A költő mit is tehet?
Teleírhatja csillagokkal
a mennyboltot,
míg alusznak a csillagászok.
Teleírhatja rózsákkal a kertet,
míg alszik a május.
Teleírhatja napfénnyel a strandot,
míg alszik a napfény.
Ó, százegyszer is kifoghat
a késedelmeskedőn!
Teleírhatja reménységgel
a szállongó időt,
míg alusznak az emberek.
Forrás: Magyarul Bábelben
Olyan halk és hideg idő van,
halk és hideg, halk és hideg:
hallani szinte suhanóban
a gyöngyház égen a telet.
Selymesen száll ő rongyaink közt
s arcba legyez, bár semmi szél…
Óh láthatatlan, hűvös angyal,
előkelő, gyönyörű Tél!
S a hó is itt lesz nemsokára
s minden egyszerre eleven.
Aki rápillant ablakára,
fehér apácák végtelen
meneteit véli vonulni,
s ki boltból az utcára lép,
lágy-fehér könnyek ostromolják
kemény csomagjait s szívét.
Estefelé kitisztul néha,
a csillagok kilátszanak
s mint gyermekek állunk alélva
egy nagy karácsonyfa alatt,
amelynek ágát föl nem érjük,
de gyertyás fénye ránk sajog:
gyertyásan és csúfolva néznek
a karácsonyi csillagok.
Forrás: Szeretem a verseket
Oh, csak mosolygok rád, ha jössz felém,
És buzgó, ömlő szavad szomjazom,
És ajkamon pirosló rúzs a fény,
És két kezem a legszebb homlokon.
S mikor ismét szerelmeidre térsz,
Nevetek, lásd, csodállak, mint lehet,
És visszanevetsz, ennyi az egész,
És szívem száz halálát nem leled.
Úgy gondolod, hogy jól áll a szerep,
Hogy friss vagyok, a reggel, fénylő hó,
Oh, számodra, mi kín bennem remeg,
Nem tudható.
Oh, nevetek, ha itt vagy, s hallgatom
A sok, az új, a szívtipró meséd,
Nőkről, velük hogyan, hol, mely uton –
Pikáns kis részek, suttogó beszéd.
És felhevülsz, és roppantul sietsz,
Hogy újra, újból tölts egy új sagát,
Oh, én legyek – csodálód, így szeretsz,
És nem látod meg éjem hűlt havát.
S ha kalandokra indulsz lelkesen,
Megcsókollak, vidám vagy és mohó,
S már messze vagy… Számodra szerelmem
Nem tudható.
Forrás: Lélektől lélekig
“Ma az emberek tudják mindennek az árát, de semminek az értékét.”
Forrás: Lélektől lélekig
“Klasszikus: olyan könyv, amit az emberek magasztalnak, de sosem olvasnak.”
Forrás: Lélektől lélekig
Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
Forrás: Lélektől lélekig
(3. felvonás, 2. szín)
Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
A szaladhoz serfőző önt vizet;
Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
Ha bíró minden ügyben jól ítél,
S lovag, nemes, adósság nélkül él,
Ha nyelven többé pletyka nem repes,
S a zsebmetsző tolongást nem keres,
Ha pénzén uzsorás földet mível,
S kerítő, kurva templomot emel;
Akkor lesz Albion
Zavarral teljes hon,
És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.
Forrás: Kedvesch versek
Hatvan évig lófaszkodtál
és vetetted a szar magot,
a múltadon elrágódhatsz,
de a jövendőt baszhatod…
Forrás: Kedvesch versek
Cornelius Clemens konzul szólt. “Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amelyhez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán.”
De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.
Kedvetlenül fordul tiszttartójához
a konzul és szemével kérdi, mint van.
“Bocsáss meg”, szól az, “mindent megpróbáltam
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem.”
Cornelius Clemens most türelme-vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
“Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?”
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: “Csak király.”
A konzul hallgatott, részvéte felkelt
s az ember sorsán hosszan eltűnődött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: “Öljétek meg.”
Forrás: Kedvesch versek
“Már az is elég, hogy a világ egy része folyton az ember háta mögött van. Minek ezt a bajt még azzal is súlyosbítani, hogy valaki folyton odanéz?”
Forrás: Kedvesch versek
