Címke: halál

  • Ady Endre: A nagy Pénztárnok

    »Gyere.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    S ömlöttek elébem az ezrek.)
    »Gyere, nyavalyás, nyűgös ember,
    Most kifizetlek.«

    »Bajjal születtél: itt az ára.
    Néhány bankó, mert sok husáng ért.
    Tekercs-arany a kora-csókért,
    Az ifjúságért.«

    »Szemed, szíved, gerinced béna?
    Zúg a fejed, kerül az álmod?
    Én most mindent, amit csak adtál,
    Aranyra váltok.«

    »Itt a napszám, mert sokat sírtál.
    Itt a vérdíj, hogy magyar lettél.
    Itt a pénz, mert sokat nótáztál,
    Sokat szerettél.«

    »Nagyon hittél, nagy fizetést kapsz.
    Elpoklosodtál: itt a bére.
    Itt a kínod, itt a reményed
    S a szíved vére.«

    »Eredj.« (Szólott a nagy Pénztárnok
    És én nem bírtam elinalni.)
    »Ki vagy fizetve, béna koldus
    S most meg fogsz halni.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az ős Kaján

    Bíbor-palásban jött Keletről
    A rímek ősi hajnalán.
    Jött boros kedvvel, paripásan,
    Zeneszerszámmal, dalosan
    És mellém ült le ős Kaján.

    Duhaj legény, fülembe nótáz,
    Iszunk, iszunk s én hallgatom.
    Piros hajnalok hosszú sorban
    Suhannak el és részegen
    Kopognak be az ablakon.

    Szent Kelet vesztett boldogsága,
    Ez a gyalázatos jelen
    És a kicifrált köd-jövendő
    Táncol egy boros asztalon
    S ős Kaján birkózik velem.

    Én rossz zsaketben bóbiskálok,
    Az ős Kaján vállán bíbor.
    Feszület, két gyertya, komorság.
    Nagy torna ez, bús, végtelen
    S az asztalon ömlik a bor.

    Ó-Babylon ideje óta
    Az ős Kaján harcol velem.
    Ott járhatott egy céda ősöm
    S nekem azóta cimborám,
    Apám, császárom, istenem.

    Korhely Apolló, gúnyos arcú,
    Palástja csusszan, lova vár,
    De áll a bál és zúg a torna.
    Bujdosik, egyre bujdosik
    Véres asztalon a pohár.

    »Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
    Bocsáss már, nehéz a fejem.
    Sok volt, sok volt immár a jóból,
    Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
    Apám, sok volt a szerelem.«

    Nyögve kínálom törött lantom,
    Törött szívem, de ő kacag.
    Robogva jár, kel, fut az Élet
    Énekes, véres és boros,
    Szent korcsma-ablakunk alatt.

    »Uram, kelj mással viadalra,
    Nekem az öröm nem öröm.
    Fejfájás a mámor s a hírnév.
    Cudar álmokban elkopott
    A büszke oroszlán-köröm.«

    »Uram, az én rögöm magyar rög,
    Meddő, kisajtolt. Mit akar
    A te nagy mámor-biztatásod?
    Mit ér bor- és vér-áldomás?
    Mit ér az ember, ha magyar?«

    »Uram, én szegény, kósza szolga,
    Elhasznált, nagy bolond vagyok.
    Miért igyak most már rogyásig?
    Pénzem nincs, hitem elinalt,
    Erőm elfogyott, meghalok.«

    »Uram, van egy anyám: szent asszony.
    Van egy Lédám: áldott legyen.
    Van egy pár álom-villanásom,
    Egy-két hívem. S lelkem alatt
    Egy nagy mocsár: a förtelem.«

    »Volna talán egy-két nótám is,
    Egy-két buja, új, nagy dalom,
    De, íme, el akarok esni
    Asztal alatt, mámor alatt
    Ezen az ős viadalon.«

    »Uram, bocsásd el bús szolgádat,
    Nincs semmi már, csak: a Bizony,
    Az ős Bizony, a biztos romlás.
    Ne igézz, ne bánts, ne itass.
    Uram, én többet nem iszom.«

    »Van csömöröm, nagy irtózásom
    S egy beteg, fonnyadt derekam.
    Utolszor meghajlok előtted,
    Földhöz vágom a poharam.
    Uram, én megadom magam.«

    S már látom, mint kap paripára,
    Vállamra üt, nagyot nevet
    S viszik tovább a táltosával
    Pogány dalok, víg hajnalok,
    Boszorkányos, forró szelek.

    Száll Keletről tovább Nyugatra,
    Új, pogány tornákra szalad
    S én feszülettel, tört pohárral,
    Hült testtel, dermedt-vidoran
    Elnyúlok az asztal alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A Halál-árok titka

    Iszapos, mély, fekete árok
    A Halál-árok.
    Oda kerülnek
    A vén szerelmi csatárok.

    Boldogak, kik vénen szerettek,
    Holtig szerettek:
    Kísérti őket
    Száz, csókos, ifjú eretnek.

    Úgy halnak meg, hogy meg se halnak,
    Ha meghalnak.
    Tanúi lesznek
    Nagy, ölelő diadalnak.

    Ifjak, akik csókolni tudnak,
    Bolondul tudnak,
    A Halál-árok
    Babonás partjára futnak.

    S pihennek a vén, csókos dalják,
    A halott dalják,
    Hanem a csókot
    Jutalmul örökre hallják.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sírni, sírni, sírni

    Várni, ha éjfélt üt az óra,
    Egy közeledő koporsóra.
    Nem kérdezni, hogy kit temetnek,
    Csengettyűzni a gyászmenetnek.

    Ezüst sátrak, fekete leplek
    Alatt lóbálni egy keresztet.
    Állni gyászban, súlyos ezüstben,
    Fuldokolni a fáklyafüstben.

    Zörgő árnyakkal harcra kelni,
    Fojtott zsolozsmát énekelni.
    Hallgatni orgonák búgását,
    Síri harangok mély zúgását.

    Lépni mély, tárt sírokon által
    Komor pappal, néma szolgákkal.
    Remegve, bújva, lesve, lopva
    Nézni egy idegen halottra.

    Fázni holdas, babonás éjen
    Tömjén-árban, lihegve mélyen.
    Tagadni múltat, mellet verve,
    Megbabonázva, térdepelve.

    Megbánni mindent. Törve, gyónva
    Borulni rá egy koporsóra.
    Testamentumot, szörnyüt, írni
    És sírni, sírni, sírni, sírni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A halál rokona

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Szeretem a beteg rózsákat,
    Hervadva ha vágynak, a nőket,
    A sugaras, a bánatos
    Ősz-időket.

    Szeretem a szomorú órák
    Kísértetes, intő hívását,
    A nagy Halál, a szent Halál
    Játszi mását.

    Szeretem az elutazókat,
    Sírókat és fölébredőket,
    S dér-esős, hideg hajnalon
    A mezőket.

    Szeretem a fáradt lemondást,
    Könnyetlen sírást és a békét,
    Bölcsek, poéták, betegek
    Menedékét.

    Szeretem azt, aki csalódott,
    Aki rokkant, aki megállott,
    Aki nem hisz, aki borús:
    A világot.

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.

    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az úton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre – A halál automobilján

    Töff-töff, robogunk
    Motólás ördögszekéren,
    Zöld gépkocsin,
    Éljen az Élet, éljen, éljen.

    Töff-töff, csupa kín
    E sárgolyó dühös harca,
    De fátyolos
    Az én arcom s a Léda arca.

    Töff-töff, a Halál
    Kacag. Érzi a mi hültünk.
    Csúf az Élet,
    Éljen. Mi legalább röpültünk.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre – Csolnak a holt-tengeren

    Piros-fekete glóriával
    Feje körül, beevezett
    Lelkembe újból az az asszony,
    Akit én Lédának nevezek.

    Holt-tengerét az ifjuságnak
    Halk evezéssel szabja át
    Két szép, fehér, meleg asszony-kar,
    Két áldott, szent evező-lapát.

    Sugarak cécóznak fölöttünk
    S az Élet nagy ünnepet ül
    S holt-tengeren szomorú csolnak
    Sötétlik, siklik és repül.

    Béke és halálos öregség
    A csolnakon és lelkemen.
    Holt-tenger a lelkem s az álmom,
    De a csolnakot nem engedem.

    Virágosan is erre járt volt
    Kormányozó, bús asszonya.
    Akkor még vidám volt a tenger
    S halál nem sírt mélyéből soha.

    Piros-fekete glóriával
    Evezz, evezz csak csöndesen.
    Én tudom, hogy lelkembe süllyedsz
    S ott halsz meg majd, én szerelmesem.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre – Özvegy legények tánca

    Szent György-nap éjén sipitók,
    Nyugtalanok a denevérek:
    Dohos várak ó termeiben
    Táncolnak az özvegy legények.

    Bolond és fehér valahány.
    Lesik a szent, tavaszi Holdat.
    Hopp-Sárit és Áve-Máriát
    Váltva és bokázva dalolnak.

    Khiméra asszony serege,
    Buta valót öldös, ahol jár.
    Kereszttel őket szent pap űzi
    S bütykös bottal hájhasu polgár.

    Szent György-napon három a tánc.
    Éjfélkor egy tátongó sírnak
    Mélyébe esnek hirtelenül,
    Hol rózsák és asszonyok nyílnak.

    Huhog lármájuk messzire,
    Viszik a hírt gyors inu kémek:
    „Hahó, a tisztelt romok között
    Dőzsölnek az özvegy legények.”

    S egy rózsát tép le mindegyik.
    Egy sóhajt hörg, mert jön a Hajnal.
    Egy Lédát keres: reá-mered
    S meghal kék, csókra-torzult ajkkal.

    Reggel hiába gyűl a nép,
    Nyoma sincs dalnak, bálnak, sírnak:
    Egy-két vér-csöpp s könny-folt a falon
    S egy-két bolond, verses papír-lap.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Szécsi Margit: Huszadik század

    Nincs ügyem, csak a szerelem.
    Borulhatnak dühödten zöldbe a fák –
    rémült szememre ráver
    a holnapi jégszürke ág,

    vetkőzik bennem a világ,
    hadd nyerjek röntgen-kék Renault-t,
    hogy szeretni vigyem a mát,
    mert megkövez a sokaság,

    ha fűre fekszem, mint az isten,
    ha csontom, az eleven ág
    átszúr a piros-lombú testen.

    Hozzád csak a márkás halál visz.
    De mint harctéri katonák
    csókolatlan vakító csontja:
    vetkőzik bennem a világ.