https://verskucko.com

Címke: lét

  • Szabó Lőrinc: Mind-Egy

    I.
    Tízezer tornyom az égbe dobálom
    tízezer kéz vár rám odakint;
    mint erdő táborozok szívetekben, –
    útálom az Egyet, én vagyok a Mind.

    Tízezer út zuhog ki belőlem,
    lelkem szétpattan, tízezer sugár;
    és nyomorult testemben nem marad, csak
    a fénytelen s visszhangtalan halál.

    II.
    Tízezer út suhan össze bennem,
    színek lavinái mind belém ömlenek;
    ha akarom, meghal, ami kívülem van, –
    útálom a Mindet, én vagyok az Egy.

    Minden laza fényt magamba sűrítek,
    erők prizmája, tűzkard vagyok én,
    s így állok, fönt, fönt, rohanó magasban,
    legfelsőbb torony, tornyok tetején.

    Forrás: DIA

  • Váci Mihály: Mert egyedül

    Mert egyedül meghal szívünk nagy árterein
    amiért élni érdemes, mert egyedül
    a küszködés szép szele kifullad az égen.

    Ránk térdepel és gúzsba köt a bánat,
    a szív nem dobban többé forró rózsát,
    csak mázsás kő lóbál nyakunkba kötve,
    a vér-erek sudár hárfáján elhal
    a könnyű ujjal keltett zene bennünk.

    Az arcunk, mint folyókon a holtak
    zöld arca, úszik a hétköznapok tükrén,
    s csak hintázunk tonnányi félelmünkkel
    üresen, mint harang, ha nem zendíti nyelve.

    Mert egyedül a halál gyökér íze
    olvad a szánkban – ó, mert egyedül
    nem nyílik számunkra a déli égbolt,
    amely felé sírásunk fürj csapata bujdokolna.

    Mert egyedül nincs puha táj, hazánk sincs,
    melynek földjébe keserű gyökérrel
    foganni vágy csírátlan szívünk.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Váci Mihály: Mintha

    Ez a folyó mintha folyna,
    az éj is mintha éjjel volna;
    – az ember mintha olyan volna,
    milyennek lenni lenne dolga.

    Mintha élet lenne az élet,
    éltetne is – míg csak leéled,
    s mintha elég is lenne néked
    mindaz, mivel végül beéred.

    Én is mintha önmagam lennék,
    sugárzik bennem néhány emlék,
    pedig más vagyok régesten rég,
    nem az, mi voltam, s mi lehetnék.

    És te is mintha csak te lennél,
    mikor nevetsz – mintha nevetnél,
    s mert felderengsz még, hogyha fény ér,
    éppen olyan vagy, mintha élnél.

    Minden dolog teszi a dolgát,
    az érdem elnyeri a zsoldját,
    a szó olyan, ahogy kimondják,
    Mi a bajod? Tudod? Na, szólj hát!

    A szeretet mintha szeretne,
    a szerelem mintha lehetne,
    a hit mintha még hitegetne,
    s mintha hinni lehetne benne.

    Minden dolog épp olyan mintha
    öntökélyére lenne minta;
    tökéletes hinta a hinta,
    a kulcs az ajtókat kinyitja.

    Ami van, mintha tényleg lenne,
    a teremtés mintha teremne,
    a lét mintha tényleg létezne,
    a rend is mintha rendben lenne.

    Világunk mintha már az lenne,
    minek az ember elképzelte,
    s benne semmi dolgunk se lenne,
    s mintha belenyugodnánk ebbe.

    Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979

  • Szécsi Margit: Váram hetedik ajtaja

    Váram hetedik ajtaja
    kifele nyílik,
    indíts, haver,
    amíg a vár
    forog tovább,
    s forog körül
    a külvilág;
    végy birtokot a semmiben.

    A hőkölők, a hódítók
    fagyosan ott bogárzanak,
    ott vagy te is,
    ne játszd meg magad.

    A nagy élet itt volt neked
    s itt van ma és örökké,
    de mérhető időben
    soha többé.

    Lehet rólam álmodni hosszan,
    dögösen, halálosan,
    fennkölt vagy banális ricsajjal.
    És zengő csöndben elforog
    az idomíthatatlan angyal.

  • Szécsi Margit: Páva a tűzfalon

    Csodálatossá formált az élet,
    az én nagyuram.
    Mert mint a kő s mint az élettelen rög,
    úgy születtem én csakugyan.

    Mert az anyaméhből kijövet
    nem vágytam vala sírni.
    Úgy kellett felnőttre-méretezett
    pofonokkal életre-bírni.

    És fölvette a faragó-fejszét a sors,
    illesztette vállaimra,
    s ami addig volt hold-szerű kő:
    csupa tűz lett és szikra,

    csupa inda, buja halál és élet,
    csupa tündöklés, vétek,
    és az én lelkem a Mindenség lelke,
    és az én tagjaim mint a tiétek.

  • Baranyi Ferenc: ALTERNATÍVA

    Hogy zavartalanul ehess, ihass, ölelhess, alhass –
    eszedbe ne jusson
    magad a Mindenséggel mérni.

    Ne gondolj aszállyal, se faggyal:
    a Mindenséget mérd magaddal –
    jobb hosszan, mint örökké élni.

    Ám ha azért eszel,
    hogy fenntartsd magad a jóra,
    ha azért iszol,
    hogy poharad igaz ügyre ürítsed,
    ha azért ölelsz,
    hogy emberebbé szeresd a másikat,
    és ha azért alszol, hogy üveggolyóvá álmodd a távolságot –

    akkor mégis cselekedj J. A. (1905–1937)
    meghagyása szerint
    s mérd magad a Mindenséggel –
    volt már, ki így is győzte évvel.

    Talán te is lehetsz kivétel.


  • Nemes Nagy Ágnes: A szomj

    Tudod, milyen szomjas vagyok?
    Az éj a száraz földre hull.
    Fölötte csillag ég és csillag ég,
    de víz sehol, sehol se csobban.

    Szomjas vagyok, mint a homok,
    mint fák a villámvert hegyoldalon,
    mint zuhanó madár, ha eltévedt,
    s nem ér le a tóig a szárnya.

    Szomjas vagyok, mint gyermek, aki sír,
    mint anya, aki gyermekére vár,
    mint temető, ha elhagyott,
    s füvét nem mossa könny, se zápor.

    Szomjas vagyok, mint a halál.

  • Nemes Nagy Ágnes: Én láttam ezt

    Én láttam ezt. (Még sose láttam.)
    Én jártam itt. (Még sose jártam.)
    Egy másik életben talán
    Erre a földre rátaláltam.

    Egy másik életben talán
    (Vagy valamely másik halálban),
    Amikor öntudatlanul
    S elfátyolozva erre jártam.

    Vagy el se mentem én soha.
    Itt voltam mindig, földbe-ástan.
    S most itt állok, még szédelegve
    E vértelen feltámadásban.

  • Pilinszky János: Trapéz és korlát

    Sötéten hátat forditasz,
    kisikló homlokodra
    a csillagöves éjszakát
    kezem hiába fonja.
    Nyakad köré ezüst pihék
    szelíd pilléi gyűlnek,
    bizalmasan belém tapadsz,
    nevetsz, – vadúl megütlek!

    Sugárzó párkányon futunk,
    elgáncsolom a lábad,
    fölugrasz és szemembe kapsz,
    sebezhetetlen állat!
    Elszűkül arcod, hátra buksz,
    vadul zuhanni kezdesz,
    az éjszaka trapézain
    röpűlsz tovább, emelkedsz

    a rebbenő való fölé!
    Kegyetlen, néma torna,
    mégcsak nem is kiálthatok,
    követlek szívdobogva,
    merészen ellököm magam,
    megkaplak és ledoblak,
    elterülünk hálóiban
    a rengő csillagoknak!

    Most kényszerítlek, válaszolj,
    mióta tart e hajsza?
    Megalvadt szememben az éj.
    Ki kezdte és akarta?
    Mi lesz velem, s mi lesz veled?
    Vigasztalan szeretlek!
    Ülünk az ég korlátain,
    mint elitélt fegyencek.

  • Pilinszky János: Tilos csillagon

    Én tiltott csillagon születtem,
    a partra űzve ballagok,
    az égi semmi habja elkap,
    játszik velem és visszadob.

    Nem is tudom, miért vezeklek?
    Itt minden szisszenő talány,
    ne fusson el, ki lenn a parton,
    e süppedt parton rámtalál.

    S ne félj te sem, ne fuss előlem,
    inkább csittítsd a szenvedést,
    csukott szemmel szoríts magadhoz,
    szoríts merészen, mint a kést.

    Légy vakmerő, itélj tiédnek,
    mint holtak lenn az éjszakát,
    vállad segítse gyenge vállam,
    magam már nem birom tovább!

    Én nem kivántam megszületni,
    a semmi szült és szoptatott,
    szeress sötéten és kegyetlen,
    mint halottját az itthagyott.