https://verskucko.com

Címke: lélek

  • Kaffka Margit: Csend

    Én nem tudok
    A csendről, melybe száz forró titok
    És jövendő viharok lelke ébred;
    Hol nászát üli száz rejtett ígéret.
    A csendről, melyre mennydörgés felel,
    Idegzett húr most, oh most pattan el,
    Vagy fölzengi a nagy harmóniát,
    Az életet, az üdvöt, a halált,
    Mindegy! Valami jönni, jönni fog!
    – – Ily csendről nem tudok.

    De ismerem
    Hol bús töprengés ág-boga terem,
    A csonka múlt idétlen hordozóját,
    Sok, sok magános, lomha alkonyórát,
    Melyből a szótalan, közömbös árnyak
    Vád nélkül, halkan a szívemre szállnak,
    S a szívnek várni, – várni nincs joga, –
    Úgy jő a holnap, ahogy jött a ma,
    Míg percre perc születni kénytelen,
    – – – E csöndet ismerem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Halál

    Nem az a halál a valódi,
    Amit az orvos igazol.
    Előbb hal meg az ember,
    Maga sem tudja mikor.

    Azt érzi egyszer: a földön
    Nem leli nyugtát, se helyét,
    Fájdalmasan megszokott már,
    Bármerre néz is szerteszét.

    Úgy jár útján, mély közönnyel,
    Akár az óramutató,
    Teljesíti szürke sorsát,
    Mint rózsa mellett a karó.

    Lelke mindinkább nyugtalan,
    Vergődik már csak idelent.
    Nincs a földön hová szálljon,
    Megkeresi a végtelent.

    Ott tölti minden idejét,
    Meghalt a föld számára már.
    Ez a halál a valódi,
    De e halál, nem is halál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Felelet

    Azt kérdezed, van-e lelkem?
    Van-e szívem, kristálytiszta,
    hogy a fellegeket járjam?
    Van-e kincsem, olyan, ami másnak nincsen?

    Mert csak így hozod a lelked,
    hogy örökre nekem adjad?
    Kell, hogy tudd, kell, hogy érezd!
    Nem lehet, hogy kétkedj benne,
    hogy az, ami rád vár most itt,
    valóságos kincs ne lenne!

    De ha mégis kételkednél,
    fogd fel egyszer hulló könnyem,
    s meglátod, hogy valamennyi
    mélyből hozott igazgyöngyszem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Kóborló lelkek

    Van lélek, amely fényével beragyog
    zord erdőt, folyókat, az egész életed.

    Szárnyaló gyermek, megfáradt vándor,
    gondjait, titkát halkan osztja meg veled.

    Szikrázó hévvel örökkön élni vágy,
    szava álom és mindig tiszta láng.

    Nem tud bántani, haragja nincs,
    amerre lép, nyomában ott a kincs.

    Van lélek, amely csapongó, szertelen,
    szelíd vagy vad, mégsem árt soha neked.

    Vannak napsugárral átszőtt lelkek is,
    melyek melege átjárja a te szíved is.

    Kik a mosolyuk mögött könnyet ejtenek,
    s halvány csillagon keresnek helyet.

    Vannak lelkek, kik halkan zümmögők,
    nektárt gyűjtenek, s nem tudod, kik ők.

    Van lélek, amely egy láthatatlan kéz,
    ha elesel, fölemel, s többé nem félsz.

    Van lélek, melynek végtelen sikolya
    szívedbe mar és nem enged el soha.

    Van lélek, amely álnok, hitszegő és hazug,
    éget, mint zsarátnok, ha egyszer bajba jut.

    Van lélek, mely éhesen kóborol, s ha enni, inni
    adsz neki, akkor is menekül, mint a farkasok.

    Van lélek, ki a dicsőség mezején
    kardot kirántva győztesen előre tör,

    s nem látja senki: mellén a csillag
    más harcosok vérétől tündököl.

    Ember!
    Te, ki kóbor és gyarló lelkekkel találkozol,
    hibázol, ha gyűlölsz, ítélsz vagy csodálkozol.

    Csak tudnod kell:
    van lélek, amelyben látod az eget,
    s van, amelyben pokol tüze fenyeget,

    van, mely a sötét éjben utat mutatva neked ragyog,
    s van, amely villanó fényével egyetlen csapással
    halálra sújt!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sik Sándor – Emlékezés az otthoniakra

    A nevükre aranyos napfény
    Ragyogja be mindig a lelkem.

    Sokszor-szokszor gondolok rájuk,
    S mindig mosolyos dallal telten.
    És mindig újak énnekem.

    Sokszor, mikor ködös az alkony,
    Sokszor, mikor könnyes az este:
    Suhogva bont szárnyat a lelkem
    És suhanón száll messze-messze.
    Olyankor hozzájuk megyek.

    Hangtalan-halkan odalépek.
    Olyankor elnémul az ajkuk,
    És félig-sejtett sejtelemképp
    Reszket a lámpa fénye rajtuk.
    És nem tudják, hogy ott vagyok.

    Olyankor megrebben a lelkük,
    Mint halk szellőn fodra a tónak.
    Valahogy a lelkemet érzik,
    S nem is tudják, hogy rám gondolnak,
    Csak összeragyog a szemük.

    Nem is tudják, hogy láttam őket,
    Nem is tudják, hogy köztük jártam,
    Hogy megfürdöttem a lelkükben:
    Gyümölcsillatú napsugárban.
    S hogy csupa illat a szobám.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyiszlav Hodaszevics – Lélek

    A lelkem, mint a telehold, olyan:
    oly tiszta fényt sugárzik fagyosan.

    Magának ég az égen, odafent –
    és nem szárítja fel könnyeimet:

    s nem fáj neki soha az én bajom,
    s nem érti szenvedélyes sóhajom;

    s hogy szenvedésből nékem mennyi jut –
    a fénylő lélek erről mit se tud.

    Forrás: ismeretlen fordítás

  • Keresztury Dezső – Mindig velem vagy

    Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
    Elküldelek s követlek; újra elhagy
    kalóz kedvem s hiányod visszaszív.
    Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma
    vonások, gyors madárban röpte célja,
    kút mélyén tiszta víz.

    Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
    vágyad tündér játékát őrizem meg,
    szemedből a tekintet,
    bőröd meleg színéből, szád ízéből,
    ölelésedből, csipőd halk ívéből
    újrateremtelek.

    Mély álmomban csókodra ébredek fel,
    minden nap újra és új értelemmel
    fogalmazlak meg: így élsz igazán!
    A szélbe rajzollak s kilépsz a szélből,
    ha arcom lengeti a víz, színéről
    szemed néz vissza rám.

    Mint tükörben a tükör tükörképe:
    végtelen arc fonódik egy füzérbe;
    melyik vagy te? és én melyik vagyok?
    Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
    s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
    valami még nagyobb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva: Lélekkötél

    Hallgatag vagyok
    Sokszor nem beszélek
    Magamban vagyok
    Lehet hogy ez vétek
    Eltemetem magam
    Falakat emelek
    Kitörni sem akarok
    Mert mindentől félek.

    Félek a szavaktól
    Félek a zajoktól
    Félek a csendtől
    Félek a rendtől
    Félek az álmoktól
    Félek az árnyaktól
    Félek a Naptól
    Félek a Holdtól

    Félelmeim magamnak teremtem.
    De ha elmegyek, megszűnnek az utak,
    Csak csend van és néma kiszáradt kutak,
    Mik már nem adnak vizet a szomjazónak.

    Lélekkötél csüng alá a gerendáról
    A hurok szorul, a szék felborul..

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Somlyó György – Arcod

    Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
    fölötte vijjogón a gond.
    S tükrén az oldhatatlan szomorúság
    sikamlós olaja borong.

    Vizére, mint lehajló parti fűzek,
    borul lombos, sötét hajad.
    Iszamós emlékeid hínárba fűzted
    s most ott kúsznak a víz alatt.

    A távolból derengve imbolyognak,
    mint hegyek ködlő ormai,
    múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
    feltornyosúló árnyai.

    Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
    mint felbukó fényes halak.
    De félve visszahull mindjárt s utána
    csak hullám és zavar marad.

    Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
    mely sóhajaidból fakad!
    Most kél a hold és ver föléd az éjben
    vágyakból ragyogó hidat.

    Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
    nem törik át fénylő szavak.
    Az ifjú, megrázó boldogtalanság
    csodálatos tájképe vagy.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A KÖNNYEK ASSZONYA

    Bús arcát érzem szívemen
    A könnyek asszonyának,
    Rózsás, remegő ujjai
    Most a szivembe vájnak.

    Érzem az illatát is ám
    A rózsás, gyilkos ujjnak
    S véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Az ajka itt mar édesen,
    A haja ide lebben,
    Az egész asszony itt pusztít,
    Itt, itt: az én szivemben.

    Bosszút itt áll az életért,
    Aknát itt ás a multnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Nagy az én bűnöm. Vesszen is,
    Kire a végzet mérte,
    Hogy a könnyek szfinksz-asszonyát
    Megérezze, megértse.

    Maradjon szent talánynak Ő,
    Maradjon mindig újnak.
    Véres szivemre szomorún
    A könnyek hullnak, hullnak.

    Forrás: Szeretem a verseket