https://verskucko.com

Címke: irónia

  • Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük.

    A rút varangyot véresen megöltük.

    Ó iszonyú volt.
    Vad háború volt.
    A délután pokoli-sárga.
    Nyakig a vérbe és a sárba
    dolgoztunk, mint a hentesek,
    s a kövér béka elesett.
    Egész smaragd volt. Rubin a szeme,
    gyémántot izzadt, mérgekkel tele.
    A lába türkisz, a hasa zafír,
    a bőre selymek fonadéka,
    s regés kincsével elterült
    a gazdag, undok anya-béka.
    Botokkal nyomtuk le a földre,
    az egyik vágta, másik ölte,
    kivontuk a temető-partra,
    ezer porontya megsiratta,
    s az alkonyon, a pállott alkonyon
    véres szemével visszanézett.
    Kegyetlenül, meredten álltunk,
    akár a győztes hadvezérek.

    Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában.
    Szép harc után. A szájunk mosolyog.
    Maró fogunk az undort elharapja,
    s gőggel emeljük a fejünk magasra,
    mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: A kentaur dilemmája

    Elővette fiát Kentaurné asszony,
    itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
    Szólt a kamasz hibrid:
    – Rég rágódom ezen.
    Ha kissé éhezem,
    nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Észlény,
    ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.

    Forrás: Romhányi József verse

  • Gárdonyi Géza: Pro rege…

    A múltban

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    S két ország meggyulladt, s vágtak, lövöldöztek,
    vérben fürdöttek, és gyászszal törülköztek.

    A jövőben

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    A nép vállat von rá: „Békében maradunk,
    mert ha te szamár vagy, mink bizony nem vagyunk!”

    Forrás: Gárdonyi Géza

  • Romhányi József: A harkály szerencséje

    Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
    úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
    Bizony néha az is kevés,
    ha egy tucat lyukat bevés,
    mert mire az asztal terül,
    a lakoma elmenekül.

    De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
    a szerencse hozta már az aranytálat:
    Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
    s kikiáltott: „Szabad!”

    Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)

  • Romhányi József: Gyíkrege

    Szerette volna a
    gyík, ha kitudódna:
    ő a félelmetes
    bősz sárkány utóda.
    Hogy sor ne kerüljön
    kétkedő vitákra,
    dúlt-fúlt, pofikáját
    szörnyűre kitátva.

    Aztán bizonyságul
    mesékből idézett,
    hogy váltak ebéddé
    szüzek és vitézek,
    miként mondott misét,
    szagosat a püspök,
    hogy egyházmegyéje
    ne lehessen früstök.

    Röhögte a szájast
    szűz lúd, vitéz kácsa:
    – Itt az ebéd! Kapj be,
    te mafla pojáca! –

    Hátrált a regélő
    kínos zavarában,
    erre már a légy is
    felkuncogott bátran.

    Ám nyomban megtudta
    szegény saját kárán:
    Aki ennek bohóc,
    lehet annak sárkány…

    Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)

  • Romhányi József: A sérthetetlen

    Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
    a finnyás antilop a rinocérosznak:
    • Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú kába!
    Tévedésből került Noé bárkájába!
    Formátlan, ormótlan,
    iromba, goromba!
    Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!
    Ó, bár rúghatnám jól faron,
    maga faragatlan barom!
    Böffent, mocskol, piszkít bárhol,
    s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!
    Pislogott a rinocérosz:
    • Bár tudnám, hogy mire céloz!…

    Forrás: Szeretem a verseket

  • LÁÁR ANDRÁS – Lám csak lám

    Ha bal lábbal kelsz, és nyűgös vagy,
    mert minden összejön.
    Kilincsbe akadsz, trutyiba lépsz,
    vagy senki sem köszön,
    Ha tele a hócipőd, még mielőtt bármit
    a földhöz csapnál, nézz körül,
    S csak ennyit mondj: – Lám, csak lám.

    Ha egy női démon rád nevet,
    megőrül szíved,
    És egy éjszakáért odaadnád
    egész életed.
    Ha elsodor a vágyfolyó, jól teszed,
    ha néha-néha csendesen
    Csak ennyit szólsz: – Lám, csak lám.

    Ha odafent vagy,
    jókat röhögsz a sok hülyén.
    Ha újra lecsúszol,
    te bámulsz hülyén.
    De bárhogy is forog a sorskerék,
    a legfontosabb három szó a tiéd:
    Lám, csak lám.

    Ha meghalnánk, és elvinnének
    a dolgos Ördögök,
    És együtt főnénk a vasfazékban
    a pokol-tűz fölött,
    Még ott sem lenne baj, ha összenézve
    csak ennyit szólnánk viccesen:
    – Lám, csak lám. Lám, csak lám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: A költőkhöz

    Igazi költő az csupán, ki szörnyű véget ért.
    Főleg, ha ifjan – ideje se telt le.
    Egyik huszonhat évesen nyúlt már a pisztolyért,
    Másik hurokba bújt az „Angleterre”-ben.

    S a harminchárom éves Krisztusnak, ki így beszélt:
    Ne ölj! Ha ölsz, akárhol megtalállak,
    Hogy több bajt ne keverjen, átverték a tenyerét
    Vasszöggel, és átadták a halálnak.

    Harminchetes, a végzetes – kijózanít e szám,
    E számjegytől a hideg is kiráz ma, –
    Hogy Puskin párbajozni ment, e szám okozta tán,
    S ezt vésték Majakovszkij pisztolyára.

    Harminchetes – e szám bizonnyal Isten átka volt,
    A kérdést élre állította: vagy-vagy…
    Ez a határ, melyen Rimbaud és Byron elbotolt…
    A maiak e számon túljutottak.

    A párbaj nem jött össze vagy tán elhalasztatott,
    A harminchárom épp hogy megfeszített,
    S a harminchét se vért, csak ősz hajszálakat hozott,
    Havat, melyet halántékunkra hintett.

    Golyó, kötél? Inunkba száll a lélek jó korán…
    Tűrünk, pszichopaták, hisztérikák, mi.
    Kés élén jár lábujjhegyen a költők népe, ám
    A lelkük az, amely ma vérben ázik.

    A szónak „hosszúnyakúúú” végén három „ú” –
    Hát kurtítsd meg a költőt, légy erélyes.
    Hátába kést, hisz ő a kés élén is boldogul,
    Leszúrva gondosan, mivel veszélyes.

    Fatális számok hívei – szánalmas mindegyik,
    Akár a háremhölgyek, epekednek.
    Ha már az élettartam átlaga emelkedik,
    Mér’ pont a költő éljen kevesebbet?

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: Viziló-szépség

    A fertelmes kajla, kancsal vízikancát
    ostromló csődörök szinte megrohanták.
    – Hogy van ez? – kérdezte a bölcs alligátor –
    hisz e némber tárlat a szépséghibákból.
    Az ízlésetekkel bizonyára baj van,
    mert ez torz példány az amúgy is rút fajban.
    Szólt egy vén vízimén: – Tudd meg, barátocskám,
    hol a rútság szabály, ott legszebb az ocsmány.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Buda Ferenc: Farkasok

    „Homo homini lupus“

    Mióta világ a világ,
    főbe a fejsze belevág,
    ember embernek farkasa,
    öröktől ádáz ordasa.

    Ordasok bár a farkasok,
    hozzánk képest irgalmasok,
    egymáshoz jók, hűségesek,
    okosak, illedelmesek,
    nem ölnek, csak ha éhesek.

    Persze megesik, szentigaz:
    köztük is gonoszra akadsz,
    hisz néha – gondolj csak bele! –
    farkas farkasnak embere.

    Forrás: Lélektől lélekig