https://verskucko.com

Címke: fény

  • Pilinszky János: Mosoly, könny, oszlopok

    A fátyol és a napernyő elég,
    mint cigarettapapiros.
    De elégnek a csontok is,
    a sziklák és a tengerek vize.

    Csupán a mosoly halhatatlan,
    a könny s az oszlopok.
    Bár ők se élik át a pusztulást,
    csak túlragyogják.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Derűt dalolnék…

    Derűt dalolnék, édesem, tenéked,
    Mely, mint az alkony enyhe fénye, reszket,
    És édes lánggal, mely gyújt s mégsem éget,
    A fák közt még kis, zöld napokat rezget,

    Derűt, mely úgy lebeg le könnyű szárnyon,
    Szép, tarkarajzú szárnyon, mint a lepke,
    Opál színekkel lengve még az árnyon,
    Amely a lankadt lombokat belepte…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Török Sophie: Napfürdő

    Török Sophie: Napfürdő

    Addig bámultam hunyt szemmel
    az égető napba, míg pupillám
    két sötétkék gyöngyként keringett
    fejemben, s felvert gondolataim
    aranykásába bódultan feledték
    nehéz értelmüket. Testem veszteg feküdt
    s vakon zsongtak szemeim bíbor
    födelük alatt – mégis láttam
    és jártam, sugárlábakon jártam
    s aranytenger hárfacsobogása
    öntözte légies káprázatomat.
    Jártam, röpültem! Ez a világ
    nem volt sehol, csak bennem volt!
    csak nekem ragyogtak tündöklő
    dombjai. Hangok szikráztak bennem
    mint gyémánt, s vak szemem mögül
    a világ zengő fényekkel adott hírt
    végtelenről és örökkévalóságról…
    És ember, ember aranyos partjaimon
    ember nem volt egyetlenegy se.

    Forrás: Nyugat, 1937/12. szám

  • Robert Graves – Mint hó

    Hullt, hullt mint hó, hideg homályon át,
    titokban hullt s felébredt a világ.
    Sokan káprázó szemmel, hunyorogva,
    morogva mondták: „Túlsok fény,”
    és behúzták a függönyt.

    Mint hó, de melegebbnek érzi ujjad
    s a föld is barátságosabbnak.
    Az éjszaka történeteit összefogja,
    még meg nem olvadt pályán tartva őket.

    (Képes Géza fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Derek Walcott: Pünkösd

    [Pentecost]
    (ford. Rakovszky Zsuzsa)

    Jobb ha dzsungel lakja az agyat
    mintha gyökértelen beton,
    jobb tévelyegni a fénybogarak
    jelölte görbe után.

    Nem jelzik téli lámpák,
    hol ér a járda véget,
    a Lélekről a hó láng-
    nyelvei nem beszélnek.

    Tetőről hullt szavak
    csöndje megnő a korlát
    mentén. Amit mutat,
    irány, bár nem bizonyság.

    Mégis, legjobb az éji
    hullámverés: nyomán
    homok lassú igéi,
    s egy késő kormorán –

    szavától halrajok
    fénylő ködébe téved,
    mit rég a szent dalok
    úgy neveztek, a Lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Napszálltakor

    Alig volt dél – és íme este már,
    az ablakot ködfátyol keni be,
    áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
    sötét és mégis halavány szine.

    Benn ágy alól, sarokból a sötétség
    kimászik, mintha tolvaj volna csak,
    ki nappal még a házban elrejtőzék,
    s előbuj lopni, mikor alszanak.

    Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
    s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
    amelyek lelkem mélyében ragyognak.

    Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
    S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
    És én nem alszom, mert én sohasem alszom!

    1. jún.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Choli Daróczi József – Ars poetica helyett

    Koponyát szorító vaspánt,
    sötétség glóriája,
    letéplek fejemről!
    S ha bőröm ragaszkodik hozzád,
    lenyúzom,
    a vályoggödör sarkába dobom.
    Szemem csak új sugarakban fürdik.
    Csontom visszaver minden
    színtelen színt.
    Tenyeremen a Nap parazsa ég.
    Árnyainkra visító átkot mondok,
    és kést fenek
    megmaradt nyomorunkra.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Nagy László: Amikor nincs kegyelem

    Feküdtél sújtó fény alá:
    a virág térdedre dől,
    szerelmem súlyos zászlaja
    tűzve van fejed felől.

    Lecsukott zsalu-levelek
    homályán, itt ülök én,
    varasodnak a zöld lapok,
    repednek, dőzsöl a fény.

    Üvegben málna-alkonyat.
    Lenyesett rózsa zihál,
    illata fölszáll, fönn bolyong
    új nyaram ormainál.

    Újra remeg a levegő,
    hol kezed integetett.
    Ágyadra szakadt óriás
    lepke az emlékezet.

    Kereng a nyárban köszörű,
    szívemből szikraesés.
    Feküdtél sújtó fény alá,
    keltsen a fölismerés.

    Ifjúság, szentség szétomol,
    gyere be, birkózz velem.
    Fönségesebb az ölelés,
    amikor nincs kegyelem.

    Forrás: MEK

  • Gyurkovics Tibor: Fényes tollú madár

    A szürke égen szürke fellegek,
    szürke ágakon szürke verebek,
    egyetlen fényes tollú kis madár
    meredeken a szürke égre száll.
    Elképzelhető az, hogy te lehetsz,
    kit fölrepít a szárnyas szeretet.

    Forrás: —

  • Székely Magda: Vitorla

    Hegytetőn volt az a szoba,
    nem is szoba, csak ágy és ablak.
    Aludt, de engem valami
    megindított, hogy felriadjak,

    s az üvegen áradt a tó,
    már nappali fényét kibontva,
    s szélfutta, párás szárnyakon
    egyetlen korai vitorla

    magányosan és boldogan
    úgy szállt a puszta ragyogáson,
    úgy szállott érintetlenül
    a vízen-égen az a vászon,

    úgy szállott az örök vizen,
    minthogyha én, kezdetek óta.
    De fölébredtek karjai,
    s én hullottam, akár a tóba.

    Forrás: —

    ⭐