Címke: önismeret

  • Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

    Mottó:
    Az élet nem küzdelem: inkább szelíd folyamat — haladás egyik ponttól a másikig;
    mintha egy napsütötte délutánon egy völgyben sétálna az ember.

    — Stuart Wilde

    Különféle küzdők

    Ugye emlékszel: gyerekkorodban azt mondták, ha vinni akarod valamire, keményen munkálkodnod kell. Hogy az élet tele fájdalommal és küzdelemmel; meg kell dolgozni azért, hogy elfogadjanak és szeressenek, és hihetetlen erőfeszítésbe kerül pusztán csak a felszínen maradni. Én legalábbis határozottan emlékszem, hogy anyám azt mondta:
    A küzdelem nemesíti a lelket.

    De ki állítja, hogy ez igaz?

    Nézd meg a természetet. Fennmaradásához valóban felhasznál bizonyos mértékű erőfeszítést, de küzdelmet nem. Vajon a tigris úgy kel föl reggel, hogy ezt mondja magának:
    „Ma küzdeni fogok, mint az őrült, és remélhetőleg vacsoraidőre sikerül valami ennivalóra szert tennem”?

    Szó sincs róla. Egyszerűen csak fölkel, kicsit megszimatolja a hónalját – vagy mit szoktak a tigrisek reggeli előtt csinálni –, aztán elindul. Délre pedig ott van az ösvényen az ebédje, a Nagy Szellem jóvoltából. Jó, az utolsó harminc méteren a tigrisnek egy kicsit rá kell gyorsítania. De ezt aligha lehet küzdelemnek nevezni.

    Lehet, hogy te is keresztülutazol a városon, hogy beválts egy csekket. Csakhogy az erőfeszítés és a küzdelem között óriási a különbség. Nekünk, embereknek is erőfeszítésre van szükségünk a fennmaradáshoz, a küzdelem viszont olyan erőfeszítés, amelyet érzelem és elkeseredés színez.

    Gondold meg: ha teljes felelősséget vállalsz az életedért, akkor azt is vállalod, hogy sorsodat magad alakítod, életed pedig alapvetően a legbelső gondolataidat és érzéseidet jelképezi — azt, hogy mit tartasz önmagadról.

    Ha pedig éveken keresztül százezernyi alkalommal azt a gondolatot tápláltad a tudatalattidba, hogy „az élet küzdelem”, akkor természetesen ezt fogod kivetíteni a legbelső érzéseidből is. Akkor is, ha tudatosan nem vagy tisztában ezzel.

    Ha valamely ügy túl simán megy, ha valami túl könnyűnek látszik, belső éned energiát bocsát ki, amely azt mondja:
    „Vigyázz! Ez gyanúsan egyszerű. Pusztítsuk el, és teremtsünk olyan körülményeket, amelyek igazolják a hitünket: az élet küzdelem.”

    A dolgok széthullanak, és te úgy érzed, mintha egy szem mogyorót görgetnél föl a Mount Everestre az orrod hegyével. Végül, miután ismét megtapasztaltad a balsors minden nyűgét, belső éned előállítja ugyanazokat a körülményeket, amelyek hetekkel korábban, minden erőfeszítés nélkül is előálltak volna.

    Ez a könyv segít felismerni a küzdelmet, földeríteni az okait, és megszüntetni. De előbb nézzünk meg néhány jellegzetes figurát a Küzdők Panoptikumából.

    (itt folytatódik a szöveg a férfi és női küzdőtípusok részletes leírásával, változatlan tartalommal, bekezdésekre tagolva, ahogy az eredetiben szerepel)

    A közös ezekben a figurákban az, hogy mindannyian személyiségük nem valóságos oldalára játszanak rá. Pedig elég lenne egy kicsit igazítani a beállítottságukon, és küzdelem helyett folyammá válna az életük.

    A küzdelmet kemény munkával kell előállítani.
    A folyam viszont természetes állapot.
    Abbólfakad, hogy az ember elfogadja önmagát,
    és észreveszi: élete többnyire egyensúlyban van.

    Forrás: Stuart Wilde – Az élet nem küzdelem

  • Weöres Sándor: Magadat gyógyítsd, ne a társadalmat!

    Magad szájába rakd az ételt,
    erőddel ajándékozz minket.
    Magadat gondozd-fürdesd,
    tisztaságoddal ajándékozz minket.

    Amíg magadat nem gyógyítod,
    ne gyógyítsd a társadalmat.
    Amíg magadat meg nem mented,
    ne mentsd meg az emberiséget.

    Ha önmagát javítaná
    száz ember, ezer, millió:
    a mohók hiába futkosnának,
    a zsarnokok zászlóért, fegyverért
    hiába kapkodnának,
    puszta levegőt markolnának:
    a társadalom meggyógyulna,
    az emberiség megmaradna.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Farkas István – Lélek-tükrök

    Nézz két szemembe,
    lásd meg bennük önmagad,
    és lelkeinket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Idézet

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Luigi Pirandello – Idézet

    „Mások előtt mindenki igyekszik méltóságát megőrizni,
    de lelke mélyén nagyon is jól tudja, mennyi bevallatlan dolog
    játszódik le benne, amikor csak önmagával áll szemben!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Én is

    Én is világot hódítani jöttem
    s magamat meg nem hódíthatom.

    Csak ostromolhatom nehéz kövekkel
    vagy ámíthatom és becsaphatom.

    Valaha én is úr akartam lenni
    ó bár jó szolga lehetnék!

    De jaj, szolga csak egy van: az Isten
    s uraktól nyüzsög a végtelenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • .Kaktusz: Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?

    Hogy mit kívánok neked a lét minden napjára?
    Azt, hogy lássál,
    Hogy a sötétben is lásd a fényt,
    Hogy a háborgó világ ellenére is
    béke lakjon a szívedben.
    Hogy egyedül se legyél magányos,
    Hogy tudjál örülni a vannak,
    Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
    Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
    Hogy ne sírasd az időt,
    Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
    Hogy a csendben,
    a benned levő csendben
    meghalljad a lelked szavát.
    Bölcsességet kívánok,
    sok-sok bölcsességet,
    Hogy felismerd,
    Hogyan helyes lépned,
    Mit érdemes meglátnod,
    Mit kell megtenned,
    Mit kell szólnod,
    Hova kell eljutnod.
    Hogy soha semmit ne kelljen
    megbánnod.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor – Gondolat az önmegismerésről

    „A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos;
    önmagunk megismerése a legnagyobb utazás,
    a legfélelmesebb felfedezés,
    a legtanulságosabb találkozás.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Titok

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Nagy bűneim ólmos sötétjét…
    Átkos életem hogy hajol
    a sors korbácsa alatt kétrét…

    Botlásaim pojáca-táncát,
    tévedt siklásait kezemnek…
    A keserű falat ízét,
    mikor elrejtőzve eszem meg…

    Hisz csontig meztelen vagyok,
    akárki a szívemig láthat…
    A szent ledérség árkain
    hagytam el színes, rongy ruhámat…

    Mindent, mindent tudhattok rólam!
    Még azt is, hogyha jót cselekszem…
    De ha én kérdem: ki vagyok?! –
    nem felel rá, csak két meredt szem.

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig