https://verskucko.com

Címke: hit

  • Gyóni Géza: Egy asszonyt várok

    Ezer szem kérdi s meg nem érti:
    Miért jöttem és mire várok?
    S én felelek: „Egy asszonyt várok.
    Csöndesen! Meg ne riasszátok.”

    Nesztelen úton messziről jön.
    Karjai, válla gyöngyfehérek.
    Leül mellém és halkan mondja:
    Szeretlek téged és megértlek.

    Megfogja tétova kezem
    És vezet tiszta, hűs vizekhez.
    Lábánál kisírom magam.
    Anyám, szeretőm, hitvesem lesz.

    Ezer szem néz, mint eszelősre
    És úgy szánnak a mosolygások,
    Amint suttogva egyre hajtom:
    „Csitt! Csöndesen! Egy asszonyt várok!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Krisztina Clau: Nem végtelen

    Amíg bírja a kéz
    Tenni kell
    Amíg mozog a láb
    Menni kell
    Amíg dobog a szív
    Élni kell

    Mert ez nem lesz mindig így
    Időnk nem végtelen
    Oly törékenyek vagyunk
    Egyetlen pillanat
    S már a múlthoz tartozunk

    Hát, míg lobban benned
    Az életnek halovány szikrája
    Gyújts belőle tüzet
    Hatalmasat, hogy mindenki meglássa:
    Még itt vagy, még lélegzel
    Még nem múlt el belőled az életjel

    Keresd azt a szikrát
    Amíg megteheted
    Ne hagyd, hogy a napok
    Csak úgy leperegjenek
    Annyi minden van, mit a végén bánunk
    Ha feladod, ezzel a gondolattal kell tovább állnod

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Áprily Lajos: Assisi, jöjj…

    Vadjárta út ez, vadcsapás,
    moha-szegélye zúzmarás.

    Halkul a léptem. De a vad,
    az őz s a szarvas megszalad.

    Pedig kezem fegyvertelen.
    Assisi, hívlak. Jöjj velem.

    Nagyobb erőd van, több hited,
    a szarvast megszelídited.

    A farkashoz is volt szavad:
    megállt a gubbiói vad,

    mert csodát tett keresztjeled…
    Az erdőn hadd járjak veled.

    Assisi, szólj. Én hallgatok.
    Űzött és nyugtalan vagyok.

    Assisi, mellettem haladj.
    Lelkemnek békességet adj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

    Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
    A szavakat is. Egyetlen szó,
    egy tájszó se maradjon kint.
    Semmi sem fölösleges.

    Zuhoghat akár negyvenezer nap
    és negyvenezer éjjel, ha egy
    buboréknyi lelkiismeret-
    furdalás sem követi a bárkát.

    Mert leapad majd a víz.
    És fölszárad majd a sár.

    És akkor a megőrzött,
    a meglevő szóból újra-
    teremthetjük magát
    az első búzaszemet,
    ha már igével élnünk
    tovább nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szívhangok

    És elkezdődött egyszer a dobogás
    valami valótlanban valahol,
    elkezdődött az élő és csuda-holt
    világ s a világon kívüli zuhogás.

    Elkezdődött, hogy rajtam kívül éltem,
    még önmagam előtt, apám s anyám előtt.
    Fényvonalzók zurrogtatták a levegőt
    a körbeforgó kölyök-tükrök kezében.

    És elkezdődtem én is, mintha
    a naprendszer dobogna atomjaimban,
    szívhangom fény-dobaj, s a két szemem

    mintha a nap és a hold csónakja lenne,
    a halál és halhatatlanság evezne
    valami kiolthatatlan tengeren.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Szószéken

    Prohászka püspök emlékezetére

    A halál aznap azt súgta neki:
    A szószéken ma nem állsz egyedül,
    A szószéken ma én állok veled,
    És amikor legjobban tündököl,
    Elmetszem szavad aranyfonalát.

    Ő visszanézett napsugár-szemével
    A néma szónok éjsötét szemébe:
    Jól van, halál, ma ketten prédikálunk –
    De harmadiknak Isten is beszél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Oltalom

    Domború köd a házon
    Ma egész nap henyéltem
    Boldog daganat ködből
    Napnyugovás: fehérben

    Áldott mesém mi lenne:
    kinti áhítat mása
    Vánkos-kötésű könyvből
    vadlúd kiáltozása

    Kamra most minden élet
    Tapogató szabadság
    Végzetes szívburokban
    titkos értelmű kamrák

    Égi és földi jószág
    fehér vakságból gyermek
    Elérhető csodát vél
    Szárnyat a szárnya mellett

    Hisszük: közel az isten
    s a fejsze, tuskónk mellett
    Embert és vad vadacskát
    szép tévedés melenget

    Ami kívül csalódik
    itt van, de fénybe-zárva
    Szobám fűtött és cifra:
    egy kannibálnak álma

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Takáts Gyula: Esti látomások

    Holdtól világít a kemence fala.
    Gazból a tücskök dicsérik fényit,
    s halk danájuk, mint a kék homály úgy leng,
    elrejtve az est táruló mélyit.

    A présház mögött a végtelen guggol.
    Vágyától fénylik a baglyok szeme,
    s titka kilóg a zöldes éji zugból.

    Már csak köd mintázza a konok valót.
    Test nélkül lengnek dombok és a fák,
    s mint kit az óra egy új elembe szült,
    anyagán, mint üvegen nézek át.

    A távol, mint hű kutya közelbe jött,
    s a sok titok, mint tarka csirkeraj,
    tenyeremből eszik a palánk mögött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szeisz Kriszta: Mondj igent

    Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
    Esténként kedvesen átölelni,
    Hallgatni a madarak énekét,
    S megcsodálni a fényt s a naplementét?

    Tudnál-e esőben is nevetni,
    Egy szúrós fenyőfát megölelni,
    Élvezni a pillangók táncát,
    S átélni két ember valós nászát?

    Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
    Könnyezve sírni az örömtől,
    S kitárni felém a szívedet,
    hogy megsimogathassam a lelkedet?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e egy szempárból olvasni,
    S benne a csillagot meglátni,
    Egy érintéseddel átadni,
    Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

    Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
    Alamizsnát, ha kell elfogadni,
    Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
    S a földet ajkaddal érinteni?

    Tudnál-e virágot nem letépni,
    Színét és illatát megérezni,
    Szirmait boldogan megcsókolni,
    S beteg állatot megsimogatni?

    Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Tudnál-e dalt hallani viharban,
    Melegedni szivárvány sugárban,
    Meghallani csendben a szív szavát,
    S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

    Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
    Nem sírni akkor, ha elfelednek,
    Köszönni, ha nem köszönnek,
    S tanulni abból, ha megköveznek?

    Tudnál-e sötétben fényt keresni,
    Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
    Legyőzni izzó tűz parazsát,
    Szeretni engem, Istent, és bárki mást?

    Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
    Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A lelki szegénység dícsérete

    Hálát adok, hogy a világból
    Oly kevés dolgot ismerek,
    Hálát, hogy Párist sohse láttam,
    S nem vonzanak a tengerek.
    Hogy nem jártam a Rivierán,
    És járni már alig fogok,
    Hogy becsukódtak én előttem
    Idejében a távolok.

    Ó láttam így is, éltem így is,
    Így is kínlódtam eleget.
    A benyomások szertevitték,
    S vissza nem hozták lelkemet,
    Ugyan mit értem volna véle,
    Ha még több darabra török?
    S előlem milliónyi részlet
    Födi el azt, ami örök.

    Egy kutat ástam önmagamba,
    Titokzatos, komor kutat.
    Sötét vize pár rokon-árnyat,
    S pár testvér-csillagot mutat.
    Fölé akkora ég borul csak,
    Amekkora tükrébe fér.
    Sok lelki nábob kincse nem kell
    Cserébe szegénységemér’.

    Testvér-csillagot, rokon-árnyat
    Vágyom ringatva tartani,
    Nem kellenek új emberarcok,
    Sem új világok partjai.
    Elég nehéz tükrözni úgyis
    Tisztán, amit az ég mutat,
    S felásni, Isten tudja hányszor
    A mindig-beomló kutat.

    Erdély ege, parányi égbolt,
    Tündöklő testvér-csillagok:
    Szegénységem kútperemére
    Ragyogva ráhajoljatok.
    Akármerre futnék el innen:
    Napáldozat, naptámadat
    Nem látna mást, mint csüggedt szárnyú,
    Halálos fáradtságomat.

    Új világok üzenetével
    Uram, ne kísérts engemet.
    Én láttam így is, éltem így is,
    Így is küszködtem eleget.
    A képek vad zivatarából
    A lelkemet már menteném.
    Be sok minden záporozott rám,
    S milyen kevés lett az enyém!

    E keveset add átölelnem,
    És benne átfognom magam,
    S halálom elfelednem benne,
    S az életből, mi hátra van.
    Hagyd haldokló lángokba kapni
    Kék hegyeink lélekzetét,
    S hagyd látnom egy harangvirágban
    – Szent szegénységben: gazdagságban –
    A mindenségnek végzetét.

    Forrás: Lélektől lélekig