Ha gondosan mérlegelem a kutyák különös szokásait,
arra kell következtetnem,
hogy az ember a felsőbbrendű állat.
Ha mérlegelem az ember különös szokásait,
megvallom, barátom, zavarba jövök.
Fordította: Eörsi István
Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig
A vén sirásó haldokol:
Vígan tehát ágya körül!
Ki annyit sírba fektetett,
Most a sor őreá kerül.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az elfolyt nyolcszáz-ötvenért!
Kíván, – nincs egy nap híja se –
Bohó, ki többet is remélt!
Már ezt leőrtük, úgy ahogy,
Ami kevés még hátra van,
– Habár csak ellentétül is –
Virrasszuk dal között, vígan.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Ama békés türelemért,
Hogy a halandó újba kezd,
Ha egy rossz ó-évet lemért!
Hányan vagyunk, kik a sorstól
Rongyot kapánk élet helyett,
Mégis, mivelhogy nincs különb,
Hordjuk biz azt, amíg lehet!
Hajrá fiúk! ez a pohár
A szenvedő embernemért,
Mely várva tűr, csalódva hisz –
S túl bírja élni a reményt!
Zörgetnek a ház ablakán:
Egy vak madár az, mely repűl,
A förgeteg; – mint fiú, esik!
Maradhat! tágasabb kivűl.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Azért, ki bujdokolva jár
És nincs, hová – egy ilyen éjt
Kihúzni – hajtaná fejét!
Mit bánjuk, hogy lejár az év!
Énekre ajk és táncra láb!
Használja, ki mozogni tud,
Ezt az előnyét legalább.
Hajrá fiúk! ez a pohár…
Föl a kehelyt, koccantsatok!
Csörgése szóljon, hogy kikért,
És szóljon az, hogy hallgatok.
Vígan! az ó év haldokol,
Nevessünk mint örökösi, –
Pedig bizony semmit se hágy
Annak, ki végpercét lesi.
Hajrá fiúk! ez a pohár
Az évért, mely kiszenvede;
Emléke fönn lesz holnap is…
Egy kis mámor futó köde.
Forrás: magyar-versek.hu
Hölgyeim és uraim,
Tizenkettőt kongott az óra,
Figyeljenek most szépen, ahogy illik,
Erre az érzelmes búcsúztatóra,
Melyet mint „hősnő” most elrebegek,
Lévén az én szerepeim
A tragikus és komoly szerepek.
Jelentem hát a hölgyeknek s uraknak,
Hogy míg önök itt ölébe csücsültek
Pezsgős jókedvnek s rózsás hangulatnak,
S mulatnak,
Azalatt meghalt az öreg Náthán,
Akinek bánat-batyu volt a hátán,
Meghalt a könnyet mázoló,
Vesékbe gázoló,
Rossz portékákkal házaló
Ó esztendő,
S most új, vígabb élet kezdendő!
S hogy e vígságot stílusosan adjam,
A hősnő-jelleget, bárhogy is szeretem,
Most levetem,
És eljátszom önök előtt
Egy lengébb s vígabb szerepem.
A zord jambusokat ma csípje kánya,
Ma én vagyok Szilveszter szobalánya,
S bejelentem,
Hogy most egy új vendég érkezett,
Valami víg monoplánszerkezet
Röpítette ide,
S két nagy koffer van a két kezibe,
Melyekben, mondja, jó kedvet és mámort
S más ilyen finom, kedves portékát hord.
S átnyújtotta a névjegyét,
Hogy hozzam be s mondjam meg a nevét,
Hogy ő a Boldogság és Társa-cég
Kiváló s megbízható utazója,
S a neve, mely mással össze nem tévesztendő,
A neve – Boldog Újesztendő!
Kérem, ez ifjút a kofferjével
És minden drága offertjével
Fogadják szívesen!
Úgy látszik, megbízható vigéc,
Bizalomkeltő, ahogy kinéz,
Bár még Bérczinél is sihederebb,
Jóképű s elegáns gyerek,
S mivel a rendelés máris elkezdendő,
Hát kezdem én s mondom: nos, újesztendő,
Lássuk, hogy milyen finom árut tart most,
Kérek ezennel egy forró, zúgó tapsot!
Forrás: magyar-versek.hu
Ezúttal sírva, szépen
Forgok meg lelkemnek régi
Gyermekes életében:
Boldog új évet kívánok.
Boldog új évet kívánok,
Mindenki tovább bírja
E rettenetet,
E szamárságot,
Mint szegény, mint bírom én, én,
Gyönyörködve,
Óh, én szegény
Lelki kémény.
Boldog új évet kívánok.
Ontom a füstjét
A szavaimnak,
Pólyálva és idegesen,
Be messze ringnak
Az én régi terveim,
Az én régi társaim is
De messze vannak,
Boldog új évet kívánok.
Új év Istene, tarts meg
Magamnak
S tarts meg mindenkit
A réginek,
Ha lehet:
Boldog új évet kívánok.
Forrás: magyar-versek.hu
Földiekkel játszó
Égi tünemény,
Istenségnek látszó
Csalfa, vak remény,
Kit teremt magának
A boldogtalan,
S mint védangyalának
Bókol untalan.
Sima száddal mit kecsegtetsz?
Mért nevetsz felém?
Kétes kedvet mért csepegtetsz
Még most is belém?
Csak maradj magadnak,
Biztatóm valál,
Hittem szép szavadnak,
Mégis megcsalál.
Bronzom sok év edzé,
S karom, a kitárt,
Boldogulva pendzé
A nagy ércgitárt.
Hozzám búval, nyerssel
Sorsom nem nyula,
Csak nagynéha verssel
Szávay Gyula.
S néha meg-megkoszorúzott
Koszorús „kör”-öm,
De rám más bú nem borúzott,
Nem ért más üröm,
Egy híját ismertem
Örömimnek még:
Csinos parkot kértem,
S megadá az ég.
Álltam én a kertben,
S megfrissüle az,
Bajszát itt pederte
Siheder-Tavasz,
Dúdolva bokázott
A pázsiton át,
Akácszirmot rázott
S gyenge orgonát.
Álmodozva esti párok
Lépegettek itt,
Bókot s más kedves virágot
Tépegettek itt.
Fenn a holdba Dávid,
Lenn meg jómagam
Citeráztunk váltig
Nékik boldogan.
Ám e kor, e fákon,
Hol van már ma nap?
Kis orgonafáim
Elszáradtanak,
A kisenyvedt parkon
Kókadt lomb konyul,
Citerázó markom
Ökölbe szorul.
Hull a gyenge pázsitokra
Szemét vegyesen,
Egy-egy rendőr ásítozva
Köpköd hegyesen,
Álmaim a rózsák
S lenge nárciszok,
S itt a gyér fű: strózsák,
Ott hál sár s piszok.
Földiekkel játszó
Csalfa, szép remény:
Örökösnek látszó
E sors! – látom én.
Parkot sohse rendez
Már az én „kör”-öm,
S a szívemre ment ez,
Tovább nem tűröm.
Van most egy szatíra-verseny,
Mit „kör”-öm csinál,
Megírom rá én is versem,
S reményt ez kínál.
Művem téma-terve
Szép „kör”-öm leszen.
Jó tárgy! A díj nyerve!
S parkom rendezem.
1912.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Casals Pablo –
gordonkaművész, amint tetszik tudni,
s a Bikában játszott a gordonkáján.
Nos, és oda alig tudtam bejutni,
mert zsúfoltig gyömöszölte a termet
a sok-sok debreceni zeneértő
s a sok művelt kisasszony,
ki otthon a zongorán zenesértő.
Casals Pablo –
gordonkázott is nekik, ahogy illik,
oly szépen s tébolyítón,
hogy attól már a zsebben bicska nyílik.
De mostan nem is ez a fontos – ácsi!
Ellenben volt ott egy bácsi,
akin sehogy se látszott hatás.
Engem, ki magánszorgalomból
széplélek stb., szóval smokk-úr vagyok,
ez a bácsi direkte meghatott,
s megszólítottam: Ahh, uram,
túlfinomult lény, eszményi barátom,
kiből, mint a sós kutakból Parádon,
keserű bölcsesség spriccel szomorúan,
én értem Önt!
Ugye, e zene bármily fene-fínom,
már meg nem indíthatja Önt? Ön kínon
s gyönyörön túl van, Ön egy felsőbb magasság
rezignált régióiból gőggel tekinti,
mily betanult s színlelt pózzal legyinti
a műgyönyör ütemes remegésére
e szép hölgyek fején a sok-sok frizuralaskát?
A bácsi most rám megütődve nézett,
s szólt: Fene enné az egészet,
de én még, uram, nem vacsoráztam,
s nőm őnagysága miatt itt kell lennem,
s nem lehet ennem,
s azt kell hallgatnom, míg e társaságot
Casals gordonkájáért eszi a frász itt,
hogy közben a gyomrom, a gyomrom
nekem belépti díj nélkül is
gordonkázik.
1911.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
Mégis huncut az orosz,
Megvan benne minden rossz,
Mégis huncut az angol,
Gonosz úton csatangol,
Mégis huncut a talján,
Ott a nagy hegye alján,
Mégis huncut a francia,
Nincs benne garanica,
Mégis huncut a román,
Béka terem a nyomán.
Csinom Palkó, Csinom Jankó,
Csontos mündungszdeklim,
Szép, selymes gázbombám,
Dali Hubitz-ágyúm,
Nosza rajta, jó katonák,
Igyunk egészséggel,
Menjen haza kiki gyorsan
Szép Urlaubscheinjével.
Hej, Ocskay, Bercsényi,
Kurucok híres vezéri,
Pflanzer-Baltin!
Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei
Égig ugrándozik lelkem,
Olyan nagy az én örömem;
A nap is ma jobban hevít,
Lelkem nagyobbítja hevít.
Örvendek. És mért örvendek?
De hogy is ne? minden szentek!
Azt hittem: van egy krajcárom,
Zsebbe nyúlok, hát van három!
Forrás: www.eternus.hu – Zajzoni Rab István versei
Szekeres Katóka kedden, éjféltájban
sír, zokog magában, magányos szobában.
Maroshegyi posta hozta a levelet:
„Szombat este óta nem törődöm veled!”
Feltükrözi a nap a maroshegyi tóba,
töröli a szemét Szekeres Katóka.
Könnyű, sebes szóval írja a levélbe:
„Megcsaltalak, rózsám, még csütörtök délben.”
190?
Forrás: www.eternus.hu – Kaffka Margit versei
Rózám, midőn megláttalak,
Szépnek, jónak találtalak,
Csupán egy volt hibád,
Hogy ritkán szólt a szád.
Felnyitottad rózsaszádat
Jóvá tenni e hibádat,
S felkiálték: egy hibája,
Hogy most mindig jár a szája.
Forrás: www.eternus.hu – Lauka Gusztáv versei
