Kérdeztek volna magzat-koromban…
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem: nem kell a világ! goromba!
nem ringat és nem ápol, –
ellenemre van!
És mégis itt vagyok.
fejem rég kemény
s tüdőm erősödött csak,
hogy annyit bőgtem én.
A vörheny és kanyaró
vörös hullámai mind partradobtak.
Egyszer el akart nyelni, –
aztán kiköpött a tó…
S a sziv, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál… ó miért? S a bimbózó virág-
nem nyíllik még ki husomban a rák.
Születtem. Itt vagyok.
Felnőttem. S mire?
Igértek néked valamit?
kérdeztem egyszer én
magamban még süldőkoromban.
S mindjárt feleltem is :
Nem. Senki semmit nem igért.
S ha nem igért, a senki tudja mért.
Szellőtől fényes csúcsra röpit fel a vágy
s lenn vár a gőzt lehelő iszap.
A hallgatag növények szerelme emberibb.
A madár tudja tán , hogy mi a szabadság
mikor fölszáll a szél alá
és ring az ég hullámain.
A hegyek tudják hogy mi a méltóság,
hajnalban, alkonyatkor is,
a lomhánelheverő hegyek…
Hegy lettem volna, vagy növény , madár…
vigastaló, pillangó gondolat,
tünő istenkedés. Ma már
az alkotás is rámszakad.
Kérdeztek engem? Számbavettek.
ĄÓ, a szám… a hűvös és közömbös!
Nem érdeklem, nem gyülöl, nem szeret,
csak-megfojt.
Nézd én vagyok. Nem egy , nem kettő,
nem három és nem százhuszonhárom.
Egyedül vagyok a világon.
Én én vagyok.
S te nem vagy te, s nem vagy ő sem.
Gép vagy. Hiába sziszegsz. Én csináltalak.
Én vagyok. Szétszedlek és te nem vagy, nem kapsz több olajat, túl nagyra nőttél.
S szolgálni fogsz, hiába sziszegsz!
Én én vagyok, én én vagyok,
megőrülök, én én vagyok, én én…
megcsuszom a végén!
Én én vagyok magamnak,
s neked én te vagyok.
S te én vagyok magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.
Ó, hadd leljem meg végre honnomat!
segits vigasztaló, pillangó gondolat!
Még csönd van, csönd, de már a vihar lehell,
érett gyümölcsök inganak az ágakon.
A lepkét könnyü szél sodorja, száll.
Érik bennem , kering a halál.
Ring a gyümölcs, lehull ha megérik.
Füstölg a halál. Élni szeretnék.
Lélek vagyok. Arkangyalok égi haragja
ég bennem, riaszt a világ.
Sűrű erdő kerit, porfelhőben a távoli nyáj.
Porfelhőben a távoli nyáj. Porkoszorus katonák.
Dögölj meg, dögölj meg, dögölj meg hát világ.
Ringass emlékkel teli föld.
Takarj be! védj, villámmal teli ég!
Emelj fel emlék!
Lélek vagyok. Élni szeretnék!
