https://verskucko.com

Címke: idő

  • Keresztury Dezső: Mélyülő örvény

    Az évek múlnak, s múlhatatlan
    nyomuk bennünk marad;
    életünk bomlik s bonthatatlan
    örök-egy pillanat.

    Súgta, mondta, zengve dobolta
    a szívünk, hogy szeret;
    mint vad láng lobogtatta volna
    életem életedet;

    S ha egymást meggyötörni vitt a
    dúlt vér, tépett ideg,
    kéz szó fordulva csapott vissza,
    magát sebezve meg.

    Kín, szenvedély kiforr, letisztul,
    elnémul s névtelen
    van, mint a lét, mely létezik, túl
    szavakon, tetteken.

    Az évek múlnak s múlhatatlan
    nyomuk egymásba vész.
    Életünk bomlik s bonthatatlan:
    együtt csonka-egész.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XII. szonett

    Számolva az óramondó időt
    S látva, szép nap rút éjbe hogy merül,
    Hogy kókad az ibolya nyár előtt,
    S ezüst zúzt hogy kap a fekete fürt;

    S hogy ejti lombját a sok büszke fa,
    Mely alatt nemrég tikkadt nyáj hűsölt,
    S hogy hág kévék ravatalaira
    A borzas-ősz szakállú nyári zöld, –

    Sorsodat nézem, a szépségedét:
    Útja a romboló időn visz át,
    Hisz mind búcsúzik az édes, a szép,
    S hal, oly gyorsan, ahogy mást nőni lát;

    S csak gyermeked véd a kaszás Kor ellen,
    Hogy dacolj vele, mikor elvisz innen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Szeretők

    Halántékuknál óra: fémvirág,
    ketyegve hullik mérges harmata.
    Csillaghullásos most az éjszaka,
    az ég suhog, mint óriási ág.

    Ha már az ember kisded nem lehet,
    mint föld a ködben forog, hánytorog,
    a percek verik, mint meteorok
    a tengert, mint a Krisztust a szögek.

    Ha már a férfi gond füvén legel,
    csak így szól: Csillag szakad, hallod-e?
    Hogy elsüllyedünk végül, vallod-e?
    Az asszony vár és vágyakban delel.

    És ingecskéje lágyan fönnakad
    a csípején, már nem tudsz ártani
    idő, halál, már alvó lábai
    megébredtek és világítanak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Fotografiák

    Én úgy szerettem rendezgetni őket
    Fekete album szürke erdejében,
    Mely halkan zizegett, mint csöndes őskert.

    Ó arcok, amint némán, egyre néznek,
    Örökre néznek és a végtelenbe,
    Mert ide lopta őket egy igézet.

    A földi másuk jár, kél, tova, messze.
    Tán hervad, mint a dérvert őszirózsa,
    Vagy melegíti őt napod, szerencse.

    Itt mindig így maradnak mosolyogva,
    Vagy mindig mélán komolyodva néznek,
    Amíg pereg, pereg a homokóra.

    És rám köszönnek ők is, kik nem élnek. …

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Öreg színész

    Még ruganyosan jár-kel a színen.
    Hány éves, azt nem tudja senkisem.
    A maszkja még, ha úgy kell, fiatal
    S maradt számára is még diadal.

    Az öltözőben sokszor elmereng,
    Hogy hova tűnt a régi regement?
    A régi tapsok forró zápora
    Az ő fejére nem hull már soha.

    A régi cimborák és szeretők
    Nyugdíjba vagy a sírba mentek ők.
    A régi koszorúk babérja int,
    De nem találja régi álmait.

    Az élete lejátszott, únt szerep
    S a nagy süllyesztő egyre közelebb.
    Az örök súgó azt susogja: Csend!
    S négy deszka közt pihen meg odalent!

    Forrás:

  • Jékely Zoltán: Nyárelő hava

    Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
    ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
    s az égről tajték- s habfelhő fogával
    vén csontokon az ifjú nyár kacag.

    Horgászbotommal gázolom a tócsát,
    tündérek várnak, vagy hideg halak?
    Maroknyi, édes örökkévalóság,
    egy pillanatra megtaláltalak!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Devecseri Gábor: Idő-játék

    A nap kering, a perc szalad,
    marasztalom, de nem marad.
    Egyszerre egyhelyben megáll,
    elküldeném, de egyre áll;

    meglódul, hirtelen leül,
    megmarkolom, kegyetlenül
    kitépi magát – sánta eb,
    rohan két hosszabb-rövidebb

    óramutató-lábon el -;
    megvádolom, de nem felel;
    megdicsérem, csak mosolyog;
    marasztalom, továbbforog;

    meg-megszakítja önmagát,
    villantja holdját, csillagát;
    trapéz-ugrással szökken el,
    vádolva kérdem, nem felel;

    artista-tánca mind vadabb;
    ráng mint a húr, döng mint a dob;
    hajnalra meg-megszelidül,
    olyankor áll, szalad, meg ül,

    mindhármat egyszerre teszi
    s így önmagát megszünteti;
    de mikor szárnya meg se lebben,
    akkor száll a legsebesebben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Ha már

    (én csak akkor ettem-ittam valamit is,
    ha tányérom, poharam el is mostam)

    (én csak akkor voltam valahol is,
    ha már haza is érkeztem onnan)

    (én csak akkor éltem majd valaha is,
    ha már halálomat is letudtam)

    Csak a szeretet v a n. Csak a Rózsa:
    nem “ha”, nem “már”. – Föltétlen. Bonthatatlan.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Fehér keretben

    A táj. A hallgatás, ahogy megyünk.
    Szavak mögöttünk láthatatlan láncon.
    Kimondtuk? Nem? Talán csak bentről szól
    az értelmét veszítő égi szózat.

    Megállunk. Hallgatunk. Ki tudja már,
    felelni most milyen kérdésre kéne,
    és volt-e itt kérdés egyáltalán?
    Mint ittfelejtett néma eszkimók a lék

    felett, úgy állunk – míg a jégbe fagy
    ideg, szigony; s a háló peng. – A táj,
    s a zajtalan idő, ahogy befon

    a téli fénybe. Hó és jég. Fagyos
    magányok égetése. Léghiány.
    És hallgatás fehér keretben – táj.

    Forrás: Lélektől lélekig