https://verskucko.com

Címke: halál

  • Pilinszky János: Passió

    Csak a vágóhíd melege,
    muskátliszaga, puha máza,
    csak a nap van. Üvegmögötti csöndben
    lemosdanak a mészároslegények,
    de ami történt, valahogy mégse tud végetérni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: ZUHANÁS A SEMMIBE

    Most szeretnék egy förtelmest zuhanni
    A Semmibe
    S minden készet nemesen másnak hagyni.

    Úgyis halál volna egyetlen szépem
    S késlekedik,
    Mint vicinális sötét, kis vidéken.

    Felkínálom, két nyult karom föltartva,
    Életemet,
    De az a gúnyos Sors nem akarja.

    Hát én legyek magamnak durva őre
    És a Halált
    Én invitáljam előbb és előre?

    Gyönyörködöm ma is az őszi Napban
    És örülök,
    Hogy, úgyahogy, de élőn megmaradtam.

    Gyönyörködöm a földi gyönyörökben
    És utamon
    Szabad az út, csak jönnének még többen.

    Én egyre vágynék: förtelmest zuhanni
    S mégis élve
    Semmisülni élni, vágyni és kapni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az utolsó találkozás

    Hideg eső. Benn gyászposztós falak,
    ravatal, tele szalaggal s virággal.
    A koszorúk felett megláttalak.
    Láttam: találkoztál a szabadsággal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szergej Jeszenyin

    Mit mondanak róla, kik azt hiszik,
    hogy csak odébbállt, s most egy új csapszékben,
    új barátokkal zöld tengert iszik,
    a sárga ég kotyog a kabátzsebében?
    Mit mondanak, kik szerették, a nők,
    kik úgy dajkálták, édes gyermeküknek
    fogadták volna, talált egy szeretőt,
    kivel a világ végéig feküdhet?
    S mit mond a kés? A vasszög, honnan leszedték?
    A vérrel írt vers? A szederjes arcú esték?
    Mesebeszéd csak? Nem igaz mégsem?
    S a falu mit szól? Hümmög, visszajön,
    csak álldogál még előbb odakünn,
    rendbeszedi magát a sötétben?

    • S egy ujj a ravaszon, a jövő hátterében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe: Annabel Lee

    Lee Annácska

    Sok-sok hosszú esztendeje már
    Tengerpart bús mezején
    Élt egy kis lány – ismerhetitek
    Lee Annácska nevén
    S csak azzal a gondolattal élt,
    Hogy szeret s szeretem én.

    Gyermek volt s gyermek voltam én
    Lee Annácska meg én.
    De szerelmünk több volt mint szerelem
    Tengerpart bús mezején –
    Irigyeltek még az angyalok is
    Fenn a felhők tetején.

    S ez lett oka, hogy, sok éve már,
    Tengerpart bús mezején
    Felhők közül jött egy csunya szél
    S meghült Annácska, szegény;
    S elvitték úri rokonai
    S egyedül maradtam én:
    Koporsóba csukták el őt
    Tengerpart bús mezején.

    Irigyeltek az égi angyalok,
    Hogy boldogabb ő meg én,
    Az lett oka (mind jól tudjuk ezt
    Tengerpart bús mezején),
    Hogy jött felhőből éjjel a szél
    S meghült s meghalt szegény.

    De szerelmünk több volt, mint soké,
    Ki nagyobb, mint ő meg én,
    Okosabb, mint ő meg én
    S sem az angyalok a felhők felett,
    Sem az ördögök tenger fenekén
    Nem tehetik, hogy szívtől a szív,
    Elváljunk, ő meg én.

    Mert ha kel a hold, nekem álmokat hord,
    Annácska küldi felém;
    S csillag ha ragyog, már véle vagyok.
    Annácska szemét lesem én;
    S igy az éj idején veled éldelek én,
    Jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
    Melletted a sír fenekén,
    Tengerpart bús mezején.

    (Babits Mihály fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Burns: Egy dalnok sírfelirata

    Van-e olyan nyakas balga,
    ki lump könyvhöz, s nem köt’ zabla,
    okulatlan, büszke fajta?
    Előhívom!
    Nyughelyemnél zengjen dalja,
    értem sírjon!

    Van-e még durva hangú bárd,
    ki a tömegben lopva járt,
    míg az bámult, s ordibált?
    Időzz el itt!
    Szíved testvérért kiált,
    sóhajt nekik.

    Van-e még ki oly bölcs barát,
    híven vezet életeden át,
    de minden-világ viharát
    kevélyen bírt’?
    Állj meg itt és könnyeken át
    gyászold e sírt!

    Itt érte őt a szörnyű vég,
    tudni vágyott, s tanulni még,
    hív’ barátot tárt fel az ég,
    s lányok hevét.
    De lehúzta könnyelműség,
    őt és nevét.

    Halld, Olvasó! Bár szellemed
    tán határokat feszeget,
    vagy egy sötét lyuk temetett
    önmagába.
    Tudd! Bölcsesség elrejtezett
    béke-ruhába.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Kukorelly Endre)

  • Szécsi Margit: Máglyák

    Micsoda máglyák
    Égnek
    Meghalni
    Melyikre
    Lépjek
    Hogy a legnagyobb éjfél
    Szívéig érjek

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Reviczky Gyula: Utolsó vágy

    Ha majd értem jön a halál
    (Akármikor, készen talál),
    És nem lesz, a ki megsirat:
    Attól e szív meg nem riad.

    Nem kell se könny, se koszorú:
    A sír lakója nem hiú.
    Hol csak bogáncs, gyom, tüske nő,
    Az árok is jó pihenő.

    És hogyha majd haló porom
    Távol jövőben egykoron
    Képezni fogja föld mezét
    S kél-száll a légben szerteszét:

    Hadd légyen útszélen helye,
    Koldús sarúját lepje be;
    Csak legalább melyet takar,
    Legyen minden kis rög magyar.

    S hol most kelettől nyúgatig
    Testvérietlen nép lakik;
    Egy nyelvet értsenek csupán:
    Szép nyelvedet, magyar hazám!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kiss Judit Ágnes: Egyirányú

    Nem a halál, nem a végállomás,
    mi oda vezet, az lehet nehéz.
    Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
    cseppenként tölt el a felismerés:
    az élők közé nincsen visszaút,
    mint testemben a sejtek, szétrohadt,
    vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
    egyhelyben állni sem tudok sokat.

    Először a színek fakulnak el,
    mint mikor túl korán sötétedik,
    aztán a kontúrok, végül a hang,
    az érintés tart csak ki reggelig.
    Ha van reggel, ha van feltámadás,
    testnek, léleknek hogyha van,
    talán megéri méltón menni el.
    Még nem ordítok. Még tartom magam.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Petőfi Sándor: A borozó

    Gondűző borocska mellett
    Vígan illan életem;
    Gondűző borocska mellett,
    Sors, hatalmad nevetem.

    És mit ámultok? ha mondom,
    Hogy csak a bor istene,
    Akit én imádok, aki
    E kebelnek mindene.

    És a bor vidám hevében
    Füttyentek rád, zord világ!
    Szívemet, hol annyi kínnak
    Skorpiói szaggaták.

    Bor tanítja húrjaimra
    Csalni nyájas éneket;
    Bor tanítja elfeledni,
    Csalfa lyányok, titeket.

    Egykor majd borocska mellől
    A halál ha űzni jő:
    Még egy korty – s nevetve dűlök
    Jégöledbe, temető!

    Pápa, 1842. április

    Forrás: www.eternus.hu / Petőfi Sándor: A borozó