https://verskucko.com

Címke: fény

  • Juhász Gyula – A hulló csillagokhoz

    Nem szeretem a lomha fényeket,
    A csillagot, mely álmosan ragyog,
    Ti vagytok az én örömöm látványa,
    Meteorok a fehér éjszakába:
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti züllött csillagok!

    Az égi rónán csöndes nyáj legel,
    Eónok óta hallgatag ragyog,
    – Ó hulljatok hát, új utat mutatva,
    A szent mélységbe fényeket juttatva,
    Suhanjatok csak és zuhanjatok,
    Ti hulló csillagok!

    Békét hazudik a csillagvilág,
    A lusta álmok éjjelén ragyog,
    – Csak rajta, rajta hát kivert, bukott raj,
    Az éjbe, mélybe termő fénycsókokkal
    Lobogjatok csak és robogjatok,
    Ti bátor csillagok!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Mosoly, könny, oszlopok

    A fátyol és a napernyő elég,
    mint cigarettapapiros.
    De elégnek a csontok is,
    a sziklák és a tengerek vize.

    Csupán a mosoly halhatatlan,
    a könny s az oszlopok.
    Bár ők se élik át a pusztulást,
    csak túlragyogják.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Derűt dalolnék…

    Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
    Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
    És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
    A fák közt még kis, zöld napokat rezget,

    Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
    Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
    Opál színekkel lengve még az árnyon,
    Amely a lankadt lombokat belepte…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Török Sophie: Napfürdő

    Török Sophie: Napfürdő

    Addig bámultam hunyt szemmel
    az égető napba, míg pupillám
    két sötétkék gyöngyként keringett
    fejemben, s felvert gondolataim
    aranykásába bódultan feledték
    nehéz értelmüket. Testem veszteg feküdt
    s vakon zsongtak szemeim bíbor
    födelük alatt – mégis láttam
    és jártam, sugárlábakon jártam
    s aranytenger hárfacsobogása
    öntözte légies káprázatomat.
    Jártam, röpültem! Ez a világ
    nem volt sehol, csak bennem volt!
    csak nekem ragyogtak tündöklő
    dombjai. Hangok szikráztak bennem
    mint gyémánt, s vak szemem mögül
    a világ zengő fényekkel adott hírt
    végtelenről és örökkévalóságról…
    És ember, ember aranyos partjaimon
    ember nem volt egyetlenegy se.

    Forrás: Nyugat, 1937/12. szám

  • Robert Graves – Mint hó

    Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
    titokban hullt s felébredt a világ.
    Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
    morogva mondták: „Túlsok fény,”
    és behúzták a függönyt.

    Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
    s a föld is barátságosabbnak.
    Az éjszaka történeteit összefogja,
    még meg nem olvadt pályán tartva őket.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Derek Walcott: Pünkösd

    [Pentecost]
    (ford. Rakovszky Zsuzsa)

    Jobb ha dzsungel lakja az agyat
    mintha gyökértelen beton,
    jobb tévelyegni a fénybogarak
    jelölte görbe után.

    Nem jelzik téli lámpák,
    hol ér a járda véget,
    a Lélekről a hó láng-
    nyelvei nem beszélnek.

    Tetőről hullt szavak
    csöndje megnő a korlát
    mentén. Amit mutat,
    irány, bár nem bizonyság.

    Mégis, legjobb az éji
    hullámverés: nyomán
    homok lassú igéi,
    s egy késő kormorán –

    szavától halrajok
    fénylő ködébe téved,
    mit rég a szent dalok
    úgy neveztek, a Lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Napszálltakor

    Alig volt dél – és íme este már,
    az ablakot ködfátyol keni be,
    áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
    sötét és mégis halavány szine.

    Benn ágy alól, sarokból a sötétség
    kimászik, mintha tolvaj volna csak,
    ki nappal még a házban elrejtőzék,
    s előbuj lopni, mikor alszanak.

    Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
    s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
    amelyek lelkem mélyében ragyognak.

    Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
    S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
    És én nem alszom, mert én sohasem alszom!

    1. jún.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Babits Mihály: Bilincs ez a bánat

    Az nem igaz, hogy nem birod el,
    csak sírni szeretsz:
    bilincs ez a bánat,
    aranyperec,
    eltörni szánod:
    ily kincset balga, ki eldobál,
    habár
    baltüzü fény ez a matt opál.

    Ó, édes, édes
    szomoruság!
    Ó, illatos ostor!
    Rozmaring-ág!
    Uram, ójj meg a rossztól,
    hogy ne szeressem azt, ami fáj!
    Égi Király!
    Öljem meg a kígyót, szent Mihály!

    Nézd, lelkem, a menny hogyan ragyog:
    A csillagok
    aranyos morzsája hinti.
    (Hát sohase tudhatok
    szabadon ragyogni, mint ti?
    Futkosni, mint a kis nyuszikák?
    Örülni, mint a virág?
    Sírni, mint ősszel a fák?

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Babits Mihály: Őszinteség

    Őszinteség… Óh hogyha a szív
    oly tiszta lenne, mint hegyi víz,
    könnyű, mint vers, ami rímre megy,
    és egyszerü, mint az egyszeregy!…
    Fa vagyok, a lábam sárban áll,
    ezer álmom vétkes kört csinál
    s lelkemben úgy eltéved a fény,
    mint egy labirintus ösvenyén.
    Tán zöld bozót, gazos labirint,
    talán csupa kőfal kacskaring;
    mélyén, hova Röntgen-láng sem ér,
    mily szörnyeteg lakik és henyél?
    A szó ott tévedez, elmarad…
    Fond, Ariadném, szent fonalad,
    és ahová sem igen, se nem,
    tán elvezet majd a szerelem.
    Hogyan mutassa a föld magát,
    ha az ég nem küld feléje sugárt?
    Fa vagyok, lábam a sárba tapad,
    de karjaimat már vonja a nap…

    Forrás: ma – Magyar versek

  • Reményik Sándor: A karácsonyfa megérkezik

    Ha szűk szoba: hadd legyen szűk szoba.
    A szűk szobában is terem öröm,
    Gyúl apró gyertya ínség éjjelén,
    Ó csak ne legyen sorsom bús közöny,
    Ó csak legyek a fény forrása én,
    Apró gyermekek bálványozott fája,
    Én az idegen, én a jövevény.

    Égő fenyőfa, égő áldozat,
    Akit az Isten ősi otthonából
    Emberek örömére elhozat.
    Csak rajzolódjék mélabús árnyékom
    S imbolyogjon a szűk szobák falán,
    Mindegy, hogy mi lesz velem azután.

    Forrás: Versek mindenkinek