https://verskucko.com

Címke: hit

  • Babits Mihály: [MERT SZENNYES LETTEM ÉN IS SZENNYETEKKEL…]

    Mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    amint keresztüljöttem köztetek
    s ki oly bizton indultam büszke reggel
    delemre tévedezve csüggedek,
    mint aki frissen kel föl idegenben
    hogy induljon egy tiszta csucs felé,
    mely hivón villog ablakára szemben;
    estére tán eléri – de elébb
    az utcákon kell átmenni, a sáros
    piacon ahol annyi szem köpi
    s a messze csucsot ellopják a város
    törtető, írigy emeletjei
    leszűkült látköréből mig megállva
    habozni kezd s már szédeleg szegény,
    lökések érik s oly komisz a lárma
    s leülne már a piac közepén
    de mindenünnen szitok veri zúzott
    füle dobját – gyanus mert idegen.

    “Milyen csúcs? mi nem látunk semmi csucsot”
    riadnak rá vakon és siketen.
    “Csucsokról jajgat s már hozzánk csücsülne!
    Verjétek el mert nem közénk való!
    Áruhelyünket messze keserülje
    az üzletrontó s jövevény csaló!” –
    bolond kufárok! sárosan, sebekkel
    futlak én s megcsufolva szaladok,
    s mert szennyes lettem én is szennyetekkel
    ugy érzem jaj már testvértek vagyok
    kivert testvértek – de egyszerre házak
    közül szabadba jutva a szabad
    csucs áll előttem! és a régi lázak
    ébrednek s boldog könnyem fölfakad.

    Forrás: Arcanum

  • Babits Mihály: POSHADÓ KISVÁROS A ZÖLDBEN

    A két fa közt a Mária-szobor
    mint csipkés fülke zöld lombjaiból
    imád Istent, s az égen a barokk
    felhők arany cirádák s angyalok.
    Régi présház: vinis hujatibus
    s bús kulipintyó fönn a dombtetőn
    bitangul: az egész hegy gazban usz,
    mely lábánál az ósdi temetőn
    kiárad, és – mindent elöntve, vad
    csőcselékmód – fullasztón összecsap.
    Dult sírtáblák hányódnak odalenn,
    mint kőtutajok a fűtengeren,
    s még lentebb a városka, melyre sok
    poéta mondaná, hogy épen oly
    temető mint amaz, hol “lomb susog”
    s fehér kövek közt fojtón körbefoly,
    poshadást rejtő kövek közt – de én
    tudom, hogy ez is élet, mint ahogy
    élet a lomb amelybe belerogy,
    sírban a féreg, sír fölött a gaz,
    és akármire nézhetsz, élet az;
    hegyen a szőllő, pincében a must,
    s tekintsd a fölburjánzott juniust!
    Ennyi élettel mit akar az Ur,
    fakasztva egyre céltalan s gazul?
    vagy kell a rossz, s kivánja Mária
    hogy legyen miért imádkoznia?
    vagy kell a jó, s árny nélkül isteni
    ecset se tudna fényeket festeni?
    Pedig nézd, nézd, hogyan fest! Szétszalad
    egének abroszán az esti bor:
    s most színes égen, arany fák alatt
    maga sötét a Mária-szobor.

    Forrás: Arcanum

  • Gyóni Géza: Megbékülés

    Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
    Művész vagy-e, kinek szivébe
    Késszúrás minden durva hang?
    Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
    S az Uristen se néz feléje.

    Ki ád reményt, amely biztatna,
    Hogy el ne vessz a sivatagba?
    Hoztál magaddal templomot?
    S szent képet, melyen megrogyott
    A bútól szent szüzed alakja?

    Alázva, fázva nézesz szerte:
    Hát nincsen táj, merről jöhetne
    A glóriás szabadító,
    S örökre vérzik a bitó
    És rajt a Jóság Fejedelme?

    Nem, nem, nem!… lelked igy sikongat.
    Füstölgő romján régi dómnak
    Szebb, jobb világ épül tovább –
    S szivednek egykor nyugtot ád,
    Hogy véres kövét te is hordtad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • V. Viszockij: Hegyi lírai dal

    Hogy kezem reszketése múlt,
    Hegy orma vár!
    A félelem mélységbe hullt
    Örökre már.

    Mi visszatarthat, nincs erő;
    Megyek, de fáj.
    Szirtfok, mely nem legyőzhető,
    Nincs oly határ.
    A sok nem járt út egyikén
    Majd én megyek.
    Egy meg-nem-hódolt csúcs enyém:
    Rám vár, szeret.
    Itt-haltak neve hó alatt
    Rejtőzködik.
    Végig-nem-vándorolt utak:
    Enyém egyik.
    A lejtőn kékben álmodik
    Fénylőn a jég.
    A gránit nyomok titkait
    Vigyázza rég.
    Magasba nézve vallatom
    Az álmomat;
    Ők az igaz -hiszem vakon:
    Hó és szavak.
    S feledni annyi év után
    Se tudtam én:
    Kétségeim e szirt fokán
    Öltem meg én.

    A víz -“Légy sikeres nagyon!” –
    Így suttogott.
    Milyen nap is volt az napon?
    Ah..szerda volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Makrancos táltosok

    A szakadék mentén, a mélység fölött a szirtperemen,
    Ostorommal makacs lovaimat űzöm, hajtom, verem…
    Kifulladok, nincs levegőm – szelet, ködöt szívom, nyelem,
    Keserű lelkesedéssel érzem – végzetem, végzetem.
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Már élni sincs időm, s nem jut a dalokra.
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Végem – hisz tenyeréről pehelyként söpör le az orkán,
    Szánra téve lovak vágtatnak velem reggel a havon –
    Térjetek hát át lovaim, lassúbb menetre ezután,
    Hogy utolsó utam, ha egy kicsit is, de tovább tartson!
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Már élni sincs időm, s nem jut a dalokra.
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Időben értünk: az Úrhoz jőve nem szokás elkésni,
    De mily hang ez, tán az angyalok dalolnak oly dühödten?!
    Avagy a száncsengő megfáradt zokogását hallani,
    Vagy én kiáltom a lovaknak, ne húzzák oly hevesen?!
    Kicsit lassabban lovaim, kicsit lassítsatok!
    Ne fussatok korbács szavára!
    De hogy is juthattak nékem ily makrancos táltosok? –
    Ha élni nem, e dalra időt hagyjatok!
    Lovaim itatom,
    Véget ér a dalom –
    Egy percre őket a szirtfokon
    Megtartom …

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Alul, felül jég

    Alul, felül jég – örlődöm közötte –
    Fent zúzzam szét vagy alul fúrjam át?
    No persze – fönnmaradva és remélve –
    Csak megszerezzem vízumom jogát.
    Te jég fölöttem, nyílj fel meghasadtan!
    Küzdök, miként aszállyal a paraszt.
    Megtérek hozzád, mint hajók a dalban,
    Hol ősi vers is emléket fakaszt.
    Még messze ötven, épp csak negyven múltam,
    Úgy élek, hogy te óvsz s az Úr veled.
    Dallal Mindenhatónk elébe hulltan
    Tárom felé néki igaz lelkemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • V. Viszockij: Hajók

    Meg-megáll a hajó, de futása örök,
    S viharűzötten egykoron mind hazatér még.
    Nem telik bele félév – én is megjövök,
    Amíg visszasodor újra félév.
    Visszatér valahány, de a legjobb barát,
    De a leghívebb asszony, a lány, aki mégse.
    Visszatér valahány, csak az nem, kire vársz.
    Sorsban nem bízhatok, magamban még kevésbé.
    Abban bíni de jó, hogy e sors nem örök:
    Fölégetni hajókat, nem lesz divat végképp.
    Sok lesz társam és dolgom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.
    Sok lesz társam és álmom, ha visszajövök –
    S újra itt dalolok, nem telik bele félév.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Dénes: Ki őrzi meg

    Ki őrzi meg majd legtovább
    gyermekkorából az eget
    s hogy mindig mindig béke lett
    Barangolva mezőkön át
    bokrok nyújtottak kezet
    ki-ki játékban megtalálta
    a maga szelíd madarát
    Ki őrzi meg majd legtovább
    a füvek s a fák jelbeszédét
    Ki lesz ki arcán muzsikát hordoz,
    mint lombjuk közt a fák
    Ki lesz akiben béke lesz
    ha a lélek fényességét
    roppant sötét öleli át

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: LEHET

    hogy jó egyáltalában nem vagyok,
    csupán tehetségtelen-rossz, vagy gyáva-rossz,
    vagy rest a rosszra, hitetlen a rosszban?
    Végül is
    lehet, hogy mindegy. Hogy csak ennyi számít:
    a bárány meg a rossz farkas
    közös mezőn időzget s nem történik gonosz tett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Ki dallá lesz

    Ki dallá lesz, az már örökre
    az igazsággal csendül össze,
    bármily hamisan intonálnák
    azok is, akik kitaláták.

    Ki dallá lesz, az nemcsak dallam-
    íveket jelent, öt vonalban
    rögzített halk melódiákat,
    melyek szelíden szerteszállnak,

    hanem jelenti a reménység
    törvényerőre emelését,
    amelytől nem tágít a nemzet,
    amíg fiai énekelnek.

    Ki dallá lesz, fölzeng az égre,
    elnémul minden földi vétke,
    még a becsületére száradt
    szeplők is hangjegyekké válnak…

    Ki dallá lett, immár legyen dal,
    meghalhat – ámde el sosem hal,
    az Úristen füléig harsan
    a valóságnál igazabban.

    Forrás: Lélektől lélekig