Címke: magyarság

  • Ady Endre: Szent Margit legendája

    Vallott nekem a Nyulak-szigete
    Regék halk éjén. Íme, a titok:
    Királyi atyja klastromba veté
    Legendák szűzét, fehér Margitot.

    Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
    Ájulva hullt egy durva szó miatt.
    S robogtak a királyi udvaron
    Hajrázó, vad, bozontos férfiak.

    Nyugatról várt sokáig valakit.
    Nem vadbajszú, lármás, mokány nagyúr,
    Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
    Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.

    Már régen várt s megbénult szíve.
    Zúgott a vár, prüszkölő kún lovak
    Hátán érkeztek hetyke magyarok.
    Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.

    Ő nem járt a Duna táján soha,
    Egy halk dalú és halk csóku legény.
    És Jézusnak áldozák Margitot,
    Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar Messiások

    Sósabbak itt a könnyek
    S a fájdalmak is mások.
    Ezerszer Messiások,
    A magyar Messiások.

    Ezerszer is meghalnak
    S üdve nincs a keresztnek,
    Mert semmit se tehettek,
    Óh, semmit se tehettek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Fölszállott a páva

    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
    Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.
    Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
    Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

    Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
    Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
    Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
    Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

    Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
    Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
    Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
    Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.

    Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
    Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
    »Fölszállott a páva a vármegye-házra,
    Sok szegény legénynek szabadulására.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az anyám és én

    Sötét haja szikrákat szórt,
    Dió-szeme lángban égett,
    Csípője ringott, a büszke
    Kreol-arca vakított.

    Szeme, vágya, eper-ajka,
    Szíve, csókja mindig könnyes.
    Ilyen volt a legszebb asszony,
    Az én fiatal anyám.

    Csak azért volt ő olyan szép,
    Hogy ő engem megteremjen,
    Hogy ő engem megfoganjon
    S aztán jöjjön a pokol.

    Bizarr kontyán ült az átok.
    Ez az asszony csak azért jött,
    Hogy szülje a legbizarabb,
    A legszomorúbb fiút.

    Ő szülje az átok sarját
    Erre a bús, magyar földre,
    Az új hangú tehetetlent,
    Pacsirta-álcás sirályt.

    Fénye sincs ma a szemének,
    Feketéje a hajának,
    Töpörödött, béna asszony
    Az én édes jó anyám.

    Én kergettem a vénségbe:
    Nem jár tőle olyan távol
    Senki, mint torz-életével
    Az ő szomorú fia.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Elűzött a földem

    Az én földem aludni akar,
    Itt most szent, néma árnyak ingnak.
    Engem ideűztek a hegyek,
    Ez az én földem. Itt ütök
    Téli tábort az álmaimnak.
    Kék hegyek ködje omlik ide,
    Hóharmatos a tarka avar,
    Az én földem aludni akar:
    Pedig én ide ünnepre jövök,
    Fura lányokkal jövök ide:
    Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk,
    Hahó, vén alvó, itt megpihenünk.
    Meddő álmok e sápadt némberek,
    Menyasszony mind, az egész sereg,
    Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár:
    Ködharangok búgnak, zene szól,
    Jön a vőlegény a hegyek alól.
    Hideg ez a sík, fátyolos arcú.
    Átgázolom a ködtakarót. Csönd.
    Dobogok lábammal a földön,
    Hiába költöm, hiába költöm:
    Az én földem aludni akar.
    Károgó varjak csapata száll,
    De néma, de csöndes az avar.
    »Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon,
    Aki rég elment, az a fiad.«
    Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj,
    A hullafoltos, vén Alvó riad.
    »Honnan jössz?« »A városból jövök,
    Hozzád jövök, már rég hazavágyom.«
    »És mit akar itt e cifra sereg?«
    »E cifra sereg? Hát látod te is?
    Ez mind csak álom, néhány nyári álom.
    Forrók, buják, meddők szegények,
    Együtt bolyongtunk, velük élek.
    Nem tudta megáldani sehogy
    Szomjas méhüket a városi nyár,
    Erődért jöttünk a nagy pillanathoz,
    Ez a meddő sereg csodádra vár.«
    A köd kavargott, rám ült, befedett,
    Átokzsivaj zúgott az avaron:
    »Legyetek meddők, így akarom.
    Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem,
    Az én síkomon nyílt a szerelem.
    Itt a Jövő az úr a csók felett,
    Itt nyáron szeret, aki szeret.
    Űző vágynak itt nem üt csókos óra,
    Pusztulj innen város beteg lakója,
    Itt szűz világ van, álomnak szaka
    S nem villámfényes nap az éjszaka,
    Betelő a vágy, testes az álom,
    Az élet mindig győz a halálon,
    Itt álom és csók tiszta és egész,
    Utánuk nem láz jő: szent pihenés.
    Itt kínzó láz nem pusztít a szíven:
    A sík ölel, terem és megpihen.
    Az én sík-lelkem benned a lélek,
    Neked nem kellett a sík-élet:
    Szólít a város, várnak a hegyek,
    Én idegennek ágyat nem vetek.
    Bús álmaiddal vándorolj tovább,
    Oda, hol egymás öldöső fele
    A Csóknak és Termésnek istene,
    Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak
    S becsük van a magtalan álmodóknak,
    Hol betelő vágy nincs s örök a láz:
    Itt nincs már csók, megérett a kalász.«
    Kalásztalan, bús lelkem indult,
    Elhalt a ködharangok hangja s a zene
    S én szálltam az álom-lányok csapatával
    A város fele.
    A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen,
    Nézem a várost és nincsen szemem,
    Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam,
    Csak szállok búsan, némán, magasan:
    Elűzött a földem.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar ugaron

    Elvadult tájon gázolok:
    Ős, buja földön dudva, muhar.
    Ezt a vad mezőt ismerem,
    Ez a magyar Ugar.

    Lehajlok a szent humuszig:
    E szűzi földön valami rág.
    Hej, égig-nyúló giz-gazok,
    Hát nincsen itt virág?

    Vad indák gyűrűznek körül,
    Míg a föld alvó lelkét lesem,
    Régmúlt virágok illata
    Bódít szerelmesen.

    Csönd van. A dudva, a muhar,
    A gaz lehúz, altat, befed
    S egy kacagó szél suhan el
    A nagy Ugar felett.

    Forrás: MEK