Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
Forrás: Lélektől lélekig
(3. felvonás, 2. szín)
Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
A szaladhoz serfőző önt vizet;
Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
Ha bíró minden ügyben jól ítél,
S lovag, nemes, adósság nélkül él,
Ha nyelven többé pletyka nem repes,
S a zsebmetsző tolongást nem keres,
Ha pénzén uzsorás földet mível,
S kerítő, kurva templomot emel;
Akkor lesz Albion
Zavarral teljes hon,
És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.
Forrás: Kedvesch versek
Hatvan évig lófaszkodtál
és vetetted a szar magot,
a múltadon elrágódhatsz,
de a jövendőt baszhatod…
Forrás: Kedvesch versek
Cornelius Clemens konzul szólt. “Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán.”
De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
“Bocsáss meg”, szól az, “mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem.”
Cornelius Clemens most türelme-vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
“Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: “Csak király.”
A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: “Öljétek meg.”
Forrás: Kedvesch versek
“Már az is elég, hogy a világ egy része folyton az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz?”
Forrás: Kedvesch versek
Egy fekete kocsi ment a Körúton,
Május volt, mert az minden évben van,
A fák tehát lomboztak és rügyeztek
És drága nők csacsogtak boldogan.
Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
Ki a ligetbe, merre lát a szem,
Csak a fekete kocsi ment közöttük
Becsukva, szépen engedelmesen.
A kocsiban, hol kellemes homály volt,
Feküdt három fehér úr meztelen,
A hangulat kissé fagyos közöttük,
A modoruk se könnyed, fesztelen.
A lábukra egy cédulát kötöttek,
A cédulán rendőri látlelet,
Friss jégből van a derékalj mögöttük,
Jégből a paplan a fejük felett.
És szólt az egyik mozdulatlan arccal,
Míg fején a jég halkan szörcsögött:
„Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?”
És szólt a másik: „Mint egy hörcsögöt.”
És szólt az egyik: „Ön soká feküdt lenn?”
És szólt a másik: „Négy napot bizony.”
„Én Óbudánál ugrottam be, és ön?”
És szólt a másik: „Én a Lánchídon.”
És szólt az egyik: „Az öné milyen volt?”
És szólt a másik: „Barna és molett.”
És szólt az egyik: „Az enyém is éppen…”
És szólt a másik: „Hát az meglehet.”
És szólt az egyik: „Mondja, hogy nevezték?”
És szólt a másik: „Ringaráz Kata.”
És szólt az egyik: „Hát ez óriási!
Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.”
„Én azt hittem, önt szerette mégis,
Azért ugrottam, mint egy kerge kos.”
És szólt a másik: „Hát nem önt szerette?
Hisz én ön miatt voltam bánatos.”
És szólt az egyik: „Hát nem önt szerette?”
És szólt a másik: „Ó, hát volt remény?”
És szólt az egyik: „Hát kié lett akkor?”
És megszólalt a harmadik: „Enyém.”
Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
Nem tudom, te hogy vagy vele, én imádom magamat.
Tőled is ezt várom.
(Mármint, hogy ne magadat, hanem engem szeress.)
Rajongva!
Ennél lejjebb nem adhatom.
A rang kötelez.
Én ugyanis arisztokrata vagyok.
Tudhatod, hogy az őseimet az ókori egyiptomiak istenként tisztelték.
Pedig ezért a rangért ők se csináltak többet, mint én.
Gyakorlatilag semmittevők vagyunk.
A munka ugyanis alacsonyrendű dolog, – közönséges kutyáknak való – meg is látszik rajtuk.
Mi, macskák – velük szemben – sosem alázkodunk meg.
Dobhatsz botot – eszünk ágában sincs visszahozni.
Házat nem őrzünk, nem ugatunk portás módra, egyáltalán nem csinálunk se rendészt, se lakájt magunkból, kár is erőlködni.
Egeret is csak úri passzióból, saját akaratunkból fogunk – ha úgy tetszik.
Ne tedd ide a kezedet se, úgyse nyalom meg.
Na, jó.
Önimádatom ellenére olykor kegyes vagyok.
Modellkedem, tehát lerajzolhatsz, de jobbára csak ha alszom, mert egyébként – már ne is haragudj! – de rengeteg izegni-mozogni valóm van.
Ja, és rajzfilmekben is szoktam szerepelni: különös lelki alkatom jutalomjátékot jelent minden magára valamit is adó művésznek.
Szeretnéd tudni, hogy mi a titkom, ugye?
Hát azt lesheted!
Minél többet nézel, annál rejtélyesebbnek hatok.
Azt sem érted, hogyan lehet ennyit lustálkodni, anélkül, hogy ráunnék.
Ti, emberek a tevékenység bűvöletében éltek.
Állandóan reszkettek, hogy lemaradtok valami fontos dologról.
Folyton ide-odafutkostok, idegeskedtek.
Úrnak képzelitek magatokat, de csak zaklatott rabszolgái vagytok vágyaitoknak.
Sosem jó nektek semmi igazán.
Mi, macskák – például én – ezzel szemben megvetően tudomást sem veszünk erről a “kába ribillióról”, amiben betegen vergődtök.
Nem elegáns az emberi élet.
Szó se róla, azért nem akarok igazságtalan lenni.
Vannak előnyei is a mi kapcsolatunknak.
Te, aki gazdámnak tartod magad, tényleg dícséretesen viselkedsz.
Adsz enni, ez rendes tőled, hiszen tudod, hogy sosem köszönöm meg.
(Ellenben sürgetően nyivákolok, ha késlekedsz a szokott időben.)
Hálás sem vagyok, ne is próbálj üzletelni érzelmeimmel!
Amint befejeztem az étkezést, nyomban eloldalgok, sürgős pihenni valóm támad ilyenkor.
Kérlek, ne is traktálj se magán-, se közügyekkel, egyszerűen nem ér-de-kel!
Nna.
Azt nem bánom, ha gyönyörködsz bennem.
Tényleg, elég helyes pofácskám van!
És úgy! de úgy tudok nézni azokkal a cicaszemeimmel!
Azonkívül a testem sem kutya!
(Már bocsánat az eb-hasonlatért, tudom hogy nem sportszerű, de annyira felkínálja magát.)
Én is kínálgatom magam, mert – ezt elismerem – gyengém a gyöngédség.
Simogass, cirógass, becézgess, cirmizzél – ezt nem tudom megúnni!
Látod milyen nagyvonalú vagyok.
Annyira élvezem a szeretgetést, hogy ez már neked is örömet okoz, hogy magadat ilyen jónak tarthatod.
Ez az én raffinált, okos önzésem!
Ismered csalfaságom, állhatatlan mivoltom.
Mégis mindig bedőlsz dorombolásomnak.
(Ebben még a kandúr is milyen nőies!)
Van, aki utálja a macskát, mint ahogy vannak nőgyűlölő emberek is.
Ezek önmagukat minősítik.
Ők csak az észben, a világos, tiszta gondolkodásban hisznek.
Tudományukkal azonban semmit sem tudnak kezdeni egy holdfényes éjjelen, amikor mi, macskák a holddal kokettálunk, az okosak bosszantására.
Tudjuk, amit tudunk.
Persze kikérdezni nem hagyjuk magunkat.
Higgyék, hogy mi is csak állatok vagyunk, mint a többiek.
Lustán hempergő, céltalan vadak.
Akik csak esznek, alszanak és a szerelmi életük is pofonegyszerű.
Látszólag igen.
(Ráhagyjuk az etológusokra szakszerű véleményüket.)
Nem vitatkozunk, az nem macska tulajdonság.
Tisztában vagyunk rangunkkal, fenséges mivoltunkkal.
Kergethetnek, utálkozva hajszolhatnak, de királyságunk velünk marad a száműzetésben is…
Forrás: Lélektől lélekig
Van lelkünk, van.
Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
és mindig.
Nap nap után,
esztendő esztendőre is
eltelhet nélküle.
Olykor csak a gyermekkor
félelmeiben, rajongásában
telepszik meg egy időre.
Olykor csak a felismerésben,
hogy megöregedtünk.
Csak elvétve segédkezik
olyan keserves tennivalóknál,
mint bútorokat tologatni,
bőröndöket cipelni vagy
órákig gyalogolni egy szűk cipőben.
Űrlapok kitöltésekor
vagy húsdarálás idején
rendszerint szabadnapos.
Ezer beszélgetésünkből
egyben ha részt vesz,
és még ez sem törvényszerű,
hiszen többre tartja a csendet.
Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
lopva távozik a szolgálatból.
Válogatós fajta:
nem szívesen lát minket tömegben,
a fölényért vívott harcunktól és
zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.
Az öröm s a bánat előtte
nem két külön érzés.
Csupán ha egybekapcsolódnak,
lesz jelenvalóvá számunkra.
Bátran számíthatunk rá,
ha végképp elbizonytalanodtunk,
és mindent tudni akarunk.
Az anyagi világ tárgyai közül
az ingaóra a kedvence és
a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
ha senki felé nem pillant.
Honnan toppan elő s faképnél
mikor hagy ismét, nem árulja el –
ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.
Úgy fest tehát, hogy egyfelől
szükségünk van rá,
de valami okból neki is
szüksége lehet ránk.
Forrás: Lélektől lélekig
Amit önnek jósolok,
talán nem mind jó dolog,
de mindazt, mit nekem elmond ez a tenyér,
elmondok őszintén egy pengő ötvenér’.
Durva, nagy vonások szelik át a tenyerét:
ön nehéz munkával keresi kenyerét.
Modora goromba, felfogása nehéz,
sőt nagyobb bajt is mond énnekem el e kéz:
Ön gyengeelméjű! Ütődött! Ön hülye!
Tenyérből jósoltat, s kezén a kesztyűje!
Forrás: Szeretem a verseket
fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál
Forrás: Lélektől lélekig
