https://verskucko.com

Címke: halál

  • Luminița Mihai Cioabă: Fájdalom

    Megérted-e valaha is
    mint havazik a szóban?
    Megérted-e valaha is
    mint zuhog lélekben a vágy?
    Megérted-e valaha is
    a falevelek könnyét?
    Meglehet sohasem
    fogod tudni
    hogy minden áldott éjszakán
    átgyalogolom a holdat
    s a hasadó hajnalon
    hamut hozok talpamon.
    Szerelmed Fájdalom
    Fájdalom Szerelmed.
    Meglehet sohasem
    fogod tudni hogy
    Életet adtál a Halálban
    a falevél zöldjét
    még
    mielőtt
    az éjszakában a fákból
    szerte a világon pont
    robbannak a rügyek.

    * * *

    Ujjászületek az idő sodrában
    nyersében a tavaszi zöldnek
    és legyilkoltan roskadok össze őszi zokogásban
    tudván hogy
    ismét újjászületek

    Forrás: MEK (Balogh József fordítása)

  • Nikolaus Lenau: Kettős honvágy

    (Tandori Dezső fordítása)

    Szívünk kettős honvágy szorítja össze,
    elérve azt a szörnyű partfokot,
    hol a sír ásít, e sötét torok;
    arcunk, szemünk fakul halottüresre.

    Földi honvágy gyötör, mert vége lesz e
    létnek, kínját-gyönyörét itthagyod;
    az égi honvágy, mint a hajnalok
    friss szele, hív már valahova messze.

    E kettős honvágy zeng a hattyúdalban;
    ikerpatak a végső könnypatakban:
    szelíd hiányé, rideg búcsúzásé.

    Talán titokzatos énünk se más
    az éles szemnek: kis sötét vonás,
    metszésvonal – két szétfutó világé.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos – Intés kutyámnak

    Fekete vagy s itt állsz fehéren
    a februári fagy derében,
    hű őrizőm.
    Reánk van gondod, semmi másra,
    nem csábulsz el csatangolásra
    tarlón-mezőn.

    Jelezd a völgybe érkezőket,
    kirándulókat, gallyszedőket,
    erdei neszt.
    De a fácánkakast, a szépet
    s az érre szomjas őzikéket
    el ne ijeszd.

    Ha vaddisznót érzel közelben
    vagy róka jár a rőt ciherben,
    riaszd, csahold.
    (S azt sem bánom: üvölts, ha éjjel
    rézsárga óriás szemével
    rád néz a hold.)

    Ha támad szomszédunk kutyája
    s nagy szemfogát húsodba vágja,
    ne hagyd magad.
    S ha rabló törne ránk merészen,
    fogadd farkasugrásra készen
    s torkon ragadd.

    Ha rossz Halál sunnyogna erre
    s telkünkre is bejönni merne,
    el ne inalj.
    Kerüld meg némán és orozva,
    rohanj a nesztelen gonoszra
    s csontjába marj.

    De ha a jó Halál megállna
    s behívó intésemre várna
    kapunk előtt,
    nehogy reá mordulj, ha látod,
    illőn fogadd, mint jó barátot
    s bocsásd be őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Medgyesi Gabriella – Tangó

    Mikor magadra maradsz, szép leszel,
    szeretnek majd és fölemelnek,
    mert jó lesz szeretni majd, ha nem leszel.
    Ülsz majd és bólogatsz,
    szemed nyitva egy kicsit,
    s dúdolva úgy emlegetnek,
    mint akit visszahívtak sokszor,
    de nem jött, nem érkezett meg,
    s csak szólogatták egy közös néven nevezve,
    de hiába várták nappal és hiába minden éjszaka,
    tejet, bort, vizet hiába raktak, hiába raktak asztalára fényt,
    s míg évek teltek el, nem mondta azt se: miért ne jönnék.

    De aztán hirtelen – csak annyi volt: fejet hajtottak itt,
    felemeltek ott – székedben ülsz bólogatva,
    szemed épp csak kitárva,
    és mind beszélnek most, sírnak is talán,
    hogy végre itt vagy, látogatsz, látogató csak, tudják,
    de most már biztosan maradsz

    egy kicsit. Mert ez jó, elég, mert
    vártak és nézni most elég, hisz
    szép vagy, erős és hallgatag, és
    így szeretnek, csak így,
    és mind beszél, beszél, beszél.

    De nem vagy ott, mert
    nem leszel, addigra tudod, jó lesz szeretni majd,
    mikor fölemelnek és szeretnek,
    mert elég már úgy is, ha magadra maradsz.

    És mint képet a fehér falon, nézed őket
    oldalra dőlve kicsit, keretbe rendezel, fényt mérsz,
    és rögzítesz a megfelelő tekercsre,
    és lejátszod újra és újra a filmet, mert lehet,
    mert nincs rajta semmi,
    te sem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reviczky Gyula – Ágyban, párnák közt halni meg

    Egy aggodalma volt Petőfinek:
    Ágyban, párnák közt halni meg,
    S mit úgy óhajtott, teljesítve lőn,
    Mint hős, elhullt a harcmezőn.

    Járnak pár százan sápadt képpel itt.
    Közelgő sorsát érzi mindegyik.
    De nem okoz félelmet senkinek:
    Ágyban, párnák közt halni meg.
    Mit bánja ő, ha részenként hal is meg,
    Érezze elhalását minden íznek.
    Fogyjon ki lassan, mint a mécs világa,
    Egyet kíván csak: későn, jó sokára.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István: Megváltás haiku

    Egyetlen egyszer
    halhattam csak meg érted.
    Élned neked kell.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: A költőkhöz

    Igazi költő az csupán, ki szörnyű véget ért.
    Főleg, ha ifjan – ideje se telt le.
    Egyik huszonhat évesen nyúlt már a pisztolyért,
    Másik hurokba bújt az „Angleterre”-ben.

    S a harminchárom éves Krisztusnak, ki így beszélt:
    Ne ölj! Ha ölsz, akárhol megtalállak,
    Hogy több bajt ne keverjen, átverték a tenyerét
    Vasszöggel, és átadták a halálnak.

    Harminchetes, a végzetes – kijózanít e szám,
    E számjegytől a hideg is kiráz ma, –
    Hogy Puskin párbajozni ment, e szám okozta tán,
    S ezt vésték Majakovszkij pisztolyára.

    Harminchetes – e szám bizonnyal Isten átka volt,
    A kérdést élre állította: vagy-vagy…
    Ez a határ, melyen Rimbaud és Byron elbotolt…
    A maiak e számon túljutottak.

    A párbaj nem jött össze vagy tán elhalasztatott,
    A harminchárom épp hogy megfeszített,
    S a harminchét se vért, csak ősz hajszálakat hozott,
    Havat, melyet halántékunkra hintett.

    Golyó, kötél? Inunkba száll a lélek jó korán…
    Tűrünk, pszichopaták, hisztérikák, mi.
    Kés élén jár lábujjhegyen a költők népe, ám
    A lelkük az, amely ma vérben ázik.

    A szónak „hosszúnyakúúú” végén három „ú” –
    Hát kurtítsd meg a költőt, légy erélyes.
    Hátába kést, hisz ő a kés élén is boldogul,
    Leszúrva gondosan, mivel veszélyes.

    Fatális számok hívei – szánalmas mindegyik,
    Akár a háremhölgyek, epekednek.
    Ha már az élettartam átlaga emelkedik,
    Mér’ pont a költő éljen kevesebbet?

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: Vallomás

    Habos párnákon vívódik egy asszony.
    Szemére halkan, reszketőn suhan
    A végső árnyék. Lenn, az ágy fejénél
    Virraszt a férfi sápadt komoran.

    Már alighogy zihál,
    A szívverése halkabb lesz, eláll.
    A végső percben megmozdul az ajka,
    Vonagló szókban, töredezve, rajta
    Egy élet kínja, vádja ott remeg:
    „Hazugság volt! Soh’sem szerettelek!
    Valaki egyszer szívem összetörte,
    Elhagyva, árván jártam a világon.
    Te akkor boldogságot kértél tőlem,
    Én hittem, hogy a békét megtalálom…”

    De ezt a hangot fül nem hallja már,
    Hullámot nem ver, visszhangja se kél,
    A szók értelme elhal születetlen…
    S hűlő kezére ráborul a férj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Biztató a szerelemhez

    Szép asszonyom, a szerelem
    Ötlettelen és ócska jószág,
    És mégis, hidd el, ez az egy
    Hajszás valamink: a valóság.

    Az ember mindent elfeled,
    Élni, hazudni, halni, adni,
    De csók-kérő daganata
    A sírban sem fog lelohadni.

    Drágám, az évek és napok,
    Hidd el, nem lesznek sohse szebbek:
    Holnap s mindig az emberek
    Ölelnek, szűlnek és temetnek.

    Valahogyan, valahogyan
    Ezt kellene feledni máma.
    Ez a kicsi kis feledés:
    Ez az emberek boldogsága.

    Édes, ugye, mi feledünk?
    Drágám, ugye, a napok, évek
    Nem rontják meg a mámorunk,
    Nem rontnak meg engem s téged?

    Olyan mindegy, mint szeretünk,
    Olyan mindegy, csókunk mifajta,
    Olyan közeli a Halál
    S olyan nagyszerű győzni rajta.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe: Eldorádó

    Valaha rég
    Egy drága-szép
    Lovag nagy útra szállott.
    Ment, mendegélt,
    Száz útra tért,
    Kereste Eldorádót.

    Azóta agg
    A szép lovag,
    Szívében átok, átok.
    Bármerre ment,
    Se fönt, se lent
    Nem lelte Eldorádót.

    És végtire
    Lankadt szíve
    Egy árny eléje állott.
    Szólt: „Áldalak.
    Bús árny-alak,
    Mutasd meg Eldorádót.”

    „Ott messzi túl,
    A Hold kigyúl,
    Az Árnyak völgye vár ott.
    Vágtass el, el” –
    Az árny felel,
    „Eléred Eldorádót.”

    (Kosztolányi Dezső fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig