https://verskucko.com

Címke: halál

  • Heltai Jenő: Kérdőív

    Mikor elnémul megkínzott szíved,
    Eléd teszik a nagy kérdőívet.
    Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
    A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

    Mit fogsz felelni – mert felelni kell! –
    Az életedet hol hibáztad el?
    Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
    Felelj! Tudod az átkozott helyet?

    Ha menned adná isteni csoda,
    Mondd: visszamennél még egyszer oda?
    Veszett fejszének hajszolva nyelét,
    Az út robotját újra kezdenéd?

    Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
    Megfutni mernél még egy Marathont?
    Mindaz, mi hitvány, hazug és hamis,
    Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

    Miért? Miért? Új célokért? Avagy
    Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?
    Hogy elfelejtve minden régi kínt,
    Rimánkodhass és harcolhass megint?

    Ezért a díjul zsugorin kimért
    Keserves, édes, pici életért?

  • Heltai Jenő: Az utolsó óra

    Halottas órám hogyha eljövend,
    Hűlő szívemre fektetem kezem,
    S míg körülöttem szürke, néma csend,
    Szerelmeimről megemlékezem.

    Míg a halál kegyetlen angyala
    Csontos kezével lassan elcsitít,
    Megáldom azt, ki hozzám jó vala,
    És nem sajnálta tőlem csókjait.

    Kezem hűlő szívemre fektetem,
    S míg az utolsó rímet keresem –
    Megáldom önt is, édes gyermekem,
    Mert nem szeretett engem sohasem.

    Ne jussak az eszébe sohasem,
    Kit a halál örök homályba von,
    Ki most itt fekszem némán, csendesen,
    Egy el nem csókolt csókkal ajkamon.

  • Heltai Jenő: Tubarózsák

    Ha majd a gyászos elmúlásnak
    Örök homálya rám borult,
    Küldj a síromra, én szerelmem,
    Egy tubarózsa-koszorút.

    Mikor a csöndes temetőre
    Csillagsugáros este szállt,
    Az hintse, szője álmaimba
    Szerelmes, édes illatát.

    Éjfél után, fehér kísértet,
    Sötét síromból fölkelek,
    És elborítok csókjaimmal
    Minden virágot, levelet.

    És visszatér kihűlt szívembe
    A boldogság, a szerelem,
    És rátalálok csókjaidra
    Egy-egy virágon, levelen.

    És mámoros, vad szenvedéllyel,
    Miként ha vámpír szívna vért,
    Úgy tapad ajkam a virágra,
    Amelyet ajkad csókja ért.

    Rácsókolom bolond szerelmem,
    Mely még a sírban sem lohad,
    S lecsókolom e szűz virágról
    Forró, szerelmes csókodat.

  • Heltai Jenő: Halál

    Hiába küzdesz és igyekszel,
    Meghalsz, barátom, te is egyszer,
    Meghalsz te is, mint annyi sok más,
    Kiről rosszat beszélni szoktál.

    Mondják, e szörnyű elmúlásban
    Többrendbeli vigasztalás van,
    Valóságos vigalmi ünnep,
    A földi gondok, hogy beszűnnek.

    Kik életedben megtagadtak,
    Most könnyet ontanak miattad,
    Fogadd az elkésett malasztot,
    Bár nincs belőle semmi hasznod.

    Kiket szerettél, kik szerettek,
    Kik szeretettel tönkretettek,
    A szőke hölgyek és a barnák
    Sírod nyugalmát nem zavarják.

    A szőke hölgyek és a barnák
    Sírod nyugalmát mért zavarnák?
    Ki oly forrón csókolni tudtál,
    Csókolni többé úgyse tudsz már.

    Szerelmesen nem suttog ajkad,
    Vasalt nadrág sincs már terajtad,
    Magadra hagytak végre, végre,
    Isten megáldja őket érte!

  • Illyés Gyula: Don Juan megtérése

    És amidőn elkezdtem haldokolni
    és föltéptem az inget mellemen
    s vénen is anyámszülte meztelen
    hányódtam (pfuj!) s nem tudtam csak habogni,

    mert szem vakult, fog lazult s hullt s a fülben
    siketedés tenger-moraja kélt
    s szívemet is – még egy kis melegért –
    kitakartam s végleg megszégyenültem:

    ki volt velem? S ki lesz? Hisz mind nagyobb csak
    kiszolgáltatottságunk a hiú vigasznak,
    hogy van menekvés… (a szerelem!) – Igaz

    asszonyunk most választódik ki; az,
    ki oly türelemmel mossa le szennyünk,
    mint az az első, kitől megszülettünk!

  • Illyés Gyula: Két fele ver a szív…

    Két fele ver a szív, egy igen és egy nem.
    Harc ez is – de kell szebb?
    Mit tudod te, mért élsz, míg rá a kegyetlen
    halál nem felel meg!

    S a kegyes szerelem – ha egy szabadabban
    szaladó ütemre
    ráfelel egy lágyabb, akár e dalokban,
    háláját üzenve.

    A tenger a földdel, föld faggyal vitázik,
    ti nők a halállal.
    Öletekig csap, de felfutva odáig,
    tajtékkal aláhull.

    Ő dob tefeléd is, ígéri, öledben
    harcát ha kivívta,
    tanyát verve benned, üresen hagy engem,
    ha egy pillanatra.

  • Illyés Gyula: Egy sápadt nő egy kis szobában…

    Nem volt riadalom a pusztán,
    amikor megszülettem én
    váratlanul, hivatlanul tán
    halottak estelén,

    novemberben, halottak napján,
    gyertyagyújtáskor, amidőn
    fejfák tövén a puszta népe
    künn térdepelt a dombtetőn,

    harangszókor, mikor a szomszéd
    falvak magas sírkertjei
    hirtelen testvér-őrtüzekként
    elkezdtek fényleni.

    A völgyben egy kis házban akkor
    szédült nehéz kínra anyánk.
    Elképzelem a téli tájat
    és azt az éjszakát:

    egy sápadt nő egy kis szobában
    s körül a komor hegytetők
    ormán villogó koronákként
    lobogó temetők.

    Körül a halál diadalma,
    gyertyás, kísértő ünnepély
    és lent egy váratlan sikoltás
    a párás völgy ölén.

    Fönt sírás, tompa jaj, harangszó
    és lentről a völgy, mint meleg
    tenyér fölnyújt vigaszul egy csöpp
    sikongó életet.

    I

  • Pilinszky János

    Summa

    Ki üdvözűlten porladok a földben,
    Isten előtt kevésnek bizonyultam.

  • Pilinszky János

    Zárójelben

    Apa, meghaltál.
    Anya, halott vagy.
    Tanítsatok meghalni engem is,
    ahogy beszélni, járni megtanultam
    valamikor. (Azt hiszem, tőletek.)

  • Pilinszky János

    Vers a halotthoz

    A perc a percnek tükre csak
    és tartalmuk csakis te vagy,
    magadra hagyva meztelen, –
    lehullt a nyugtalan lepel:
    a megmásító mozdulat.

    Itt vállalnod kell önmagad,
    itt nem lóbálhat rongyokat
    örök valód fölött a szél.
    Maradsz örökre kőkemény
    s lezárt, akár a kárhozat.