Juhász Gyula: Flagellánsok éneke

    Hitvány hús, mely bűnre vittél,
    Elporladó, elrothadó,
    Az ostorok csapása ímé
    Gyönyör fejében bús adó.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Szilaj csapások, szeges kínok,
    Szenvedd, hitvány hús, mit szenvedtek
    A szomorú, a szent martírok!

    Az álmainkat bűnre váltja
    Az asszony teste, a fehér,
    Izzó, gonosz, szép látomások
    Gyúlnak, ha forr a kerge vér.
    Pattogjatok, csattogjatok
    Kemény csapások, drága kínok,
    Szeresd, hitvány vér, mit szerettek
    A szomorú, a szent martírok!

    A Sátán jár körül e tájon,
    Keresve, hogy kit nyeljen el,
    Vigyázzatok, virrasszatok mind,
    Mert jaj, ha az Úr jönne el!
    Pattogjatok, csattogjatok
    Boldog csapások, édes kínok,
    Halj meg, kevély test, mint meghaltak
    A szomorú, a szent martírok!

    Forrás: MEK

  • Fodor Ákos: Axióma

    A szeretésen
    kívül minden emberi
    tett: romépítés.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Nemes Nagy Ágnes: Mesterségemhez

    Mesterségem, te gyönyörű,
    ki elhiteted: fontos élnem.
    Erkölcs és rémület között
    egyszerre fényben s vaksötétben,
    mint egy villámszaggatta táj
    szikláin, ahol állhatatlan
    roppant felhők – nagy, gomolyos
    agyvelők – tüze összecsattan,
    s a tűzzel csíkos levegőben
    szülik a szüntelen csatát,
    sejt-korom óta ismerős
    végtelen Buda-ostromát,
    hol minden vibrál és veszendő,
    hol minden fércelt, foszladó,
    hol rojtosodik már a szív,
    s egyetlen szálon függ a szó,
    a szó, amely a földből égbe
    sistergő döngés ütemét
    ingázza folyton, összevétve
    önrángását, s a fellegét –
    erkölcs és rémület között,
    vagy erkölcstelen rémületben,
    mesterségem, mégis te vagy,
    mi méred, ami mérhetetlen,
    ha rángva is, de óraként,
    mely képzelt ütemet rovátkol
    az egy-időn – mégis a fényt
    elválasztja az éjszakától.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Váci Mihály: Ezer nyelven hallgatok

    Ezer erdő zsong bennem ébren
    mindent érző levelével.
    Ezer rét fűszálával érzem:
    hol jár barátom, ellenségem;
    tenyeremben fut mind: – tudom,
    ki hol jár sok ezer úton,
    ki lopakodik ellenem?
    – Lépte visszhangzik mellemen.

    Ezer lehúnyt pillám alatt
    millió rögzített adat.
    Ezer húnyt szemmel őrizem,
    mit felednek már csendesen.
    Míg kötözik a csontokat,
    egyengetik a sírokat,
    lehúnyom százezer szemem:
    – ellenállok: – emlékezem.

    Ezer arccal rejtőzöm el.
    Arcom viseli százezer,
    – és mind mögül én figyelem
    előretörő seregem.
    Ezer arc: – ezer pajzs elém:
    ezer arc mögött várok én.
    Hogy összegyűljön seregem:
    – várakozom mindenkiben,
    szétosztva – mint a szétszedett,
    részekint cipelt lövegek.

    Ezer nyelven hallgatok,
    ezer dologról – mit tudok,
    ezer el nem sírt szót tudok,
    százezer tilos mondatot,
    hallgat ezer átok, szitok,
    fogadalmam és összeesküvés:
    – fogak között ezernyi kés.

    Megszólal, miről hallgatok,
    beszélni kezd és dalba fog.
    Világ hallja e dallamot,
    beleborzad és feldobog.
    Ezer elhallgatott dolog
    kinyitja ajkát és susog,
    lába alatt a föld mozog,
    nyöszörögnek a friss sírok,
    ökrendeznek a zöld folyók,
    hörög a kút: – a csonkított
    halott sebe felbugyborog.

    Nyüszít, sír, miről hallgatok.
    Százezer nyelven hallgatok.
    Piszkos árnyak erdeiben
    a horda vonul, nem pihen;
    vakkan, szem villan, száll a kés,
    pénztől, vértől mocskos a kéz,
    őserdők ösztöne üvölt,
    kitör: – borzadva vár a Föld.
    Hatalom, pénz-éh, babonák,
    fajgőg, vallás, politikák
    tüzelt, vad rítusára ráng
    újra elvadított hadak
    árja: – a gát már átszakad.

    Ezer nyelven hallgatok
    ezer dologról, mit tudok.

    De egyszer még megszólalok.

    Forrás: Lélektől lélekig – Index Fórum

  • Buda Ferenc: Falak könyve (részlet)

    Huszonegy évem csöndben félretettem,
    semmim sincsen, mégis csak veszthetek.
    Nevem csak szó, személyem védhetetlen,
    s mert nincs miért, ne védelmezzetek.

    Vigaszt nem ád a józan magyarázat –
    a tény szilárd s a kurta szó kerek:
    ürülékemmel egyszintre aláztak
    e szennyvízlelkű névleg-emberek.

    Létem körül szoros, szegelt a korlát,
    s egy biztos van csupán: az egyszeregy.
    Jó izmaim rugóit átkarolták
    kérlelhetetlen külső kényszerek.

    Hálószemek közé szorult a pályám,
    s csak légy vagyok a pókok lakomáján.

    Ígértek enyhítést, ha mást írok,
    mondván: „hajolj, s megnyílik majd a börtön”,
    de markolnak megdermedt mártirok,
    úgy tiszta hát, ha sorsomat betöltöm.

    Foszló csepűből megsodort zsineg –
    göbös, kemény csomóvá hurkolóztam,
    s szolgálok hitem eszményeinek
    tetőtől-talpig szürke rab-darócban.

    Nincs dolgom többé hűtlen pásztorokkal.
    S bár sajgó talppal, kiszáradt torokkal
    vonszolódom a fölvérzett úton,
    kitartok végig, bárhová vezessen,
    ha bárányomat így kell megkeresnem,
    s terhelt erőm megtisztul majd, tudom.