https://verskucko.com

Címke: Radnóti Miklós

  • Radnóti Miklós: Decemberi reggel

    A vastag ég szobánkba lép
    és puhán feldőlnek tőle mind
    aprócska tárgyaink.

    Ó, vasárnap reggel, te édes!
    hat érdes reggel gondja ring
    s kiúszik ablakunkon.

    Mert hó ragyog kint és pehely
    szöszös pehelyre szálldos ujra,
    fehérre hófehér.

    Az utcai csenden át gyerek
    piroska orráról beszél
    sok gyöngyös szippanás.

    Ó, lassú ébredés, óra
    csengése nélkül, jó piszmogás
    és hűvös, tiszta ing.

    S mint a szabadság szerszámai,
    csendben várnak ránk léceink
    mélázó szíjaikkal.

    Az ég a földig ér!
    vonulj a hallgatag erdők felé,
    komisz jövőd úgyis kisér
    és sorsod úgyis lankadó,
    mint holtrasebzett őzeké.

    És holnap már lehet,
    hogy utólszor tétováz ajkadon
    elillanó lehelleted
    s halott arcodra sávokat
    a hulló bombák árnya von.

    Forrás: Szeretem a verseket (Facebook)

  • Radnóti Miklós

    Szerelmes vers november végén

    A pattanó szöcskék még ittmaradtak,
    de szemén már elmélyül a kék,
    sárga uraknak gazdag udvarán,
    zsákos gabonák tömött csudái
    előtt bókolunk őszi fejünkkel;

    azelőtt, ha messze jártam tőle,
    földről pipacsok véres pöttyeit s
    égről csillagokat akartam
    a hajára hozni néki és
    éhomra hordtam a csókjait;

    most fa kéne télre, tavaly az idő
    feketére verte szomszédék szőke
    lányait s idén is játszik, mert bubás
    fölleg ül most a fák fölött és holnap
    dérrel veszekszik már a harmat.

    Forrás: FB Szeretem a verseket…

  • Radnóti Miklós: Hasonlatok

    Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
    ha rámhajolsz,
    s rejtelmes ízű vagy,
    olyan vagy, mint a mák,

    s akár a folyton gyűrűző idő,
    oly izgató vagy,
    s olyan megnyugtató,
    mint sír felett a kő,

    olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
    s nem ismerem ma sem
    egészen még nehéz
    hajadnak illatát,

    és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
    csavargó, nyurga füst –
    és néha félek tőled én,
    ha villámszínű vagy,

    s mint napsütötte égiháború :
    sötétarany,–
    ha megharagszol, épp
    olyan vagy mint az ú,

    mélyhangú, hosszan zengő és sötét,
    s ilyenkor én
    mosolyból fényes hurkokat
    rajzolgatok köréd.

    Forrás: Index.hu – Kedvesch versek

  • Radnóti Miklós

    (1909. május 5., Budapest – 1944. november, Abda)
    Foglalkozás: költő, műfordító

    Anyja: Grosz Ilona
    Múzsa: Gyarmati Fanni (felesége)

    A szépség utáni vágy és a háború szorongása különös békében találkozott benne. Versei a derű és a rettegés finom egyensúlyából születtek; a végén imádsággá tisztultak.
    A bori notesz darabjai a magyar líra legmegrendítőbb dokumentumai közé tartoznak. Életét a II. világháborúban, munkaszolgálatosként vesztette el.

  • Radnóti Miklós: Tegnap és ma

    Tegnap hűs eső szitált s a térdelő
    bokorból bíborban bútt elő
    és lassan vonult a réten át
    két fölpattant ajkú szerető;

    és ma bősz ágyúk, tapadó kerekekkel,
    gőzölgő katonák jöttek reggel,
    homlokukat rohamsisak ótta,
    erős illatok szálltak utánuk,
    férfisorsunk nehéz lobogója.

    (Jaj szőke gyerekkor, de messzire szálltál!
    ó, hóhajú vénség, téged sem érlek el!
    a költő bokáig csúszós vérben áll már
    s minden énekében utolsót énekel.)

    Forrás: magyar-versek.hu

    Radnóti Miklós, háború, múlt és jelen, költői sors, elmúlás, férfisors, béke, tragikum

  • Radnóti Miklós: Vénasszonyok nyara

    (Esti mosolygás)

    Farkával csöndesen mozog
    tóban a hal s aludni kész,
    orrát iszapba dugja és
    napjának multán mosolyog;
    totyog vidámka sorban ott
    tizenhárom kicsi kacsa,
    s arany farán viszi haza
    billegve a mai napot.
    Sötétül lassan a piros
    s ami soká maradt fehér,
    az is már látod, feketéll,
    mint e verstől a papiros.

    (Altató)

    Göndöríti fodrászó szél
    felhőink így estefele
    s a kacsanyom vízzel tele,
    csipke a tócsa szélinél.
    Minden göndör lesz és arany,
    lomb s a lomb közt a zöld dió,
    szundi madárka tolla; s jó,
    hogy nemsokára este van.
    Az asszonyod már szendereg,
    sötétség üt körül tanyát
    s a kerten telihold jön át,
    mint egy riadt, pufók gyerek.

    (1934. augusztus 18.)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Radnóti Miklós: Himnusz a békéről

    Te tünde fény! futó reménység vagy te,
    forgó századoknak ritka éke:
    zengő szavakkal s egyre lelkesebben
    szóltam hozzád könnyüléptü béke!
    Szólnék most ujra, merre vagy? hová
    tüntél e télből, mely rólad papol
    s acélt fen szívek ellen, – ellened!
    A szőllőszemben alszik így a bor
    ahogy te most mibennünk rejtezel.
    Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
    kisért a dalló száju boldogokról;
    de jaj, tudunk-e énekelni még?
    Ó, jöjj el már te szellős március!
    most még kemény fagyokkal jő a reggel,
    didergő erdők anyja téli nap:
    leheld be zúzos fáidat meleggel,
    s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
    e háboruk perzselte télben itt,
    ahol az ellenállni gyönge lélek
    tanulja már az öklök érveit.
    Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
    majd lombosodnak s bennük járni jó,
    és kertjeinknek sűrü illatában
    fáján akad a hullni kész dió!
    s arany napoknak alján pattanó
    labdák körül gomolygó gombolyag,
    gyereksereg visong; a réteken
    zászlós sörényü, csillogó lovak
    száguldanak a hulló nap felé!
    s fejünk felett surrog és csivog
    a fecskefészkektől sötét eresz!
    Így lesz-e? Így! Mert egyszer béke lesz.
    Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

    (1938)

    Forrás: Magyar Kurír

  • Radnóti Miklós – Himnusz

    Gyökér vagy és törzs,
    teli lomb s gyümölcs,
    hűs fuvallat vagy
    s meleg nap érlelő,
    kötöző gyökér,
    iramodó vér,
    vékonyszáru törzs,
    széllel barátkozó,
    karom lombja vagy,
    karomba szaladj,
    mellem virága,
    szívemen takaró,
    ébresztő napom
    s napos hajnalon
    lombom gyümölcse,
    mellettem ébredő,
    mellettem alvó,
    szívemre hajló,
    jó nyugalom vagy,
    csöndesen dobogó,
    szépszavú forrás,
    kezdő sikoltás,
    szárnyas lehellet,
    lélekkel szálldosó,
    árnyékban éles
    fény vagy és ékes
    árnyék a fényben,
    s felhő is, füstölő,
    csukódó pillán
    utolsó villám,
    nyíló testeddel
    karolón ringató.
    Te harcon áldás,
    búvó mosolygás,
    aki a földön
    régen fehérlő
    csontjaimban is majd
    ott bújkálsz mindörökkön.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Radnóti Miklós: Bájoló

    Rebbenő szemmel
    ülök a fényben,
    rózsafa ugrik
    át a sövényen,
    ugrik a fény is,
    gyűlik a felleg,
    surran a villám,
    s már feleselget
    fenn a magasban
    dörgedelem
    vad dörgedelemmel,
    kékje lehervad
    lenn a tavaknak,
    s tükre megárad,
    jöjj be a házba,
    vesd le ruhádat,
    már esik is kint,
    vesd le az inged,
    mossa az eső
    össze szívünket.

  • Radnóti Miklós – Októbervégi hexameterek

    Táncosmedrü, fehérnevetésü patak fut a hegyről,
    táncol az őszi levél s taraján kisimulva elúszik.
    Nézd csak, az árnyban a som fanyar ékszere villog a bokron
    s villog a fényben a kis füvek éle öreg remegéssel.
    Még süt a nap, de oly érett már, csak a lassu okosság
    tartja az égen, hogy le ne hulljon: félti arannyát.
    Lassu, okos vagyok én is e lassu, okos ragyogásban,
    féltelek én is a tél hidegétől, tűzifa gondja,
    téli ruhák vak gondja növekszik, apad szemeidben
    s mint a lehellet futja be tükreit, árad az álmos
    bánat a kék ragyogásban, a szádon a mondat elalszik
    s ébred a csók. Feketén jön a hó, jön a tél, feketélnek
    sarkai máris az őszi nagy égnek, a hajnali órák
    léptei már sikosak. Gyere hát elaludni az esték
    hosszu szakálla alá; nézd, gyermeked is vagyok én, de
    felnőtt, nagy fiad és szeretőd, fele gondra is érett,
    nemcsak a versre komoly. Fekszünk majd s hallgatom éji
    füllel a szíveden alvó gond ütemét a sötétben.
    Hallgatom és várok. S mint ifjú gólyafióka
    ősszel szállni tanulván meg-megbillen az égen,
    forgok a bő heverőn. S lassan tovaszállok a jajjal.
    Átveszem és ütemes dobogása elaltat, elalszunk, –
    ketten az egy gonddal. S míg elkap az álom, az éjben
    hallani, csapdos az ősz nedves lobogója sötéten.

    1942. szeptember 28 – november 14.