https://verskucko.com

Címke: remény

  • Juhász Gyula: Azt álmodtam…

    Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
    Az ember és a föld csak élt tovább.
    Tavasszal kicsíráztak a göröngyök
    És kivirítottak a violák.
    A madarak vígábban énekeltek
    És gondtalanul járt a szende őz,
    A gólyák télre ismét útra keltek
    És százszor szebben múlt a csendes ősz.
    A börtönök küszöbét dudva verte,
    Kivirágzottak az utcakövek,
    Illat tömjéne szállt áldón az estbe
    S örökre elhervadt a gyűlölet.

  • Nagy Gáspár: Az élet legvadabb bozótosából

    (a Túlélők dicsérete)

    Elfogyott volna már a vérdíj?
    Vagy csak lanyhul a titkos szponzorok figyelme?
    Talán hirtelen kasszát csináltak?
    S hova tűntek a nagy nyári
    média-lapukon sütkérező csigák, gyíkok?
    Megfulladtak talán ezüstlő nyálvonalukban?
    Már nincs egyetlen mérgezett nyílvessző sem,
    amivel azonnal ölni lehetne?
    Vagy legalább beröpíteni a nyitott ablakon
    jó szokás szerint az „élve vagy halva!” üzenetét?

    És a lassan ölő mérgek?
    Meg a ragályként dühöngő karantén-effektusok?
    Ki lehet bírni mindent.
    Ki lehetett!
    Talán még az elszánt védelem-óhajtó papagájok
    rikácsolását, óvó-veszejtő szárnyuk suhogását is?
    Bizony, ki lehet bírni azt is.
    Figyelemmel és fegyelemmel.

    Mert az élet legvadabb bozótosából
    ilyenkor láng csap föl, és mindig kitalálnak a
    versek
    ki a tisztásra vagy nyugalmas kertbe,
    és sétálnak mindig fölfelé,
    a halálos vágták után, halálos fáradtságban
    a szívrengéses nappalok után,
    sétálnak fölfelé a rozsdás avarban,
    hogy újra lássák a megunhatatlan folyót,
    és a folyóban fuldokló hidat,
    a háború itthagyott taigetoszi roncsát,
    és lássák csak Balassi üszök-porondját,
    ahonnan a szél mindig fölsegíti a kínt magasra,
    a tornyokig, a kupoláig.
    S már zeng is a legszebb lejtésű mondat,
    úsztatja magát az estéli folyó
    kivilágított kottasorán.

    Forrás: PIM – Digitális Irodalmi Akadémia

  • Gyurkovics Tibor: Fényes tollú madár

    A szürke égen szürke fellegek,
    szürke ágakon szürke verebek,
    egyetlen fényes tollú kis madár
    meredeken a szürke égre száll.
    Elképzelhető az, hogy te lehetsz,
    kit fölrepít a szárnyas szeretet.

    Forrás: —

  • Wass Albert: Hontalanság hitvallása

    Hontalan vagyok,
    mert vallom, hogy a gondolat szabad,
    mert hazám ott van a Kárpátok alatt,
    és népem a magyar.

    Hontalan vagyok,
    mert hirdetem, hogy testvér minden ember,
    s hogy egymásra kell leljen végre egyszer
    mindenki, aki jót akar.

    Hontalan vagyok,
    mert hiszek jóban, igazban, szépben,
    minden vallásban és minden népben,
    és Istenben, kié a diadal.

    Hontalan vagyok,
    de vallom rendületlenül, hogy Ő az út s az élet,
    és maradok ez úton, míg csak élek,
    töretlen hittel ember és magyar.

    Forrás: —

  • Ágai Ágnes: A befejezetlen század

    Ezt a századot nem lehet befejezni.
    Nincs sorompó, hogy eddig 20., aztán 21. század.
    A történelem nem az időszámítással halad egy ütemre.

    Itt nem lesz fin de siècle, mint az elegáns franciáknál.
    Ők tudták, ha egy század haldoklik, rothad, bűzlik, miegymás,
    azt sürgősen, kecsesen és dekoratívan be kell fejezni.

    A mi kis meleg, trágyaszagú, honi 20. századunkban
    együtt élt a hóhér az áldozattal, néha szerepet cseréltek,
    az egyik mondta a másik szövegét, a vérpadot felváltva használták,

    a koszorúkat egyik helyről a másikra cipelték,
    a holttestet alulról fölüké rakták,
    így volt a leggazdaságosabb és legközérthetőbb.

    Ebben a században mindenki nagyon hitt valamiben.
    Főleg abban, hogy ami jön, az jobb lesz, mint ami volt.
    Ebben a században több magyar halt meg, mint amennyi született.

    Elvitte őket a cúg, a vonat, kit Nyugatra, kit Keletre,
    ki elégett, ki megfagyott, ahogy az civilizált háborúkban szokásos.
    Elvitte őket a Duna habja, a börtön mélye,

    a golyó-, a kötél-, a kór általi halál,
    avagy az önkéz, amellyel véget vetettek
    tragikus hirtelenséggel és hír nélküli tragédiával.

    Akiket senki és semmi vitt el, azok elindultak maguk,
    mentek, mendegéltek, míg az Óperenciás tengerhez nem értek,
    elnyerték a királykisasszony kezét vagy békává változtak.

    Itthon maradt a resztli magyarság, mi,
    fáradt, megviselt, indulatra erős,
    cselekvésre gyenge, mély, híg és turmix magyarok.

    Meg ezt a századot sem tudjuk befejezni, cipeljük tovább,
    amíg nem jön egy korszakváltás. Egy igazi. Egy új.
    Nem deklarált, nem naptári, nem vérbemártott,

    hanem kiérlelt, szép és természetes,
    az emberbőrbe bújt emberé.
    Vajh hányat fogunk írni akkor?

    Forrás: —

  • Juhász Gyula: Madách kardal

    Férfi szívvel, férfi karral
    Megküzdünk mi száz viharral,
    Mely hazánkra támad.
    Régi hittel, régi dallal,
    Új erővel, diadallal,
    Védjük szép hazánkat.

    „Küzdj és bízva bízzál,”
    Ez költőnk szava.
    Nem csügged magyar dal
    S magyar kar soha!

    Valahány csapás jött,
    Valahány bukás ért,
    Megfizettünk mindig
    A pártoskodásért.
    Minden vészből, gyászból,
    Új életre keltünk,
    S a föltámadásról
    Hymnust énekeltünk.

    Férfi hittel, férfi tettel
    Lesz még ünnep itten egyszer,
    Győzni fog mi népünk,
    Hogyha eddig nem veszett el,
    Szembe néz új évezerrel,
    Istenünk mivélünk!

    „Küzdj és bízva bízzál”,
    Ez költőnk szava,
    S élni fogsz örökké,
    Nagy magyar haza!

    1923

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Május

    Vén harcos én, ma békét hirdetek,
    Virággal verve meg a szíveket.
    Egy új kiáltványt írok s érezem,
    Hogy ez az ige egyszer tett leszen:
    Ember, légy végre ember újra már,
    Ne ordas farkas és halálmadár!

    Nem bús robot, de boldog munka kell,
    Melynél a szív bízó taktusra ver.
    Új szent szövetség kösse össze mind
    Embertestvérek jó reményeit!
    Ez áldott föld ne temető legyen,
    De kert, amely több jóságot terem!

    Ember, magyar, ma még élő halott,
    Legyen majális minden egy napod!
    Vén harcos én, ma békét hirdetek:
    Legyen szerelmünk már a szeretet!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Mit akartam?

    Kifelé ballag már a vén diák
    Az életből és a melódiák
    Gyéren zendülnek ajkán s csendesen,
    De azért még pár nóta megterem.

    De azért én panasszal nem vagyok,
    Az Isten napja néha rám ragyog,
    A csillagok a régi szelidek
    S hozzám hajolnak lassan a szívek.

    Mást nem akartam, Isten a tanúm,
    Elhallgat immár a vád és a gúny,
    Mivel az értetlenség illetett,
    Mert úgy szerettem a szegényeket.

    Magyar szegénység hű költője, én,
    Kitartok véled, régi jó remény,
    Hogy a jövendő csak nekünk terem
    S hogy e jövőt építi énekem!

    Magyar szegénység: véget ér e tél,
    Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,
    Az igazság lesz úr e föld felett
    És az se fáj, hogy én már nem leszek!

    Forrás: MEK

  • Juhász Gyula: Prológus

    A szegedi színház Újházi estéjére

    Már itt az este. Szürkül az azúr ég
    S a felhő rajta gondok fellege,
    Színes kulisszák fénye elfakult rég,
    Gyönyör, dicsőség tűnt téli rege.

    A koszorúk hervadnak a sarokban
    S a taps zenéje elzengett tova.
    A siker napja rég leáldozóban,
    Ó az a nap, nem kél fel már soha!

    Ti emberek, kik a szép, bölcs hazugság
    Igéiben kerestek most vigaszt,
    Megérzitek-e Crampton mélabúját,
    E szelíd bút, e mélyet és igazt?

    Egy gazdag lélek kincsét adta néktek,
    Úgy tékozolta, mint dús nábobok,
    Hogy szebb és vígabb lenne itt az élet,
    Mindig adott és most – fáradt, kopott!

    Görög derűt sugárzott ő mosolygón
    E magyar tájra, mely bús szürkeség,
    Azóta több szín volt e balga bolygón,
    De jött a gyászos sors és szólt: Elég!

    Constantin abbé többé nem vigasztal
    És Crampton mester többé nem dalol,
    Üres a ládafia és az asztal,
    Az öröm elfolyt, mint a vér s a bor!

    Jó emberek, ma a rivalda fénye
    Mind néki gyúl, hogy estje szebb legyen,
    S ne hunyjon el vak éjbe lelke mécse,
    S ne lenne alkonya reménytelen.

    Hadd lássa meg, hogy nem halt meg a Szépség
    És él a jóság és lesz még öröm.
    Constantin abbé boldog bölcsességét
    Nem mossa el se könny, se vérözön…

    Forrás: MEK

    Juhász Gyula, színház, Újházi Ede, művészet, elm

  • Juhász Gyula: Új anakreoni dal

    Világok háborúján,
    Holott halál az élet,
    Enyészet évadán és
    Özön gyász századában
    Én, bús Vitéz utóda,
    Szegény, szomorú költő,
    Hadd valljam balga hittel
    És boldog áhítattal
    Az élet vallomását,
    Hogy nagy dolog a harc, de
    Legszebb virág a béke.

    Szelíden és nyugodtan
    Jó könyveket lapozni,
    Szép képeket csodálni,
    Új éneket dudolni,
    Tűnt éveket idézni,
    Mélázni a mezőben
    S gondolni holmi szépet
    S a bennünk fájva fájó
    Ember tragédiáját
    Feledni pillanatra
    S csak élni, élni. Ámen.

    Forrás: MEK