https://verskucko.com

Címke: lélek

  • Robert Graves – Elvesztett szerelem

    Bánattól élesült szeme,
    egy rezzenést felfog vele:
    hogy nő, telik levél, fűszál,
    átlát tömör kovakő-falon,
    látja a lelket – fuvalom –,
    amint a hűlt torkon kiszáll.

    Még meg se szólalsz, hallja már
    hegy-völgyön túlról a hangodat.
    Fülébe ér, amint bogár
    lárvája rezzen a föld alatt;
    hallja a földöntúli neszt,
    mikor a fűszál inni kezd;
    moly-állkapocs hogyan reszel
    a gyapjuban; s mikor cipel
    a hangya, ina hogy szakad
    becsületből vitt súly alatt
    (felnyög és vékonyan zihál),
    hogy zizzen pók lábán a szál,
    hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
    hogy moccan halkan a szárny, a csáp.

    Tekintetét élezte kín,
    jár-kél a föld ösvényein,
    – isten, csavargó, furcsa árny –
    vesztett szerelme hűlt nyomán.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Budai Zolka: Ha ideérnél…

    Tudod, hogy házamon nincsen cégér,
    de ha jönnél én mindig itt vagyok.
    Gyere – ha nincs – meleg eleségért
    s puha fekhelyet is adok.

    Ne légy – ha nem kívánod – kóbor,
    eldobott levél mi szállong céltalan,
    és ha ajkadon régen volt már jó bor,
    keress meg engem – itt néha van.

    Én tudom, bármit adnál cserébe,
    de semmi az – ide nem kell zálog:
    nem léphet az emlékek helyére
    nagyobb érték e szónál: barátok.

    S ha eljössz, mint a gyönge tészta
    feldagadnak a régi napok,
    s úgy lesz megint minden egész, ha
    te mesélsz és én bólogatok.

    S beszéld el azt is hevesen,
    ki művelt belőled meghasadt farönköt,
    ki tudta a titkod, mit kevesen,
    hogy lábadról ily könnyen ledöntött.

    S ordítsd mint régen, igaz torokból,
    hogy az egész világ piszkos kátrány,
    azt is, hogy aki kéne nem csókol
    s hogy cigarettacsikkes a párkány,

    hogy nem léteznek az úgy várt csodák,
    hogy melléd huppant apád a fáról,
    hogy anyád elfelejtette a vacsorát,
    hogy minden éjjel írsz és fázol,

    hogy oda le menni milyen jó lehet,
    csak magától sosem váj helyet a Föld,
    hogy hozzád szólnak a színes gyógyszerek:
    a kék, a piros, a sárga meg a zöld…

    De tudod, hogy házamon nincsen cégér
    és azt is tudod, hogy ott bármi állhat.
    Ezért ha egyszer mégis ideérnél,
    kopogás nélkül gyere be – ahogy én is tettem Nálad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Isten

    Uram, olyan egyforma minden szolgád
    És oly egyforma minden templomod,
    S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
    Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

    Uram, én békén hagylak az imámmal,
    De Te se kívánj a szívemtől semmit,
    Vagyok kopott kőtábla, jaj sok zápor
    Mosta le rólam a Te törvényeid.

    Uram, teremtők vagyunk mind a ketten,
    Amily igaz, hogy a lelkem Te adtad,
    Olyan igaz, hogy én formállak Téged
    És nincs Uram, én rajtam más hatalmad.

    Mégis Uram, míg ringsz egy fűszál selymén,
    Amíg sötétlesz mélyén egy örvénynek,
    Amíg csillagbetűkbe írva látlak:
    Uram, lesz még találkozásom Véled.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Azokról, akik eltűntek

    A haldoklókkal csókolóztam,
    az elmenőkkel cimboráltam,
    izzadt hajuk simítva hosszan
    ágyukhoz álltam.

    Marasztaló ígéket
    súgtam fülükbe, mint az élet,
    de hívta őket a nagy út,
    és én kötöttem nékik a halálban
    batyut.

    A távozók
    elvitték a lelkem darabjait,
    csak én maradtam itt,
    és most a hit
    porukkal egy lett, mint avitt
    ruhájuk, és széthulltak ama szók
    és szájukon is megrohadt, amit
    adtam nekik, a csók.

    Nincs semmim. Ámde mindez oly csodás.
    Gazdag vagyok, mint a vén uzsorás,
    ki rongyba jár és vigyorog, ha szánják,
    mert mindenét, mi volt, a kincs, arany,
    elásta, és most a határtalan,
    mély földbe van,
    s ő tudja ezt a biztos, ősi bányát.

    Barátaim,
    halványodik énnékem itt a szín,
    hogy szóljak erről-arról, nincsen ok,
    gyakran mosolygok, többször hallgatok.
    De érzem egyre, vár rám sok erős,
    jó ismerős,
    hűségesen vetik az ágyam ők lenn.
    Ezért oly csöndes bennem már a lélek
    s éjjel, ha járok künn a temetőkben,
    nem félek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Derek Walcott: Pünkösd

    [Pentecost]
    (ford. Rakovszky Zsuzsa)

    Jobb ha dzsungel lakja az agyat
    mintha gyökértelen beton,
    jobb tévelyegni a fénybogarak
    jelölte görbe után.

    Nem jelzik téli lámpák,
    hol ér a járda véget,
    a Lélekről a hó láng-
    nyelvei nem beszélnek.

    Tetőről hullt szavak
    csöndje megnő a korlát
    mentén. Amit mutat,
    irány, bár nem bizonyság.

    Mégis, legjobb az éji
    hullámverés: nyomán
    homok lassú igéi,
    s egy késő kormorán –

    szavától halrajok
    fénylő ködébe téved,
    mit rég a szent dalok
    úgy neveztek, a Lélek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Ezeregyéj

    Hogy bármi voltál légyen, annyi se kellett,
    hogy legyél: a hit gyönyöre
    maga építi, amit ostromol.
    S oly laza a lélek szövete, oly
    vékony réteg az érző pillanat,
    s ami – valóság? – rajta áthalad,
    olyan kétes, és a jelen mögött
    – vagy előtte – olyan nagy az örök,
    oly tengersok a többi, az, amit
    a szellem őriz és elevenít,
    rajtad s máson, perc és anyag felett,
    olyan úr az emlék s a képzelet,
    hogy érzékeid eseményei,
    a testi mámor tűnő tényei,
    mellette mind csak koldús unalom:
    ezeregyéj forog át agyadon,
    úgy húnynak-gyúlnak a csillagai,
    ahogy téged álmodik valaki.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hermann Hesse: Álmatlanság

    (Végh György fordítása)

    Az öntudatnak legvégső határán
    leselkedik már fáradtan a lélek,
    sokezer árnyszerű életet élve
    egyetlen mozdulatlan pillanatban
    s tudván, nyugtot nem lel a földön túl se.
    Az artériákban a vér se nyugszik,
    vágyódik élet és halál után,
    min csak vénes-keserű nevetéssel
    gúnyolódik a lélek.
    Néma kínpad
    most az ezer idegszál élete,
    mindegyik figyel, minden rezzenésre
    van válasza s az éj minden neszét
    fájó feszültséggel kíséri.

    Zene száll a reszkető messzeségből
    ide, szent és fenkölt hangok lobognak,
    tánccá fonódva elnyelik az éjet,
    e roppant hosszú rémet, – s eleven
    víg dallamuk kioldja az időt
    a végtelenség kikötőiből.

    A fáradt lélek mélye most kidobja
    lám, színesen, anyáskodón becézve
    az elmúlt nap zsibongó képeit;
    boldogan dúskál az emlékezés
    sok fényes és csodás kacat között.
    Virágzó fák! Fiúk rabló-pandúrja!
    virágok, színek, ragyogó szemek
    üdvözölnek most mélyen meghajolva
    a táguló, alaktalan homályban.
    Ahogy az izzó nyári éjszakában
    a tikkadt füvet megeszi a harmat –
    az emlékezés is varázskezével
    a halk húrokra csap s százféle vágy
    villan át tükrödön: álom s valóság.

    Ó hadd köszöntselek, emlékezés,
    páratlan Istennőm s vigasztalóm!
    Csendben s figyelve nézem, elbűvölten,
    hogy rémlenek fel régvolt drága órák,
    miket az idő sem rombolhatott szét, –
    tolván a mozdulatlan perceket.
    Közben titkon benéz az éj szobámba,
    s valahol vár az arany álom is már,
    közelgő partjáról felémhajítva
    mentőkötelét, hogy megszabadítson…

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Napszálltakor

    Alig volt dél – és íme este már,
    az ablakot ködfátyol keni be,
    áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
    sötét és mégis halavány szine.

    Benn ágy alól, sarokból a sötétség
    kimászik, mintha tolvaj volna csak,
    ki nappal még a házban elrejtőzék,
    s előbuj lopni, mikor alszanak.

    Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
    s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
    amelyek lelkem mélyében ragyognak.

    Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
    S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
    És én nem alszom, mert én sohasem alszom!

    1. jún.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • Dimitrisz Andoniu: A rossz kereskedők

    (Fodor András fordítása)

    Uram, egyszerű emberek vagyunk,
    szövettel kereskedünk
    (saját lelkünk volt a szövet,
    mely senkinek se kellett),
    Nem kalkuláltuk a szegélyt az árba,
    szabályszerű volt rőf és arasz,
    sose adtunk féláron maradékot,
    s lám, ez lett a bűnünk.
    Nem volt egyéb, csak minőségi árunk.
    Egy szűk sarok szolgálta napi létünk.
    A mi földünkön kis helyen elfér az érték.
    Most ugyanoly mércével mérj minket, ahogy
    mi mértünk: vagyonunk, lásd, nem gyarapítottuk.
    Rossz kereskedők voltunk, Uram.

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig

  • Ana Blandiana: Jó volna

    (Farkas Árpád fordítása)

    Jó volna öregen születni,
    Érkezni bölcsen a világba,
    Hogy sorsunk szálait kibontsuk,
    Hogy az első keresztútnál megleljük a helyes irányt,
    S bolyongás-vágyunk lenne minden felelőtlenségünk.
    Aztán egyre fiatalabbak lennénk, egyre fiatalabbak,
    Éretten és erősen érkeznénk az alkotás kapujába,
    S mind tovább… Kamaszokként esvén szerelembe,
    Gyermekké válnánk, mire fiaink születnek,
    Ők mindenképp idősebbek lennének nálunk,
    Beszélni tanítanának, álomba ringatnának,
    És mi zsugorodnánk egyre, mind-mind kisebbre,
    Mint a szőlőszem, mint a borsó, mint a búzaszem…

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig