https://verskucko.com

Címke: hála

  • Illyés Gyula: Ajándék

    Tudom, mi szolgának a jó szó,
    fogolynak séta, nap,
    egy kézfogás a hontalannak,
    egy korty, szíves falat,
    sokat próbáltam. Köszönöm,
    hogy megtaláltalak.

    Se jobb, se rosszabb, csak a rossztól
    tán jobban szenvedett,
    hálás vagyok csak és köszönni
    véletlent is merek,
    szerelmet, ezt az éjt, szerelmed;
    ne bánjad sose meg.

    Egy szót se szóltam, ajkaidra
    nyomtam öt ujjamat
    lefogni győztesen megindult
    boldog sikolyodat:
    őrizd egy életre, mit eztán
    ad még e pillanat.

    Tudom, szegénynek percnyi jókedv
    örök vagyon lehet,
    engem melenget, hogyha rád ím
    mosolyt melengetek,
    játékom, díjam, büszkeségem,
    hogy fényesítelek.

    Szerelem volt ez? Azt tudom csak,
    hogy mi a meggyötört
    szívnek a munka elbutító
    két ocsmány napja közt
    emberré válni s bár egy éjre
    vállalni a jövőt.

    Dől künn a hó, végy két harisnyát,
    elmentem, dolgozom,
    ha csöngve felriaszt az óra,
    derítsen kis dalom,
    itt rögtönöztem, itt hagyom
    az asztalon.

  • Oravecz Imre: Örömóda

    Már csak az egyszerű, világos dolgoknak akarok örülni,
    a fénynek, mely reggel beárad a házba,
    az ablaknak, melyen át kinézek,
    a levegőnek, melyet belélegzek,
    az ételnek, melyet magamhoz veszek,
    a víznek, mellyel szomjam oltom,
    a tűznek, melynél melegszem,
    a ruhának, mely befedi testem,
    az ajtónak, melyen át a szobába lépek,
    a földnek, melyen járok,
    az útnak, melyen sétálok,
    a kavicsnak, melyet hazaviszek a zsebemben,
    a falevélnek, mely elém hull,
    a fűnek, melyet nyírok,
    a magnak, melyet elültetek,
    a zöldségnek, melyet magam termesztek,
    a hegynek, melyet képzeletben naponta megmászok,
    az erdőnek, melybe vágyom,
    a papírnak, melyre írok,
    a ceruzának, melyet közben fogok,
    a terasznak, hova munka után kiülök,
    a szomszédnak, ki néha átugrik hozzám egy italra,
    a széknek, melyben helyet foglalok,
    az estének, mely felváltja a nappalt,
    a kutyának, mely a lábamhoz telepszik,
    a tücsökcirpelésnek, melyet sokáig hallgatok,
    már csak elkerülhetetlen, szükségszerű örömök éltessenek.

  • Várnai Zseni: Anyám

    A csendes éjben anyámra gondolok,
    szívemben most az ő szíve dobog,
    szegény özvegy volt, sokat szenvedett,
    nem volt egyebe, csak a szeretet,
    szájától vont meg minden falatot,
    és ha mi ettünk, ő is jól lakott.

    Játékot venni nem tudott nekünk,
    varrással kereste a kenyerünk,
    ő mesterkélt ünnepre szép babát,
    levágta hozzá dús hajfonatát,
    gyöngyöt fűzött, topánkát varrt neki,
    hullottak rá gyöngyének könnyei.

    Láttam a föld sok szép kirakatát,
    de nem találtam hasonló babát,
    oly tündérszépet, oly kedveset,
    nem ért más hozzá, csak a szeretet…
    a szeme kék, a haja barna volt,
    s a kóc mögött picinyke szív dobolt.

    Anyám elment, nem érte meg szegény,
    hogy a világ forduljon tengelyén,
    pedig hogy várta, várta mivelünk…
    hogy nekünk is virradjon ünnepünk…
    ó, most ha élne, vehetnék már neki
    ruhát, cipőt, s nem kéne küzdeni.

    Ó, emberek, míg él anyánk, nagyon
    szeressük őt, mert elmegy egy napon,
    és visszahozni többé nem lehet
    az elmulasztott jó szót, tetteket,
    a késő bánat mit sem ér neki,
    az élőt kell szeretni, érteni.

    Ma újra érzem, látom, hallom őt,
    s csak ámulok, hogy mily magasra nőtt,
    és újra szép és újra fiatal,
    s mintha szívéből zengene a dal,
    amit írok e csöndes éjszakán…
    Még most is adsz nekem, Anyám… Anyám…

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Várnai Zseni: Levél helyett

    Táviratok… levelek… levelek…
    Mily jók is vagytok hozzám emberek:
    köszöntő sorok, baráti szavak
    repülnek felém, mint a madarak.

    E sok levél mind a válaszomra vár,
    írok… írok… de egyre több madár
    dalol nekem, ó mily nagy jutalom
    e megbecsült virágos alkonyom.

    Köszönöm, hát ezerszer köszönöm,
    hogy megosztjátok vélem örömöm:
    a sugarat, mely homlokomra hullt,
    s feledteti, mily szörnyű volt a múlt!

    Barátaim, de megbocsássatok,
    mindőtöknek felelni nem tudok,
    külön-külön nagy munka lenne az,
    e vers szívemből csordul és igaz.

    Hiszen tudjátok, ez a lényegem,
    benne a hálám, forró köszönetem
    hozzátok, vegyétek név szerint…
    fáradt szívem most nyugalomra int.

    Mögöttem oly sok küzdés, szenvedés,
    érzem, rám férne egy kis pihenés…
    megpróbálom… s küldöm e versemet
    levél helyett: köszönet… köszönet!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu