https://verskucko.com

Címke: hajnal

  • Csoóri Sándor: Derengésben

    Hajnal van, arcodra ébredek megint.
    Egy hegy árnyéka sétál át kéken rajta.
    Azt akarom: maradjon mindegy így,
    derengésben, ahogy az ég akarja.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi sándor: Hajnali intermezzó

    Hajnal volt, jaj, csoda-hajnal:
    fönn a hold,
    lenn a föld,
    középen a hajnalcsillag
    tündökölt.
    – Ha akarnád, fűzfa lennék,
    mindig itt a parton állnék.
    – Akarom, csak most ne menj el.
    – Jaj, ki az ott:
    – Csak egy árnyék.
    – Ha akarnád, folyó lennék.
    – Gát lennék, hogy ne mehess el.
    – Fűzfa leszek, folyó leszek,
    csak most, csak most még eressz el.
    – Nem lát senki, csak a hold lát,
    meg az az egy árva csillag.
    – Jaj, a hold, a holdtól félek.
    – Ne félj tőle, mindjárt itthagy.
    – De ne hagyjon, jaj, ne hagyjon,
    ne hagyjon a hold el engem,
    fűzfád leszek, folyód leszek,
    csak most, most eressz el engem.
    – Fűzfám vagy már, folyóm vagy már,
    partod vagyok, őrző gátad,
    ne félj, ne félj, csak egy árnyék,
    a virágok még nem látnak.

    – Ne félj, ne félj, csak a harmat.
    – Takard el a teleholdat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Hajnalom

    …érkeztél…amikor nem vártam,
    Hajnal: Álmok forrása, napkelte…
    Ülök bénán megigézve,
    S lelkemben megnyílt lelked kertje…

    Mit tegyek, hogy ne szálljon fel,
    Fészket rakjon a pillanat?
    Mit írjak, hogy ne riadj el,
    S szívemben otthon tudjalak?

    Hajnalom! Látod az álmot?
    Mindig magammal hurcolom,
    Vele van telve minden percem,
    Ő mozdít hajszol utamon!

    Látod az álmot? Tükörbe nézz csak!
    Ő tekint majd vissza rád,
    Ő rajzol a lényed fölé
    Csillagvirágos glóriát!

    Szavak! Ó milyen kevés
    Amit belőletek szabok…
    Ülök bénán, igézetten,
    S botladoznak a mondatok…

    Bárha tudnám, mindazt, mi átjár
    Némán is oltárodnál vallani,
    Bárha elhinném önmagamról,
    Hogy vallanak pillantásaim?

    Oldozz fel Hajnal!
    Te vagy a templom,
    Te vagy a zsoltár, és a fény!
    Érkeztél, amikor nem vártam
    Mint a Nap áradtál belém!

    Égek, de nem fáj ez a tűz!
    Sóvárgásom is áhítat.
    Nyitva a lelkem, ömölj belém,
    Hiszen a fényed már átitat.

    Lelkemben megnyílt lelked kertje,
    Hajnal-harmatán csillan a fényed!
    Hagyd, hogy én legyek a kertész
    Csillagvirágos vőlegényed!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Hajnal a Majtényi síkon

    Vonatról láttam, – szürkült az ég alja,

    • Szeptembervégi borús pirkadat –
      Fenn összébb vonták fázó csillagok,
      Végetlen ürben bujdosó napok
      Testük körül a felhőrongyokat.

    A vonat zakatolt a síkon át,
    A szél sírt, nyaggatta a nyűtt vonót,
    Oly furcsa volt a hajnali zene,
    S a napraforgók lehajtott feje:
    Lehajtott, letört, letett lobogók.

    Itt learatták rég a rendeket,
    De mégis, ott mintha valaki állna,
    Egy kaszás ember, keserű, borús:
    Lőcsei bíró, ősz Fabricius,
    S a fehérasszony: Géczy Juliánna.

    A vonat zakatolt a síkon át,
    Hol learatták rég a rendeket.
    Akkor eszembe villant, hol vagyunk,
    Mit ér láng-szívünk, mit gyémánt-agyunk!…
    Virradt Majtény felett.

    Szatmár, 1922 szeptember végén

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Hajnal

    A tegnapot most váltja föl a holnap.
    Sötéten silbakolnak még a fák.
    Az út köves, házszegte pusztaság.
    Utolsó fénye húny a csillagoknak.

    A karavánja jár e pusztaságnak.
    Némán söpörnek. Ködbe vész a por.
    Halk hamvazás dereng az ég alól.
    A nap, a nap! súgják a sanda árnyak.

    És gyors ütemben ébredez a forma,
    A szín, a hang – dóm és gyár büszke orma
    Az égbe barnul és dalolni kezd.

    Harang és kürtő szólal, a siket,
    Vak éjszakát riasztva hosszú jajjal.
    Az élet fölzeng: itt a drága hajnal!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mészáros Ferenc: Csillagágyon

    Csillagágyon ébresztesz, hajnal,
    nyújtózok feléd áhítattal.

    Harangot mozdít szívemben álmom,
    ébredő lelked lelkembe zárom.

    És ahogy kúszik a pirkadó nappal,
    ölelkezünk a virradattal.

    Ölelkezünk a végtelen térben,
    élet fölötti szenvedélyben.

    Élet fölött tested a testem,
    egybekeltünk a szerelemben.

    Oltárod mélyén életfám lángol,
    vulkános csókod nyelvemen táncol,

    sikolyt rezegtet reszkető sóhajod,
    hullámuk gerincén testedbe robbanok,

    testedbe robbanok, hajnali fénybe,
    életet adó mindenségbe.

    Ragyog a bőröd, feljött a Nap,
    fészket keresek szíved alatt.

    Fészked csendjében ringat a reggel,
    szívedben dobbanok a szíveddel.

    Határtalan a hajnali álom,
    csillagágyon ölel a párom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Hajnali látomás

    Hajnalig néztem az eget:
    ezer szeme észre se vett.

    Pedig rám nézett szüntelen
    s szinte kacérkodott velem,

    hogy oly nagy, oly gyönyörü-szép
    az öröktünde régiség.

    Hajnalig néztem az eget;
    ezer szeme észre se vett,

    bár csöndben megfordult, ahogy
    a csigalassu csillagok

    (száz egybezárt-nyilt végtelen)
    keringtek bennem-kívülem.

    Hajnalig néztem az eget
    és lassankint elrémitett,

    hogy e szárnyas gyöngy-állatok
    rajzása úgy halványodott:

    társtalan ültem s üresen
    a rámszürkülő semmiben.

    Hajnalig néztem az eget,
    s akkor a húspiros Kelet

    hirtelen elhúzta az ég
    maradék csillagfüggönyét, –

    szivemben arcod nevetett:
    csordultig megteltem Veled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Georg Trakl: Napkelte előtt

    A homályban már csattog a madárszó,
    fölzsong a lomb, a forrás fölzenél,
    s mint zsenge vágy, a felhőkön sugárzó
    bíbor remeg. Világosul az éj –

    A hajnal végigsimít a szerelmek
    lázban parázsló ágyán, ujja lágy,
    s álomban teljesíti be az ernyedt
    csókok félébren érzett mámorát.

    Fordította: Rónay György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Hajnal a nagyvárosban

    Piros hajnal, – a város is
    piros álom, ha sáros is.

    Aszfalt-tükrök az eső után,
    piros ég millió piros pocsolyán.

    Csöndes a nagy tér, üres és
    még nem mocskolja ébredés,

    tömeg, zaj, gép, robogó kerekek –
    Csak én vagyok itt, meg a verebek.

    Borzas verebek csipegetik
    a kelő nap arany magvait,

    fény-magvak iható aranyát,
    mellyel a sok piros pocsolyát

    festi a piros hajnal és
    melyet majd csak az ébredés

    olt ki egy óra mulva, a
    reggel induló áradata,

    a forgalom, üzlet, a szürke szín,
    a magát őrlő emberi kín,

    a pénz… De a reggel, s társa, a dél
    s a délután még messze henyél,

    messze, valahol a szent Keleten,
    s én egyedül nézegetem

    az arany teret, a hajnalit,
    a nagy fény-, kő- s víz-mozaik

    millió szikráját, és az eget
    s a kis proletár verebeket,

    kik az éji eső pocsolyáiban
    a kelő napnak boldogan

    isszák, eszik, csipegetik
    pirosló buzaszemeit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Hajnali rózsák

    A kert hajába
    rózsalugasok tűznek virágokat.
    Szivárvány-arcukról
    a Nap mosolyog.
    Leveleikkel fűrészelgetik a levegőt;
    ing és billeg a tér,
    rángatja az ég hajnalvörös kelyheit,
    hogy bimbót pirosító loccsanással
    ömöljenek
    az alvó rózsák
    végtelenségére.
    Lángtáncot lejt a kert.

    Forrás: Lélektől lélekig