Címke: hit

  • József Attila: Isten

    Láttam Uram, a hegyeidet
    S olyan kicsike vagyok én.
    Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló,
    Hogy küszöbödre ülhessek, Uram.
    Odatenném a szívemet,
    De apró szívem hogy tetszene néked?
    Roppant hegyeid dobogásában
    Elvész ő gyönge dadogása
    S ágyam alatt hál meg a bánat:
    Mért nem tudom hát sokkal szebben?
    Mint a hegyek és mint a füvek
    Szívükben szép zöld tüzek égnek
    Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik
    S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
    Ott állsz az útjuk végén –
    Meg nem zavarlak, én Uram,
    Elnézel kis virágaink fölött.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Károlyi Amy: Szó

    Vannak csendek,
    mikor a percet
    átüti a szó.
    Nyiss ki ajtót és ablakot,
    Isten a látogató.
    Hagyd minden dolgod,
    a szóra figyelj.
    Oly ritkán hallható.
    Átömlik rajtad mint egy ölelés,
    mikor Isten meglátogat.
    Te vagy a hang,
    a szó.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Ha visszatérek

    Szerető szóért könyörögve, egyszer,
    ha visszatérek: kolduló eretnek,
    szeretni fognak, akik most szeretnek?

    Ha lelkemen majd nagy sebek fakadnak,
    s hitetlenebb leszek, mint bármikor:
    a barátaim barátok maradnak?

    Ha harcban járok, s véres lesz a lelkem,
    villám szakad, és mennydörög felettem,
    ha kitagad az ég, s a földön
    életemet Isten-tagadva töltöm,
    és átkokat szór rám a félvilág:

    vajjon, ha akkor visszatérek,
    megismernek ezek a régi fák?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: A gyöngék imája

    Jó Uram, aki egyként letekintesz

    bogárra, hegyre, völgyre,

    virágra, főre, szétmáló göröngyre, –

    Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz

    csak nagyon-nagyon gyönge.

    Mert pókháló és köd a szív,

    selyemszőttes az álom,

    pehelykönnyű és szinte-szinte semmi

    s én erőtlen kezem

    még azt sem tudja Hozzádig emelni.

    De azért vágyaim ne dobáld a sárba,

    ami az Óceánnak

    legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!

    Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz

    csak gyönge, nagyon gyönge.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Hajnal Anna: Mégis

    Az angyalt akit mellém adtál
    Elvitted. Magamra hagyattál.
    Most elgyengülten, roskadottan,
    Elárvultan, kitagadottan
    Félve emelem hozzád orcám:
    Lányod vagyok, hajolj le hozzám…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Az estéli látogatásról

    Nagyon, nagyon szeretlek.
    Olyan nagyon jó volt az este.

    Lelkem didergő, durva dér
    Zord zúzmarával rég beeste:
    Száraz és szürke rút közöny.
    Mind ami volt bennem fehér,
    Szürkére vált és szomorúra,
    Elzsibbadt minden örömöm,
    S megülte síváran a lelkem
    Hétköznapok beteg borúja.

    Oly rég, oly rég nem ünnepeltem.
    Oly rég nem gondoltam reád.
    Sok-sok napot és éjszakát
    Zsibbatagon, könnyes-bolondul
    Nélküled dideregtem át.

    És Te azért el nem feledtél.
    Rossz, langyos vizet, undorodva,
    A szájadból ki nem vetettél.
    Te vártál rám és megkerestél.
    És mikor tegnap hazajöttem,
    Hideg és síró őszi estén,
    És sírva, fázva, megtörötten,
    Magamtól csúffá csömörlötten,
    A lámpát lassan eloltottam
    És végigdőltem ágyamon:

    Akkor a bús sötétben, ottan,
    Lassan, lassan, hallgatagon,
    Az ágyam szélére leültél.
    Jól láttalak a szikra-tűznél,
    Mely két szemedből égetett
    És fölgyújtotta a lelkemben
    A hamvadó nagy tüzeket.

    Néztél, néztél, Te mindig engem,
    És én csak téged néztelek.
    Szinte hallottam sisteregni
    A tüzeket a sötétségben,
    És tudtam, hogy valami elmúlt,
    És újra sírtam, újra égtem.
    És szüntelen, ezerszer, mindig
    Csak ezt susogtam: Édesem!
    És lázzal tüzelő kezem
    Simogató kezed kereste.
    És megcsókoltam lázasan.

    És könnyesen és boldogan
    Úgy aludtam el akkor este.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: Az egyedülvalóságról

    Oly boldogság egyedül lenni!
    Én el akarok hagyni mindent,
    Énnekem nem kell senki, semmi.
    Zsibbaszt a zaj, fáraszt a nyüzsgés,
    Nem kell az öröm lobogása sem.
    Énnekem nem kell senki, semmi,
    Csak magam és mennyei másom:
    Az én szerelmesem.

    Olyan édes egyedül lenni!
    Mikor a magamé vagyok,
    Mikor a zavaros özönben
    Egy kis pontot találhatok,
    Egy sziklát, ha parányit is,
    Ha szürkét is és hideget,
    De olyat, amely nem inog.
    És mikor onnan nézek a vizekbe,
    És hallgatom, hogy zúg a szennyes ár,
    És hazatérek megpihenni,
    Mint alkonyatkor a fáradt madár.

    Oly édes odahaza lenni!
    És magamat kitárom,
    Akár a szentély ajtaját,
    És úgy gyűjtöm a perceket,
    A napot és az éjszakát,
    A hajnalt és alkonyatot,
    Napfényt, mosolyt és könnyeket,
    És mindent, mindent, ami fény,
    Ami meleg és ami élet.
    És bent a szentek-szentje rejtekén,
    A hétlakatú vasajtó megett,
    Ott összehordom mind a kincseket,
    Mint virágport a méh,
    És egy világot alkotok belőle,
    Amit meg nem lát soha senki,
    mert ez a világ a kedvesemé.

    Oly jó ama világban lenni!
    Mert ott vele vagyok.
    Ő ott van, ő mindig velem van,
    És gyakran mosolyog.
    Valahányszor magamba nézek;
    Ő mindig újra megszületik bennem,
    És ő egyedül az enyém.
    És énnekem ővele lennem
    Nem embernek való gyönyör;
    Hogy néha azt hiszem, hogy el se bírom,
    Olykor már azt hiszem, hogy összetör,
    S édességétől meghalok.
    Hisz én oly gyönge és oly gyáva
    És olyan nyomorult vagyok!
    Az én szegény ember-szívemnek
    Nagyon-nagyon sok az örömből ennyi.
    De ő, az édes, szeret engemet,
    És mindörökre az enyém.
    És mindörökre átölelve tartja lelkemet.

    Oly édes, édes vele lenni!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Egy megíratlan naplóból

    dec. 25.

    Itt jött rám a Karácsony,
    Rám, a kesely arcú pogányra,
    Itt jött rám a Karácsony,
    Gyermekségem falujában
    S azt hitte, hogy megtérít,
    Hogy szépen visszaingat.

    dec. 26.

    Talán-talán jobb volna
    Mégiscsak visszaesni,
    Betegen is a Krisztust,
    A régi Krisztust keresni.
    Talán-talán jobb volna,
    Mint lelkem keserülni:
    Krisztus előtt, templomban,
    Úgy, miként régen, leülni.
    Talán-talán jobb volna
    Most a faluban, itten,
    Fájó haraggal szólni:
    Hajh, mégiscsak élsz te, Isten.

    dec. 27.

    Ez már nem is Karácsony
    S kinek mi köze hozzá,
    Embernek vagy Istennek,
    Hogy én mint fogok élni,
    Vagy én mint fogok halni?

    Békesség az Istennek,
    Békesség az embernek,
    Békesség a halálnak,
    Békesség mindeneknek,

    De nékem

    Maradjon a háborúság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szepes Mária: Kértem Istent

    Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.

    Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.

    Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.

    Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.

    Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.

    Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
    Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.

    Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
    És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Szepes Mária, hit, ima, szeretet, türelem, fájdalom, lélek, gondolat, emberi kapcsolatok

  • Pilinszky János: HARMADNAPON

    És fölzúgnak a hamuszín egek,
    hajnalfele a ravensbrücki fák.
    És megérzik a fényt a gyökerek
    És szél támad. És fölzeng a világ.

    Mert megölhették hitvány zsoldosok,
    és megszünhetett dobogni szive –
    Harmadnapra legyőzte a halált.
    Et resurrexit tertia die.


    (vagy szó szerint: „És feltámadt harmadnapon.”)

    Forrás: Lélektől lélekig