https://verskucko.com

Címke: Humor

  • Tóth Árpád: Szigeti emlék

    Csókolóztam a Margitszigeten,
    Ó, drága, félszeg, régi eset –
    Tanár úr voltam, lelkes és sovány,
    S egy kisdiákom meglesett.

    A diák most egy színház rendezője,
    A haja ritkul. És tűnődve látom
    Rosszkedvén s vénlegény-tempóin,
    Mily messze lehet az én ifjúságom!

    De a szigeten ma sem mások a fák,
    S az édes légben valahogy ott maradt
    Sűrű arany napfénybe konzerválva
    A régi, boldog pillanat.

    S hiába volt sok rossz vihar,
    Kopár ősz s hulló szerelem –
    Elcsöndesülve a lombok alatt,
    Ha utam néha arra terelem,

    Megbúvok a kedves padon,
    S mohó ajkamra messzi íz tolul,
    Mintha kedvenc befőttjét csemegézné,
    Újra gyerekké válva, egy ál-mogorva úr…

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Áprilisi capriccio

    Az útszél: csupa pitypang,
    A bokrok: csupa füttyhang.
    Rigó fuvoláz; rája tíz
    Zugból is felcsivog a csíz.

    Hallgatja még a rest éj
    Félálmában a kastély,
    Emelve tornyát álmatag,
    Mint nyújtózó kart, bár a nap
    Elönti friss arannyal.

    A parkban – rőt aranyhal –
    Kövér úr sétál lebegő
    Hassal az édes levegő
    Árjában, sportruhája
    Most szelídség csuhája,
    Mert még nem kezdi üzletét,
    És tőzsdetippektől setét
    Agyában a mohóság
    Helyett valami jóság
    Zsendül, mint egy kis korai
    Tavaszi virág szirmai,
    Melyek, sajnos, lehullnak,
    Ha majd e drága úrnak
    Súlya alatt új és remek
    Autója bőgve megremeg…

    Ó, áprilisi út-szél,
    Tréfás, arcomba fútt szél,
    Rügyecskék, zöldacél-rugók,
    Ó, fuvolás aranyrigók,
    Ó, csermelyhangu csízek,
    Illatos, édes ízek,
    De jó most elfeledni, hogy
    Az élet rút és vad dolog,
    Hogy itt, amennyi arc van,
    Megannyi csúnya harc van,

    S hogy botrány lenne, ajajaj,
    Micsoda cifra, szörnyü baj,
    Ha most, annak jeléül,
    Hogy tavasszal megbékül
    Szegénység, bánat, szenvedés,
    Belépnék e szép kertbe, és
    – Áprilisi merénylő –
    A hájas úrnak fénylő
    Búbjára rábökném szelíd
    Öklöm vidám barackjait.

    Forrás: MEK

  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    Választottját úgy híták hogy Janka;
    Nem volt ugyan valami szép lányka;
    De birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szive mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    Melyben Janka nagysám szakadatlan
    Tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mínt mondja, hogy a keble lángol:
    Egyszer csak kigyulad a kabátja,
    Érzi szagát, a füstjét is látja:
    Kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    Azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    A szerelmi vallomás hevében,
    A míg egyszer lángra lobbant szépen
    S Jankó urfi majd ott égett tőle.

  • Ady Endre: Sok sikert érjen!…

    A multkor, hallom, rólam beszélt, édes,
    – Szép magától, hogy emlékszik reám –
    S megkérdezé (igazán mily kedélyes!)
    Ki »érdekel« most, melyik szép leány?

    Sajnálom azt, hogy itt kell adni választ
    És azt, hogy én még mindig verselek –
    De levelet csak nem írok magához?
    Személyesen meg nem beszélhetek.

    Nos, köszönöm hát aranyos figyelmét,
    Valahogy csendben én is megvagyok.
    Húzom az élet sok prózai terhét
    S nem félek már, hogy »búmban meghalok«.

    Az öreg Plátót megtagadtam végképp,
    Az ő tanában nincs más, csak üröm –
    Egyszóval, édes: én kijózanodtam
    S az új szerelmet szörnyen kerülöm…

    De hogy figyelmét én is viszonozzam:
    Hát maga hogy van?… Gondja nem lehet,
    Van már új csillag (zavarba ne hozzam!),
    Aki jó párti s nem ír verseket.

    Jó, hogy a dráma ilyen vígra fordult
    S egy kis házasság lesz a vég talán –
    Én a szerepem most már befejeztem:
    Sok sikert érjen, édes szép leány!…

    Forrás: MEK

  • Szécsi Margit: Fotós-ének I.

    Ó! Ó! Ó!
    Mesterségünk a fotó!

    Í! Í! Í!
    Házhoz jövünk, hogyha hí!

    Forgatjuk a kamerát,
    lekapjuk a kamarát,
    háznépét és szamarát –
    Megörökítjük a Mát!

    Ő! Ő! Ő!
    A fotóé a jövő!

  • Baranyi Ferenc: HÁZI FELADAT

    Jaj, istenem, hogyan szeressem?
    Egy mód marad csupán: nagyon.
    Egymásnak tőr vagyunk mi ketten
    és egyedüli oltalom.

    Nem lesz könnyű vele az élet,
    de nélküle nem élhető,
    ha összeadsz két gyöngeséget –
    kijöhet abból egy erő.

    Ilyen a matematikája
    a szerelemnek – logika
    nincs benne. Egyetlen szabálya:
    osztással kell szoroznia.

    E feles számrendszer – mi bölcsre
    s balgára végzetes lehet –
    magát nullázza le, ha össze
    nem osztható az egy meg egy.

    Tudom, ha nem is hiszek benne:
    ő velem összeosztható.
    Oldjuk meg együtt. Ez a lecke.
    S majd jegynek jó lesz rá a jó.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: Telekosár

    A kommentátor mondja, mondja
    s ő sem hiszi, amit papol.
    (Akkor is nektárt szavatol, ha
    megpimpósodott rég a bor.)
    Alrebellis és főeretnek
    mosolyog, mintha mosolya
    mögött a kellő tiszteletnek
    nem lenne látható nyoma.

    Futásban jártas sportriporter
    jég hátán is riszálni kész,
    fejre is áll, akármikor kell,
    de fel csak önmagára néz.

    Megannyi fürge kecskebéka
    úgy ugrabugrál, mintha csak
    fűzfára mászni volna célja
    vágyott uborkafák alatt.

    Több rámenős play boy agyában
    csak műveltség nem kap helyet,
    buta lúd, szédült tyúk, ahány van
    csakis előttük illeget.

    Fontos fajankók ivadéka
    zápolja unos-untalan
    azt a tojást is, melynek héja
    a fenekén még rajta van.

    Fusizó, félkontár középszer
    babrálja a közvéleményt,
    ágál, minősít, cáfol, érvel,
    saját paródiájaként,

    hol szentbeszéd zubog belőle,
    hol meg Marx Károly tanai –

    mindig tömött a képernyő, de
    alig van rajta valaki …

  • Baranyi Ferenc: Helyzetkép a helységről

    Fejenagynak széles tenyerét nem
    lepi kapanyél miatt a hólyag:
    bérbúsulást vállal – temetésen,
    hisz oly nagy a feje, mint a lónak.

    Csepü Palkó (Mit? Csepü Pál elvtárs!)
    nagyüzemi abrakoltatásnak
    vámszedője már s reméli folyvást,
    hogy retorikából doktorálhat.

    De hová lett a lágyszívű kántor?
    Karrierje megérdemel egy szót:
    hakni-trupphoz bonvivánnak állt, hol
    partnernője – szemérmetes Erzsók!

    És Bagarja, a béke barátja?
    Jó fizetést kap a békeharcért,
    delegálták kilenc bizottságba
    képviselni a köznépi arcéit.

    Az amazon-természetű Márta
    szelíd szavú anyagerleként búg …

    Rozsdás lett a helység kalapácsa
    (és – fájdalom – a sarlója szintúgy.)

  • Heltai Jenő: A falusi kislány Pesten

    Az este jöttem Soroksárról,
    Természetesen, hogy gyalog,
    Most legelőször vagyok itt benn,
    És piros almát árulok.
    Édesanyámnak megigértem,
    Hogy magamat itt jól viselem,
    És kerülöm a katonákat,
    Ha szóba állanak velem.

    Amint a pesti vámhoz értem,
    Ott a finánc már jött elébem:
    „Csók nélkül, angyalom, be nem mész!”
    Így szólt a pénzügyőri szemlész.
    Hallgattam a szavára én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztalt az a tény,
    Hogy finánc volt s nem katona.

    Elmúlt a pénzügyőri szemle,
    És hogy tovább lejtettem én,
    Már újra egy katona féle
    Nyájas mosollyal jött felém,
    Fején sisak, az oldalán kard,
    Nyakán ezüstből volt a szám,
    „Ez katona” – mondok magamba,
    Pedig hát rendőr volt csupán.
    Míg a ruháját megcsodáltam,
    Megcsípte nyájasan vállamat:
    „A csókod édes, adj belőle!”
    Így szólt a pesti rendnek őre.
    Hallgattam a szavára én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztalt az a tény,
    Hogy rendőr volt s nem katona.

    Ahogy mindig beljebb kerültem,
    Jött sorra még nem egy, de húsz
    Ezüst sujtásos pomp funéber,
    Villanyvasúti kalauz,
    Bankszolga, portás és tűzoltó,
    És vígszínházi jegyszedő,
    Liftes legény egy nagy hotelbul,
    És automobil-vezető.
    Ez így ment folyton szakadatlan,
    Ők csókot kértek, én meg adtam.
    Majd az anyámnak elmesélem,
    Hogy semmitől azért ne féljen.
    Hallgattam a szavukra én,
    Én ostoba, én ostoba!
    De megvigasztal az a tény,
    Hogy minden volt, de nem volt katona.

  • Heltai Jenő: Az esernyő

    Nemrég egy súlyos pillanatban
    magamhoz egy tanárt hívattam:
    hogy itt mi fáj, hogy ott mi szúr
    no, nézze meg professzor úr!
    Ő idenéz, ő odanéz
    s azt mondja: „Semmi az egész!
    De óvatosságból, barátom,
    a hasát mégis föl kell vágnom!”
    Az ingujját föltűrte menten
    és vágni kezdett a kegyetlen.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    És vágni kezdett jobbra, balra,
    aztán… no, aztán összevarrta,
    és a tanár úr, a derék,
    föltette a cilinderét,
    fölhúzta mindkét kesztyűjét
    és tanakodva nézett szét.
    Az esernyőjét, ó, a bamba,
    bent felejtette a hasamba.
    Én láttam, mikor beletette,
    de azért sem figyelmeztettem.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    Mikor fizetni kellett, – lám, lám! –
    Az ernyő rajta volt a számlán.
    Az ára ötven korona,
    és nem nyithatom ki soha.
    Ezerszázötven koronát
    nyújtottam a tanárnak át.
    Azaz hogy pardon… jó előre
    levontam húsz fillért belőle:
    ez jár nekem mint ruhatárnak –
    ezt a tanárral megértettem.

    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.
    Sokat nevettem életemben,
    de így még sohasem nevettem.

    🎵 https://www.youtube.com/watch?v=p9RwRM_aMr0&list=RDp9RwRM_aMr0&start_radio=1