https://verskucko.com

Címke: mulandóság

  • Andrássy Réka: Elfogyunk….

    Minden elmúlik egyszer.
    Elfogy a könny, kiszárad a tenger.
    Elfogy a szó és elfogynak a hangok,
    némán konganak súlyos harangok.

    Elfogyunk lassan, mint füst a szélben.
    Elfogy aki bántott és elfogy aki vétlen.
    Elmossa talpunk nyomát az eső,
    nem találja helyét a sírva kereső.

    Elfogynak vicceink és mind a nevetések,
    elfogynak egyszerű, tiszta szeretések.
    Elfogynak vitáink, elfogynak a csendek,
    akik elfáradtak, mind hazamennek.

    Elfogy a rossz és elfogy a jóság.
    Elfogynak védett kertünkből a rózsák.
    Elfogynak reggelek, elfogynak az esték,
    elfogy palettánkról mind a színes festék.

    Elfogynak a csillagok és elfogy miben hittünk,
    kiürül a szép kosár, mit közösen vittünk.
    Elfogy összes vágyunk és végül csak az marad,
    hogy elengedjük lelkünkből a reszkető madarat.

    Forrás: A vers internetes irodalmi gyűjteményekben és közösségi megosztásokban több helyen is megtalálható.

  • William Shakespeare: XIII. szonett

    Bár magadé volnál! de az, szerelmem,
    Addig lehetsz csak míg földünk lakod:
    Készülj gyorsan közelgő véged ellen
    És add át másnak édes alakod.

    Kölcsön-szépséged így lehet örök
    Virágzás csak, mert, bár tested kihűl,
    Újjászületnél s édes gyönyöröd
    Édes sarj nyerné egykor örökül.

    Van-e, ki ily szép házat veszni hagy,
    Ha hű gond megjavíthatja, mire
    Felzúg a tél viharos szele, vagy
    A halál örök, fagysivár dühe?

    Ó! csak a pazar. Drágám, volt apád;
    Hadd mondja ezt a fiad tereád!

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vörösmarty Mihály: Újesztendei szép kívánság

    Kormosan, de tiszta szívvel,
    A füst barna fiai
    Beköszönünk ma hozzátok,
    Házak boldog urai.
    És kivánunk, és ohajtunk
    Újnál újabb esztendőt,
    Szerencsével rakodottat,
    Nem is egyet, sem kettőt,
    Hanem igen, igen sokat,
    Annyit, mint a kis világ,
    Mennyi csillag van az égen,
    Régi fákon mennyi ág.

    De talán az sok is volna;
    Semmiből sem jó a sok;
    Éljetek míg kedvetek tart,
    Éljen úri házatok,
    Míg a szép leány kapós lesz,
    S kedves a bor, és kenyér,
    Míg szomszédba a magyarnak
    Nem kell futni ezekért,
    Míg szivetek, mint a gyertya
    Oly vídámon égdegel,
    Szemetekben az örömtűz,
    És az erő nem hal el; –

    Majd ha egykor kürtőtökben
    A pók szövi hálóját,
    S vendég hagyta házatokból
    Füst nem ontja fel magát,
    Majd ha nem lesz mit vakarni
    Sem odafenn, sem alúl,
    S a korommal a vígság is
    Mindörökre elvonúl,
    Akkor még ki kérdi többé,
    Hány meg hány hét a világ?
    Jobb fekügyék a gödörbe,
    És takarja el magát.

    De az Isten ójon attól! –
    Éljen a szent vígaság,
    Ezt ohajtja a Földvári
    Tűzkármentő Társaság.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A márványunk meséje

    Egy bősz villám-ököl lezúzta.
    Kövirózsás, szeles, derült
    magasságból patakmederbe,
    iszap-gödörbe úgy került.

    Kövirózsák közt ezer évig
    megváltó mesterkézre várt,
    hogy egy világnak megmutassa
    a benne alvó ideált.

    Iszapsírból durván kivette
    egyszer nehány paraszt-tenyér,
    s otromba épületkövekkel
    elvitte egy zörgő szekér.

    És lépcső-alja lett belőle
    a gazdasági udvaron,
    goromba lábbal megtapossa
    tudatlan ember és barom.

    Béres-bakancs döngő zajára
    remegve fölneszel, vigyáz,
    vörös fénye tompán kicsillan
    a napsugárban: “Pheidias?…”

    …Idő-ciklon száguld felettünk,
    rom lesz a lépcső, rom a ház.
    Romok között a holdsugárban
    hideg halálszél harsonáz.

    S a szél reáhord szemfedőül
    sötét földet, sötét mohát –
    s a szépség ismeretlen arca
    vég nélkül álmodik tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy Zoltán: A kedveshez

    Emeld szived a csillagok fölé:
    Szunyogdöngés lesz ott a földi lárma;
    Emlékeknek száll hattyufellege
    És énekel a csendnek csalogánya.

    Létünk csak szikra két sötét között,
    Lobbanjon hát, mint villám éji tájon!
    A mindenség fényénél felragyog,
    Egy percre csak, hogy mindörökre fájjon.

    Szivünk legyen friss harmatos csokor,
    Pipacshoz kössünk kék katángot társul
    S a bánkódó, elcsüggedt, szomoru
    Istennek nyujtsuk fel vigasztalásul.

    Időnk lejár, nyiljon hát mosolyod!
    Siker, kudarc: zavaros Isten-álom,
    Az életem egy futó gondolat
    Mig szépséged átvillan a világon.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: SZÖGEK

    Szögeket verünk be.
    Szögeket, mindenféle anyagba,
    szögeket, más anyagokon át:
    rögzítendő a tarthatatlant.
    Lárma, seb és forgács terem,
    míg tákoljuk sufnipiramisainkat,
    verve a szögbe is szöget,
    verítékben, vérben, vesztesen,
    verve, veretve.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Alapszabályok

    A vendégnek minden jár.
    A vendég mindent mások kegyéből, ajándékba kap.
    A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.
    A vendég magával semmit nem vihet.
    Mindenki vendég.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Homokba írtam…

    Puszták homokján különös betűk.
    Fénylik a rajzuk, a vonaluk él,
    Puszták homokján különös rovás;
    Tán harci dal, tán baráti levél,
    Talán imádság. Olyan egyre megy,
    Elmossa zápor, letörli a szél.
    Puszták homokján különös rovás.

    Homokba írtam minden mondatom,
    Zápor elmossa: ne fájjon nagyon,
    Letörli a szél: ne fájjon nagyon,
    Homokba írtam minden mondatom.

    Forrás: szeretem a verseket

  • Gámentzy Eduárd: Vonatok

    Vonatok jönnek lázas ég alatt.
    Hajnal van, furcsa, fáradt és beteg.
    Sovány keze a láthatárba túr,
    Karján vöröslő átvágott erek.

    Vagontetőkön vándormadarak
    Pihegnek, rongyos tollaik között.
    Mögöttük régen elmúlt már a nyár,
    Előlük minden messze költözött.

    Párát lehelnek mocskos ablakok,
    Tűnődve néz a készenléti fény.
    A büfékocsi lágyan imbolyog,
    Asztalra dől a hallgatag remény.

    Poharában még néhány csepp ital,
    Nyitott szemében minden ködbe vész.
    Szíve a sínek ritmusára jár,
    Átutazik csak. – Ennyi az egész.

    Cipőjét húzza a most ébredő,
    Nyújtózik, ásít, bőröndben matat.
    – És megyünk tovább menetrend szerint,
    Vonatokkal a lázas ég alatt.

    Forrás: Lélektől lélekig

    t

  • Wystan Hugh Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig