Címke: küzdelem

  • Safárik Gabriella – Farkasverem

    Farkaslélek egyesül farkaslélekkel
    életünk vermében – s szállunk fel
    egyként világunk kelyhére…


    Falként egybeolvadnak abroncsos
    szorító markú acélrácsok.
    Minden egybemosódik előttem,
    vakító fáradtságban már nem látok.

    A világ szeme ezernyi rácsként
    pillant rám, fejét leszegve.
    Ezer vas határol sírva földemen,
    kék váradhoz utat keresve.

    A rács mögött már nincsen világ,
    mi engem feléd vezetne.
    Járom köröm ernyedt akaratom
    roppant erejével fejvesztve.

    Néha felnézek pupillám fekete
    sugarú szemein keresztül,
    majd megállok a kör közepén,
    szívem hasadtan egyedül.


    Ölelj át…

    S nézd… angyalok szállnak le a földre…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

    Mottó:
    Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat — haladás egyik ponttól a másikig;
    mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember.

    — Stuart Wilde

    Különféle küzdők

    Ugye emlékszel: gyerekkorodban azt mondták, ha vinni akarod valamire, keményen munkálkodnod kell. Hogy az élet tele fájdalommal és küzdelemmel; meg kell dolgozni azért, hogy elfogadjanak és szeressenek, és hihetetlen erőfeszítésbe kerül pusztán csak a felszínen maradni. Én legalábbis határozottan emlékszem, hogy anyám azt mondta:
    A küzdelem nemesíti a lelket.

    De ki állítja, hogy ez igaz?

    Nézd meg a természetet. Fennmaradásához valóban felhasznál bizonyos mértékű erőfeszítést, de küzdelmet nem. Vajon a tigris úgy kel föl reggel, hogy ezt mondja magának:
    „Ma küzdeni fogok, mint az őrült, és remélhetőleg vacsoraidőre sikerül valami ennivalóra szert tennem”?

    Szó sincs róla. Egyszerűen csak fölkel, kicsit megszimatolja a hónalját – vagy mit szoktak a tigrisek reggeli előtt csinálni –, aztán elindul. Délre pedig ott van az ösvényen az ebédje, a Nagy Szellem jóvoltából. Jó, az utolsó harminc méteren a tigrisnek egy kicsit rá kell gyorsítania. De ezt aligha lehet küzdelemnek nevezni.

    Lehet, hogy te is keresztülutazol a városon, hogy beválts egy csekket. Csakhogy az erőfeszítés és a küzdelem között óriási a különbség. Nekünk, embereknek is erőfeszítésre van szükségünk a fennmaradáshoz, a küzdelem viszont olyan erőfeszítés, amelyet érzelem és elkeseredés színez.

    Gondold meg: ha teljes felelősséget vállalsz az életedért, akkor azt is vállalod, hogy sorsodat magad alakítod, életed pedig alapvetően a legbelső gondolataidat és érzéseidet jelképezi — azt, hogy mit tartasz önmagadról.

    Ha pedig éveken keresztül százezernyi alkalommal azt a gondolatot tápláltad a tudatalattidba, hogy „az élet küzdelem”, akkor természetesen ezt fogod kivetíteni a legbelső érzéseidből is. Akkor is, ha tudatosan nem vagy tisztában ezzel.

    Ha valamely ügy túl simán megy, ha valami túl könnyűnek látszik, belső éned energiát bocsát ki, amely azt mondja:
    „Vigyázz! Ez gyanúsan egyszerű. Pusztítsuk el, és teremtsünk olyan körülményeket, amelyek igazolják a hitünket: az élet küzdelem.”

    A dolgok széthullanak, és te úgy érzed, mintha egy szem mogyorót görgetnél föl a Mount Everestre az orrod hegyével. Végül, miután ismét megtapasztaltad a balsors minden nyűgét, belső éned előállítja ugyanazokat a körülményeket, amelyek hetekkel korábban, minden erőfeszítés nélkül is előálltak volna.

    Ez a könyv segít felismerni a küzdelmet, földeríteni az okait, és megszüntetni. De előbb nézzünk meg néhány jellegzetes figurát a Küzdők Panoptikumából.

    (itt folytatódik a szöveg a férfi és női küzdőtípusok részletes leírásával, változatlan tartalommal, bekezdésekre tagolva, ahogy az eredetiben szerepel)

    A közös ezekben a figurákban az, hogy mindannyian személyiségük nem valóságos oldalára játszanak rá. Pedig elég lenne egy kicsit igazítani a beállítottságukon, és küzdelem helyett folyammá válna az életük.

    A küzdelmet kemény munkával kell előállítani.
    A folyam viszont természetes állapot.
    Abbólfakad, hogy az ember elfogadja önmagát,
    és észreveszi: élete többnyire egyensúlyban van.

    Forrás: Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

  • Farkas István: Küzdelem

    az út menti bokrok között botladozom
    tövisek karcolják a bőröm
    összeszorított fogam közt véres könnyeim
    íze égeti szikkadt nyelvem
    tüdőm sípol büdös levegőt szív
    szemem nem látja a napfényt
    eső nem mossa arcom

    ajándékot követeltem tőled
    s nem akartam amit kaptam
    Jónásként elbujdostam
    de nem hajóra szálltam s most
    nem jön a cethal mely lenyel
    majd végül partra köp
    csak vánszorgok itt
    valahol az út mellett

    tudom hogy most is figyelsz rám
    és megveted bolond büszkeségem
    amely bajba sodort engem
    de hidd el megbánás és
    alázat is van bennem

    és hiszem hogy egyszer az én sóhajom
    hívja a földre az angyalokat
    hiszem hogy egyszer az én vérem festi vörösre a folyókat
    hiszem hogy egyetlen leheletem vihart támaszt
    és szemem-kék színű lesz az ég
    melyen át megláthatlak végre
    s akkor megmutatod nekem az utat

    mutasd uram oltárod hadd tegyem rá a szívem

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Vakvágta

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál
    — s hogy ez megeshetett,
    úgy érzem: becsesebb
    életnél, halálnál.

    Mindaddig vártalak,
    míg el nem értelek
    s a Pontnyi Pillanat
    támasz-pontunk marad,
    hol nincs enyém-tied.

    Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
    naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
    Az ember, úgy látszik, avégre termett,
    hogy mit elért: keresse újra s újra…
    Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
    meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!

    — S e győztesen, s e vesztesen,
    félálomban suttogjuk: igen.
    Álmunk mély és teljes legyen.
    S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
    ébredj velem,
    Jobbik Felem,
    ÉBREDJ VELEM!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Tenger és vihar

    És néha vágtatunk, mint őrült tengerészek,
    recseg-ropog hajónk,
    kegyetlen vashajónk,
    hullámokon, ködön megyünk, örök merészek.
    A szél, a köd jajong,
    hogy sír, jajong,
    és vasbordáival feszül meg a fedélzet,
    oda se könnynek és oda se semmi vérnek,
    hajrá, tovább, tovább,
    mindég tovább, tovább,
    csak nyargalunk vadul, mint bomlott tengerészek.

    Sötét sziklákon át,
    millió poklon át
    szállunk tovább, tovább, szegény agyunk oly részeg,
    és rí a felleg is és sziszeg a kötélzet,
    ordítoznak: csodát,
    csodát, barbár csodát,
    s csikorduló foggal csapunk neki a vésznek,
    káromkodunk, vérzünk, orkánok fütyörésznek,
    zápor zuhog, kén és pokol zuhog,
    s hajrá, hogy minden a habokba halt,
    habzsoljuk az otromba diadalt,
    mint részeg matróz a nehéz rumot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Magda: Eldobom

    Eldobom, ne kapj utána. Fújja szél, foszlassa pára,
    egy legyen alvó ködökkel, ismeretlen és rokon.
    Légy süket, hogy fel ne költsön, gőgösen, hallgatva,
    bölcsen,
    minden élőnél erősebb – nincs hágcsó a tornyokon.
    Hadd sikoltson, árnyba gördül. Fel ne ébredj, álljon őrül
    végesség és végtelenség, kőrisfák és ciprusok.
    Fuss előre, füst a korlát. Lengessék sötét vitorlád
    tengered fehér vizéből visszazengő himnuszok.

    Eldobom, mert összeéget. Eldobom, üldözve téged,
    gyáva gyásszal marva újra érhetetlen szellemed.
    Vad lilában, dúlt aranyban, tömjénfüstben és harangban
    öntök vége-nincs vizekbe mézet és bort és tejet.
    Eldobom, dobd vissza gőggel. Vívok végtelen idővel,
    bamba kín mézébe fúltan tapadok az életen.
    Fel ne oldozz: itt maradtam. Meg ne láss: nem ezt fogadtam,
    vak tükör kormos szerelmem, s gyöngyszínű a végtelen.

    Gyertyacsonk, halotti pompa, cifra játék, törd atomra,
    ferde fáklya sárga fénye – gyűlöllek, mert gyűlölöd.
    Tengerekbe hull a hangom, húzom nyelvetlen harangom,
    elhajítom, vesse vissza hághatatlan tűzköröd.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Pilinszky János: Mert áztatok és fáztatok

    Forduljatok hát ellenem
    ti meglapuló szörnyek,
    az omló folyosókon át
    hatolva egyre följebb,
    nyomuljatok be szabadon,
    futótüzet kiáltva
    lassan fölétek rakodó
    hatalmas éjszakámba!

    Csupaszra vetkőztessetek,
    semmit se hagyva rajtam,
    vegyétek el a homlokom,
    a szemem és az ajkam,
    mert áztatok és fáztatok,
    mert éheztetek bennem,
    bár én is áztam–fáztam és
    nekem se volt mit ennem.

    Legyűrhetetlen fölkelés,
    dadogó, győztes lárma!
    mint életfogytig elítélt
    fegyencek lázadása.
    Egyetlen boldog pillanat,
    a végső és az első:
    csak állok majd és reszketek,
    akár egy égő erdő.

    Forrás: DIA — PIM

  • Illyés Gyula: Férj, feleség…

    Férj, feleség nagy fürészt rángat,
    lovagok így párbajoznának.
    Bevág a férfi – hátradől, de
    lendül a kis nő már előre.
    Nincs pissze sem köztük haragnak,
    deresén csak ágfa jajgat.
    S nyög, hogy feje lehull a mélybe,
    utána válla, törzse, térde.
    Fent foly a munka küzdve-kérve
    a szerelem gyors ütemére.
    S már a fa-halmot csecsemőknek,
    látom a kis párt ős-szülőknek.
    Vivás és harc, halál a munka,
    s lám, a világot szűli újra.
    Oh, hogyha mint ők, párba állva,
    a nemzet is mind így csatázna.
    Jő-megy a fürész könnyű kedvvel,
    noha vasból van, noha fegyver.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Nagy Gáspár: Nem akarhatom vereségedet

    litániás válaszlevél

    Aki szívéből kiszakította
    a fény korlátait
    aki legyőzte a félelmet
    úgy röpködött „ágról-ágra”
    mint egy kismadár
    aki mosolyával visszahozta
    a mi elföldelt mosolyunkat
    most hét szaltóra áll
    az őrület falától…

    mert a Nagy Pontozó körül
    nyüzsögnek a szándéktalan
    kis heródesek
    a jövő pitiáner hóhérai
    mert először
    a leggyöngébbeken kezdik…

    ezért üzented kedves O. K.
    „hogy körülötted már minden K. O.
    reménytelen reménytelen”!
    rajongtam egykor érted
    szaltódat ünnepeltem
    nem akarhatom és nem hihetem
    vereségedet…

    imádkozunk a Nagy Pontozóhoz
    hogy anyai szívedet erősítse
    s diadalt arass a halálon!

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK