https://verskucko.com

Címke: idő

  • Ady Endre: Véresre zúzott homlokkal

    A Mában élni a Jövőért,
    Az Újnak tenni hitet:
    Valamikor csináltam én ezt?
    Mintha valami baj ért volna,
    Dobása valakinek,
    Homlokomon éles, nagy kő ért.

    Harcos valómból kiszakadtam?
    Véres-e a homlokom?
    Igaz-e csúf menekülésem,
    Vagy csak véres ésszel, homlokkal
    Álmodom és gondolom?
    Jaj, be szörnyűen megriadtam.

    S mégis most már váltott a kedvem:
    Régieket keresek.
    Pedig, ugy-e, nem történt nagy baj?
    Tán egy kicsit megzavarodtam
    És a szavam kevesebb
    S csak még hitből van kevesebbem.

    Ugye, azért tartnak a harcok
    S nem változott a világ?
    Csak az én vén homlokom vérzik?
    A Jövőt is el csak én dobtam
    S tagadom a mai Mát?
    Én, jaj, a régiekkel tartok.

    Drága Tegnap, sebetlen homlok,
    Hajh, nagyon szeressetek,
    Nagyon szeress, éltem leéltje,
    Hátha mégis baj van a Földön
    És igazak a sebek
    S minden Leendő összeomlott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Walter de la Mare: Mindenek múlása

    Nagyon öreg az erdő;
    s ha március szelén
    pattantja bimbait
    a kökény,
    szépségük oly öreg –
    Óh, tudod-e mily
    vad századokba nyílik
    vissza a gólyahír?

    Nagyon öreg a patak;
    s a csörge víz, amely
    azúr egek hidegen alvó
    bérceiről indult el,
    annyit jött-ment, tapasztalt
    volt-nincs utakon,
    hogy minden cseppje bölcs,
    mint Salamon.

    Nagyon öreg az ember;
    álmaink édeni
    meséivel Éva üzen
    s a csalogányai;
    életünk: susogó pillanat
    s ha napunk elköszönt,
    amaranth-mezőt terít szét
    az álom és a csönd.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Az ifjúságon immár…

    Az ifjúságon immár túljutottam,
    Napjaim lejtése már nem szilaj,
    Már nem zuhog, mint vad víz, áll nyugodtan
    És simán, mint a hűvös, bús olaj.

    Ó, bús olaj, kit szűrtek fájó prések,
    Lelkem olaja…….eség,
    Megkenni véled a vén szenvedések
    Sajgó hegét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: Mélyülő örvény

    Az évek múlnak, s múlhatatlan
    nyomuk bennünk marad;
    életünk bomlik s bonthatatlan
    örök-egy pillanat.

    Súgta, mondta, zengve dobolta
    a szívünk, hogy szeret;
    mint vad láng lobogtatta volna
    életem életedet;

    S ha egymást meggyötörni vitt a
    dúlt vér, tépett ideg,
    kéz szó fordulva csapott vissza,
    magát sebezve meg.

    Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
    elnémul s névtelen
    van, mint a lét, mely létezik, túl
    szavakon, tetteken.

    Az évek múlnak s múlhatatlan
    nyomuk egymásba vész.
    Életünk bomlik s bonthatatlan:
    együtt csonka-egész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XII. szonett

    Számolva az óramondó időt
    S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
    Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
    S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

    S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
    Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
    S hogy hág kévék ravatalaira
    A borzas-ősz szakállú nyári zöld, –

    Sorsodat nézem, a szépségedét:
    Útja a romboló időn visz át,
    Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
    S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

    S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
    Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Szeretők

    Halántékuknál óra: fémvirág,
    ketyegve hullik mérges harmata.
    Csillaghullásos most az éjszaka,
    az ég suhog, mint óriási ág.

    Ha már az ember kisded nem lehet,
    mint föld a ködben forog, hánytorog,
    a percek verik, mint meteorok
    a tengert, mint a Krisztust a szögek.

    Ha már a férfi gond füvén legel,
    csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
    Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
    Az asszony vár és vágyakban delel.

    És ingecskéje lágyan fönnakad
    a csípején, már nem tudsz ártani
    idő, halál, már alvó lábai
    megébredtek és világítanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Fotografiák

    Én úgy szerettem rendezgetni őket
    Fekete album szürke erdejében,
    Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.

    Ó arcok, amint némán, egyre néznek,
    Örökre néznek és a végtelenbe,
    Mert ide lopta őket egy igézet.

    A földi másuk jár, kél, tova, messze.
    Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
    Vagy melegíti őt napod, szerencse.

    Itt mindig így maradnak mosolyogva,
    Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
    Amíg pereg, pereg a homokóra.

    És rám köszönnek ők is, kik nem élnek. …

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Öreg színész

    Még ruganyosan jár-kel a színen.
    Hány éves, azt nem tudja senkisem.
    A maszkja még, ha úgy kell, fiatal
    S maradt számára is még diadal.

    Az öltözőben sokszor elmereng,
    Hogy hova tűnt a régi regement?
    A régi tapsok forró zápora
    Az ő fejére nem hull már soha.

    A régi cimborák és szeretők
    Nyugdíjba vagy a sírba mentek ők.
    A régi koszorúk babérja int,
    De nem találja régi álmait.

    Az élete lejátszott, únt szerep
    S a nagy süllyesztő egyre közelebb.
    Az örök súgó azt susogja: Csend!
    S négy deszka közt pihen meg odalent!

    Forrás:

  • Jékely Zoltán: Nyárelő hava

    Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
    ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
    s az égről tajték- s habfelhő fogával
    vén csontokon az ifjú nyár kacag.

    Horgászbotommal gázolom a tócsát,
    tündérek várnak, vagy hideg halak?
    Maroknyi, édes örökkévalóság,
    egy pillanatra megtaláltalak!

    Forrás: Szeretem a verseket