https://verskucko.com

Címke: önirónia

  • Romhányi József: Gyíkrege

    Szerette volna a
    gyík, ha kitudódna:
    ő a félelmetes
    bősz sárkány utóda.
    Hogy sor ne kerüljön
    kétkedő vitákra,
    dúlt-fúlt, pofikáját
    szörnyűre kitátva.

    Aztán bizonyságul
    mesékből idézett,
    hogy váltak ebéddé
    szüzek és vitézek,
    miként mondott misét,
    szagosat a püspök,
    hogy egyházmegyéje
    ne lehessen früstök.

    Röhögte a szájast
    szűz lúd, vitéz kácsa:
    – Itt az ebéd! Kapj be,
    te mafla pojáca! –

    Hátrált a regélő
    kínos zavarában,
    erre már a légy is
    felkuncogott bátran.

    Ám nyomban megtudta
    szegény saját kárán:
    Aki ennek bohóc,
    lehet annak sárkány…

    Forrás: Szeretem a verseket (FB-csoport)

  • Romhányi József – A liba hattyúdala

    A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
    cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
    Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
    gyönyörű hattyúnak képzelte magát.
    Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: „Gá!”
    Kilépett a libasorból, s elment világgá.
    A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
    és hattyúi halálához egy dalt komponált.

    Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
    a halálhívó szent, nagy éneket,
    a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
    mely lebegve száll idő s tér felett.
    A hattyúdalt, mit életen át érlelt
    a méltóságos csönd, a némaság,
    a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
    a semmivé lett vágyak halk dalát!

    Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
    és költött is végül szép dalt, szomorút.
    Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
    Zengett a bús ének: „Gá-gá-gá-gá-gá!”
    Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
    várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
    Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
    „Gágogva élni könnyű – dalolva halni nehéz!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dr. Abszurd Hunor: Idézet

    „Az emberiség nem fejlődik,
    csak egyre ügyesebben magyarázza
    a saját hülyeségét.”

  • Áprily Lajos – Epigramma

    Nyűgösek voltunk. Aki szeretett,
    nem élt mellettünk könnyű életet.
    Kövünkre is ilyen írás való:
    Idege rossz volt, de a lelke jó.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Zelk Zoltán: Z. Z. őszinte véleménye költészetéről élete ötvenkettedik, rabsága második esztendejében

    Füst… Korom… Pernye… Hold… és Csillag…
    Rigó… Gyermekkor… és Avar…
    mint talp alatt kavicsok, sírnak
    rossz rímei! S hány képzavar!

    Lám, tudja jól és mégse nyugszik,
    börtönben is verset habar,
    ott is papírt, ceruzát pusztít,
    bár pulzusa százat hadar,

    s forognak szívében oly kések,
    hogy fejbúbtól talpig nyilall –
    de rögeszméje a költészet:
    vajon kigyógyul-é, ha majd

    földübörög ama utolsó,
    éveit árverező dobszó:
    koporsóján a hant, a hant?

    Forrás: DIA – PIM

  • Juhász Gyula: Sírvers

    Itt nyugszom én könyvek között
    álomtalan és csóktalan.
    Menj, vándor, csókolj és ölelj,
    magát kínálja az erény,
    bolond, ki ideált keres,
    ilyen bolond lehettem én.

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: A novella

    Sok novellát, jó novellát,
    Rossz novellát olvastam
    Boccacciotól és Bírótól,
    Molnártól és más írótól;
    Okultam és mulattam.

    De az új végrehajtásit,
    Szavamra, nem olvastam.
    Ám az ilyen esetekben
    Az eljárás obligát,
    Az olvasó elolvassa
    Pesti lapba, esti lapba
    A szokásos kritikát.

    Ezek után a novellát
    Fölösleges olvasni,
    Nem tud az írni, aki írta,
    Szomaházy jobb stiliszta,
    Jobb stiliszta a Sassi.

    Különben is, tisztelt Günther,
    Minek írsz te novellát.
    Te csak mondd: tapsolj csak népem
    És a végrehajtást szépen
    Gyakorold, ne magyarázd!

    1908

    Forrás: MEK

  • Romhányi József: Egy kos párbeszéde a visszhanggal

    Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
    ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.

    – Ki az, aki mindig okos?
    – Kos!
    – De sohasem tudálékos?
    – Kos…
    – Öltözéke választékos?
    – Kos…
    – A gyapja százszázalékos?
    – Kos…
    – Kurtán felelsz. Ez szándékos?
    – Kuss!

    Forrás: MEK – Szamárfül

  • Romhányi József: A liba hattyúdala

    A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
    cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
    Fennhordta a csőrét, s nyújtogatta nyakát,
    gyönyörű hattyúnak képzelte magát.

    Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: „Gá!”
    Kilépett a libasorból, s elment világgá.
    A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
    és hattyúi halálához egy dalt komponált:

    Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
    a halálhívó szent, nagy éneket,
    a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
    mely lebegve száll idő s tér felett.
    A hattyúdalt, mit életen át érlelt
    a méltóságos csönd, a némaság,
    a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
    a semmivé lett vágyak halk dalát!

    Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
    és költött is végül szép dalt, szomorút.
    Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
    Zengett a bús ének: „Gá-gá gá-gá-gá!”

    Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
    várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
    Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
    – Gágogva élni könnyű – dalolva halni nehéz!

  • Ágh István: Könnyelmű vers

    Nagykabátom zálogházban,
    svájcisapkám elveszett,
    szeretőmet másnak adtam,
    új szeretőt nem lelek.

    Kószálok a verőfényben,
    sugárral fölbetűzött
    ropogó zöld szél a pénzem,
    röpköd ujjaim között.


    Forrás: PIM