Felhővé foszlott az erdő,
söprik nyers szelek.
Heggyé tornyosult a felhő.
Hol keresselek?
Korhadt tönkön üldögélek,
nyírkos fák alatt.
Nem tudom már, merre térjek,
honnan várjalak.
Virrasztom a fák tövében
szunnyadó telet.
Éneklek a vaksötétben
lámpásul neked.
Forrás: Lélektől lélekig
minden gondolatom
Te vagy vágyaim
csak téged keresnek
ölelni akarlak
bőrömön érezni leheletedet
kezed érintését testemen
boldogság-könnyeid
ízét a számban
húsodig csontodig
lelkedig eggyé válni veled
szívemen akarom
érezni szívverésedet
őrület
már ez így
ilyen messze tőled
nem tehetek mást
egyedül fekszem
melléd álmodom magam
s Énem benned
kiteljesedik
Forrás: Lélektől lélekig
Folyton átlengsz
Folyton átlengsz gondolataimon,
mint könnyű szél, vagy mint az ibolya
ég váratlan villanó mosolya,
s néha már, mint egy édes hatalom
érintésétől, szívem s homlokom
nyugodni simul: ha sajog is a
„nem vagy” sebén a „voltál” vigasza,
szeretnék élni. Miért? Majd megtudom.
Meg kell ismernem minden emberit,
ha üdvözít, ha pokolra taszít:
és rád gondolnom olyan jól esik!
Így is együtt vagyunk mi, kedvesem.
Míg élek, élsz: éltetlek. S te nekem
segítesz, ugye, szív a szívemen?!
Forrás: Lélektől lélekig
Imádkozom, halkan, szomorúan.
A szó megtorpan, mire odaér:
A mi mindennapi… Rég nincs, Uram,
az asztalunkon egy falat kenyér.
Forrás: Lélektől lélekig
Szerettem volna adni,
de nem volt: mit. –
Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.
Szerettem volna enni,
de üres volt a tányér. –
Szerettem volna menni,
de nem volt: hová.
Szerettem volna halni,
de a Halál kitért. –
Szerettem volna élni,
de nem volt: miért.
Forrás: MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár)
Nélküled lelassul szívem
Nélküled nem ismerek magamra
Nélküled csak nézek magamra
Tűnődök honnan ismerem
Nélküled nem is én vagyok
Csak valaki lézeng helyemben
Ki voltam lakhelye ismeretlen
Másik földrészre távozott
Forrás: Bella István versei / válogatás
magyar költészet
Veled leszek én, mikor már nem is érzed,
Veled leszek én, mikor más mellett ébredsz!
Veled leszek akkor is, mikor főzöd a kávét reggel,
és áthúzol néhány dátumot, csak sírsz, bár tudod, nem kell…
Veled leszek én, mikor idegen lesz már minden,
Új arcok, új szerelmek, idegen új nevekkel,
S Veled leszek akkor is, mikor rájössz, minden rossz már,
De beletörődsz, hisz így kell legyen,
hiszen Te erre vártál!
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
úgy kellenél…
Veled leszek én, ha elfordulsz az utcán,
a tévedést, a zavart ne lássuk egymás arcán,
Veled leszek akkor is, mikor már nem is érzed,
más mellett alszol el, de az én fényképem nézed…
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
úgy kellenél…
Annyi mindent mondanék,
de nincs már több szavam,
annyi mindent mondanék,
de félek megzavar…
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy fáj, hogy elmentél…
Én soha nem kívántam, ne legyél másé, csak az enyém,
én soha nem kívántam, most mégis úgy érzem, kellenél,
úgy kellenél…
Forrás: Lélektől lélekig
Már szombat este megsütötte
Anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a haragos vasárnapot.
Vasárnap estig nem fogyott el,
Fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.
Ma sem tudom, hol rejtegette,
Melyik fiókból jött elő,
De olyan áldott volt az íze,
Olyan hétköznap-szentelő.
Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.
Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
Mint úrvacsora-szimbolum.
Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szívet, betölt szobát.
Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás.
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.
Forrás: Lélektől lélekig
A kötésben legjobban azt szerettem,
hogy visszafejthető.
Volt egy gombolyag – van egy gombolyag.
Közte időben sál,
térben sehol.
Forrás: Lélektől lélekig
