https://verskucko.com

Címke: halál

  • Reviczky Gyula: Utolsó vágy

    Ha majd értem jön a halál
    (Akármikor, készen talál),
    És nem lesz, a ki megsirat:
    Attól e szív meg nem riad.

    Nem kell se könny, se koszorú:
    A sír lakója nem hiú.
    Hol csak bogáncs, gyom, tüske nő,
    Az árok is jó pihenő.

    És hogyha majd haló porom
    Távol jövőben egykoron
    Képezni fogja föld mezét
    S kél-száll a légben szerteszét:

    Hadd légyen útszélen helye,
    Koldús sarúját lepje be;
    Csak legalább melyet takar,
    Legyen minden kis rög magyar.

    S hol most kelettől nyúgatig
    Testvérietlen nép lakik;
    Egy nyelvet értsenek csupán:
    Szép nyelvedet, magyar hazám!

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Kiss Judit Ágnes: Egyirányú

    Nem a halál, nem a végállomás,
    mi oda vezet, az lehet nehéz.
    Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át
    cseppenként tölt el a felismerés:
    az élők közé nincsen visszaút,
    mint testemben a sejtek, szétrohadt,
    vagy felrobbant, vagy benőtte a fű,
    egyhelyben állni sem tudok sokat.

    Először a színek fakulnak el,
    mint mikor túl korán sötétedik,
    aztán a kontúrok, végül a hang,
    az érintés tart csak ki reggelig.
    Ha van reggel, ha van feltámadás,
    testnek, léleknek hogyha van,
    talán megéri méltón menni el.
    Még nem ordítok. Még tartom magam.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Petőfi Sándor: A borozó

    Gondűző borocska mellett
    Vígan illan életem;
    Gondűző borocska mellett,
    Sors, hatalmad nevetem.

    És mit ámultok? ha mondom,
    Hogy csak a bor istene,
    Akit én imádok, aki
    E kebelnek mindene.

    És a bor vidám hevében
    Füttyentek rád, zord világ!
    Szívemet, hol annyi kínnak
    Skorpiói szaggaták.

    Bor tanítja húrjaimra
    Csalni nyájas éneket;
    Bor tanítja elfeledni,
    Csalfa lyányok, titeket.

    Egykor majd borocska mellől
    A halál ha űzni jő:
    Még egy korty – s nevetve dűlök
    Jégöledbe, temető!

    Pápa, 1842. április

    Forrás: www.eternus.hu / Petőfi Sándor: A borozó

  • Rakovszky Zsuzsa: Az elalvás nehézségei

    Leőrölve a nap; de a falak merő
    imbolygás, mozgalom: sugárküllőket ont
    a csillár, plafonra vetítve az üveg
    redői, ráncai; a belső fénykörön
    rovarok pont-koszorúban nyüzsögnek,
    vagy nagy árnyuk a fény zónáin átlobog.

    Ablaktábla: szürkés vizekben szén szoba.
    Inog a lámpa izzása-vesztett ikre,
    sík fekete formák ködlenek, mintha holt
    maradék emlékezetében. Eleven
    húsomon a villany izzadt nejlont bizserget,
    olvasztgatja, káprázik; selyemcukor.

    Óralap világít: nem merek elaludni.
    Álmom helyiségeiben vár a halott:
    a díványon kuporog szokott helyén,
    vagy menni készül: igazgatja kötött
    szoknyáját, a bélést zizegve a harisnya
    megszívja. Ajkát festi, szemöldökét,
    vagy könyvét keresi, kötőtűs kosarát.

    Pillantását kerülöm: meg ne tudja…
    hajnalra szélsodorta papír lesz, üres ruha.
    Újra és újra jön, ahányszor szaggatott
    álomba szédülök, melyből újra és újra
    felver a villámlás: a foszfor égre
    kidűlő, ablakomban vakító cikcakk profil.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Bari Károly: Holtak arca fölé

    Elsárgult vadfüvek kavarogtak
    az égre. Az ágyúdörgés
    hosszú lábaival a házak között
    mászkált; nyomában betörtek
    az ablakok, rommá-lőtt házfalak
    vonaglottak. A döglött lovak
    ködöt nyihogtak a kitépett villanyoszlopok
    és felrobbantott sínek közt heverő
    holtak arca fölé.

    A fák hiába rázták
    kiszáradt öklüket,
    szürke felhők terpeszkedtek ágaikra,
    a holtak sem tudtak már
    a varjúk fekete siratóénekére felelni,
    sötét szemgödrükből kibuggyant a vér.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hajnal Anna: Borostyánkőbe zárt bogár

    Borostyánkőbe zárt bogár,
    még látszik hajszálgyenge csápja,
    belezárta a lágy halál
    a kemény hallhatatlanságba.

    Itt csillog mint üveg mögött,
    egykori vergődése hol van?
    sírt, bogárhangon zümmögött,
    elszállt a sírás, mondd meg hol van?

    bezárva, páncélos halott,
    örökre rajta díszruhája, –
    az a kis lélek van, ha volt,
    köröz hangtalan zuhanása.

    1959

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szilágyi Domokos: József Attila

    Katonája a mindenségnek,
    bakája a nyomorúságnak,
    teszünk azzal valamit is,
    hogy a füvek zöldellő erejébe
    visszahelyezzük a halottat?

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Hervay Gizella: Utolsó levél Szilágyi Domokosnak (II)

    elárvult utolsó poharad üveged
    leltárba veszik csigolyádat
    késpengeélű mosolyodon
    bakanccsal járnak körömcipőben
    magukra húzzák ingedet
    meglékelik a koponyádat
    kifosztják koporsó-szavaid
    ítéletedben dáridóznak
    halálod kilóra mérik
    lázadásod lábnyomában
    magántócsával beérik

    szabadság elárult szegénylegénye
    halálodban is hontalan
    el ne költözz a temetőből
    kilakoltatnak koponyádból
    selyemnyakkendős döglegyek

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wass Albert: Darvak

    … Fent ék alakban vonulnak a darvak…
    Nem is tudom miért fáj úgy nekem
    ez az éles, tragikus ék alak…
    Érzem talán: ez lesz a végzetem.

    Ha egyszer ősz lesz,
    és értem küldenek a csillagok,
    mint Lohengrinért: csoda-táltoson,
    amikor meghalok:
    daruvá változom.

    És jönnek majd a többi darvak,
    körüllebegnek, szárnyra kapnak,
    s amíg lent elsirat az ének,
    a végtelenbe elkísérnek.

    Valaki akkor feltekint az égre,
    nem tudja mért, de könny szökik szemébe:

    … fent ék alakba vonulnak a darvak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Rövid napló

    Bárányfelhőt tartok az óljaimban,
    emlékeimet nevükön szólítom,
    szeretem az embereket.
    A csillagok fényes esője alatt
    böjtölök és imádkozom este
    és a Halálnak minden vacsoránál
    külön tányért teszek asztalomhoz.
    Ha kérdeznek, halkan felelek,
    hiszem a föltámadást.
    Márványba vések egy fehér nevet
    s eltemetem mélyen a föld alá.

    Forrás: Lélektől lélekig