„De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív,
mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek.
Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban,
elég, hogy megbocsáss mindazoknak,
kiknek önző és komisz szívét megismerted;
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.”
Címke: hit
-
Márai Sándor – idézet
-
Horváth Lóránd – Ketten vagyunk
„De látok egy másik törvényt
az én tagjaimban, mely ellenkezik
az elmém törvényével…”
(Róm 7,23)I.
Ketten vagyunk. Nem tudom ki a másik.
Lestem hajnalba nyúló éjszakáig.A Lét partján, hol született a Kétség
Ő volt az éjben egyetlen Fehérség.Nőtt, ahogy az árnyék terjengett bennem,
Ő segített mindig magamra lelnem.Még nem tudtam azt, hogy létezik, hogy van,
– Meséltek Róla sejtelmes szavakban.Mikor zsibbadt a lét s árnyak kihűltek,
Észrevettem, hogy zenéje van az űrnek.Ő volt a zene és én voltam az űr,
Zenélt bennem folyton, legeslegbelül.Ő volt a csíra, én csak a héj voltam,
Ő napként derengett, én árnyékoltam.Én csak árnya vagyok, Ő bennem a Fény,
Én torz csonkaság, Ő egyetlen Én.Az ének Éne, zenék zenéje: Fény,
Én árny, vak árny, folt a lét üregén.II.
Ketten vagyunk. Nem tudom mikor jött.
Csak itt volt bánatok, örömök között.A világ Vele lett teljes, egész,
És így lett nekem a világ kevés.Ketten vagyunk. Ő mindig az Igen.
Én a Nem, s mégis megvan nélkülem.Ő volt a Jóság, Kezdet, Akarat,
Minden gonoszban én voltam a mag.Ellene megyek? – Nem védi magát.
Én vesztek, ha elveszem igazát.Mert nincs Ő velem, azért van magány,
Sírok mint csecsemő anyja után.S ha betelek vele, sok Ő nekem,
Túlcsordul gáttalan életemen.Ő Lélek, Szabadság, rajtam bilincs,
Ő mindennel bír, nekem semmim sincs.Ketten vagyunk s hordjuk egymás terhét,
Ő arcom kínját, én álma szépségét.Ő éghetetlen s mint a tűz tiszta,
Én mindig tövemig égek vissza.III.
Ketten vagyunk. Mindörökké ketten.
Összezárva rokon, ismeretlen.Örök ellentétek, szín és fonák,
Egymást felváltó, két külön világ.Űzzük egymást vak szerelemmel,
Ki nem józanít ebből a reggel.Lelkünk törvénye ez a szeretet,
Örök ige már, csupa forró tett.Mérjük egymást, végtelen a mélység,
Nézzük egymást, teljes a sötétség.Mint ólmot a feneketlen tenger,
A mélység minden kutatót elnyel.S csak azt tudom, én vagyok a sírás,
Ő az örök bú, én a csodálkozás.Én zaklatott vagyok, mint az éjfél,
Ő nyugalmasabb az anyaméhnél.Én csupa vágy, törés, fullánk, tövis,
Benne puha a bazaltszikla is.Ő és én, együtt, egymásba zárva,
Két iker egy, fájunk a világra. -
Pilinszky János – Téli ég alatt
Fejem fölé a csillagok
jeges tüzet kavarnak,
az irgalmatlan ég alatt
hanyattdőlök a falnak.A szomorúság tétován
kicsordul árva számon.
Mivé is lett az anyatej?
Beszennyezem kabátom.Akár a kő, olyan vagyok,
mindegy mi jön, csak jöjjön.
Oly engedelmes, jó leszek,
végig esem a földön.Tovább nem ámítom magam,
nincsen ki megsegítsen,
nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten.Ennél már semmi nem lehet
se egyszerűbb, se szörnyebb:
lassan megindulnak felém
a bibliai szörnyek.Forrás: szeretem a verseket
-
Kaderják Gitta – Az élethez hit kell
Bármily csapás érjen
túléled majd – hidd el
Újra kezdhetsz mindent
egy parányi hittel.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor – Angelus
Erdő füvén fekszem hanyatt.
Jő lábhegyen az alkonyat.
Zsong, zsong a csend mély mámora.
Lebben az Isten fátyola.A csend az ő szívén terem.
A csend az örök Szerelem,
A Lélek a vizek felett:
Egyetlen, áldott Felelet.Ó mindent, mindent értek én,
Mióta ez a csend enyém.
Szívet nyit rám minden titok,
És mindenek nyelvén tudok.Azóta hozzám szólnak
A füvek, fák és madarak.
Barátaim az állatok,
Zengnek a színek, illatok.És mind oly boldogok vagyunk,
Hogy testvér-szóval szólhatunk.
Ó érteni, megérteni:
Mily édes, milyen isteni!Megrezzen most egy vén csalán
Távol harangszó mély dalán,
Mely messze zsongja lombon át
Az esteli Úrangyalát.Elhallgat minden itt körül,
Megáll a gyík, a szél elül,
És – mindnyájunkért egymagán –
Ávéba kezd a csalogány.Forrás: Lélektől lélekig
-
Sík Sándor – Embernek lenni
Bosszúsan, mint a bibliában
A morgó Isten-embere,
Húzódom e bokor tövébe,
És keserű daccal tele.
És fájdalommal, hisz a lelkem
Még most is érettük remeg:
Én jót akartam, én jót akartam,
Miért hogy mégsem értenek!Szellőcske surran át. Fölöttem
Az orgonafa lombjai
Bizalmasan egymáshoz bújva
Kezdenek összezsongani.
Úgy együtt vannak! Lomb a lombot
Olyan meghitten fogja át.
Lehet-e, hogy levél ne értse
A szomszédos levél szavát?Por az úton. A legelőről
Megtérőben a birkanyáj:
Összetorló gyapjas fejekből
Kondorodó tengerdagály.
A szél egyhangú bégetésnek
Foszlányait hozza felém.
Ha báránynak születtem volna,
Bizonyhogy én is érteném!A ház előtt a gyér homokban
Sikongatnak a gyerekek,
Kavicskáznak és hempergőznek,
Hányják a cigánykereket.
Kettőn közülük csipkegallér,
Mezítláboska két gyerek,
De egy almának négy gerezdje
Nem lehet náluk ikerebb.Olyan irígyen nézem őket:
Hogy értik egymást mindezek!
Ó én is, én is, minden embert,
Csak engem ők nem értenek.
Az egyiknek csak a tanár úr,
A másiknak író vagyok,
Ez csak a férfit érzi bennem,
A negyedik csak a papot.Durva szemünk hát csak a felszínt,
A tarka köntöst látja meg?
Az emberösztön meg nem érzi
Azt ami ember, ami egy?
A buta bari bölcsebb nálunk,
És emberebb a kisgyerek.
Embernek lenni emberek közt
Mi nem tudunk csak, emberek?Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: Vándor, téli Hold
Este volt, idegenben, távol,
tarka, rossz népek jártak és szerettek,
s mi búcsúztunk, szólván így:
ölelkezniök kell a jobb embereknek,
hiszen olyan ritkán lelik meg egymást.Én őriztelek s őriztél-e engem,
két jobb embernek őrizted-e sorsát?
Nagyon kis boldogság
permetezzett a mi fejünkre.Talán te voltál, aki megbántad
találkozásunk és bátor vágyad,
a cél-vevésünk s a botor hitünk.
Tudsz-e még hinni?
Próbáld meg s jól lesz: hiszünk.Nekem a tele-Holdak,
az együtt-nézettek,
szépek lesznek, mert szépek voltak,
s a fogadásunk
nekem ma sem egy utált, ócska folt:
megbolondulnál, ha tudnád,
miket juttat eszembe
a vándor, téli tele-Hold.Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Így emlékszem
Így emlékszem most-múlt szörnyű napokra:
Ha tudtam volna imádkozni akkor,
Így imádkoztam volna:Uram, kimondhatatlan rettegéssel
Nézem, hogy indul teremtett világod
Szakadni szerteszéjjel –
Hogy indul válni vérré és üszökké,
Amelyből nincsen feltámadás többé.Szívszorongva számlálom mindenütt
Közel és távol szeretteimet,
Jajdulva kérdem, hogy mi lesz velük
S mivé lesz a kicsiny magyar sziget –
De minden szörnyűségnél szörnyűbb kérdésem ez:
Uram, a lelkemmel, a lelkemmel mi lesz?Így várjam a véget tompán, tunyán –
És szívet vesztve és vesztve fejet?
Segíteni ne tudjak senkinek?
Ne tudjak egy tiszta tekintetet,
Bátor, tudó pillantást vetni fel
Az égre, amely füstben tűnik el
S a földre, amely alattunk inog?Így találjanak, szégyenteljesen
Kapkodva, az apokaliptikus
Pillanatok?!Én Istenem, tartsd fel a végzetet,
Takard be irgalmadnak fátyolával
A nőket s a gyermekeket –
Kegyelmezz a bűnös világnak,
Mindennek, ami itt hamis
És nekem is –Ám ha mégsem lehet:
Velem tedd meg ezt a csodát:
Érjem fel, bárha ágaskodva is
Lélekkel a roppant tragédiát!
Legyen számomra legalább nyitott könyv
A Jelenések Könyve –A szívembe, mint gyűjtőmedencébe
Zuhogjon mindeneknek vére, könnye.
Lelkemet köszörüld ki, mint a kardot,
Éles legyen, mint a beretva,
Kiköszörült élén csillanva tükröződjék
A világ bíbor-sötét alkonyatja –
Bármi jön: tudjak vele szembenézni!Forrás: Lélektől lélekig
-
Reményik Sándor: Minden jól van
Azt akarod, hogy kilépjek magamból.
Hát jól van, most kilépek.
Vallom veled, hogy nem hiába élek.
Vallom, hogy irgalom a kegyetlenség
És áldás az átok.
Kell, hogy a termő magot földbe vessék,
És néha vérrel és szennyel befessék
A rejtett Cél felé futó világot.
Vallom veled, hogy minden, minden jól van,
Bár gályapadhoz láncolt rab vagyok
A végtelenbe lendülő hajóban.Vallom veled, hogy minden, minden jól van.
Akkor is, ha én nem érzem, nem látom, –
Hogy minden egész, – minden összefügg,
És rab-voltomban van a szabadságom,
Erőm az erőtelenségben,
A betegségemben a gyógyulásom.
A rossz is, amit gonosz szándék nélkül,
A vétek is, amit itt elkövettem,
Kristállyá érik messze valahol:
Vallom, lélekben, testben megtörötten.
Vallom, vallom veled mindezeket,
Mert szépek és mert lehetetlenek, –
S szeretném lehajtani fejemet
Világfeletti gondolataid
Kőszikláira, mint puha párnákra…Hallod, hallod? igent mormol reá
S áment dörög a tenger orgonája.Forrás: Lélektől lélekig
