https://verskucko.com

Címke: hiány

  • Rainer Maria Rilke – A csend

    Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem –
    hallod-e: zúg…
    Ugye, a magányost, bármije rebben,
    figyelik a dolgok: hogy mire jut?
    Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
    zaj ez is, mire megközelít.
    Hallod-e, kedves, újra kinyitnám…
    …de mért nem vagy itt?

    Moccanok épp csak – a selymes csendben
    ott van a lenyomata; örökre látszik
    a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
    a messzeség feszülő függönyén.
    Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
    a csillagok.
    Ajkamra illatok itala árad,
    és távol angyalok karának
    csuklói derengenek felém.
    De akire gondolok:
    Téged nem látlak.

    Forrás: Tandori Dezső fordítása

  • MAKAY IDA – Nem vagy elég

    Ennyi az arcod: lakatlan sziget
    lefoszlott róla országom, hitem
    szemed kiszikkadt tenger mélye,
    Ízekre szedlek – elhajítlak,
    üresebb, mint kifosztott kagylók.
    Nem vagy méltó a bűneimre.
    Nem vagy elég a szenvedésre.

    Forrás: Lélektől lélekig

    K

  • Kosztolányi Dezső – Szerelem

    Emlékszel-e még erre? Lángoló fejjel,
    lángoló karral, lángoló lábbal
    rohantál az éjszakába, kigyújtva az eget,
    gyalog és kocsikon, a találka helyére,
    sokkal előbb, mint ő jöhetett volna.
    Mégis jobb volt ott. Égni, egyedül is,
    mint eleven fáklya. Ott valami érzett
    belőle, ígéret, az a jó jövendő,
    mely majd eljön oda s a semmiség, üresség,
    minden, mi körülvett, az idegen világ is,
    ő volt már. Ott volt már az ő távolléte.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Erdélyi Gábor: Szem-mosoly

    Hiányoztam?
    Nem voltam itt?
    Talán épp az utcán
    átfagyottan léptem át
    egy eső után maradt
    tócsányi, didergő vizet.

    Akkor gondoltál rám?
    Mikor egyedül a sötétben
    keresett agyamban a remény
    és nem talált hitet?

    Esetleg ott voltál,
    mikor egy felhőn ásított
    a nap?
    Kezében zsoltár volt a fény
    egy felém elküldött sugárban.

    Elhiszem, ha mondod.
    Mosoly inog szemem sarkában,
    mert mertem látni a Tavaszt!

    Ma…
    Egy őszi délutánon.
    Kedvetlen nyűg arat mindenütt,
    nyirkosság tanyáz a fákon,
    az utcán holt levélkupac,
    alatta már az enyészeté lett
    a sok nyári álom…

    S Neked hiányzom…
    Higgyek még
    egy félig kacér mosolynak?
    Mert ha kell: kivárom sorom!
    De csak akkor,
    ha hiányzom…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • B. Radó Lili – Tudd meg…

    Tudd meg, én Neked fájni akarok,
    emlék akarok lenni, mely sajog,
    mert nem lehettem eleven valóság.
    Tudd meg, nem láthatsz égő piros rózsát,
    hogy ne én jussak róla az eszedbe,
    akit engedtél elmenni csókolatlan.

    Mert minden fájni fog, amit nem adtam,
    és minden szó, mely kimondatlan maradt.
    Nem láthatsz tengert s arany sugarat,
    mely nem a szemem lesz s a mosolygásom,
    s hiába húnyod be szemed, hogy ne lásson,
    mert a szívedbe égettem be magam.

    Minden hajnal, minden nap alkonyatja,
    a rét, ahogy a harmatcseppet fogadja,
    a könny, a vágy, a csók, a dal, az álom,
    minden asszonykéz, minden férfivállon,
    s az asszonyod, ha karodba veszed:

    mert sohse voltam eleven valóság,
    mindenütt, mindig, minden én leszek.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Baranyi Ferenc – Staccato

    Amíg csupán lopjuk magunknak egymást:
    csak lopott holmi lesz, mi rég miénk,
    vezekelünk a rég megérdemelt nász
    visszaeső kis bűnözőiként,
    akié vagy, elvesz naponta tőlem,
    s ha néha visszakaplak egy napig:
    megint sután, csak félig-ismerősen
    puhatolom felejtett titkaid,

    heteken át, míg várom folytatását
    egy-két lopott órának, meglopok
    minden varázst, mit új találkozás ád,
    mert úgy kezdjük mi egyre újra, hogy
    már messze vagy, mikor megérkezel.
    Karomba kaplak s mégsem érlek el.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Szilágyi Domokos – A távolság acél-karja…

    A távolság acél-karja
    csillogó tenyerére vett,
    s messze kinyújtott. Tipegő,
    kereső mécsláng-lelkeket
    formált belőlünk. Megriadt
    szemmel hiába keresek
    a néma hófüggönyön át.
    Magunk vagyunk, és kevesek
    vagyunk magunknak. Két karunk
    üresen hal el, furcsa, torz
    mozdulatokkal. Huzalok
    szél-pengette hangján dalolsz,
    és nézlek ezer arc mögött,
    de árnyad mindenünnen elszáll –
    mégis itt vagy bennem, hisz minden
    jóba-rosszba csak te viszel már.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Gyurkovics Tibor – A hóban jön apám

    Anya minden este mesél,
    hogy mikor érkezik a tél,
    hófalakban, hótornyokban,
    ott jön apám benn a hóban.

    ha ideér, hát ideér,
    idén nagyon kemény a tél,
    vagy átlábol, vagy átrobban,
    vagy ott marad benn a hóban.

    Forrás: Kedvesch versek – Index.hu

  • Nemes Nagy Ágnes: Apollinaire-utánzat

    Hogy vártalak hogy vártalak
    a Gyere-vissza-híd alatt
    de nem jöttél az este múlt
    Feliciánnál lámpa gyúlt

    Felicián se mondta meg
    hogy most már hol keresselek
    mert többé nem találtalak
    a Gyere-vissza-híd alatt

    Forrás: Irodalmi Lepkető

  • Ecsedi Éva: Hiányzol

    Mily messze vagy tőlem.
    A holdfényén repülnék hozzád,
    Szelek szárnyába kapaszkodva
    A szivárvány bíborán,
    Csak odaérhetnék, és betölthetném
    Magányod, nekem adnád az álomvilágod.

    Várj rám, s én jövök, az idő meg nem állít,
    Vagy fekete szárnyaimon, mint tetszhalálból ébredt
    Sötét angyal, bánom is én mivé lettem
    Érted eladnám az ördögnek is a lelkem!
    Emelj magadhoz, és ne engedj el soha.
    Ez az élet velem eddig olyan volt, mint egy gonosz mostoha…

    Hiányzol. Látod, a szívem téptem ki, hogy neked adjam.
    Fogadd el, vedd magadhoz és érezd minden lüktetését.
    De ha nem kell már, dobd el és taposd szét.
    Inkább a halállal egyesülök akkor.
    Nem lesz szükségem rá, nem viszem magammal,
    Csak egy fekete lepel lesz, mi testemet betakarja.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig