https://verskucko.com

Címke: lélek

  • Babits Mihály: Napszálltakor

    Alig volt dél – és íme este már,
    az ablakot ködfátyol keni be,
    áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
    sötét és mégis halavány szine.

    Benn ágy alól, sarokból a sötétség
    kimászik, mintha tolvaj volna csak,
    ki nappal még a házban elrejtőzék,
    s előbuj lopni, mikor alszanak.

    Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
    s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
    amelyek lelkem mélyében ragyognak.

    Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
    S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
    És én nem alszom, mert én sohasem alszom!

    1. jún.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Dimitrisz Andoniu: A rossz kereskedők

    (Fodor András fordítása)

    Uram, egyszerű emberek vagyunk,
    szövettel kereskedünk
    (saját lelkünk volt a szövet,
    mely senkinek se kellett),
    Nem kalkuláltuk a szegélyt az árba,
    szabályszerű volt rőf és arasz,
    sose adtunk féláron maradékot,
    s lám, ez lett a bűnünk.
    Nem volt egyéb, csak minőségi árunk.
    Egy szűk sarok szolgálta napi létünk.
    A mi földünkön kis helyen elfér az érték.
    Most ugyanoly mércével mérj minket, ahogy
    mi mértünk: vagyonunk, lásd, nem gyarapítottuk.
    Rossz kereskedők voltunk, Uram.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Jó volna

    (Farkas Árpád fordítása)

    Jó volna öregen születni,
    Érkezni bölcsen a világba,
    Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
    Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
    S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.
    Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
    Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
    S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
    Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
    Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
    Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
    És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
    Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Karinthy Frigyes: Ady Endre: Leköpöm a multat

    (Így írtok ti)

    Leköpöm a multat
    A lélek-pókot, a cudart,
    Leköpöm a lelkemet is,
    Mert visszanyihog a multba.
    Én vagyok Máté király.
    Én vagyok Máté király.
    Holdfényes, szelíd arcom.
    Belelobog a nagy éjbe.
    Így írtok ti

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Szabó Magda: Vissza az emberig

    E vad tavaszt, mely kelleti magát,
    s fejét simítja térdemen,
    rácson keresztül, csontjaimon át
    elemzi a gyanakvó értelem.
    Ám a napok feküsznek karikában
    jövőm körül, nem ugrik rám a hét,
    kioltotta babonás foszforát
    szeme mélyén: alszik a hét menyét.

    Kit léptemhez szoktattam annyi éve,
    eloldozta nyakörvét, elhagyott,
    fut a magány idegen utakon,
    nem őrzi házam, kísér friss nyomot.
    Még vacka ki se hűlt a küszöbön,
    felé hajol, szimatol ösztönöm,
    vinnyog vesztett szagán: ügyetlen
    boldog a boldogok között.

    Te, ki pilláid szép ívén
    sorsomat húnyod s emeled,
    hánts ki e szűkölő örömből,
    lendítsd meg lendületemet!
    Bogozz ki a hálós gyanúból,
    mit születésem rám kötött,
    forraszd be újra a világba
    nyugtalan köldököm!

    Ágyúk, galambok… Annyi éve már,
    s nem hittem el. Hitesd el: itt a béke.
    Öt ujja van – öt földrész –, mint nekem,
    szorítsd kezem a földgolyó kezébe!
    Segíts fel indák s állatok fölé,
    kikhez lehúzott az alig
    túlélt iszony a gyilkosok közül:
    emelj vissza engem az emberig!

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Bella István: Mint erdők

    Mert nő és ember vagy, szájig bezárva
    a társadalomba, biológiába,
    s halált tűzve a puska tusára
    őrzi az anyag szíved és

    szerelmekkel fölcicomázva
    sír tested fegyvertelen, árva,
    milliárdnyi köztársasága
    – nincs számodra üdvözülés,

    örülj, hogy bennem megszülethetsz,
    hogy bennem szabadon lélegezhetsz,
    van-e – fegyencnek a fegyenchez –
    szívemhez, számhoz más közöd?

    Gyűlölködhet a rügyre virága,
    a gyökér gyűlölködhet magvára,
    gyűlölködhet a mag magára
    – bennem magadat gyűlölöd.

    Mint erdők, egyetlen magházba,
    apámba, anyámba vagy zárva,
    oly időtlen mélyre leásva,
    – hogy félek tőled, ha rád tekintek,

    mert ez is és az is kegyetlenség,
    ha szeretsz életre-halálra,
    s nem latolgatod, mi az ára
    – csak magad gyűlölöd, ha nincs más mentség.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Reményik Sándor: A lélek él

    Imre József kedves bátyámnak,
    igaz tisztelettel

    A lélek él,
    Testvéreim,
    És hitet nem cserél.

    A lélek él: betűben, színben, fában,
    Hullámos hangban és merev márványban,
    Száz változáson át –
    Amíg meg nem tagadja önmagát.

    A lélek él, és munkál csendesen,
    Kis szigeten, vagy roppant tengeren,
    De amit alkot: nem szól a világnak;
    Csak egy kis körnek, csak egy kicsi nyájnak.

    A lélek él,
    Testvéreim,
    És hitet nem cserél.

    Forrás: —

  • Kassák Lajos: Ártatlanság bűne

    Drága szűz
    hamu hull fejedre
    ártatlanságodért
    vezekelsz
    tudod jól
    érdemtelen
    a föld
    melyben
    sem a gyom
    sem a virág
    nem üti fel fejét.

    Csak éjszaka
    ne lenne soha
    gondolod
    ó a gonosz alakzatok
    az égen
    buja illataikkal
    a kertek
    a tengerhez hasonló
    felgyülemlő vizek
    partjaikon
    mezítelenül
    sétálnak
    a gyalázatos férfiak.

    Könnyeim megerednek
    ha látnom kell őket
    izmos karjaik
    mintha összeszorítanák
    szívemet.

    Látnom kell
    szőrös mellüket
    kemény combjukat
    rettenetesen mohó
    szemüket
    az ártatlanság
    s a bűn összekevert
    mérgétől szenvedek.

    Szűz Anya
    minden asszonyok
    nővére
    zárd be
    szívem kamráit
    szögezd le
    szemem
    remegő pilláit
    hogy ne mardosson
    ártatlanságom bűne.

    Hozzád
    hasonló legyek
    ki bűn
    és kín
    nélkül szülte meg
    ártatlansága virágát.

  • Zelk Zoltán: Úgy tudlak téged

    Nem rejtőzhetsz el már előlem,
    nem menekülhetsz. Fogva tartlak.
    Rab vagy. S megalvadt bánatomban
    már csak rabságod vigasztalhat.

    S hogy még gonosznak sem kell lennem,
    ha futni vágysz, én futni hagylak.
    S mily könnyű szívvel! Hisz tudom már –
    emlékeimtől visszakaplak.

    Egy mozdulat, egy szó, tekintet…
    bennem, köröttem rezgő részek.
    De ha úgy akarom, belőlük
    fölépíthetem az egészet.

    Téged. S köréd a szobát, házat,
    az utcát is a béna fákkal.
    S a napszakot… Így kaplak vissza
    tested köré varázsolt tájjal.

    Mit rejthetnél el már előlem? –
    Megtanulta szemem az ívet,
    amit karod hasít a légben,
    ha magadra húzod az inget.

    S a guruló vízgyöngyök útját
    a két mell közt, a test árkában,
    amikor nyújtózkodva, lassan,
    felállsz fürdés után, a kádban.

    Kifosztottalak, lásd be végre,
    elloptam, íme, minden titkod.
    Tudom félő, lágy harapásod,
    s bőröd alatt az eret, izmot.

    S mikor szeretsz: leheletednek
    gőzét, síró, kis lihegésed.
    Megtanultalak én örökre,
    nem rólad tudok már, de téged.

    Én téged tudlak, és úgy tudlak,
    mint az isten, ki megteremtett.
    Rezgésből, árnyból és színekből
    újból és újból megteremtlek.

    Forrás: DIA – PIM

  • Zelk Zoltán: Sírfelirat

    Jövevény, egy pillanatra állj meg! Anyád
    sírjánál imádkozni voltál, vagy virágos
    ággal zarándokoltál kedvesed emlékinél?
    Ifjú vagy talán, világ zajától menekvő,
    dúlt szívvel bolyongsz sírhalmom s csöndes
    társaim halmai között? Állj meg, jövevény,
    egy pillanatra, állj meg s olvasd e sorokat:

    Egy férfi van eltemetve itt, szív táplálja e földet,
    rothadó szájban sistereg a szó, s ölelő
    karok keresnek társat, hasztalan. Ha fuvalat
    éri arcodat: ő kiált felétek, ő csapkod rémült
    kezekkel, ő hánytorog
    soha nem nyugvó szerelme, kísértő emlékei
    s zöld borostyán-bilincsei között.

    Forrás: DIA – PIM