https://verskucko.com

Címke: hit

  • Kamarás Klára: Vigasztalás

    Ne szólj! Ne sírj!
    Az álmok,
    a gondolatok úgyis megmaradnak.
    Nem tartozol senkinek… senkihez.
    Adósa nem vagy másnak,
    csak magadnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Canto

    Titok a rózsa.
    Aki firtatja – talmi a tudása.
    Ki csak csodálja: az a tudósa.
    A rózsa: rózsa.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Miattatok

    Maradt még bennem valami,
    ami szerethető?
    Vagy lelkemnek jobbik felét
    megette az idő,
    és mára már csak az maradt,
    mi kőkemény, rideg,
    amit az idő sem bolond
    rágatlan enni meg?

    Ha így van, nem büntethetem
    magammal azt, aki
    tűrhetőbb változatomat
    sem könnyen bírta ki,
    egén felhő miért legyen,
    ki nap-féléje volt?
    Tűzben a gyémánt szén leszen,
    akármilyen csiszolt.

    S versekkel tudhatok-e így
    táplálni másokat?
    Kipergett zsákomból – amit
    adnék – a búzamag.
    De esküszöm: miattatok
    megkeresem, ha van
    lelkemnek olyan szeglete,
    mely még árnyéktalan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Tél közepén

    Még túl hosszú a tél:
    ez január,
    s beláthatatlan a hóförgeteg.
    Világunk álma mély …
    és dermedő minden tavaszra váró
    gondolat.

    De hinni kell,
    mert egyszer minden bánat végetér.
    Legyen bár hóözön,
    jég, fagy, lavina, köd:
    a Nap előbb-utóbb kisüt
    és az ágak között
    bimbózik a remény.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kamarás Klára: Töredék

    Hányszor építünk templomot homokra
    s rebegünk benne kéretlen imát…!
    Bálványt emelünk őrült oltárunkra,
    s szétromboljuk, mikor nem tesz csodát!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: EGY ZARÁNDOK NAPLÓJÁBÓL

    megcsodáltam a nagyvilág
    csodálni-valóan szép
    katedrálisait
    de imádkozni csak itthon
    gyermekkorom öreg
    templomában tudnék
    ha tudnék

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Megbeszélések az Istennel

    I. [Hajnali imádság]

    A szűk Könyök uccán hazamegyek,
    most hajnali három óra.
    Istenem, vezess a jóra!

    Békevirágok e szürke kövek
    és béke e hajnali ég.
    Istenem, szeretsz-e még?

    Züllenem, hullanom rendeltetett
    és lehull, aki arravaló.
    Légy velem, Mindenható!

    Hajnali percek szemeznek alá
    s a harang a szívükbe sikolt.
    Istenem, sok bánatom volt!

    Keresztények űztek, csúfoltak zsidók.
    És a nők se szereztek nekem semmi jót.
    Eldobtak, mint az odvas diót.

    Húsz évvel szerettem, húsz évvel vakon,
    ma sápadt és zord halovány alakom:
    istenem, a szívedbe lakom.

    Nincs éjjelem, nincs és nappalom sincs,
    csak e hajnali ég, csak e kék…
    Istenem, szeretsz-e,
    istenem, vezetsz-e,
    istenem, megversz-e még?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Reviczky Gyula: Egyedül

    Magány! Magány, téged szeretlek!
    De csönded mégis fáj nekem,
    Ha úgy magamban elmerengek
    S végig tekintek éltemen,
    Egy szó, mint kő, szivemre nehezül:
    Egyedül, egyedül!

    Azt hallom a zajos teremben:
    Ezek közt senki sem szeret!
    S hallom: nem ért itt senki engem!
    Ha emberek közé megyek,
    Szivem e hangtól sohse menekül:
    Egyedül, egyedül!

    Ott fészkel állandón szivembe’
    Rosz álmival a bús magány,
    S ugy megpanaszlok éjjelente
    S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
    És könyre köny lassan szemembe gyül:
    Egyedül! egyedül!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Ma házat csináltam a kutyámnak

    Ma házat csináltam a kutyámnak,
    pozdorjalapból az oldalát, tetejét
    ócska gumimatracból, de azért nagyon
    szép lett, szellős, nyári kutyaház,
    s ahogy illik, üveg bort bontottam,
    s szóltam imigyen, borostyán szemébe nézve:

    „Ez a te házad, bár csak kutya vagy,
    neked is jár egy hely a világon,
    ahol otthon érezheted magad, nem vagy
    farkas, vad és szabad, de erről te
    nem tehetsz, ezt már őseid elintézték
    a nevedben, abban élj méltón, ami
    maradt, s próbáld kicsikarni a boldogságot!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Hogy ne legyen sötét

    Még látni a merész hidakat
    s betonparton a fák
    személytelen sorát;
    még látni a hazafutó gyerekek arcán
    a délutáni hóesést.

    De lassan bekormozódik a víz
    s a test éjszakája is leszáll.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    akiket nem véd semmi álom.
    Besüvít hozzájuk a csönd, mint a puskagolyó
    s az egyedüllét, mint a gyászhír.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    teli van velük a Föld.
    Nem védik őket hadseregek, rózsalugasok, szagos ingek,
    sem a pénz ezüst kerítései,
    sem a szerelem.

    És hiába halnak meg, mert hiába születtek.

    Az elpusztíthatókra gondolok,
    csak egy kéz kellene, hogy hazájuk legyen,
    csak egy másik test, hogy ne legyen sötét.

    Forrás: Lélektől lélekig